Nem én voltam az egyetlen, akit kiborítottak a diagramok. Nagyon sok olyan ember akadt, akinek a normálistól eltért az utazási szokása. Sőt, a szokatlan útvonalak annyira gyakoriak voltak, hogy az már szinte normálisnak számított. Az Xnet tele volt az ezzel kapcsolatos hírekkel, ahogy a TV és az újságok is. Férjek tucatjairól derült ki, hogy megcsalják a hitvesüket (és viszont), és megannyi fiatal bukott le, hogy olyanokkal találkozik, akikkel nem volna szabad. Egy fiút, aki nem árulta el a szüleinek, hogy AIDS beteg, a kórház felé igyekezve kapták el, holott csak a gyógyszereiért ment.Ezeknek az embereknek mind volt valami rejtegetnivalója – nem voltak bűnösök, de volt valami titkuk. Viszont még több volt az olyan, akinek egyáltalán nem volt takargatnivalója, ám ettől függetlenül megállították, és kikérdezték. Képzeld el, hogy váratlanul bezárnak egy rendőrautó hátsó ülésére, és azt követelik, bizonyítsd be, hogy nem vagy terrorista.De nem csak a tömegközlekedést figyelték. Az öböl környékén a legtöbb autósnak van FasTrak kártyája. Ez egy rádiókapcsolattal rendelkező szerkezet, amely automatikusan fizeti a díjat, amikor átkelsz a hidakon, megspórolva a drága időt, amit sorban állással töltenél. A készpénzes fizetés esetében ráadásul háromszoros összeget számoltak fel, mindenkit arra ösztönözve ezzel, hogy inkább a kártyát használják. Minden hídon csak egyetlen fizetős sort hagytak meg, így az is hatalmasra nőtt. Mindegy, a lényeg az, hogy ha helybéli vagy, netán egy helyi cégtől bérelsz autót, akkor minden bizonnyal rendelkezel FasTrak kártyával. Hamar kiderült, hogy nem csak a hidaknál levő leolvasók figyelik ezeket az eszközöket. A Belbiztonsági Hivatal az egész várost elárasztotta ilyen FasTrak leolvasó berendezésekkel, így amikor valaki elhaladt ezek mellett, feljegyezhették az időt és a személyes adatokat, még tökéletesebb képet alkotva arról, ki merre jár. Ezt a megfigyelést segítették még a sebességmérő kamerák és a piros lámpán áthajtókat lefülelő kamerák, amelyek gomba módjára, egymás után bukkantak fel városszerte.Eleinte ez persze senkit nem zavart. Azonban most, hogy egyre többen odafigyeltek, feltűntek bizonyos apróságok, mint például az a tény, hogy a FasTrak kártyák mindig működnek. Azaz, ha van egy autód, a rendőrség minden bizonnyal meg fog állítani, hogy megkérdezze, miért jársz olyan sokat az utóbbi időben a Home Depot-ba*, vagy hogy mi volt a célja a múlt heti éjszakai sonomai kirándulásodnak. Ennek az lett a vége, hogy hétvégenként egyre több felé láthattuk tüntetők kis csoportjait. Aztán egy héttel a FasTrak megfigyelés bevezetését követően közel ötvenezer ember vonult végig a Market Streeten, tiltakozása jeléül. Én sem tűrtem már tovább. A városunkat megszálló emberek egyáltalán nem törődtek azzal, mi a jó a helyieknek. Olyanok voltak, mint egy hódító hadsereg, és tudták, mi hogy érzünk ezzel kapcsolatban.Egyik reggel, amikor a konyhába tartottam a reggelihez, hallottam, hogy apu éppen azt magyarázza anyunak, a két legnagyobb taxi vállalat kedvezményben részesíti azokat az utasokat, akik egy speciális kártya révén fizetik ki a viteldíjat. Bizonyára azért találták ezt ki, hogy a készpénzforgalom csökkentésével nagyobb biztonságba helyezzék a sofőrjeiket. Kíváncsi lettem volna, hová jut el az információ arról, ki melyik taxit használta és hová utazott vele…Ekkor jöttem rá, milyen közel volt a lebukásom. Az új indienet klienst automatikus frissítésként küldtük szét, nem sokkal azelőtt, hogy ez az egész megfigyelési szisztéma eldurvult volna, és Jolu szerint a Pigspleen előfizetők adatforgalmának 80%-a most már kódoltan zajlott. Azaz, az Xnet megmenekült. Viszont apám kiakasztott.– Neked üldözési mániád van, Marcus – mondta egyik nap reggeli közben, miután elmeséltem neki, hogy alig néhány napja láttam, amint a rendőrök több embert is lerohantak a BART állomásokon.– De, Apu, ez röhejes. Elfogtak már egyetlen terroristát is? Csak az embereket félemlítik meg.– Lehet, hogy egyelőre nem tudtak elfogni egyetlen terroristát sem, viszont sok kétes alakot lefüleltek. Vegyük a drogdílereket. Mióta ez az egész elkezdődött, már több tucatnyit elkaptak. Emlékszel, amikor téged is kiraboltak azok a drogosok? Ha nem kapják el a dílereiket, a helyzet csak rosszabb lesz.Tavaly raboltak ki. Egy vékony fickó, aki baromira bűzlött, megállított, és közölte, hogy fegyvere van, a társa pedig a pénztárcámat követelte. Az igazolványomat megtarthattam, de a hitelkártyámat és az utazókártyámat elvették. Utána hetekig be voltam szarva, és állandóan azt lestem, ki jön a hátam mögött.– De a legtöbb ember, akit feltartóztatnak, nem csinált semmit – mondtam. Nagyon dühített a dolog. És hogy a saját apám! – Ez őrültség. Minden elfogott bűnözőért több ezer ártatlannak kell szenvednie. Ez így egyáltalán nincs rendben.– Ártatlanok? Akik megcsalják a hitvesüket? A drogdílerek? Őket véded, és mi van azokkal, akik meghaltak? Ha neked nincs semmi rejtegetnivalód, akkor…– Vagyis téged nem zavarna, ha megállítanának?Erre persze nem sok esély volt, mert Apu diagramja eddig zavaróan normális volt.– Nem. A kötelességemnek érezném, hogy megálljak – felelte. – Büszke lennék. Nagyobb biztonságban érezném magam.Mondani könnyű.Vanessa nem szerette, ha ezekről a dolgokról beszéltem, de elég okos volt ahhoz, hogy tudja, túl sokáig úgysem tudok elszakadni a témától. Találkoztunk, beszélgettünk az időjárásról, az iskoláról, meg mindenféléről, de valahogy mindig visszatértem a témára. Vanessa ilyenkor nem látszott túl boldognak, és ugyan nem fakadt ki újból miatta, tudtam, hogy zavarja. De akkor is.– Szóval, az apám azt mondja, „kötelességemnek érezném”. El tudod ezt hinni? Basszus. Majdnem elmondtam neki a börtönös esetet, hogy megkérdezhessem, valóban ezt tartja a kötelességünknek.A Dolores Park gyepén ültünk, iskola után, és a frizbik után kapkodó kutyákat bámultuk. Van otthon átöltözött, és most a kedvenc brazil zenekara, a Carioca Proibidão egy régi pólója volt rajta. Az egyik koncertjükön szerezte a pólót még évekkel ezelőtt, és mivel azóta nőtt egy keveset, a ruhadarab kissé szűk volt rá, és kilátszott alóla a köldöke. Hanyatt feküdt a fűben, napszemüveg mögé rejtett szemeit behunyta, és ide-oda mozgatta a lábujjait a papucsában. Ezer éve ismertem már, és mindig úgy gondoltam rá, mint egy haveromra, aki feldarabolt ásványvizes palackokból készített karkötőket viselt, tudott zongorázni, de táncolni nem. Viszont most, itt a Dolores Parkban üldögélve hirtelen úgy néztem rá, mint ahogy egy fiú egy lányra általában.Jól nézett ki, nagyon is. Mintha idáig egy váza képét néztem volna, de most végre megláttam mellette a két arcot is. Egyfelől úgy néztem rá, mint a régi barát Vanessára, de ugyanakkor azt is láttam – amit eddig nem vettem észre –, hogy baromi csinos. Persze Darryl ezt mindig is tudta, és most én is rájöttem.– Nem mondhatod el neki, tudod – mondta. – Mindannyiunkat veszélybe sodornál.A szeme csukva volt, míg a mellkasa ütemesen mozgott fel és le, ahogy lélegzett, meglehetősen zavarba ejtően elvonva a figyelmemet.– Igen – mormoltam. – De az a baj, hogy tudom, ő is torkig van az egésszel. Ha megállítanák, és arra kényszerítenék, bizonyítsa be, hogy ő nem valami gyerekmolesztáló, kábítószerrel üzletelő terrorista, biztos begurulna. Teljesen. Nem szereti, ha feltartóztatják. Viszont, ha egy rendőrautóba tuszkolva kérdezgetnék egy órán keresztül, attól agyvérzést kapna.– Csak azért lehet ezt megtenni, mert a normálisak kínosan pedánsak az abnormálisakhoz képest. Ha mindenkit megállítanának, abból katasztrófa lenne. Senki sem tudna eljutni sehová, és mindenki arra várna, hogy a rendőrök befejezzék a kikérdezésüket. Teljes rövidzárlat.Hohó!– Van, te egy zseni vagy – mondtam.– Mesélj – húzta mosolyra a száját, és rám nézett a félig lehunyt szemmel, már-már romantikusan.– Komolyan. Ezt meg tudjuk csinálni. Könnyen módosíthatjuk a profilokat, és akkor bárkit megállíttathatunk.Van felült, félresöpörte a haját az arcából, és rám nézett. Elég lezsernek éreztem magam, gondolván, hogy bizonyára sikerült kivívnom az elismerését.– Lehallgató másolók – mondtam. – Nagyon könnyen lehet ilyet készíteni. Csak fel kell tölteni a firmware-t egy tízdolláros rádió jeladóra, és kész is. Ezeket aztán véletlenszerűen elrejtjük az emberek táskáiban, autóin, felülírva velük az utazási kártyák, vagy a FasTrak kártyák adatait. Ettől minden megzavarodik, és mindenki gyanússá válik. Aztán: teljes rövidzárlat!Van ajkai késhegynyire vékonyodtak, és lejjebb engedte a napszemüvegét; ekkor vettem csak észe, hogy szóhoz sem jut, annyira dühös.– Viszlát, Marcus – mondta, és felállt.Olyan gyorsan, hogy mire felfogtam, mi történt, már messze járt.– Van! – kiáltottam, aztán felpattantam és utána rohantam. – Van! Várj már!Gyorsított, és nekem rohannom kellett, hogy utolérjem.– Mi a franc van, Van? – kérdeztem, megragadva a karját.Olyan heves mozdulattal rázott le, hogy majdnem pofán vágtam magam.– Marcus, te beteg vagy. Az összes Xnetes cimborádat veszélybe fogod sodorni, ráadásul az egész várost terrorizmus gyanújába fogod taszítani. Nem tudnád abbahagyni, mielőtt valakinek valóban bajt okozol?Hirtelen nem tudtam, mit mondjak.– Van, nem én vagyok a gond, hanem ők! Nem én tartóztatok le embereket, nem én dugom őket rács mögé, és nem miattam tűnnek el! A Belbiztonsági Hivatal teszi ezt. Én csak szembeszállok velük, hogy megállítsam őket.– Azzal, hogy még rosszabbá teszed a helyzetet?– Lehet, hogy rosszabbá kell válni ahhoz, hogy aztán javulhasson. Nem ezt mondtad te is, Van? Ha mindenkit megállítanak, és…– De én nem erre gondoltam! Nem azt mondtam ezzel, hogy akkor mindenkit le kell tartóztattatni. Ha tiltakozni akarsz, akkor csatlakozz a tüntetésekhez. Tégy valami hasznosat! Nem tanultál semmit Darryl esetéből? Semmit?– Dehogynem! – csattantam fel, elvesztve a türelmem. – Megtanultam, hogy nem lehet bízni bennük, hogy ha nem harcolsz ellenük, akkor őket segíted. Az egész országot egy börtönné fogják változtatni, ha engedjük. Miért, te mit tanultál, Van? Hogy legyél mindig beszarva? Hogy dugd a fejed a homokba, azt remélve, úgy majd senki nem vesz észre? Azt hiszed, magától jobb lesz a helyzet? Ha nem teszünk semmit, minden épp olyan lesz, amilyen most. Vagy még rosszabb. Segíteni akarsz Darrylen? Akkor segíts nekem romba dönteni ezt!Megint megtettem. Megesküdtem. Most már nemcsak Darrylt akartam kiszabadítani, hanem megdönteni az egész Belbiztonsági Hivatalt. Őrültség volt, még én is tudtam. De ezt terveztem, semmi kétség.Van mindkét kezével ellökött. Az iskolai sportolás miatt – vívás, gyeplabda, és hasonló lányos dolgok – erős volt, és én hanyatt estem, rá az undorító San Franciscói járdára. Van elment, és én nem követtem.> A BIZTONSÁGI RENDSZEREK ESETÉBEN NEM AZ A FONTOS, MIKÉNT MŰKÖDNEK, HANEM AZ, HOGY MIKÉNT OMLANAK ÖSSZE.Ez volt az első blogbejegyzésem a Nyílt Lázadás nevű Xnet oldalamon. M1k3y néven írtam, és kész voltam arra, hogy háborút indítsak.> TALÁN AZ AUTOMATIKUS ÁTVIZSGÁLÁS ARRA SZOLGÁL, HOGY TERRORISTÁKAT KAPJANAK EL ÁLTALA. ELŐBB-UTÓBB TALÁN EZ SIKERÜL IS. A BAJ AZ, HOGY EZ A RENDSZER MINKET IS ELFOG, AKIK SEMMI ROSSZAT NEM KÖVETTÜNK EL.> MINÉL TÖBB EMBER AKAD FENN A ROSTÁN, A RENDSZER ANNÁL NEHÉZKESEBBÉ VÁLIK. HA TÚL SOK AKAD FENN, AKKOR ÖSSZEOMLIK.> ÉRTITEK MÁR?Írtam még egy kis útmutatót arról, hogyan kell lehallgató másolót készíteni, és egy-két tippet, miként lehet elég közel kerülni ahhoz, hogy másolóval leolvassuk a kártyáikat. A saját másolómat a régi bőrkabátom páncélozott zsebébe rejtettem, és elindultam az iskolába. A lakásunk és a Chavez között hat kártyát is sikerült lemásolni.Ha háborút akartak, hát tőlem megkapják.Ha bármikor rászánod magad, hogy építesz egy akkora baromságot, mint az automatikus terrorista detektor, akkor itt egy matematika lecke, amit először meg kell tanulnod hozzá. Úgy nevezik: a hamis pozitív paradoxonja.Tegyük fel, hogy megtámadott egy új betegség, a szuper-AIDS. Ezt minden egymillió emberből csupán egy kapja el. Kifejlesztesz egy tesztet, amely 99%-os pontossággal kiszűri a szuper-AIDS-et. Úgy értem, hogy az esetek 99%-ában a helyes eredményt mutatja – pozitív, ha a beteg fertőzött, negatív, ha az alany egészséges. Aztán a teszteket odaadod egymillió embernek. Ebből a millióból egy fertőzött ezzel a betegséggel. Százból egy esetben a teszt úgynevezett hamis pozitív eredményt fog produkálni – a teszt azt fogja mutatni, hogy az alany fertőzött, holott nem is. Ezt jelenti a 99%-os pontosság: vagyis 1%-ban hamis.Mi egymilliónak az egy százaléka? Tízezer.Egymillióból egy alany fertőzött. Ha véletlenszerűen tesztelsz egymillió alanyt, akkor valószínűleg lesz benne egy valós eset. De a teszt nem azt fogja mondani, hogy egy alany kapta el a szuper-AIDS-et, hanem hogy tízezer. A 99%-os pontosságú teszted 99,99%-ban hibásan fog működni. Ez a hamis pozitív paradoxonja. Amikor meg akarsz találni valami igazán ritkát, akkor a teszted pontosságának passzolnia kell a keresett dolog ritkaságához. Ha egyetlen pixelt akarsz megérinteni a monitorodon, akkor ahhoz egy ceruza hegye tökéletesen megfelel, mivel a ceruzahegy jóval kisebb, mint egy pixel. Ellenben a képernyő egyetlen atomját már nem tudnád megbökni vele. Ahhoz már pontosabb dolog kell – egy teszt –, amely atom méretű.Ez a hamis pozitív paradoxonja, és most lássuk, miként néz ez ki ez a terroristákra vetítve. A terroristák meglehetősen ritkák. Egy olyan húszmilliós városban, mint New York, mindössze egy-két terrorista akad csupán. A külvárosokat is számítva talán tíz. 10/20.000.000 = 0,00005, azaz egy százalék húszezred része. Ez valóban elég ritka. Most tegyük fel, hogy van egy szoftvered, amely szűrni tud az összes bankszámla, belépőkártya, tömegközlekedési jegy, és telefonhívás utáni feljegyzések között, és az esetek 99%-ában kiszűri a terroristákat. Egy húszmilliós mintából egy 99%-os pontosságú teszt kétszázezer alanyt jelölne meg terroristaként. Ahhoz, hogy elfogj tíz rosszfiút, kétszázezer ártatlan embert kell előállítani, és átvizsgálni. Ki gondolta volna. A terrorizmust vizsgáló tesztek még csak közelébe sem érnek a 99%-os pontosságnak. Inkább 60%-osak, vagy még inkább 40%-osak. Vagyis ez az egész azt jelenti, hogy a Belbiztonsági Hivatal azért hozta létre ezt a rendszert, hogy csúfosan elbukjon. Egy igen ritka eseményt – hogy az ember terrorista – akartak egy rém pontatlan rendszerrel kiszűrni.Nem csoda, hogy akkora felfordulást tudtunk okozni.Egy héttel a Hamis Pozitív Akció megkezdése után, egy keddi reggelen fütyörészve léptem ki az utcára. Valami új rockzenét hallgattam, amit az elmúlt este töltöttem le az Xnetről – rengeteg ember küldött mindenféle ajándékszerűt M1k3y-nek, amiért reményt adott nekik. Ráfordultam a 23. utcára, és óvatosan lépkedem a hegyoldalba vájt keskeny kőlépcsőkön. Ahogy lefelé igyekeztem, elhaladtam Tacskó úr mellett. A valódi nevét nem tudom, de majdnem minden nap látom, amint a három tacskóját viszi sétálni a közeli parkba. A lépcsőn elhaladni mellettük szinte lehetetlen, így mindig vagy beleakadok valamelyik kutya pórázába, vagy valakinek a ház előtti kertjében kötök ki, vagy a járdaszegély mellett parkoló autók motorháztetőjének löknek neki.Tacskó úr minden bizonnyal valami fontos ember lehet, mert szép órája van, és mindig elegáns öltönyt visel. Arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg a pénzügyi negyedben dolgozik. Ma azonban nem kerültem ki, hanem nekimentem, zsebemben az előkészített másolóval, ami szépen leszívta a számokat a hitelkártyáiról, az útleveléről, de még a pénztárcájában lévő százdollárosokról is. Aztán kicserélte ezeket más emberektől származó számokkal és adatokkal, akiket szintén megcsapoltam a napokban. Olyan volt ez az egész, mintha észrevétlenül kicserélted volna néhány autón a rendszámtáblát. Elnézést kérően rámosolyogtam Tacskó Úrra, és már sietettem is tovább a lépcsőn. Aztán még megálltam három autó mellett, hogy kicseréljem a FasTrak kártyáik adatait más autók korábban leolvasott adataival.Azt gondolhatnátok, hogy egy kicsit elvetettem a sulykot, de én óvatos és körültekintő voltam, nem úgy, mint más Xnetes alakok. A Berkeley Egyetemen néhány lány például kitalálta, hogyan lehet olyan ártatlan anyagot kotyvasztani konyhai termékekből, amelynek a szaga olyan, mint valami robbanószeré. Rálocsolták a tanárok köpenyére és aktatáskájára, aztán elbújtak, és onnan lesték, ahogy a professzorok megpróbáltak bejutni az előadó terembe, de mindannyiszor megállította őket az egyre sűrűbben felbukkanó biztonsági szolgálat. Mások arra próbáltak rájönni, hogyan szórják be a borítékokat valami olyan porral, amely anthraxnak tűnik, ám ezekről az alakokról szinte mindenki azt gondolta, hogy elment az eszük. Szerencsére, esélyük sem volt arra, hogy találjanak valami megoldást.Elsétáltam a Központi Kórház előtt, és elégedetten nyugtáztam a bejárat előtt kígyózó hatalmas sorokat. Természetesen itt is volt rendőrségi ellenőrzés, ráadásul az Xnetet használók között akadt jó néhány bennfentes is, aki szépen elintézte, hogy a dolgozók belépői alaposan összekeveredjenek. A biztonsági ellenőrzések nagyjából egy órát vettek el mindenkinek a napjából, és a szakszervezetek tüntetésekkel fenyegetőztek, ha a kórház nem volt hajlandó tenni valamit a megnőtt várakozási idő ellen.Néhány sarokkal arrébb a BART állomásnál még nagyobb volt a sor. Rendőrök járkáltak fel alá a sor mellett, és időnként kiválasztottak valakit, kikérdezték, átkutatták a táskáját, és megmotozták. Emiatt aztán rendszeresen fel is jelentették a rendőrséget, de ez nem vette el a kedvüket. Még az órák kezdete előtt odaértem az iskolához, ezért úgy döntöttem, lesétálok a 22. utcára, és veszek egy kávét – elballagtam egy rendőri ellenőrzőpont mellett, ahol kocsikat állítottak le másodlagos átvizsgálás okán.Az iskolában is a feje tetejére állt minden – a fémdetektorok mellett álló biztonságiak a személyazonosságot is ellenőrizték, és mindenkit kirángattak a sorból, akinek egy kicsit is szokatlan volt az útvonala. Mondanom sem kell, elég sokan voltunk így ezzel. Természetesen az órák is legalább egy órát csúsztak, és borzalmasak voltak. Senki sem tudott igazán odafigyelni. Hallottam, amint két tanár arról beszélgetett a szünetben, hogy mennyi időbe telt nekik hazajutni a munkából az előző este, és azt tervezték, hogy ma korábban lelépnek.Alig tudtam visszatartani a nevetésem. A hamis pozitív paradoxonja újra lesújt!Ahogy az várható volt, hamarabb hazaengedtek minket az iskolából, és én a hosszabb utat választottam, át a Mission kerületen, hogy lássam az ámokfutást. Hosszú kocsisorok. Tömegek minden BART állomásnál. ATM automaták előtt káromkodó emberek tucatjai, akik nem tudtak készpénzt felvenni, mert a bank gyanús tranzakciók miatt befagyasztotta a számláikat (ez a veszélye annak, ha a bankszámla közvetlenül kapcsolódik a FasTrak kártyához például).Miután hazaértem, készítettem magamnak egy szendvicset, és beléptem az Xnetre. Jó nap volt. Szinte mindenki sikerekről számolt be az egész városban. Ledermesztettük egész San Franciscót. Ezt a hírekben is megerősítették – azt mondták, a Belbiztonsági Hivatal a felelős azért a megbolondult biztonsági rendszerért, amelynek meg kellett volna védenie minket a terrorizmustól. A San Francisco Chronicle gazdasági mellékletének címlapján kapott helyet az a cikk, amely azt becsülte meg, mekkora költségekkel járt az, hogy a Belbiztonsági Hivatal miatt munkaórák tucatjai vesztek kárba. A becslések szerint egy hét ilyen felfordulás több kárt okozott a városnak, mint a Bay Bridge felrobbantása.Hahaha!És a legjobb az egészben: Apu tegnap későn ért haza. Nagyon későn. Három órával a szokásos idő után. És miért? Mert megállították, átkutatták, és kikérdezték. Aztán még egyszer. Azaz, kétszer.Kétszer!
8/22 rész
