A számítógép billentyűzetének folyamatos kopogása betöltötte a kis dolgozószobát.A szoba, amely alig volt nagyobb, mint egy hajókabin, hűvös volt és nyirkos, de a lakóját ez egy cseppet sem érdekelte; és nem is zavarta. Ahogy az sem, hogy hideg van, a sáros földön patkányok szaladgálnak, és a mennyezet teljes egészében beázik. A berendezés is hasonlóan igénytelen volt, mindössze egy összetákolt fekhely, egy roskatag szekrény, meg egy hatalmas íróasztal és a hozzá tartozó törött karfájú szék kapott helyett a kis zugban. Számottevő értéket csak az íróasztalon elhelyezett számítógép és monitor, valamint a hozzájuk kapcsolt laptop képviselt. A képernyők halványan derengtek, épp annyi fényt szolgáltatva, amennyit a szoba tulajdonosa még elviselt.A monitor fénye rávetült az előtte görnyedő alak szörnyen eltorzult, visszataszító arcára. Mélyen ülő véreres szemei sárgán csillogtak, kampós orrát bibircsókok borították, ragyás fejéről néhány kusza hajtincs lógott, deformálódott szájában pedig tűhegyes fogak sorakoztak – mintha egy horrorfilm főszereplője elevenedett volna meg. Ezzel tisztában volt az alak is; az évtizedek során már megszokta rút külsejét, sőt, olykor kifejezetten élvezte, hogy kinézetével megbotránkoztathat másokat. Amikor Káin átka rajta is megfogant egy másik vámpír jóvoltából, gyűlölni kezdte magát és a sorsot, hogy ezt a rettenetes alakot ruházta rá. Ám hamar megértette, hogy a külső jelentősége eltörpül, hiszen egyrészt élőholt mivoltában olyan tulajdonságok birtokába került, amelyek révén a kedvére változtathatta megjelenését, másrészt a létezés eme új formája soha nem látott, soha nem remélt távlatokat nyitott meg számára. Bár kirekesztődött a társadalomból, cserébe hatalmas és veszélyes tudás birtokosa lett, amelyből arcátlanul hasznot is húzott. Ám, mint megannyi más dolog, a gondtalan magány sem örök ér-vényű.Lovassy Zebulon megnyomta az „Enter” feliratú gombot az előtte heverő billentyűzeten, mire az asztal szélére helyezett nyomtató zúgni kezdett. Egy perccel később Zebulon már a kezében tartotta a papírokat, és bosszúsan ingatta rút fejét. A biztonság kedvéért még egyszer átolvasta a szöveget, nehogy valami apróság elkerülje a figyelmét vagy rosszul értelmezzen akár egyetlen szót is, aztán az iratokat az asztalon magasodó papírtornyok közé tette, és visszafordult a monitorhoz. Villámgyorsan begépelt néhány parancsot, és a képernyőn hamarosan feltűnt a SchreckNET jól ismert, halványzöld háttere. Beütötte a jelszót, és belépett a rendszerbe.– Lássuk, mi igaz ebből az egészből – mondta magának a saját megnyugtatása végett, meglepően bársonyos hangon.Rákattintott a kereső felületre és begépelte a kulcsszavakat; a képernyőn megjelent egy kis homokóra ábrája. Alig fél perccel később a rendszer kilistázta a kapcsolódó adatokat. Zebulon gyorsan végigfutott a címeken, és több alkalommal is felnyögött a meglepetéstől és a döbbenettől. Kijelölte a szöveg fontos részeit, és újra nyomtatni kezdett. Amíg a gép dolgozott, a torz alak felállt a székből, és körbe-körbe járkált az asztala körül. Utálta a rossz híreket, de a halálhíreket még inkább.Megállt a nyomtató előtt, és felemelte a papírköteget, végigpörgette a lapokat, aztán olvasni kezdett. Mire az iratok végére ért, teljesen elkomorult az arca, mélyen ülő szemében tanácstalanság és némi félelem tükröződött. Visszaült a székébe, kihúzta az asztal egyik fiókját, kivett egy fekete dossziét, és beletette az elolvasott iratokat. Ekkor vette észre, hogy a számítógép képernyőjén egy kis boríték ábrája villog. Rákattintott. Az üzenetben csak egyetlen szó szerepelt: patkányirtás.Bárki más számára az üzenet szövege csupán egy egyszerű szó lett volna, ám Zebulon pontosan tudta, mit kell érteni alatta. Elkerekedett a szeme. Csak most fogta fel igazán, mit is jelentenek az imént olvasott jelentések. Nyugtalanul felpattant, magára terítette a szék háttámláján pihenő koszos kabátját, és kisietett a szobából. A nehéz vasajtó hangosan csapódott mögötte.Ha egy perccel tovább marad, láthatta volna, amint új üzenete érkezik.
8/28 rész
