A taxi lelassított, és hangtalanul megállt.Dr. Erdős Alfonz a kocsi ablakain keresztül végigmérte a sötét kert közepén álló komor házat, aztán előredőlt a sofőrhöz, hogy megtudja, mennyit kell fizetnie a fuvarért.– 12370 forint lesz – vágta rá a szakállas sofőr gondolkodás nélkül, és gyorsan megnyomott egy gombot a taxiórán, mire egy kis beépített szerkezet elkezdte kinyomtatni a számlát. A zsebéből előhúzott egy kör alakú pecsétet, és rányomta a papírra, majd átnyújtotta az utasának. – Parancsoljon.A doktor benyúlt zakója belső zsebébe, elővette a tárcáját, és keresgélni kezdett a papírpénzek között. Ekkor döbbent rá, hogy elfelejtett pénzt váltani.– Sajnálom – mondta egy udvarias mosoly kíséretében –, de megfeledkeztem a pénzváltásról. Csak dollárral tudok fizetni.A taxis arcán dühös árnyék futott át, korábbi kedvessége pillanatok alatt semmivé foszlott és ráförmedt a doktorra.– Nem érdekelnek a problémái! Fizessen!– Nos, ami azt illeti, engem sem túlzottan érdekelnek az Ön meglehetősen kicsinyes problémái – felelte a doktor, miközben sötét tekintetével mélyen a férfi szemébe nézett. – Amint az imént mondtam, csak dollárral tudok fizetni. – A pénztárcájáért nyúlt. – Szerintem az is tökéletesen megfelel.A taxis zavartan bólintott.– Természetesen – felelte. – Mindjárt átszámolom.– Arra semmi szükség – szólt Alfonz, és egy ötvendolláros bankjegyet nyomott a sofőr kezébe. – Tartsa meg a visszajárót. Minden jót!Kinyitotta az ajtót, és kiszállt. Mögötte felbőgött a BMW motorja, ahogy az elképedt taxis pillanatok alatt elhúzott a kocsival. Erdős Alfonz magára öltötte a kabátját, átsétált a kihalt úttesten, aztán megállt egy ütött-kopott kapu előtt. Táskáját letette a földre, s mielőtt megpróbált volna benyitni, a kerítés rácsain keresztül kémlelte végig a sötét telket és rajta álló kis házat. Úgy tűnt, az épület jó állapotban van, azonban a szomszédos házak felől áradó szokatlan nyugalom zavarta egy kissé.– Nem lakik itt senki – hallotta hirtelen a háta mögül. – Már hónapok óta üresen áll. A doktor lassan megfordult, és egy fiatal suhanccal találta magát szemben. Nem lehetett több tizenöt évesnél; bő nadrágot és bélelt kabátot viselt, fekete baseball sapkáját megfordítva hordta, jobb lábát pedig egy meglehetősen viseletes gördeszkán pihentette. Arca előtt vadul gomolyogtak a ködpamacsok. Alfonz azonnal megérezte a fiúban lüktető Vitae-t, szinte hallotta, ahogy arra ösztönzi, vegye magához, és beleborzongott, ahogy a Fenevad felmordult. Nem volt igazán éhes, és noha az éltető vér mindig jól esik, ezúttal megkeményítette magát. Vett egy mély és szükségtelen lélegzetet, s elcsendesítette a Fenevadat; csupán a szája szegletében rándult meg egy izom. Visszafordult a telek felé.– Tudom – felelte egykedvűen. – Az én házam. – Újból a kölyökre nézett, akit, úgy tűnt, nem lepett meg, amit a doktor mondott. Alfonz tovább beszélt. – Mondd, nem tudod, hogy a szomszédokkal mi történt? Túl nagy a csend odaát.– Ha a vénségekre gondol – felelte a kölyök hanyagul –, akkor felejtse el őket. Már vagy egy hónapja, hogy feldobták a talpukat. Betörtek a házukba, őket meg kinyiffantották. A nyanyának állítólag levágták a fejét. – Megrázta a fejét. – Tiszta gáz.A doktor még kérdezett volna valamit, de a kölyök búcsút intett, meglökte a gördeszkáját, és elviharzott a sötét utcán. Alfonz visszafordult a háza felé. Felemelte a táskáját, aztán lenyomta a kapu kilincsét, és belökte a hideg fémet; a kapu halkan nyikordult egyet. Gyorsan végigosont a kerten, egészen a házig. Óvatosan körbejárta az épületet, amely közelebbről már egyáltalán nem látszott épnek. Az ablakokat keretestül kitépték a helyükről, és egy kis részen a falat is elbontották. Megpróbált nyomokat keresni, de semmi használhatót nem talált. Az ajtóhoz lépett, cipője orrával megnyomott a küszöbön egy apró gombot, mire bentről kattanás hallatszott, aztán fémes csikorgás, mintha valami elhúzódott volna odabent az ajtó elől. Alfonz megvárta, míg újból elcsendesedik minden, aztán benyitott. Közvetlenül az ajtó felett karókkal teletűzdelt csapda lógott.Legalább ez épségben maradt.Odabotorkált az egyik szekrényhez, és egy elemlámpát kotort elő; felkapcsolta. Lehangoló kép tárult a szeme elé – a berendezés romokban hevert. A bútorokat összetörték, mindent kiborogattak a földre, a ruhákat szétszaggatták, még a konyhát sem kímélték. Ahogy a törmelék között lépkedett, cipője alatt porceláncserepek és üvegszilánkok ropogtak. A Tremere már rég kiköltözött, nem hiszem, hogy az ő ellenségei tették volna. Csakis utánam kutathattak. Lehet, hogy túl korán jöttem vissza? De vajon mit kereshettek?Átgázolt a széttört bútorok maradványain, egyenesen a pincébe vezető ajtóhoz. Bízott abban, hogy zárva találja majd az ajtót, de nem így történt. A zárat megpróbálták szétfeszíteni, de az láthatóan nem engedett, ezért végül az egész ajtót kitépték a falból. Félrerúgott egy deszkát az útból, és a pincébe vezető lépcső tetejéről levilágított az elemlámpával. Odalent is feldúltak mindent. Lesietett a lépcsőn, hogy jobban körülnézzen, de törmeléken kívül nem talált semmit. Már éppen indult volna felfelé a lépcsőn, amikor a tekintete megakadt valamin. Odairányította a lámpa fényét. A földön egy apró, ezüst töltényhüvely hevert. Felvette, megforgatta az ujjai között, aztán a lámpával újból végigpásztázta a pince padlóját, hátha ráakad még néhány töltényre vagy esetleg vérfoltra, de nem talált semmi egyebet.Különös.Zakója zsebébe tette a töltényt, aztán elindult felfelé. Nem igazán értette, mi történhetett a házban, de úgy tűnt, meglehetősen furcsa események zajlottak le távollétében. Nem tudta, egykori társainak van-e valami köze ezekhez a történésekhez, mindenesetre úgy vélte, jobb lesz minél hamarabb feléleszteni a régi kapcsolatokat. Még egyszer körbejárta a szobákat, a pincében talált nyomok után kutatva, de itt sem járt eredménnyel. Bármi is történt, az a pincében zajlott le. A törött konyhapult mellett állva gondolkodott, amikor halk nesz ütötte meg a fülét. Nem oltotta el a lámpát, de óvatosan elindult a hang irányába, a nappali felé. A fal mögül kilesve látta, ahogy egy alacsony, torz alak a törmelékek között hagyott táskájában kutat. Közelebb lépett, hogy elkapja a hívatlan vendéget, de cipője alatt megreccsent egy üvegszilánk. A betolakodó megpördült; undorító arcából hegyes agyarak meredeztek, sárga szemei vérben forogtak. Rávicsorgott a doktorra, aztán mielőtt Alfonz bármit is tehetett volna, egy jókora lendülettel kiugrott az ablakon és eltűnt a sötétben. Alfonz utánaeredt, de már csak hűlt helyét találta, az alakot elnyelte az éjszaka sötétje.Itt valami nincs rendjén. Valaki tudja, hogy visszatértem.Visszament a házba, gyorsan átnézte a táskáját, de úgy tűnt, nem vittek el belőle semmit. Az idegen nem lopni akart, hanem információt gyűjtött. Ez nem volt jó jel. Felkapta a táskát, eloltotta az elemlámpát, és otthagyta a házat. Sietős léptekkel haladt végig az utcán, miközben mobiltelefonjáról taxit rendelt. Meg kellett találnia a régi ismerőseit, hogy megtudja, mi történt a városban az elmúlt két év alatt. Tartott attól, hogy amit hallani fog, az nem lesz az ínyére.
7/28 rész
