Joseph van Haagen egy pillanatra megtorpant, s noha pontosan tudta, hogy valaki már egy ideje követi, úgy tett, mintha ebből nem vett volna észre semmit.A herceg már hónapok óta azon fáradozott, hogy kiderítse, miben mesterkednek a kisemmizett Ventrue klán tagjai, azonban eleddig minden próbálkozása eredménytelenül zárult. Legalábbis a megszerzett információknak se értéke, se értelme nem volt. Még a Nosferatu kémek sem jutottak eredményre. Úgy tűnt, hogy a Kékvérűek az orránál fogva vezetik a herceget, miközben az engedelmes alattvalók látványos álcája mögött minden bizonnyal egy szörnyű bosszú előkészületei zajlanak. Kisteleki napról napra bosszúsabb lett a Ventrue-k titkolózása miatt, de nem tette meg azt a szívességet nekik, hogy elhamarkodott döntést hozva, nyíltan szembeszáll velük. Várta azt a pillanatot, amikor az öltönyösök tökéletes gépezetében is megakad egy fogaskerék.A két fél igazi háborút vívott egymással, a csaták zöme a színfalak mögött zajlott, s csupán egy-egy óvatlanul elejtett mosoly, egy zavart pillantás, vagy egy tétova mozdulat árulkodott arról, hogy éppen ki áll jobban. A tét nem volt csekély, kiváltképp a herceg számára, hiszen neki a trónja forgott kockán. Ha a Ventrue mesterkedés eredménnyel jár, a herceg elbukik, de ha kijátssza ellenlábasait, hosszú időre kivonhatja a Ventrue klánt az éjszakák zavaró tényezői közül. A herceg első számú célpontja Lilian Baines, az egykori Ventrue herceg gyermeke, a jelenlegi elsőszülött volt, mert könnyen szemmel tudta tartani, hiszen az elsőszülöttek között betöltött pozíciója miatt több árgus szempár is állandóan a lépéseit követte. Más kérdés, hogy emiatt a klánja nem avatta be igazán a mesterkedésekbe, csupán afféle közvetítőnek használták, akin keresztül fontosnak látszó, ámde többnyire hamis információkkal tömték tele a herceget és embereit. Minden adott volt, hogy hamarosan mozgásba lendüljön az összeesküvés. Joseph körbenézett, aztán óvatosabbnak látszó léptekkel tovább indult. A látványosan lebonyolított találkozók mindig elhitették a herceg kémeivel, hogy itt az idő lecsapni az összeesküvőkre és megszerezni a legfontosabb információkat, azonban a sötét sikátorokban elkapott vámpírok vagy ghoulok sosem tudtak eleget. De Joseph igen, ő egyike volt az összeesküvés vezetőinek, és olykor úgy vélte, nem árt, ha személyesen gondoskodik a téves információk elhintéséről. Unottan lépkedett, mintha valami elegáns bevásárlóutca legdrágább boltjai előtt járna, a kirakatokat bámulva. Kíváncsi volt, ezúttal melyik ostoba újszülöttet szalajtották a nyomába.Időpocsékolás, hisz’ oly könnyen megtéveszthetők!Tompa mosolyra húzta a száját, amikor végiggondolta milyen hazugságokkal fogja teletömni az utána küldött kém fejét, aztán hunyorított egy kicsit, mintha az utca sötétjét kémlelné, arra várva, hogy felbukkanjon az illető. Ezen az estén azonban nem úgy történtek a dolgok, mint számított rá.A szeme sarkából látta, hogy valami megmozdul a fal mellett, de mire odafordult, már nem volt ott semmi. Hirtelen megragadták a vállát – a bivalyerős karmok szinte belevájtak a húsába –, és nekihajították a falnak. Az ütés nem ártott neki sokat, de támadója még mindig láthatatlanok voltak előtte, így inkább úgy tett, mintha megsérült volna a becsapódástól. A színjáték nem hatotta meg a támadót, aki felkapta a földről a Ventrue-t, majd egy jól irányzott dobással újból nekivágta a falnak. Joseph elterült a földön.– Kelj fel! – hangzott a feje fölül.A Ventrue komótosan feltápászkodott, és megigazította a ruháját.– Nocsak, Joseph van Haagen – mondta a hang, és közelebb lépett. – Veszélyes környék ez egy olyan vámpírnak, mint te, nem gondolod?– Fejezd be, Thomas! – hallatszott egy másik, egy női hang. – Ha bevered a koponyáját, nem vesszük sok hasznát!Joseph egyből felismerte a nőt, amikor az előbújt egy szemeteskonténer takarásából.– Jó estét, Ms. Vogel – mondta. – Milyen váratlan meglepetés, hogy találkozunk.– Nem erre számított, igaz, Joseph? – kérdezte a nő, bár a hanghordozásából ítélve inkább kijelentésnek tűnt. Tett egy lépést előre, és megállt a Ventue előtt. – A herceg megunta a félrebeszélést és valós információkat akar! Ezúttal nyugodtan hanyagolhatja a hazugságokat, engem nem olyan könnyű átejteni, mint az újszülötteket!Veronica Vogel egyike volt a hárpiáknak, a legbefolyásosabb és egyben a legkönyörtelenebb is. Azon kevés nagyobb hatalommal bíró Vértestvérek közé tartozott, akik még a néhai Trevor Baines hercegsége alatt emelkedtek fel, és a legtöbbjükkel ellentétben, Veronica képes volt meg is őrizni ezt a hatalmat és befolyást. Az őrült Brujah rövid uralma alatt a háttérbe húzódott, majd amikor úgy érezte, a színre lépő Toreadoroknak lesz esélyük megdönteni a rémuralmat, készségesen állt Kisteleki mellé, így gyakorlatilag semmit sem veszített egykori pozíciójából. Igyekszik fenntartani a látszatot, hogy ő elsősorban a város érdekei miatt tesz szívességeket a hercegnek, és előszeretettel hangsúlyozza önállóságát, de szinte mindenki tudja, hogy néhány háztömbnyivel nagyobb birtokért eladta magát Kistelekinek. A többi hárpia ezt megpróbálta kihasználni és meggyengíteni Veronica befolyását, azonban szilárd pozícióját nem lehetett megingatni, és mióta nyilvánosan megalázta Ronnie-t, a legfőbb ellenlábasát a hárpiák között, a többiek egyfajta vezetőként tekintenek rá, még tovább erősítve ezzel Veronica befolyását. Ez a sziklaszilárd háttér tette őt igazán veszedelmessé.Ezt Joseph is tudta, és egyáltalán nem örült, hogy a herceg az egyik legkíméletlenebb emberét küldte szaglászni a Ventrue-k után.– A herceg rémeket lát – mondta a Ventrue kimérten, némi gúnnyal a hangjában. – Nem túl jó, ha már ott is árnyakat lát, ahol fényár terül szét. Talán pihennie kellene pár éjszakát.Veronica intett, mire a társa előrelépett, hogy újból felkenje a falra a Ventrue-t, de Joseph úgy tűnt, megelégelte, hogy vele törlik fel az utcát, és egy váratlan mozdulattal kitért a támadás elől, aztán az egyik karjánál fogva villámgyorsan megragadta a láthatóan meglepett Thomast, és erőteljes mozdulattal eltörte a vállát. A vámpír felordított. Joseph ledobta a földre, aztán körbenézett, és miután a nőt nem látta sehol, futni kezdett az utcán. Az átkozódó Thomas is felállt és utána eredt, aztán vigyorogva megtorpant. Joseph még két lépést sem tett meg, amikor hirtelen éles fájdalmat érzett a térdhajlatában, aztán tehetetlenül elterült a földön. Mögötte egy női alak bontakozott ki szinte a semmiből, és egy kardot lóbált a kezében. Odalépett a kúszva menekülni próbáló Ventrue mellé, és leguggolt.– Ne erőlködjön, Joseph – mondta. – Nincs értelme. Lássa be, közel sem olyan erős, mint amilyen ravasz. És talán nem is olyan ravasz, mint gondoltam volna.– Mit akar? – sziszegte a másik.– Pontosan tudja, mit akarok – felelte a nő. – Neveket, időpontokat. Ebben a városban nincs helye többé összeesküvéseknek! Amíg egymás vérét szívjuk, nem tud megerősödni a hatalmunk!Joseph lassan ülő helyzetbe hozta magát, miközben a vért a lábába pumpálta, hogy helyrehozza a sebesülést, amit a hárpia kardja okozott.– Hatalom... – Elfintorodott. – Ha az hatalom, hogy egy olyan alak parancsainak engedelmeskedem, aki egy Szörnyeteggel osztja meg a menedékét, akkor ebből sem én, sem a klánom nem kér!Veronica megcsóválta a fejét.– A sértettség és az irigység beszél Önből, Joseph – jegyezte meg, és felegyenesedett. – Mindenkinek az érdemei szerint jut ki a hatalomból. Hol volt a maga klánja a Szabbat támadást követően? Hol voltak a Ventrue-k, amikor Prónay uralmának kellett véget vetni? – Elhallgatott egy pillanatra, mintha a másik válaszára várna, aztán tovább beszélt. – Igen, én is így látom. Aki nem küzd meg a hatalomért, és aztán nem áll ott az asztalnál, amikor szétosztják, az ne panaszkodjon, hogy neki nem jutott! – Eltette a kardját. – És most meséljen nekem arról, miféle szövetség formálódik a herceg háta mögött!Joseph érezte, hogy a vér erejének köszönhetően a szétvágott inak összeforrnak a térdében, s ez megnyugtatta. Természetesen eszébe se jutott, hogy bármit is mond a hárpiának. Felmérte a lehetőségeit, és úgy ítélte, könnyen el tud bánni a két vámpírral. A férfi nem volt nehéz ellenfél, abban biztos volt, s most már a törött válla is hátráltatta, azonban a nővel óvatosnak kell lennie. Bárhogy is volt, nem úgy tervezte, hogy vesztesként kerül ki ebből a helyzetből.A következő pillanatban lövés dördült, aztán még hat. Hogy honnan került Joseph kezébe a pisztoly, a hárpia nem tudta volna megmondani. Döbbenten meredt a Ventrue-re, amint az telepumpálta a mellkasát ólommal. Veronica úgy repült hátra, mintha dróton rángatták volna. Nekicsapódott a falnak, aztán bezuhant a szemeteskonténerek közé. Joseph egy szemvillanás alatt talpra szökkent és elindult a nő felé. A szeme sarkából látta a felbőszült Thomast, amint megindul felé. Gondolkodás nélkül kinyújtotta a karját a vámpír felé, és a tárban levő maradék töltényt beleeresztette. A férfi megremegett az első két lövéstől, aztán ő is hátrarepült, ahogy a többi golyó is becsapódott a testébe; hatalmas puffanással terült el a földön. Joseph eldobta a kiürült fegyvert, a háta mögé nyúlt és egy rejtett tokból újabb pisztolyt húzott elő, miközben óvatos léptekkel közelített a konténerek felé. A nő még mindig ott hevert, úgy látszott a golyók túl nagy kárt tettek benne.Joseph azonban nem tudta befejezni, amit elkezdett, mert egy váratlan rúgás félrelökte. A földre zuhant, és elejtette a fegyverét. Felnézett. Thomas közeledett felé. Jobb karja tehetetlenül lógott; vagy nem volt elég vére ahhoz, hogy valamennyire helyrehozza a végtagot, vagy egyszerűen úgy gondolta nincs értelme vesződni vele egyelőre. A mellkasa közepén egy kisebb lyuk tátongott, amely Joseph jól irányzott lövési nyomán keletkezett, ám ez láthatóan nem zavarta a férfit. Ép kezében egy törött széklábat tartott, amit feltehetően az egyik kuka körül találhatott. Az egyik vége meglehetősen hegyes volt. – Most kinyírlak! – mondta ki, és nekirontott a másiknak.Vad dulakodás kezdődött a két vámpír között. Thomast egyáltalán nem hátráltatta, hogy csak a bal kezét tudja használni, és tökéletesen meg volt arról győződve, elég erős ahhoz, hogy fél kézzel is laposra verje a másikat. Ennek az elképzelésének megfelelően hatalmas ütéseket mért Joseph-re, aki kénytelen volt a vér erejéhez nyúlni, hogy elkerülje a csapásokat. Remélte, hogy ezzel előnyt kovácsol a hátrányából, ám öröme nem tartott sokáig, mert Thomas mozgása is felgyorsult, így a helyzet nem sokat változott. Thomas támadásainak többsége célt tévesztett, de egy-két ütés azért betalált, komoly fájdalmat okozva ellenfelének, azonban sehogy sem sikerült olyan helyzetbe kerülnie, hogy a törött széklábbal szíven szúrhassa a Ventrue-t.Joseph, miközben azon fáradozott, hogy távol tartsa magától a székláb hegyesebb végét, a néhány méterrel arrébb heverő fegyvere felé kúszott. Nem gondolta, hogy az a néhány golyó, ami a tárban volt, végezni fog az ellenfelével, de ahhoz elegendő lesz, hogy kiszabaduljon a szorításából, és a széklábat megkaparintva lekarózza. Aztán még ott van a nő is, akit el kellett intéznie. Nem akarta megölni egyiket sem, mert azzal egyrészt vétene a hagyományok ellen, másrészt egy csapásra tönkretenné azt, amire már hosszú hónapok óta készültek. Csak el akarta kerülni, hogy kiszedjék belőle az információkat, mert afelől nem volt kétsége, hogy a nőnek erre minden eszköze meg is volt.Már csak alig néhány méterre volt a fegyverétől, és úgy tűnt, a Thomas névre hallgató vámpír nem vette észre a magányosan heverő pisztolyt. Joseph hirtelen a hátára fordult, és egy erőteljes rúgással megszabadult a rajta csimpaszkodó Thomastól, aki egy szép ívű repülést követően nekicsapódott az egyik konténernek. Szinte még földet sem ért, már állt is fel, és a széklábat meglóbálva újból a Ventrue-re rontott. Joseph nem tétovázott, felkapta a pisztolyt, és az egész tárat beleeresztette a közeledő vámpírba. Egy-két golyó a lábát találta el, amitől térdre rogyott, a többi golyó viszont szitává luggatta a testét. A székláb kifordult a kezéből, ő pedig elterült a földön. Joseph sóhajtott egyet, felegyenesedett, odasétált a tehetetlenül vergődő vámpírhoz, felemelte a földről a hegyes széklábat, aztán egy erőteljes mozdulattal, beledöfte Thomas szívébe. A férfi felhördült, szeme elkerekedett, aztán ledermedt és szép lassan elhomályosult körülötte minden. A Ventrue elégedetten elmosolyodott, aztán megfordult, hogy elintézze a nőt is. Ekkor vette észre, hogy Veronicának hűlt helye.Legalábbis a konténerek között. Gyorsan körbenézett, de sehol sem találta. Aztán a következő pillanatban valami éles villanást látott, amit szúró fájdalom követett az oldalában. Még felocsúdni sem volt ideje, amikor újabb vágás mart belé, ezúttal a karján. Látta, hogy valami szédítő sebességgel táncol körülötte és egy hosszú pengével újabb és újabb sebeket készül okozni, ezért megpróbált újból felgyorsulni, de keserűen tapasztalta, hogy szinte az összes vérét felhasználta, s ha most a maradékot is feláldozná Káin egyik csodás erejének megidézéséhez, a Fenevad dühe elszabadulna. Azt viszont nem akarta. El kellett ismernie, hogy veszített. Megadóan felemelte a kezét, mielőtt a nő teljesen szétvagdalná. – Rendben, Ms. Vogel – mondta nyúzott hangon. – Ezt a csatát Ön nyerte.A nő hirtelen megállt előtte, de kardját még nem tette el. Ruháján egy hatalmas lyuk éktelenkedett ott, ahol a golyók eltalálták, de a testén nyoma sem volt sérülésnek. Joseph meglepődött. A hárpia sokkal erősebb volt, mint azt gondolta volna.– Csakhogy belátta – felelte Veronica és eltette a kardot. – Szerencséje, hogy ennek a kis közjátéknak nem voltak szemtanúi, különben most komoly bajba került volna. Megtámadni egy Vértestvért, aki a herceg szolgálatában áll – mutatott a lekarózott vámpírra – főbenjáró vétek.Joseph a nőre nézett, miközben egy kevéske vért a sebeire irányított, hogy legalább a vérzést elállítsa.– Nem én támadtam – jegyezte meg. – Nézőpont kérdése.A Ventrue dühösen felhorkant.– Mit akar, Ms. Vogel? – kérdezte. – Tudja nagyon jól, hogy nem árulom el a klánomat!– Csak a herceget?– A trón jogosan a Ventrue klánt illeti meg – vágott vissza Joseph. – Baines herceg halálát váratlan körülmények okozták. Prónay eltávolítását követően Baines herceg gyermekét, Liliant illette volna a trón. A Toreadorok erőszakkal és öntörvényesen foglalták el a trónt, kisemmizve és félretaszítva a klánunkat, amely jelentős szerepet játszott abban, hogy annak idején a Szabbat nem tudta elfoglalni a várost. Az csak az Ön hercegének beteges rögeszméje, ha azt képzeli, árulás készül ellene.– Lilian, noha láthatóan a hűséges alattvaló szerepét játssza, bizonyára szeretné megszerezni azt, ami talán az övé lehetne, és ehhez kitől is kaphatna hathatós támogatást, mint a saját klánjától, nem igaz? Az pedig a legtöbb Vértestvér számára köztudott, hogy Zahovits Artúr szívből gyűlöli a herceget, tehát miért is ne támogatná Lilian törekvéseit.Joseph megrázta a fejét.– Úgy látom, nemcsak a herceg, de az emberei is meglehetősen paranoiásak.– Talán egy-egy elképzelés valóban túlzó, de elég egyszer rátapintani a helyes következtetésre – felelte Veronica nyugodtan. – Inkább vesszük számításba az összes lehetőséget, semhogy véletlenül egyről is megfeledkezzünk. – Gúnyosan elmosolyodott. – Amit maga paranoiának nevez, nem több puszta elővigyázatosságnál, ami révén elejét vehetjük az olyanok összeesküvéseinek, mint amilyen Ön vagy Zahovits úr. Gondoljanak, amit csak akarnak, higgyék azt, hogy tökéletesen képesek megtéveszteni és az orránál fogva vezetni bárkit, de ne lepődjenek meg, amikor váratlanul lehull majd a lepel a kis cselszövéseikről.– Azért ne legyen túl magabiztos, Ms. Vogel – mondta Joseph.– Ne aggódjon – felelte a nő, aztán jéggé fagyott hangon folytatta. – Mindenesetre jobban teszik, ha ezentúl kétszer is megfontolják minden lépésüket. Tudjuk, hogy készülnek valamire, és nem engedjük, hogy a hatalom utáni sóvárgásuk veszélybe sodorja a várost és Vértestvéreit.– Fenyeget?– Javasolok – felelte Veronica valamivel kedvesebben.Joseph bólintott, aztán szó nélkül elsétált. A nő követte a tekintetével egészen addig, míg el nem nyelte az utca sötétje, aztán odalépett tehetetlen társához, leguggolt mellé, és egy erőteljes mozdulattal kirántotta belőle a karónak használt széklábat. Thomas szeme felpattant, vadul belemarkolt a nő karjába, aztán lassan megnyugodott, ahogy visszatért belé az értelem. Felnyögött, ahogy megpróbált megmozdulni és szétáradt a testében a fájdalom. – Kihevered – mondta Veronica. – Fel tudsz állni?– Azt hiszem – felelte Thomas, és a nő segítségével talpra küzdötte magát. Óvatosan végigtapogatta magát. – Hú, elég szarul nézek ki.A hárpia mosolyogva bólintott.– Hallottál mindent?– Csak nagyon tompán – felelte a férfi, és megdörzsölte a sebet a mellén. – Nem gondoltam volna, hogy ez így fáj. Egyszer még visszafizetem ezt ennek a tetű Ventrue-nek.– Lesz rá alkalmad, ne aggódj. – Odasétált a konténerekhez, és a véres széklábat beledugta az egyikbe. – Mit gondolsz?– Szerintem hazudott – mondta Thomas. – Bár ezeknél sose lehet tudni. Biztos, hogy terveznek valamit, noha arról már nem vagyok meggyőződve, hogy abban Lilian is benne van. Mióta az Atyját utolérte a Végső Halál, egyedül maradt, még az övéi sem nagyon álltak mellé. Ő is csak egy vetélytárs a hatalmi harcban. Ha a Ventrue klán a hercegi címet akarja, akkor én azt mondom, inkább kell Zahovitstól és a talpnyalóitól tartani, mint Liliantől. Sőt, Liliant akár még a saját oldalunkra is állíthatjuk, ha az események úgy alakulnak.– Mindenesetre mi megtettük, amit kellett, most már csak nyitva kell tartani a szemünket.Thomas bólintott.– Azt hiszem, kerítek tiszta ruhát – mondta, aztán a nőre mutatott. – Neked sem árt.– Igen, valóban – értett egyet Veronica.– Elkísérlek – ajánlotta Thomas.A nő elmosolyodott, aztán egy udvarias mozdulattal elhárította az ajánlatot. – Nem, köszönöm. Nem akarlak feltartani, és különben is, nekem még el kell intéznem egy-két dolgot.Thomas megvonta a vállát, aztán azon nyomban fel is jajdult, ahogy megpróbálta megmozdítani törött végtagját. Veronica felnevetett. A férfi vetett rá egy rosszalló pillantást, aztán lehajolt a földön heverő pisztolyokért, a zakója zsebébe ejtette őket és elindult arra, amerre Joseph is távozott. Veronica várt még néhány percet, aztán ő is elindult, de az ellenkező irányba, hogy megtaláljon valakit, aki választ adhat egy kérdésére. 
25/28 rész
