A sötét alak mozdulatlanul ült a földön.Kesernyés illat lengte be a félhomályba burkolózó nappalit. A kopott padlószőnyeg feltekerve hevert a szoba egyik sarkában, helyére egy perzsa mintás szőnyeget terítettek le, amelynek minden sarkában egy-egy füstölő parázslott. A felszálló vékony füstcsík ezüstösen csillant a szobában pislákoló gyertyák tompa fényében. Az Asszamita a szőnyeg közepén ült a sarkára ereszkedve, előtte a földön ott hevertek a fegyverei, harcra és vérre éhesen. Kezeit a térdén pihentette, szemeit lehunyta és időnként vett egy lélegzetet, hogy a füstölők illata átjárhassa halott tüdejét.Meditált. Ellazította a testét és megtisztította az elméjét a fölösleges gondolatoktól, hogy csakis a küldetésére összpontosíthasson, hogy ezúttal ne kövessen el olyan gyerekes hibát, mint azon a végzetes éjszakán. A füstölő illata most is ugyanaz volt, mint azon az estén, s az emlékek újból megkísértették, holott már oly sok év telt el. A vezír gúnyos hangja még ennyi idő távlatából is kristálytisztán visszhangzott a fejében. Bizonyítani akart, megmutatni, hogy képes elvégezni a rá bízott feladatokat, hogy nem esik többé a túlzott magabiztosság csapdájába.Az egyik füstölőről egy kisebb elszenesedett darab hullott az aláhelyezett fa tálra.Gondolatai az előtte álló feladatra terelődtek, és megint a vezír szavai jutottak eszébe. A nyugodt, kimért hang és a sötétben vöröslő szempár.– Egy társunk elárulta a klánt. Vedd vérét, és hozd el nekünk!Hálátlan feladat. Gondolatban elrebegett egy imát, amiért a Vitae utáni vágy őt még nem ragadta el annyira, hogy a klán vezetőinek parancsa ellenében cselekedjen, és a saját kedvtelésére kezdjen gyilkolni, de pontosan tudta, hogy a vér csábítása előbb-utóbb elhatalmasodik majd rajta is, és más Vértestvérek vérének megízlelése felélénkíti és erősíti a Fenevadat, a vámpírok egyik legádázabb ellenségét. Nem engedhette, hogy a klántársa által elkövetett hiba vele is megtörténjen. Ezért acélozta éjszakáról éjszakára az akaratát, megtanult parancsolni a Fenevadnak; legalábbis képes volt egy ideig kordában tartani, ami épp annyira elegendő volt, hogy a kísértés elmúljon. Azonban még ezzel együtt sem bízott abban, hogy ő kerekedik felül a legvégén.Egy újabb fekete füstölődarab huppant a földre halk sercegés kíséretében, s ahogy a parázsló rudak a végüket járták, a kesernyés illat is egyre haloványabbá vált.Nem kapott túl sok információt a célpontot illetően, csak egy nevet, és néhány jelentéktelen adatot. Ez igen megnehezítette a dolgát, de sejtette, hogy az alamuti vezérek épp így akarják próbára tenni a képességeit és megbizonyosodni arról, hogy nem hiába kapott még egy lehetőséget, és képes megoldani a feladatot. Ha most elbukik, valószínűleg véget ér végtelennek gondolt élete, viszont ha teljesíti a küldetést, talán visszanyer valamennyit abból a tiszteletből, amely annak idején kijutott neki. Látni akarta a vezír elégedett, de mégis csalódott arcát, amikor majd visszatér Alamutba a sikeres küldetést követően.Nem hibázhatok.Kinyitotta a szemét és feltérdelt. Előrehajolt, lassan végigsimított a földre rakott pengéken, aztán egymás után visszacsúsztatta őket a helyükre, az alkarjára rögzített tokokba. Vett egy mély lélegzetet, hogy még utoljára beszívja a füstölők illatát, aztán egyenként elmorzsolta őket. Felegyenesedett és az ablakok elé tolt asztalhoz lépett. Felemelt róla egy pisztolyt, amit a derekához csatolt fegyvertáskában rejtett el, aztán ellenőrizte az övéhez erősített kis fiolákat, amelyekben különféle folyadékok lötyögtek. Az asztal melletti karosszékről magához vette a dzsekijét és ruganyos léptekkel az ajtó felé indult. Kiakasztotta a biztonsági zárat és kilépett a belső udvarra. Egy sárga szempár villant rá fújtatva. Behúzta maga mögött az ajtót, elfordította a kulcsot a zárban, vetett egy gyilkos pillantást a szomszéd ablakban ülő vicsorgó macskára, aztán a boltíves kapu alatt kilépett az utcára.Tekintetével gyorsan végigpásztázta az utcát, aztán megindult a Gellért-hegy irányába, hangtalan, árnyékszerű mozgással.
22/28 rész
