A pincér letette a két poharat az asztalra, majd távozott.A kávézóban meglehetősen nagy volt a forgalom; az összes asztal mellett ült legalább egy vendég, és a négy pincér láthatóan alig győzte az ide-oda szaladgálást az asztalok között. A kinti hideg miatt az ablakok zárva voltak, azonban a fűtést odabent túl erős fokozatra állították be, így meglehetősen hamar fülledtté vált a levegő. Az ablakok előtt összetolt négy asztal körül ülő társaság hangoskodása zavaróan rátelepedett az egész helyiségre. A pincérek több alkalommal is megjegyezték, hogy jobb volna, ha kicsit visszafognák magukat, ám miután látták, hogy a többi vendéget nem igazán zavarja a lárma, békén hagyták a zajos fiatalokat. A bárpult felől hirtelen hatalmas csörömpölés hallatszott, és sokan odafordították a tekintetüket. Az egyik vendég épp felállt a pulttól, amikor véletlenül fellökte a poharakkal telerakott tálcával arra egyensúlyozó pincért – a lány elesett, a poharak összetörtek, és a koktélok szétfolytak a földön. Rövid veszekedés kezdődött, ám az már szinte senkit sem érdekelt.E sok zavaró körülményből azonban a félreeső sarokasztalhoz csak tompa hangfoszlányok jutottak el, és az asztal mellett ülő két férfi egy cseppet sem törődött a körülöttük zajló eseményekkel. Elmélyülten beszélgettek. Az egyik elegáns fekete öltönyt és sötét színű nyakkendőt viselt, amelyen vészjóslóan csillant meg az ezüst dísztű. Egyenes tartással ült a székében és az előtte álló, félig üres poharát forgatta. A másik férfin világos színű vászonnadrág és szürke, kötött pulóver volt. Ő félig a falnak, félig a szék támlájának támaszkodott, és időnként az órájára sandított.– Szerinted megtudtak valamit, Joseph? – kérdezte az öltönyös.– Nem hinném, Artúr – felelte a másik. – Mindenesetre ettől fogva sokkal óvatosabbnak kell lennünk. Meglehet, hogy a herceg nem mindig a legrátermettebb talpnyalóit küldi utánunk, hogy szaglásszanak, de vannak igen veszedelmes kémei is, akik értik a dolgukat, és nem szeretném, hogy a végén egy napfényes tömlöcbe kerüljek, karóval a szívemben.Zahovits Artúr, a Ventrue klán egy jeles képviselője, lassan bólintott. Joseph-nek tökéletesen igaza volt. Az elmúlt hetekben több bosszantó hibát is elkövettek, és csak a szerencse, na meg a tekintélyes mennyiségű kenőpénzek mentették meg őket a lelepleződéstől. Sokkal körültekintőbben kell folytatniuk a terv megvalósítását. Már majd’ három éve dolgoztak ezen a terven, amely a hercegi cím visszaszerzésére irányult. Amikor a Szabbat lerohanta a várost és kitört a véres csata, a Ventrue-k mindent megtettek, hogy megvédjék a Kamarilla területeit, és persze ezzel együtt saját pozícióikat is. Azonban a harcban elesett Trevor Baines, Budapest hercege is, aki karizmatikus vezetőként összetartotta a gőgös és önző Kékvérűeket. A csatát végül a Kamarilla nyerte, de a Ventrue népesség igencsak megcsappant, s emiatt kiszorultak a város közvetlen irányításából is. Csak tetézte a helyzetet, hogy a klán tagjai egymást hibáztatták a bukás miatt, így még a belső kötelékek is felbomlottak. Később, Prónay bukásával lett volna lehetőségük újból pozíciókat nyerni, de Lilian, az egykori herceg gyermeke nem volt hajlandó alkudozni a Toreadorokkal, holott Kisteleki, az új herceg nem feledkezett meg a Ventrue-k érdemeiről, és felajánlott néhány kisebb pozíciót. Lilian buzdítására azonban a Kékvérűek ezt sértésnek vették, és elfordultak a hercegtől. Aztán később kénytelenek voltak belátni, hogy hiba volt ilyen könnyen lemondani a hatalomról, és megpróbálták valahogy a saját javukra billenteni a dolgokat, de addigra már nem maradt elég befolyásuk. Lilian volt ugyan az elsőszülöttük, de ő, úgy tűnt, nem igazán harcol a klánja érdekeiért, és meglehetősen sokszor támogatta a herceget is. Senki nem tudta, mire készül, ezért a Ventrue-k elvesztették iránta a bizalmukat, magára hagyták, és azzal vádolták, hogy Toreador öleb lett. Lilian, bár nem mutatta, megsértődött ezen. A többi Ventrue-t ez azonban hidegen hagyta, és nekiláttak, hogy visszahódítsák az egykori hatalmi pozícióikat.A néhai herceg gyermeke megsejthetett valamit, mert hirtelen élénken képviselni kezdte a Ventrue érdekeket, azonban az összeesküvőknek eszük ágában sem volt bevonni Liliant a terveikbe, inkább felhasználták őt. Látszólag visszafogadták a bizalmukba, és rajta keresztül hamis információkkal igyekeztek félrevezetni a herceget, hogy a figyelem teljességgel elterelődjön az összeesküvésről. Lilian azonban ravaszabb volt, mint hitték, és kezdték azt gondolni, hogy mindkét félnek dolgozik. Zahovits bosszúsan megrázta a fejét, és kiitta a pohara alján maradt néhány kortynyi italt.– Én továbbra sem bízom Lilianben – mondta.Joseph van Haagen, a néhai herceg egykori közvetlen tanácsadója egyetértően bólintott.– Ahogy egyikőnk sem.– Nélküle viszont nem jutunk előbbre. Eltereli rólunk a figyelmet.– Gondolod? – dőlt előre Joseph. – Az is lehet, hogy bár látszólag ezt teszi, azon mesterkedik, hogy a herceg kezére játsszon minket. Nekem az a gyanúm, hogy Lilian kettős játékot űz. Egyfelől elhiteti velünk, hogy hűséges maradt a klánhoz, ugyanakkor viszont alkut köt a herceggel, elárulja a klánját, hogy a Ventrue-k továbbra se kaphassanak szerepet a város irányításában, és ezért cserébe valami kivételes jutalmat kap. Mondjuk egy kisebb várost.Artúr elgondolkodott. Ezt a variációt sem lehet teljesen kizárni. Nagyon is valószínűnek látszott, hogy Lilian a saját szakállára dolgozik. Nyilván azért küzdött, hogy megszerezhesse azt, ami eredetileg őt illette volna meg, ha a Szabbat sikertelen támadását követően nem Prónay veszi át a hatalmat. Nem volt kétség afelől, hogy Lilian herceg akart lenni, csupán az volt kérdéses, hogy ezért milyen áldozatokat képes, és hajlandó is, meghozni. Artúr valamennyire ismerte a nőt, és tudta, hogy meglehetősen céltudatos. Éppen ezért, ahogy azt Joseph is megjegyezte, félő volt, hogy esetleg a herceg kezére játssza a budapesti Ventrue-ket, megszabadulva így a nemkívánatos vetélytársaktól.– Szerintem Budapestet akarja – mondta végül.– Túl nagy falat az neki – rázta a fejét Joseph –, és egyedül nem tudja elmozdítani Kistelekit.– Nem is. Bizonyára már megtalálta a társakat hozzá. – Artúr elnézett a társa mellett, tekintete végigszaladt a kávézón, aztán visszatért az asztalhoz. – Figyelni kell minden lépését, és valahogy ki kell szedni belőle az információkat. Gondolom, ezt meg tudod oldani. – Joseph bólintott. – Jó. Akkor most térjünk át a terv részleteire. Az idő vészesen fogy, és hamarosan cselekednünk kell. – Megállt egy pillanatra, aztán folytatta. – Mi a helyzet az anarchokkal?Joseph elfintorodott.– Nem sok – mondta leplezetlen undorral a hangjában. – Az egyik emberünk megkörnyékezte az anarchok vezetőjét, de a fickó nem állt kötélnek. Azt mondta, nem érdekli a pénz. Egy Brujah, aki lepaktált a Toreadorokkal.– Vajon mit ígérhetett neki Kisteleki?– Ha egyáltalán a herceg az, aki az anarchok mögött áll. A Brujah-k sokkal büszkébbek annál, hogy csak úgy a Torrie-k szolgálatába álljanak.– Vagy egyszerűen a herceg sokkal többet kínált, mint mi. Akkor viszont már fújhatjuk az egészet.Joseph megrázta a fejét.– Nem pénz van a háttérben – mondta. – Ki kell deríteni, hogy milyen egyezséget kötött a herceg és ez a Brujah. Ő tartja össze az anarchokat, neki engedelmeskednek, ő viszont kénytelen tartani magát az egyezséghez, és rákényszeríteni azt az anarchokra. Ha véget vetünk ennek az egyezségnek, megszűnik a kapocs, ami az anarchokat béklyóban tartja, így könnyedén átállíthatjuk őket a mi oldalunkra.– Nem lesz egyszerű – jegyezte meg Artúr. – Nem tudhatjuk, hogy az anarchok mennyire lojálisak a vezetőjükhöz. Ha valóban összetartanak, nem lesz esélyünk megnyerni őket magunknak.– Nem tudhatjuk, amíg meg nem próbáltuk – felelte Joseph, aztán felállt az asztaltól, és a kabátjáért nyúlt. – Intézkedem, még sok a tennivaló.Zahovits Artúr egyedül maradt az asztalnál. Magához intette a legközelebbi pincért, rendelt még egy italt, és unott arccal a kávézó többi vendégét bámulta; gondolkodott. Észre sem vette, hogy a bárpultnál üldögélő, magas alak hirtelen feláll, és Joseph nyomába ered.
21/28 rész
