Hétfő, 2003. február 17., este 20:36
Egy föld alatti terem
Budapest


A sötétség megmozdult; lassan és óvatosan, mintha szokatlan volna számára a mozgás képessége.


Előbb komótosan végigfolyt a koszos és poros földön, aztán felkúszott a falakra és a mennyezetre, mintha azt akarná kitapogatni, hol is van valójában. A szurokszínű gomolyag – miközben folyamatosan alakult, hol csápok, hol amorf alakzatok formáját öltve magára – egyre sűrűbbé, áthatolhatatlanná és átláthatatlanná vált, megfojtva azt a kevés fényt is, amely valahol a terem közepe táján keletkezett az imént a semmiből. A levegőt halk, zümmögésre emlékeztető hang töltötte meg, s talán hűvösebb is lett. A sötétség megremegett és elkezdett visszahúzódni oda, ahonnan előhívták – a falak által vetett árnyékokba.


Mikor a fekete csápok szertefoszlottak, a zavaró zümmögés is elenyészett. A kis terem, amelyet csupán a falra aggatott óriási tükrök tettek igazán hatalmassá, egy ódon kriptához hasonlított leginkább. A padlót borító, több ujjnyi vastag por alól itt-ott előbukkant egy-egy megkopott, töredezett márványlap vagy néhány, egykor díszes mozaikra emlékeztető kődarab. A terem jóformán teljesen üres volt, mindössze két vékony gyertyatartó – amelyeken a csonkig leégett gyertyák az imént rejtélyes módon lángra kaptak –, valamint egy nehéz, gránitból készült szarkofág alkotta a berendezést. A szarkofágon semmilyen díszítés sem volt és azt sem vésték rá, hogy ki nyugszik benne.


Hirtelen egy gyors fuvallat söpört keresztül a kriptán, felkavarva és szétszórva az évszázados port, ami ezüst csillám módjára szállongott a dohos levegőben és megcsillant, ahogy a gyertyák kísérteties fénye megtört rajta. Az egész nem tartott tovább pár percnél, s mikor a por végre újból megállapodott a terem padlatán, hangos sercenéssel a különös gyertyák is kihunytak.


A teremre telepedő nyomasztó csend meglehetősen hosszúra nyúlt, aztán egy rövid, súrlódó hang dübörgése hallatszott; olyan volt, mint amikor kősziklákat csúsztatnak el egymáson. Végül fülsértő robajjal valami a földre zuhant, s még sokáig visszhangzott, mire újból csend lett. A por ismét felkavarodott és az előbb megszelídült csápok újból előmásztak, hogy beburkolják a termet.