A bejárat előtt, szokás szerint, hatalmas sor kígyózott.Az Underground Club volt a város legnagyobb és legfelkapottabb szórakozóhelye, halandók és halhatatlanok körében egyaránt. A föld alatti füstös termeket több épület pincéinek egybenyitásával alakították ki, ám a több tánctér mégis elkülönült egymástól annyira, hogy a különböző zenei irányzatok kedvelői megtalálhassák a nekik legkedvesebbet. Az önfeledt szórakozás mögött azonban ott lapultak az éjszaka valódi arcai, a drog, a prostitúció és az alvilág legsötétebb üzelmei, amelyek szerteágazó szálai végül egyetlen helyen futottak újra össze, a Szetiták kezében. Bármennyire is igyekezett a Kamarilla, hogy a helyi Szetitákat a kötelékébe olvassza a kígyók hajthatatlanok voltak, és nem engedték, hogy kiapadhatatlannak tűnő forrásaikat csak úgy átengedjék a Kamarilla kezébe. Inkább kifizették a csillagászati összegű adókat és védelmi pénzt a Kamarillának, mert a klub mélyén köttetett titokzatos üzletek a sokszorosát jövedelmezték annak a pénznek.Ennek megfelelően a klub afféle nem hivatalos elíziumként üzemelt, ahol íratlan szabályok és észrevehetetlen árnyként lapuló őrök tartották kordában a halandók között elvegyülő Vértestvéreket, azonban gyakran megesett, hogy valaki megfeledkezett magáról és megszegte a Maszkabált, ám szerencsére ezek az esetek valahogy sosem kaptak nagy visszhangot a sajtóban. A Kamarilla ügyelt arra, nehogy folt essék a klub jó hírén, elvégre igen nagy hasznot húztak a Szetitákból, s cserébe a kígyók elég lojálisan viszonyultak a herceghez, bár mindenki tisztában volt azzal, hogy bizonyára okkal teszik, és amúgy sem tart örökké.A bent tomboló zene egy pillanatra kidübörgött az utcára, ahogy az egyik biztonsági őr kinyitotta az ajtót és beengedett a klubba egy fekete, testhez simuló bőrruhába öltözött lányt. A sor lassan haladt, de a többnyire feketébe öltözött fiatalok többsége türelmesen várt a sorára. Néhányan persze kifejezték nemtetszésüket egy-egy durvább beszólással, ám őket hamar lecsendesítették a biztonságiak.Sty is a sorban ácsorgott, már elég közel a bejárathoz, és a körülötte lévőket figyelte. Időnként lehunyta a szemét, s szinte hallani vélte a körülötte lüktető szíveket és érezte az erekben áramló vér szagát. Nem volt kölönösebben éhes, de mindig eljátszott a gondolattal, hogy odahajol valamelyik punk sráchoz, és egy vad csóknak álcázva kortyol néhányat. Aztán mégsem tette meg.Majd odabenn. Tíz perc sem telt el, mire sorra került. Míg várakozott, nem sokat törődött az őrökkel, azonban most szemet szúrt neki, hogy nem a megszokott alakokat látja. Az ilyen váratlan változások általában semmi jót nem jelentenek, ezért úgy döntött, elővigyázatosabb lesz a megszokottnál. A biztonsági őr végignézett rajta, mielőtt bármit is kérdezett volna. Sty nyugodtan állt, és azon tűnődött, hogy talán jobban járt volna, ha most az egyszer a kiemelt vendégek számára fenntartott hátsó bejáratot használja. Bár sokat nem számított volna, és amúgy is szerette végigállni a sort, mert közben kiválaszthatta, kikből fog aznap este lakmározni.– Nem vagy te még túl fiatal? – kérdezte az őr. – Mutasd a személyidet!A fiatal vámpír előkotorta nadrágja zsebéből a gyűrött iratot és felmutatta az őrnek, még mosolygott is hozzá. Sty élvezte a halhatatlanságot, még azzal együtt is, hogy számtalan kötelezettségnek kellett eleget tenni éjszakáról éjszakára, azonban gyűlölte, hogy az maradt, ami Ölelésekor. Bár már évek óta a Vértestvérek között élt, csak egy tizenéves gimnazista lánynak látszott. Persze sok esetben előnyt jelentett számára a külseje, azonban a klánja többi tagja, sőt más Vértestvérek is meglehetősen lenézően bántak vele, mondván, csak egy újszülött. Holott már több esetben is bizonyította, hogy nem hoz szégyent sem a klánra, sem a Vértestvérek társadalmára, ám még ezekkel az érdemekkel együtt is csak egy senki volt, aki feláldozható, felhasználható vagy éppenséggel eltiporható.– Négyezer a beugró – mondta az őr, kizökkentve a lányt a gondolataiból.Sty beletúrt a farzsebébe, kihúzott egy köteg ezrest és leszámolta a jegy árát. Az őr elvette a pénzt, visszaadta a lány személyijét, aztán felragasztott egy halványzöld karszalagot Sty csuklójára.– Jó szórakozást! – mondta, aztán kinyitotta az ajtót.– Kösz – felelte Sty, és belépett.Egy lépcsősor tetején találta magát, amely levezetett a klubba. Már itt őrült hangerővel tombolt a zene, ám ez mégis egy nyugodtabb helynek számított, ahová egy kicsit visszavonulhatott az, akinek elege lett a tömegből. Egykedvűen sétált lefelé, miközben a lépcsőkön üldögélő alakokat figyelte. Az egyik fordulóban egy alig tizenöt éves lány ült, hátát a falnak támasztotta, és próbált mélyeket lélegezni; láthatóan azon küzdött, nehogy összehányja magát. Néhány lépcsőfokkal lejjebb egy fiú feküdt ájultan, nem messze tőle egy üres vodkásüveg hevert a padlón, míg közvetlenül a termekbe vezető ajtó előtt egy tarajos punk próbált megfűzni egy elég részeg lányt, hogy szopja le.Sty nem törődött ezekkel az alakokkal, hanem benyitott a terembe. Azonnal megcsapta az elementáris erővel dübörgő zene, érezte, ahogy a basszus minden dobbanása hatalmas ütést mér a mellkasára. Gyorsan körbenézett. Ahhoz képest, hogy még viszonylag korán volt, szinte mozdulni sem lehetett a rengeteg embertől. Mindenfelé punkok és rokkerek táncoltak vadul a zene ritmusára, a padlón itt-ott tócsába gyűltek a kiöntött italok, vágni lehetett a füstöt, míg a levegőben az alkohol, az izzadtság, a fű és – amit csak ő érzett – a vér szaga keveredett. Egyelőre nem látta, akit keresett, ezért elindult a legközelebbi pult felé. Alig tett meg néhány lépést, amikor egy hosszú hajú srác toppant elé, és elállta az útját.– Hé, nem iszol velünk? – ordította, hogy túlharsogja a zenét, és fejével egy asztal felé biccentett.Sty lopva odapillantott. Három másik alak ült még az asztalnál és vízipipáztak.– Nem kösz, majd később – mondta, és otthagyta a fiút.Az még magyarázott neki valamit, de a szavakat elnyelte a zene. Még kétszer állították meg, mire végre eljutott a pulthoz. Arrébb lökött egy részegen tántorgó lányt, hogy odaférjen az egyik sörcsap közelébe. Mivel nem volt túl magas, fel kellett állnia az egyik bárszék lábára.– Mit kérsz? – fordult oda hozzá a pultos lány.– Bloody Mary-t – felelte. – Két olajbogyóval!A lány bólintott. Elővett egy hosszúkás poharat, majd lehajolt, hogy a pult alatt elrejtett hűtőből kivegyen egy műanyag tasakot, és a tartalmát a pohárba öntse. Keresett egy fekete szívószálat, beledöfte a sűrűnek látszó folyadékba, végül egy fogpiszkálóra felszúrt két olajbogyót és az ital tetejére ejtette. Amikor elkészült, odatette a poharat Sty elé.– Kétezer – kiabálta.A vámpír bólintott, kotorászott egy keveset a zsebében, aztán előhúzott egy kétezrest és fizetett. Elvette az italt és visszafordult a tánctér felé, hogy megkeresse, aki miatt ma idejött. Az olajbogyókat hanyagul behajította a legközelebbi szemetesbe, aztán belekortyolt az italba. Kissé hideg volt, de ízletes, feltehetően nem rég hűthették be. Ez volt a hely specialitása, kizárólag Vértestvérek számára. Friss vér. Az itallapon nem szerepelt, ám mégis jó sok fogyott belőle minden este. A klub így próbálta meg elejét venni annak, hogy egy-egy mohóbb Vértestvér, akit esetleg megszédítene a vér közelsége, ne rendezzen vérfürdőt a vendégek között. Olykor sikerült, de voltak már igencsak véres éjszakái is a klubnak.Sty megitta a vért, az üres poharat otthagyta egy asztalon és elindult a belsőbb asztalok felé, hátha ott talál egy sarkot, ahol nyugodtan várakozhat. Valaki azonban megint feltartotta.– Helló, Sty!Az ismerős hangra megtorpant és megfordult. Egy jóképű fiú állt előtte, sörösüveggel a kezében. Bő szárú fekete nadrágot, hosszú ujjú fekete pólót és kapucnis pulóvert viselt; külsőre semmiben sem különbözött egy átlagos egyetemistától, azonban Sty tudta, hogy ez csak látszat. A fiú ugyanúgy az éjszaka teremtménye volt, mint ő, csak más urakat szolgált. – Szia Walter! Hát te mit keresel itt?– Erre jártam – vigyorgott a fiú.A lány elfintorodott. Nem nagyon kedvelte Waltert, mert mindig mindenbe beleütötte az orrát és sosem adott egyenes választ egyetlen kérdésre sem. – Mindig ezt mondod.A zene hirtelen abbamaradt egy szívdobbanásnyi időre, aztán a következő pillanatban újult erővel, még durvább tempóban dübörgött tovább. A tánctéren az embertömeg egyetlen amorf masszaként vergődött a zenére, a magasba nyúló kezek megannyi csápként hajladoztak össze-vissza. Styt elkapta a zene sodrása, teste ütemesen ringatózott, hosszú haja ide-oda csapkodott, ahogy egyre jobban beleélte magát a táncba. Walter figyelte egy darabig, aztán, amikor a lány közelebb lépett hozzá, megragadta a karját. Sty kizökkent a ritmusból és zavartan nézett a másik vámpírra.– Mit akarsz?– Információkat!A lány lerázta Walter kezét magáról.– Miért nem a csatornalakó haverjaidat kérdezed? – mondta, és elindult a terem hátsó, sötétebb vége. – Én nem tudok semmit.Walter utána sietett, és megint megragadta.– Ez nem igaz. Tudom, hogy nemrég beszéltél a Gangrelekkel – mondta, miközben elengedte a lányt. – Nem érdekel minden részlet, csak az, amit tudnak a város körüli mozgolódásokról. Farkasfattyak? Szabbat?– Nem mondhatom el – felelte Sty.– Senkinek sem mondom el, honnan szereztem a híreket, de tudnom kell. Túl sok forog kockán.A lány gondolkodó arcot vágott.– Neked vagy a Kamarillának?– Mindkettőnek – bólintott a fiú. Sty sóhajtott. Furcsának érezte a dolgot, hiszen évek óta nem tette.– De nem tőlem tudod – figyelmeztette Waltert, aki bólintott. – Menyét szerint nem a Szabbat áll a titokzatos esetek mögött, hanem valakik belülről próbálják megbontani a hatalmat, és a Szabbat ténykedésének álcázzák. De, hogy mi a végső céljuk, arról sejtésük sincs.– Ez is több a semminél – felelte Walter. – Az adósod vagyok, Sty.– Csak óvatosan, mert behajtom!Mire az utolsó szót kimondta, Walter eltűnt. Mintha ott se lett volna soha. A lány tekintete vadul kutatott utána, de semmi nyomát sem látta. Aztán megpillantotta, akit keresett, bár meg volt győződve arról, hogy amikor legutóbb körbenézett a teremben, az illető még nem ült annál a sarokasztalnál. Kihúzta magát és szapora léptekkel az asztal felé indult.– Jó estét, Sty – köszöntötte az öltönyös férfi.– Jó estét, Mr. Mahram.A férfi intett, hogy üljön le. A lány biccentett, aztán letelepedett az asztalhoz. Tekintete villámgyorsan végigfutott a férfin. Szénfekete öltönyt viselt, csuklóján elegáns, aranyozott karóra villant ki az ingujj alól, nyakkendőjén kígyó alakú arany tű díszlett, épp olyan, mint ami az asztal mellé támasztott sétabot fogóján is díszelgett. Épp ugyanazt az öltözéket viselte, mint a legelső találkozásukkor.– Lenne egy feladatom a számodra, ifjú hölgy – mondta a férfi, azonnal a lényegre térve.– Miért én?– Mert jelentéktelen vagy, egy a sok közül – felelte a Szetita szárazon. És feláldozható.Bármennyire is utálta ezt hallani, be kellett ismernie, hogy a férfinak igaza volt. Egy névtelen vámpír volt a Vértestvérek társadalmának peremén. Egy azok közül, akik többnyire céltalanul bolyongtak éjszakáról éjszakára, és, ha meg is próbáltak kitörni a szürkeségből, előbb-utóbb hamuként végezték valamelyik sikátor mélyén. Bár egyszer-kétszer már hasznosnak bizonyult kisebb feladatok elvégzésében, őt is csak az mentette meg attól, hogy feláldozzák valami fontosabb cél érdekében, hogy a herceg klánjának tagja volt. Toreador. Híg vérű és gyenge, de Toreador, és a herceg sosem emelt kezet a klán tagjaira. Egyik oldalról áldás volt ez, ám másfelől átok. Híg vére miatt a többi vámpír lenézte, és szinte semmilyen jogot nem kapott a hercegtől, ám származása miatt a magukat anarchoknak nevező vámpírok is megvetették. Szinte egyedül volt a kegyetlen éjszakában.– Mit kell tennem?– Továbbíts egy üzenetet!A lány meglepődött.– Ennyi?A férfi bólintott.– Igen – mondta. – De figyelmeztetlek, ne tévesszen meg a feladat egyszerűsége!– Értem. Mi az üzenet? És kinek kell átadnom?– Az üzenet mindössze ennyi: A Vérrózsa kinyílt! – magyarázta Mr. Mahram. – Remélem, megjegyzed.A lány elismételte magában néhányszor a mondatot, aztán bólintott.– A címzett?– Etrius!Sty szeme elkerekedett a döbbenettől. Tudta, ki rejtőzik e név mögött, de még legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy valaha is találkozni fog vele. Kétkedve, kissé rémült tekintettel nézett a Szetitára.– Etrius? A leghatalmasabb Tremere itt van a városban?A férfi elmosolyodott.– Nocsak, úgy látom, tudod, kiről van szó – jegyezte meg. – Ez jó. Igen, Etrius hamarosan itt lesz. Keresd őt meg, és add át neki az üzenetet! Érteni fogja. Várd meg, mit felel, és hozd el nekem a választ! – Felállt az asztaltól, és kifelé indult. – Minden jót, Sty!A lány nem tudott válaszolni a döbbenettől. Úgy érezte, valami olyan dologba keveredett bele, amibe még a leghatalmasabb vámpírok se szeretnek. Elbizonytalanodott, aztán megijedt. Honnan fogja tudni, mikor érkezik Etrius? Hogy fogja megtalálni, és egyáltalán miként fogja elérni, hogy a hatalmas vámpír egyáltalán szóba álljon vele? Nem hitte, hogy a Szetita nevének említése elégendő ok lesz. A gondolatok vadul kavarogtak a fejében, aztán hirtelen felpattant és a mosdó felé sietett, miközben a dübörgő zene a Tremere nevét visszhangozta a fülében.
17/28 rész
