– Nem zavarja, ha rágyújtok? – kérdezte a sofőr.Erdős Alfonz intett, hogy nem, majd visszafordult az ablaküveg felé, és kibámult a sötét éjszakába. A gondolatok hurrikánként örvénylettek a fejében. Rá kellett jönnie, hogy visszatérésének megtervezésekor figyelmen kívül hagyott néhány tényezőt, és elfelejtette számításba venni az eltelt időt – igaz két év nem túl sok a káiniták léptéke szerint, azonban e rövid idő alatt mégis szokatlanul sok változás történt Budapesten. Elég nehéz helyzetben érezte magát, bár azt kétség kívül sikerült elérnie, hogy klánjának vezetősége nem szerzett tudomást a hazatéréséről, és ez meglehetős biztonságérzetet adott neki az elkövetkezendő éjszakákra.Ugyanakkor zavarta, hogy szinte minden megváltozott. Szövetségeseinek nyoma veszett, a menedékét rejtélyes okból feldúlták, és látható nyomai voltak annak is, hogy a város vezetésében is gyökeres változások történhettek az elmúlt két év során. Eddig két herceg rövid tündöklését és látványos bukását volt szerencséje végignézni, és az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az egyik félreállításában tevékeny szerepet játszott. Viszont annak nem örült, hogy megint egy teljesen új társaság irányítja a várost. Az örökös változások bizonytalanságot eredményeznek, és ha ezt kiszagolja a Szabbat, akkor könnyen lángba és vérbe borulhatnak a nyugodtnak tűnő budapesti éjszakák. Bízott benne, hogy az új herceg végre stabilitást hoz.A taxi lelassított és megállt a piros lámpánál. Odakint a János kórház sötét épülettömbjei magasodtak az út fölé. A kórház, merengett a doktor. Az értékes és könnyen hozzáférhető vér forrása. Bizonyára a kórházban is volt némi változás, de remélte, hogy egy-két kapcsolata még megmaradt. Nem árt, ha van egy biztos vérforrás, a vadászatra nem mindig jut elég idő. Nem volt éhes, de a vér gondolatára a Fenevad egy kicsit megmozdult, és fel is morrant.– Mondott valamit? – fordult hátra a sofőr.– Nem, semmit – felelte Alfonz, anélkül, hogy a taxisra nézett volna.A férfi megvonta a vállát és elindult, amint a lámpa zöldre váltott. A doktor visszatért a gondolataihoz. Meglehetősen nehéz és dolgos éjszakák vártak rá, amennyiben az Elíziumban nem találkozik ismerősökkel. A régi kapcsolatok nélkül sokkal nehezebben fog boldogulni, és túl nagy erőfeszítéseket kell majd tennie a felkutatásuk érdekében. Tisztában volt azzal is, hogy mindössze néhány éjszaka áll a rendelkezésére, mielőtt a Giovannik helyi hírszerzőjének a fülébe jut, hogy a kitagadott gyermek visszatért Budapestre. Történetesen épp a klánja elől menekült a tengeren túlra, ám hamarosan ott is szorulni kezdett a nyaka körül a hurok. A család keze szinte mindenhová elért. Igazságtalannak tartotta az okokat, amiért a üldözötté tették, és nem hagytak számára lehetőséget, hogy tisztázza magát. Haszontalan fattyúnak tartották, amiért elhatárolta magát a nekromancia tanaitól és a Túlvilág titkainak megismerésétől. Megbélyegezték, és árulónak kiáltották ki, holott minden más téren úgy cselekedett, hogy az a család javát szolgálja, ám ez kevésnek bizonyult. Hiába próbálta ellensúlyozni szörnyű hiányosságát egyéb képességeivel, a klán nem értékelte Alfonz igyekezetét. Olyannyira nem, hogy egyenesen besúgónak tekintették, aki beállt a Kamarilla kötelékébe, hogy információkat szolgáltasson a Giovannik tevékenységeiről. Száműzték, és feketelistára tették; persona non grata lett. Alfonz azonban dacolt a kiközösítéssel, nem tagadta meg származását, és továbbra is büszke volt arra, hogy a Giovanni klán tagja. Egyáltalán nem törődött azzal, hogy ez a viselkedés mennyire felbőszíti a családot, amely később el is rendelte a likvidálását. A bérgyilkosok állandóan ott lihegtek a nyomában, ám valahogy mindig kisiklott a kezükből, s amikor már úgy érezte, teljesen bekerítették, elmenekült. Azonban tudta, eljön az idő, amikor újból szembe kell néznie a rá leselkedő Végső Halállal.Észre sem vette, amikor a taxi megállt. A sofőr mondott valamit, de Alfonz nem igazán figyelt rá. Kiszállt az autóból, és az első ablakon behajolva egy ötezres bankjegyet nyomott a meglepett férfi kezébe, aki gyorsan eltette a pénzt, és elhajtott.A doktor körülnézett. A várban volt, a sikló végállomásával szemben. Ez a hely még mindig nagyon szép, jutott az eszébe, miközben lassú léptekkel elindult a Nemzeti Galéria épülete felé. Átsétált a kovácsoltvas kapun, végig az ásatások mellett. A boltívek előtt őrködő oroszlánok előtt megtorpant egy pillanatra, felnézett rájuk, s egy pillanatra az az érzése támadt, hogy a szobrok is visszanéztek rá. Megrázta a fejét, és tovább indult. A belső udvaron több autó is várakozott, egymástól jól elkülönítve, de mégis viszonylag egy helyen. Rezzenéstelen arcú sofőrök ácsorogtak a gyönyörű limuzinok mellett, de egy szót sem szóltak egymáshoz. Nem adott rá nekik engedélyt senki.Ghoulok.Alfonz kimért, határozott léptekkel haladt a Galéria bejárata felé. Szórakozásképp biccentett az egyik ghoulnak, amikor elment mellette, és elmosolyodott, amikor a férfi arcára láthatóan kiült a zavarodottság és tétova mozdulatokkal visszaintett üdvözlés gyanánt. A Giovanni belépett az épületbe. Az előcsarnok csendes volt, csak egy elegáns egyenruhát viselő portást látott. A férfi egy asztal mögött ült, szinte mozdulatlanul, csak a szemével követte a vámpírt, mintha ellenőrizné. Aztán egy pillanattal később kinyújtotta a kezét, és szívélyesen a lift felé mutatott. Alfonz biccentett, és belépett a nyitott ajtóval várakozó felvonóba.Tekintete gyorsan végigfutott a vezérlőpanelen. Legalább ez nem változott, gondolta, és elégedetten kinyúlt, hogy megnyomja a „Vészjelző” felirat feletti gombot, amely arra az emeletre irányította a liftet, ahová más út nem vezetett fel – az épület tetőterébe, az Elízium színhelyére, az éjszaka szörnyű teremtményeinek magamutogató gyülekezőhelyére. Megérintette a gombot, amire a felvonó egy halk csilingeléssel válaszolt, és az ajtók lassan záródni kezdtek.Az utolsó pillanatban azonban egy kéz megállította az ajtókat.
13/28 rész
