Lovassy Zebulon óvatosan lépkedett az egyik főcsatorna szélén.Bár saját szaga sem volt sokkal különb a csatorna bűzénél, mégis elfintorodott. Valahogy nem igazán szeretett a föld alatt hömpölygő ürülékfolyamokban mászkálni, noha kevés olyan biztonságosnak tetsző hely létezett, mint a város alatt húzódó csatornarendszer. Inkább a felszíni közlekedést részesítette előnyben – ha tehette. Most azonban erre nem volt lehetősége, ugyanis a furgonja néhány héttel ezelőtt porig égett. Meg volt róla győződve, hogy nem a véletlen műve volt, és feltehetően neki is el kellett volna égnie az autóval együtt. Megúszta a balesetet, de a tűz okozta sérülések gyógyulásáig eltelt jó néhány éjszaka. Az új járgányt viszont még nem szállították le, ezért volt kénytelen a csatornában közlekedni. Bosszankodott egy kicsit az új kocsi miatt, mert nem szeretett várni a dolgokra, ám ugyanakkor nem is bánta, hogy nem áll még rendelkezésére a jármű. Csak magára vonná a figyelmet, s ez nem túl bölcs dolog abban a helyzetben, amikor valakinek a célpontja az ember.Befordult egy leágazásnál és tovább gyalogolt, miközben gondolatai ismét a néhány perccel korábban olvasott üzenetre terelődtek. Patkányirtás. Ez a szó állt az üzenetben. Más körülmények között talán csak egy meglehetősen bizarr viccelődésnek tartotta volna, azonban az elolvasott jelentések tükrében egészen más értelmet kapott a szó. A Vértestvérek egymás között gyakran illették a Nosferatukat a csatornapatkány gúnynévvel, és ebből kiindulva, Zebulon joggal gondolhatta, hogy erre vonatkozott az üzenet is. Valakik úgy döntöttek, eltakarítják az útból a Nosferatukat, és a jelentések alapján ezt igen gyors ütemben és meglehetősen hatékonyan tették. Az elmúlt napokban – egész pontosan kedd óta – négy Nosferatu vámpír, ismertebb és kevésbé ismertebb, pusztult el végérvényesen. A menedékében. Valójában ez volt az, ami leginkább idegesítette Zebulont.A menedékében!Ismét befordult, ezúttal egy balra eső járatba. Nem túl gyakran járt a csatornák ezen részén, mégis olyan határozottsággal haladt előre, mintha a saját menedéke felé tartana, s közben újabb elméletek körvonalazódtak a fejében. Az a tény, hogy klántársait a saját menedékükben végezték ki – mert nem egyszerűen levágták a fejüket, vagy felgyújtották őket, vagy ilyesmi, hanem szabályosan lemészárolták őket, s a jelentésekben is az állt, hogy a megtalált hamukupacok körül mindent vér borított –, azt sejteti, hogy valaki olyan állhat a dolgok hátterében, aki pontos és megbízható információkkal rendelkezik a budapesti Nosferatuk társadalmáról. Hivatalosan ezt legfeljebb a Herceg, illetve Belzebub, a Nosferatu elsőszülött tudhatja. Egyre paranoiásabb gondolatok jutottak az eszébe. Bizonyára áruló férkőzött a Herceg udvartartásába, vélekedett, aki most azzal segédkezik a Szabbat térnyerésében, hogy kiiktatja a Herceg információs hálózatát alkotó Nosferatukat. Vagy esetleg épp Belzebub akarja elhallgattatni azokat a vámpírokat, akik esetleg túl sokat tudhatnak. De az sem volt kizárt, hogy valami teljesen másról van szó. Megrázta a fejét, és megpróbálta elterelni a gondolatait arról, hogy ő lesz a soron következő.Néhány lépéssel később megérkezett egy csatornafeljáróhoz. Megállt előtte, megfordult, és tett kilenc jó nagy lépést visszafelé, az egyik fal mentén, aztán újból megtorpant és tapogatózni kezdett a falon egy ideig, mire megtalálta a megfelelő téglát. Megnyomta. A fal mögül kattogások hallatszottak, s talán egy perc is eltelt, mire a zárszerkezet kioldott és feltárult egy ajtó. Zebulon gyorsan körbenézett – biztos volt benne, hogy rejtett kamerák figyelik minden mozdulatát, de egyet sem tudott kivenni. Megvonta a vállát, és belépett a sötét folyosóra. Az ajtó halkan bezáródott mögötte, és a zár kattanásának pillanatában bántó neonfények gyúltak a járat mennyezetén. Hunyorogva kémlelt előre, aztán elindult a folyosón. Néhány perccel később egy hatalmas vasajtónál találta magát. Szemével megint a rejtett kamerák után kutatott, de ezúttal sem látott egyet sem. Kihúzta magát – már amennyire hajlott háta ezt lehetővé tette –, és belépett az ajtón.Egy kis dolgozószobára hasonlító lyukban találta magát, ami majdnem úgy volt berendezve, mint az ő menedéke: Egy asztal tele papírokkal, fényképekkel és egy hatalmas számítógéppel, néhány rozoga szék, egy könyvekkel telezsúfolt szekrény, valami fekhely és egy koporsó. Az asztal mellett egy alacsony, zöldes bőrű, meglehetősen torz arcú teremtmény állt, egyik kezével az asztal lapjára támaszkodva. Félrebillentette a fejét, Zebulonra nézett és kérdőn felvonta a szemöldökét, amitől a teljes ábrázata átrendeződött valami szörnyűséges, szürrealista festményhez hasonlatosan.– Zebulon – mondta rekedtes hangján. – Micsoda kellemes meglepetés! – A középső szót igyekezett minél gúnyosabban és szemrehányóbban ejteni, de amikor látta, hogy klántársát ez egyáltalán nem hatja meg, átváltott hivatalosabb tónusra. – Minek köszönhetem, hogy felkereste a menedékemet?– Van egy-két dolog, amiről feltétlenül beszélnünk kell, Domonkos – felelte ellentmondást nem tűrő hangon, ami egy kissé meglepte a házigazdát. Ezt a pillanatnyi bizonytalanságot kihasználva, Zebulon átvette a beszélgetés irányítását, miközben közelebb lépett és leült az egyik üres székre, amely keserves recsegések közepette fejezte ki nemtetszését. – Olvasta a híreket?A Domonkos névre hallgató Nosferatu visszaült az íróasztala mögé, és arrébb tett néhány irathalmot, hogy jobban lássa vendégét.– Társaink halálhírére gondol? – kérdezte, aztán gyorsan meg is válaszolta magának a kérdést. – Igen, olvastam róluk.Nem mondott többet. Feleslegesnek érezte, hogy egy árnyalatnyival is többet áruljon el annál, mint amiről úgy gondolta, Zebulonnak feltétlenül tudnia kell. Az információ roppant értékes volt a Vértestvérek között, s ennek megfelelően nagyon vigyáztak arra, hogy lehetőleg minél kevesebbet osszanak meg egymással. Felemelt az asztalról egy töltőtollat és forgatni kezdte az ujjai között, várta, hogy klántársa mivel hozakodik még elő.– Akkor nyilván arról is értesült, hogy a legutolsó két haláleset múlt éjszaka történt.Domonkos szeme egy pillanatra sötétebb árnyalatot öltött a megszokottnál. Tudott a Végső Halálba taszított Nosferatukról, mert segítői informálták őt ezekről az esetekről, azonban a pontos dátumokkal nem volt tisztában, s nem tartotta fontosnak, hogy utána járjon. Úgy gondolta, nincs különösebb összefüggés az elpusztított Nosferatuk között, ám az új tények egészen más megvilágításba helyezték az eseményeket. Rájött, hogy kénytelen komolyan venni az intő jeleket, elvégre Nosferatu lévén, ő is potenciális áldozattá vált. Megvakarta az állát.– Hogyan haltak meg?– A SchreckNET feljegyzései szerint az eddig elpusztított Nosferatuk kivétel nélkül a tűz martalékai lettek – mondta Zebulon unottan, mintha több hónapos információkat közölne. – A menedékükben.Az idősebb vámpír úgy tett, mintha meglepődött volna. – Mit akar ezzel mondani?– Az elkövetők ismerték az elpusztított társaink menedékeinek pontos helyét – magyarázta Zebulon –, viszont ami sokkal zavaróbb ennél, hogy azzal is tisztában voltak, az áldozatok mikor tartózkodtak ott általában. Nyilván figyelték őket. – Ezt az utolsó gondolatot igyekezett minél sejtelmesebben kimondani, és ahogy utána végigmérte a másik vámpírt, elégedetten nyugtázta, hogy sikerrel járt a megfélemlítést illetően. Felvillantott egy hanyag mosolyt. – Gondolom, ezt azért Ön is kitalálta.Domonkos röviden bólintott.– Ezért fáradt ide, hogy ezt közölje velem? – kérdezte váratlanul, ellenségesen.– Részben – felelte Zebulon kissé sértődötten. – Klánunk megmaradt tagjait veszély fenyegeti, és egyesek már áldozatául is estek ennek az ismeretlen veszedelemnek. Ha nem működünk együtt, akkor Budapest összes Nosferatuja csúnya és kegyetlen véget ér rövid időn belül. – Rátámaszkodott az asztalra és felállt. – Tegyen belátása szerint, de legyen elővigyázatos. Holnap újból felkeresem.Zebulon elindult kifelé a szobából, torz arcán halvány mosolyszerűség suhant át. Úgy érezte, sikerült elbizonytalanítania a pökhendi Nosferatut. Ez könnyű győzelem volt, azonban a legnehezebb beszélgetés még csak ez után következett. Már az ajtónál járt, amikor meghallotta Domonkos hangját.– És Ön mit szándékozik tenni?Zebulon megfordult, szeme megvillant.– Beszélek Belzebubbal.
10/28 rész
