Fiction Kult

Elantris gyönyörű... volt. Az istenek városának, a hatalom, a ragyogás, a mágia lakhelyének nevezték. Aki ott járt, állítja, építőkövei is valamiféle belső fénnyel izzottak, s a város csodálatos és kiismerhetetlen varázslatok otthona volt. Éjjel ezüstös lángoszlopként, már messziről láthatóan világított.

Ám bármennyire fényűző volt is Elantris, lakói még nála is fényűzőbbek voltak: hajuk csillogóan fehér, bőrük már-már fémesen fénylő ezüst – úgy ragyogtak, akár a város maga. A legendák szerint halhatatlanok vagy szinte azok voltak: gyorsan gyógyultak, s óriási erővel, szellemi és testi fürgeséggel áldották meg őket. Kezük egyetlen intésével varázslatot idéztek, s Opelon minden részéből zarándokoltak az emberek Elantrisba, hogy gyógyulást, élelmet vagy éppen bölcsességet kérjenek a helyiektől. Istenségek voltak.

És bárki ilyenné válhatott.

Saódnak nevezték, átalakulásnak. Váratlanul és véletlenül következett be – általában éjjel, azokban a titokzatos órákban, amikor az élet lelassul és megpihen. Koldus, mesterember, nemes vagy harcos: bármelyiket elérhette. A saóddal a szerencsés kiválasztott élete véget ért majd újrakezdődött; maga mögött hagyta korábbi, közönséges létét, és Elantrisba költözött. Elantrisba, ahol boldogan élhetett, bölcsen uralkodhatott és egy örökkévalóságon át imádták.

Az örökkévalóság tíz évvel ezelőtt ért véget.