Fiction Kult

Véres gitárt hoztam,
Őseink véres gitárját,
Sorsdöntő harcra kész a húr.

Megvédjük pengetőnket,
Kottának ellenállunk,
Nem kell a béna ritmusa.

Gitárok szabad népe,
Hangosoknak vére,
Nem tűr el semmilyen csitítást.

Álmunk valóra válik,
Vagy elveszünk egy szálig,
De inkább halál mint némaság.

Gitár! Gitár!
Gitár!Gitár!

Gitár, ha csendet legyőzöd,
Nem pusztulnak a hősök,
Hatalmas nagy lesz itt a nép.

Hárfától zongoráig,
Citerától dobverőig,
Félik majd utódaid nevét.

Koncerten győzni fogunk,
Zene lesz nagy királyunk,
Nagyhatalom századokon át.

Gitár világot hódít,
Zongorával valóra válik,
Az orkesztra menti daltársaság.

Gitár! Gitár!
Gitár!Gitár!

Érzelem

Nem teszek ígéretet,
Nem várok el hűséget,
Csak légy mellettem,
Ha szükségét érzem,
S cserébe én,
A világot adom néked!
....

Mary M

Elköltöztél messzi idegenbe,

Egy másfajta élet tudatában.

Új környezet, új emberek, s új kezdetek.

Apránként hagyod, hogy megismerjenek,

Majd idővel beilleszkedsz a munkakörbe.

Az emberek lassan megszoknak téged,

S elkezdenek barátkozni veled.

Az idő múlásával kiismered,

Kivel miről beszélgethetsz,

S kitől várhatsz segítséget.

Ahogy telnek a napok, kötődni kezdesz,

Magad mellé új családot teremtesz.

Így próbálod befoltozni,

Az űrt melyet távol lévő családod hasít.

Fegyőr vagy fegyenc egyre megy,

Csak téged emberszámba vegyen.

S idővel megtalálod a békédet,

Melyet az új életed elvett tőled.

Lelked megnyugszik, a börtön élethez alkalmazkodik.

Új baráti, s új családi kötelékek keletkeznek,

Melyek könnyebbé teszik az új életed.

S habár a régi életed nem helyettesíthetik,

De a fájdalmadat enyhíthetik.

Mary M

2015.08.20. Pozsarevác

Amint életre kél táncot jár,

Szemet gyönyörköttető látvány.

A tekintetek rászegeződnek,

S ő büszkén szárnyal a levegőben.

Mégis nyomában a bánat szele,

S a keserűség mételye,

Hisz akad kinek szemében,

Észrevétlen marad a létezése.

Mary M

Magányos szív,

Törött, marcangolt s szerelmes,

De vágyainak beteljesítését hiába les.

Kutat keres szüntelen,

Egyedül s elveszetten.

A magány sűrű mocsarában,

Lelke sötét zugában.

Elmegy hát útra kél,

Nem önszántából s nagyon fél,

Mégis érzi valahol,

Ott a válasz csak tudná hol?

Magányos szív,

Törött, marcangolt s szerelmes,

De vágyainak beteljesedését hiába les.

Mary M

Szomorú a lelked, hisz alig van már benned élet,

Csak a keserű éhínség maradt, mely ízekre marcangol téged.

Meg a szűnni nem akaró fájdalom mely beteg szíveden táncol,

Mind azt mutatja, hogy már közeledsz a halálhoz.

Ej pedig mily fényűző élet jutott egykor neked, minden földi jó a tiéd lehetett.

Megkaptál mindent gondolnod se kellet rá, s lám most mégis ide jutottál.

Ha megbecsülted volna a feléd nyúló kezet, s elfogadtad volna a szeretetet,

Most élhetnéd az életed, elfeledvén a börtön éveket.

Mégsem így tettél, s a hiúságodért súlyos árat fizettél.

Pedig melletted állhatott volna, ahogyan melletted állhatna most is.

De te nem tudod elfogadni, mert az üres szavak hangja édesen ringatózik.

Ezért szántalak meg ily mélységesen téged, s fohászkodom érted,

Hogy egyszer megérthesd ki az, ki segítene őszintén néked.

Ám míg ezt magaddal meg nem érteted, addig én is csak annyit remélhetek,

Hogy nem fagysz meg az éjben te szerencsétlent, hanem felébredsz a napsugár melegével,

S majd ha éhednek csitulását hiába áhítod, ne ülj le a halál asztalához.

Mary M

Lám itt egy újabb Hungaro Con,

Hol a tehetség szárnyakat bont.

Vajon diadalba úszva?

Vagy kudarcba fullva?

Megannyi tehetséges ifjú,

Reményekkel telve oly hiú.

Kalandozó képzeletük,

Röpíti lelkük végtelenül.

Túl a mindenen, a messziségbe,

A sikert lesve s éhezve.

Ám csak egyikünk győzhet,

Ki mindenki mást lefőzhet.

Ki sikerre született,

S azért mindent megtett.

Ereje felett teljesített,

S így a jutalomra méltó lett.

Mary M

Egy másodperc pusztán ennyi

Míg egyet libbent szárnyain

Mégis oly magával ragadó s igéző.

Ki látja beleszeret legott

S e pillanattól nincs menekvés,

Az apró rovar könnyű szárnyai

Mint méreg, mételyezik meg az elmét.

Így az áldozat nem is látja,

Mi történik pusztán gyönyörködik.

Szerencsétlen, csak vergődik

Csak szenvedés az élete mégsem látja,

A lepkét figyeli s már semmivel sem törődik.

Magáénak akarja tudni örökkön örökké.

De a pille hiú teremtmény,

Nem táncol sokáig egy helyen

Miután ráunt elhagyja áldozatát.

A szerencsétlen pedig légvárakba kapaszkodik,

S csak a távolt lesi mikor röppen ismét felé.

De a pillangó nem jön többet,

Keres mást kinek gyötörheti lelkét...

Mary M

A fejem fölött megvillanó ég

moraja kísér.

Dörög, mikor ébredek,

és dörög még mindég,

amikor számot vetni készülök

az aznapról.

Lehetnek-e még pihentető

éjjelek, vagy lidérces

álmaink látomásai gyötörnek

bennünket

immáron örökkön - örökké?

Horgos, 1989.7.11.