Fiction Kult

William Ford Gibson a Dél-Karolina államban fekvő Conway városában született 1948-ban, ám gyerekkorának javát egy virginiai bányászvárosban, Wytheville-ben töltötte, ahol a szülei születtek és nevelkedtek. A család gyakorta utazgatott, mivel az apja igen magas beosztásban dolgozott egy építőipari cégnél. Gibson még mindig igen fiatal volt, amikor az egyik üzleti út során apja köhögő rohamot kapott egy étteremben, és megfulladt. Mivel anyja képtelen volt elmondani a kis Williamnek, hogy mi történt, kénytelen volt mástól megtudni a szomorú hírt.
A sajnálatos halálesetet követően a család visszaköltözött Wytheville-be. Gibson később így beszélt erről a városról: „Arra a helyre is elért a modern világ, ám mégis mély bizalmatlansággal fogadta mindenki.” Mindenesetre ebben az időben kezdte felfedezni magának a science fictiont, s közben folyamatosan úgy érezte, mintha valami furcsa száműzetésben élne Wytheville-ben. Tizenhárom éves korában az anyja tudtán kívül megvett egy novellás kötetet, így olyan írók munkáival ismerkedhetett meg, mint Allen Ginsberg, Jack Kerouac vagy William S. Burroughs, aki igen nagy hatással volt rá.
Mivel félénk és visszahúzódó gyerek volt, jobbára sci-fi könyvek olvasásával töltötte idejét, bele-belekóstolva olyan különc írók műveibe is, mint Burroughs és Henry Miller. Tizenöt éves korában az anyja az arizonai Tucsonba küldte, egy bentlakásos iskolába. Négy évvel később az anyja is meghalt. Ezután Gibson otthagyta az iskolát, anélkül, hogy leérettségizett volna, és hosszú időre elzárkózott, hol Kaliforniába, hol Európába utazva. 1967-ben úgy döntött, Kanadába költözik, hogy elkerülje a besorozást a vietnami háborúba. Torontóban telepedett le, ahol 1967-ben szerepelt egy dokumentumfilm sorozatban, amiért 500 dollárt fizettek neki, később ebből a pénzből finanszírozta az utazgatásait. Torontóban ismerkedett meg egy vancouveri lánnyal, akivel többször is elutazott Európába.
1972-ben összeházasodtak, és Vancouverben telepedtek le. Gibson vigyázott az első gyermekükre, miközben a felesége tanári fizetéséből éltek. Később Gibson beiratkozott a Brit Kolumbiai Egyetemre, ahol 1977-ben szerzett diplomát angol szakon. A tanulmányai során a fiction sokkal szélesebb palettájával ismerkedett meg, és ennek eredményeként részt vett egy science fiction kurzuson is, ahol több ösztönzést is kapott az írásra, így született meg az első novellája, az Egy hologrammrózsa szilánkjai.
A diploma megszerzése után nem folytatta az írást. Ebben az időszakban többféle munkát is elvállalt, többek között dolgozott tanársegédként is egy filmtörténeti kurzuson. Egy 1981-es vancouveri science fiction találkozón ismerkedett össze a punkzenész-író John Shirley-vel, akit magához nagyon hasonlónak talált. Hamar életre szóló barátságot kötöttek, és aztán Shirley volt az, aki arra bíztatta Gibsont, hogy jelentesse meg a korai novelláit, és foglalkozzon komolyabban az írással.
Shirley révén Gibson megismerkedett Bruce Sterlinggel és Lewis Shinerrel, akik később a cyberpunk úttörői lettek. Sterlinggel először egy denveri sci-fi találkozón futott össze, ahol Gibson négyfőnyi hallgatóság előtt olvasta fel az első cyber jellegű novelláját. Ez volt az Izzó Króm. Később így kommentálta ezt az eseményt: „Sterlingen látszott, hogy teljesen megfogta a dolog.”. Ezt követően Shirley, Sterling és Shiner társaságában, majd kiegészülve Rudolf Ruckerrel, elindultak azon az úton, hogy megformálják és létrehozzák a cyberpunk műfaját.

Gibson korai írásai elsősorban olyan futurisztikus történetek voltak, amelyekben azt boncolgatta, milyen hatással van az emberre a kibertechnológia és a kibertér. A későbbi írásaiban kibontakozó témák közül már több is megjelenik az első kiadott novellájában, az Egy hologrammrózsa szilánkjaiban (1977). A korai műveinek hangulatát barátja és szerzőtársa, Bruce Sterling így fogalmazta meg Gibson novelláskötetének, az Izzó Krómnak bevezetőjében: „Gibson műveiben remekül keveredik egymással az alacsony életszínvonal és a high-tech”.
Az 1980-as években Gibson novellái rendszeresen megjelentek az Omni és Universe 11 magazinokban. Munkásságának e korai szakaszában Gibson tudatosan elhatárolta magát az akkoriban divatos science fiction irányzattól amennyire csak lehetett, és szeretett volna afféle kultuszfigurává válni. Larry McCaffery úgy vélte, hogy ezekben a korai novellákban már látszódik, mekkora tehetség is rejtőzik Gibsonban, míg egy másik kritikus, Darko Suvin azt nyilatkozta, hogy ezek a novellák a cyberpunk műfaj legjobb alkotásai. A novellákban megjelenő témák, hangulatok és helyszínek, valamint a Johnny Mnemonicban feltűnő Molly Millions karaktere végül Gibson első regénye, a Neuromancer (1984) megszületéséhez vezetett.
A Neuromancer (Neurománc) egy olyan kiadvány számára készült, amely kifejezetten első regények bemutatására törekedett. Gibsonnak egy éve volt, hogy befejezze a regényt, de közben többször is hangsúlyozta, ő maga úgy érezte, hogy még nincs teljesen felkészülve egy teljes regény megírására, majd talán négy-öt év múlva. Már elkészült a regény első harmadával, amikor találkozott a Szárnyas fejvadász című filmmel, és kétségbe esett, mert úgy gondolta, hogy az olvasók majd azt fogják gondolni, a filmről másolta a könyvet. Mire befejezte a regényt, nagyjából egy tucatszor írta át az első két harmadát a történetnek, és végig meg volt győződve arról, hogy örökre szégyellnie kell majd magát érte. Ám nem így lett.
Az első kiadást nem kísérte nagy felhajtás, ám ezzel együtt sikeres lett, és hamar az egyik meghatározó mű lett underground körökben. Ez volt az első regény, amely megkapta a három legnevesebb sci-fi elismerést, a Nebula-díjat, a Hugo-díjat és a Philip K. Dick díjat is, valamint közel 6,5 millió példányban kelt el világszerte. 2005-ben a Time magazin beválasztotta az 1923-óta írt 100 legjobb angol nyelvű regény közé is, azzal az indokkal, hogy megjelenésekor nagy úttörője volt ennek a műfajnak. Larry McCaffery kritikus így írta le a regényben megjelenő mátrix jelenségét: „Ez egy hely, ahol az adatok táncra kelnek az emberi érzékeléssel. Ahol hatalmas információs rendszerek mutálódnak és alakulnak át új és megdöbbentő dolgokká, amelyek szépsége és összetettsége elképzelhetetlen, misztikus és felette áll mindennek”. A Neurománc sikere végre kiemelte Gibsont az ismeretlenség sötétjéből.
Habár Gibson megbecsülésének java továbbra is a Neurománcból eredt, a későbbi munkái során írásai tovább fejlődtek mind stilisztikailag, mind koncepcionálisan. Bár az utolsó pillanatban teljesen átírta a Neurománc befejezését, mintegy megakadályozva, hogy bármikor is folytatást írhasson hozzá, azonban az 1986-ban megjelent Count Zero (Számláló nullára) című regényével pontosan ezt tette. Ez egy lassabban csordogáló, a karaktereket részletesebben bemutató mű volt, amely ugyanazokon a helyszíneken játszódott, mint az első regénye. Ezt követően több írásba is belekezdett, de ezeket nem fejezte be, hanem helyette megszületett a Mona Lisa Overdrive (1988), amely méltó befejezése lett az előző két regényének, teljessé téve így ezt a trilógiát. E három könyv révén széles körben elismert szerző lett, miután mindhárom elnyerte a Nebula és a Hugo díjat is.
A következő műve, amelyet Bruce Sterlinggel közösen írtak, a The Difference Engine (A gépezet, 1990), egy alternatív történelmi regény volt. A történet a technológiailag igen fejlett viktoriánus Angliában játszódik, így ez a regény nem tartozott a jól bevált sci-fi művek köze. 1991-ben Nebula díjat, 1992-ben John W. Campbell emlékdíjat nyert, s gyakorta ezt a könyvet emlegetik a steampunk műfaj központi alkotásaként.
Ezt követően Gibson egy újabb trilógiát írt, amelyet gyakran emlegetnek Híd-trilógiaként is. A három regény, a Virtual Light (Virtuálfény, 1993), az Idoru (1996) és a Tomorrow’s Parties (A holnap tegnapja, 1999), a közeljövő San Franciscójában játszódik, egy sokkal kézzelfoghatóbb környezetben, mint az előző trilógia, bár a megszokott stílusjegyek ezekben a könyvekben is jelen vannak. A Híd-trilógia köteteiben Gibson nem nemzetközi vállalatokat vagy a mesterséges értelmet szerepelteti a gonosz ellenségként, hanem inkább médiát és a híresség-kultuszt.
A későbbi írásaiban Gibson áttért egy sokkal realisztikusabb írásmódhoz. John Clute kritikus így értelmezte ezt a váltást: „Gibson rájött, hogy a hagyományos sci-fi már nem állja meg a helyét egy olyan világban, amelyből hiányzik a koherens jelen, amiből tovább lehet lépni.” Két újabb regénye, a Pattern Recognition (Trendvadász, 2003) és a Spook Country (Árnyvilág, 2007) már eben az új stílusban született, és általuk először került fel Gibson a bestseller listákra.

Az Izzó Króm című kötetében megjelent novellák közül hármat is egy másik szerzővel közösen jegyzett: a The Belonging Kind (Bárnépség, 1981) John Shirleyvel, a Red Star, Winter Orbit (Vöröscsillag, orbitális tél, 1983) Bruce Sterlinggel, míg a Dogfight (Párharc, 1985) Michael Swanwick-kel közösen készült.
Alkotótársaival többször is dolgozott együtt, többek között ő írta az előszót Shirley 1980-ban megjelent regényéhez, a City Come A-Walkin-hoz, aztán 1989-ben, amikor Shirley novelláskötete, a Heatseeker, megjelent, Gibson írta hozzá a bevezetést és az ajánlást. Gibson és Sterling is alkottak közösen a későbbiekben. 1990-ben írták a The Angel of Goliad című novellát, amelyet aztán tovább boncolgattak, míg végül még ugyanabban az évben megszületett belőle a The Difference Engine (A gépezet).
Gibson megpróbálkozott azzal, hogy néhány művéből filmadaptációt írjon. Az Izzó Króm és a Neurohotel volt a két ilyen irányú próbálkozása, de végül egyiket sem fejezte be, és felhagyott ezzel a tervével. Igaz, évekkel később mégis született két film, amelyekben többé-kevésbe az a gibsoni világ köszön vissza, amelyet a Neurománc-trilógiában megismerhettünk. Egyik film a Johnny Mnemonic, a másik a New Rose Hotel volt.
1998-ban és 2000-ben is kapcsolatba került a filmezéssel. Mindkét esztendőben társszerzője volt az X-akták sorozat egy-egy epizódjának. 2002-ben elvállalt egy kis szerepet a Mon Amour Mon Parapluie című rövidfilmben, amelyben egy filozófust alakított. 2000-ben Mark Neale készített róla egy dokumentumfilmet, amelyben egy Észak-Amerikai utazása közben mesél magáról, az életéről, az írói karrierjéről és a világnézeteiről. 2007-ben felreppent a hír, hogy film készül a Neurománcból, amely olyannyira valószínűnek látszik, hogy az IMDB-n 2009-re taksálják a film megjelenését. Túl sokat ugyan még nem lehet tudni róla, egyelőre csak annyi látszik biztosnak, hogy az eddig többnyire koncertfilmeket készítő Joseph Kahn lesz a rendező.

Gibson munkássága sokakra volt hatással, az a világ, amelyet a Neurománcban megalkotott, olyan nagysikerű műveket inspirált, mint például a Mátrix trilógia. Az ő regényei révén váltak mindennapossá a kibervilághoz kapcsolódó szavak, és őt tartják az igazi cyberpunk mozgalom és műfaj elindítójának.

A szerző művei a Könyvtárban