Fiction Kult

Az elmúlt 6-7 év (kis túlzással akár tízet is mondhatnánk) egyértelműen a képregényhősök filmes felemelkedéséről szólt. Egymás után érkeztek az újabb hősöket bemutató filmek, és annak ellenére, hogy közülük néhányan nem hagytak maradandó nyomot a nézőkben – például Zöld Lámpás, aki pedig a DC univerzum egyik fontos karaktere, vagy a Fantasztikus Négyes –, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a jelmezes különcökben egy kiapadhatatlan aranybányára leltek a filmstúdiók. Mind a Marvel, mind a DC számtalan hőst tartogat még, és az egyre fejlettebb számítógépes technikáknak köszönhetően napjainkban már bármilyen látványvilágot meg lehet teremteni, azaz elméletileg a végtelenségig lehetne gyártani a filmeket ebben a tematikában. A kérdés az, hogy valóban igény van-e erre? Nyilván sok függ attól, hogy a közönség mennyire befogadó, nyitott-e egy-egy új, esetleg kevésbé ismert hős történetére, vagy inkább a nagy hősök kalandjaira kíváncsi. Mindkét lehetőségben rejlenek kockázatok. Egy új hőst olyan pénztermelő gépezetté felfejleszteni, mint a Vasember, Thor, vagy Batman nem könnyű feladat, és nagy a bukás kockázata is. Viszont ott a másik oldal problémája is – meddig lehet nyújtani egy jól működő franchise-t. A Vasember erre is jó példa. Az első rész szinte tökéletes volt, a másodikon érezni lehetett, hogy inkább felvezetés a Bosszúállókhoz, a harmadik epizód jó volt ugyan, de itt-ott már megmutatkoztak rajta a fáradás jelei. Nehéz megtalálni azt a vékony vonalat, amelyen egyensúlyozva sokáig fenntartható a nézők érdeklődése, és vele együtt a csilingelő dollármilliók bezsebelése. Mindenesetre egyelőre úgy tűnik, a szuperhősök kitartanak a mozivásznon, és ennek egyszerre örülnek a nézők, és a stúdiók is.
Thor egyébként meglehetősen régi tagja a Marvel univerzumnak, hiszen már 1962-ben bemutatkozhatott, ám még nem önálló füzetben, hanem a Journey into Mistery című magazin keretein belül. Sok más nagyszerű karakterhez hasonlóan az északi mitológiából merített Thor is Stan Lee ötleteként született meg, de kidolgozásában segítségére volt Larry Lieber szövegíró, és Jack Kirby rajzoló is. A kalapácsos istenség hamar népszerű lett, és hosszú évtizedeken keresztül hömpölyögtek a róla szóló történetfolyamok. A szuperhősöket a mozivásznon életre keltő folyamatból természetesen Thor sem maradhatott ki, és amint látható, beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mert a film sikeres lett, ami után borítékolni lehetett a folytatást. Ez így is lett, nemrég mutatták be a mozik a Thor: The Dark World (Thor: Sötét Világ) című második részt.
A történet nem túl bonyolult, de egy szórakoztató képregény adaptáció esetében nem is nagyon kell ennél több. Thor és cimborái éppen azzal vannak elfoglalva, hogy elhozzák a békességet a különféle világokba, és közben jól teletömjék Asgard börtöneit különféle gonosztevőkkel, köztük a megátalkodott Lokival. Úgy tűnik, beköszönt a béke, a nagy harcos megpihenhet, és végre az élet kellemesebb dolgaival is foglalkozhat. A béke azonban, ahogy az lenni szokott, kérészéletű. Valamikor régen egy Malekith nevű gonosz lény, és követői megpróbálták megszerezni az étert, ezt a különösen nagy hatalmú anyagot, hogy a segítségével visszahozzák a sötétséget a világra. Akkor, az asgardiak beavatkoztak, és egy nagy csata során végül megszerezték Malekith elől az anyagot, és elrejtették a föld mélyén, hogy soha senki ne találhasson rá. Természetesen pont Jane Foster fedezi fel, miközben egy elhagyatottnak tetsző raktártelepen különös jelenségeket vizsgálnak meg kelekótya barátnőjével, Darcy-val. A kíváncsi Jane-t beszippantja valami titokzatos erő, és egy titkos helyre jut, ahol ott őrzik az étert. A lány kapcsolatba kerül az anyaggal, és a kiszabaduló éter felébreszti a világűrben szunnyadó sötét tündéreket, akik gonosz vezérüket követve a régóta vágyott hatalom után indulnak. Thor Asgardba viszi a lányt, ám az étert követve megérkezik Malekith és a serege, és szinte porig rombolják a várost. A válságos pillanatban a kalapácsos isten egy végső lépésre szánja el magát – hogy elmenekülhessen Asgardból, segítségért fordul Lokihoz. A történet vége persze sejthető, de odáig elég sok akadály gördül hőseink elé. Ha szigorúan vesszük, akkor a Thor: Sötét világ még a képregény feldolgozásokon belül sem tekinthető átlagosnál jobb alkotásnak – sablonos, kiszámítható, és felszínes, nincs benne semmi, amitől kiemelkedhetne a szürkeségből. Viszont lendületes, látványos, és felettébb szórakoztató, és mivel ez utóbbi igen sokat nyom a latban egy film megítélésénél (különösen, ha egy ilyen könnyed irányzatról van szó), mégis azt kell mondanunk, hogy jó kis mozi lett a folytatás.
A meglehetősen egyszerűre szerkesztett történet ellenére a film mégis jól működik. Természetesen tele van a szinte kötelezően használandó elemekkel, de látványos, olykor kifejezetten mókás, egyszóval szórakoztató. Azonban az ember nem is vár el ennél többet, mintha a kalapácsát hajigáló hős eleve egy ilyen könnyed szerepre lenne kárhoztatva, de ezzel nincs is semmi baj, mert nem lehet mindenki olyan összetett személyiség, mint például Batman. Ez a felületesség egyébként szinte az összes szereplőre igaz; mind rendelkezik néhány főbb jellemvonással (jobbára valamilyen sztereotípiát követve), de mélyebben egyikük jelleme sem tud kibontakozni, igaz, nem is kapnak ehhez elég teret, és a történet sem igényli ezt. Ezzel szemben Loki karaktere magától kibontakozik, szinte minden mondatából, a tekintetéből előkerül egy-egy mozaikdarab, amely végül összeáll egy hataloméhes, csalárd, és számító teremtmény sötét jellemévé. Hiába parancsol hatalmas seregeknek Malekith, hiába rombolja szinte porig Asgard egyes részeit az űrhajóival, az igazi gonosz mégsem ő, hanem Loki. Bár egy ponton úgy tűnik, hogy ő is megtörhető, és talán bekövetkezik egy fordulat a jellemében, mindez csak álca, amit persze Thor is pontosan tud, csak hát a dramaturgia kegyetlen dolog.


Tom Hiddleston jól mozog Loki szerepében, a közös jelenetekben néha talán el is nyomja Thor figuráját, de szükség is van erre a dinamizmusra, hogy ne váljon egysíkúvá a film. Thor megformálása nem kíván nagy alakítást, de Chris Hemsworth jól végzi a dolgát. Üde színfolt Darcy karaktere is, aki kellőképpen mókás, ám sosem lépi át azt a határt, amitől esetleg idegesítővé válhatna. Talán az egyetlen gyenge pont Jane Foster, és az őt alakító Natalie Portman. Nem a színésznő játékával van gond, hanem sokkal inkább a karakterrel, mintha a történet írói nem igazán tudták volna eldönteni, hogy mit kezdjenek vele. Amikor megtalálja az étert, és az anyag belé költözik, szinte adja magát a lehetőség, hogy elvigyék a karaktert a gonosz irányába, de talán tartottak ettől, és inkább a hagyományosabb megoldást választották, ám ettől a karakter a film utolsó harmadában szinte feleslegessé válik.
Ami a látványt illeti, nem panaszkodhatunk. Asgard lenyűgözően jól fest a vásznon; monumentális, csillog-villog, és jól ötvözi a science fiction, illetve a fantasy elemeket. A sötét tündérek Asgard elleni támadása, valamint Thor és Loki menekülése jól megkomponált, pörgős szekvenciák, tele vannak energiával (az utóbbi még humorral is), és csak kapkodjuk a szemünket a parádés látványtól. A CGI tervezők alaposan kitettek magukért, de ez szinte már alapelvárásnak tekinthető az ilyen filmek esetében. Viszont a záró összecsapás elég sutára sikerült; egy látványos, pusztítós-rombolós csata talán jobban illett volna Malekith személyéhez, mint a térugrásokkal megspékelt küzdelem közte és Thor között, de vitathatatlan, hogy ez legalább újabb lehetőséget biztosított néhány könnyed poénra még a legnagyobb vészhelyzet közepette is. A filmet kísérő zene kellemes, akad benne egy-két igen jól sikerült dallam, de valahogy mégsem ragad meg az ember fülében, viszont a jól illik a film hangulatához.
A Thor: The Dark World összességében egy nagyon szórakoztató film, tökéletesen megfelel arra a célra, amire a készítői szánták – kikapcsolja az embert közel két órára. Nem kell sokat várni a filmtől, de a szuperhősökről szóló történeteknek nem is ez a célja, egyszerűen jó látni, ahogy a füzetekből megismert karakterek életre kelnek a mozivásznon, és sok esetben már ez is mosolyt csal sok ember arcára. Hogy lesz-e újabb folytatás, nem tudni, de addig újra találkozhatunk majd Amerika Kapitánnyal, és visszatérnek majd a Bosszúállók is, azaz nem fogunk unatkozni a következő években sem.