Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

November – December
1.  herryporter (48)
2.  Gimli (3)
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (44)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Stephen King világa (4. rész)

Szerzők | Beküldte: Porter | 2010.09.23. 20:16

Amerikában nem meglepő, ha híres emberek hivatásuk mellett közös dolgokban vesznek részt, mely hobbi és szórakozás is egyben. King, akiről nálunk talán kevesen tudják, hogy szeret zenélni, néhány társával (többek között Matt Groening forgatókönyvíró-producerrel és Amy Tan írónővel) a kilencvenes évek elején zenekart alapítottak Rock Bottom Remainders néven, melyben King ritmusgitározik, és néha énekel. A hobbi együttes az utóbbi években több száz koncertet adott, többségében jótékonysági esteken. A dalok, Képmelyeket játszanak, zömében feldolgozások, de néhány saját számmal is rendelkeznek. Kirk Hammett, a híres Metallica gitárosa, amikor egyszer megkérdezték tőle, ismeri-e az együttest, csak annyit mondott: „Rock Bottom Remainders? Who the hell are they?” (Rock Bottom Remainders? Hát kik a fenék azok?). Erre Dave Barry, a Remainders szintén írással foglalkozó tagja viccesen megjegyezte: „We play music as well as Metallica writes novells” (Mi úgy játszunk, mint ahogy a Metallica írna regényeket”)
Kritikusai szerint, King művei a ponyvairodalom kategóriájába tartoznak, de akadnak olyan vélemények is, mely szerint az általa képviselt stílus valahol a a szépirodalom és a ponyva közötti keskeny határvonalon helyezkedik el. Elég köznapi ahhoz, hogy ne kelljen hozzá értelmező kéziszótárat használni, ahhoz viszont sokkal igényesebben megfogalmazott, hogy kizárólag a „szórakoztató irodalom” kategóriájába legyenek sorolható. Műveiben rengeteg gondolat, okfejtés és társadalomkritika jelenik meg, néha polgárpukkasztó elemeket tartalmazva. Olvasás közben az ember úgy érzi, hogy az író tükröt tart az olvasó elé, aki akaratlanul is bele kell, hogy nézzen. Kiadója hatására King már 1981-ben kiadott egy művet, a Danse Macabre-t, melyben megpróbálta összefoglalni, mit gondol a horrorról és annak különböző megjelenési formáiról. Segítségére volt a mű elkészítésében, hogy abban az időben egyetemi tanárként tudta vitára bocsájtani a témát előadásain, valamint jegyzeteit is felhasználva egy maradandó és hasznos anyagot állítson össze. A könyv tíz fejezeten keresztül taglalja a műveket, melyek zömében 1950 és 1980 között születtek, bár néhány kitekintést megenged magának a tizenkilencedik századba is. Először a mítoszok világát veszi górcső alá (ahonnan szinte minden meghatározó írás merít), majd részletesen elemez néhány meghatározó, régi horror regényt. Összegyűjti és leírja többek között azt, hogy milyen alakot ölthet egy vámpír, farkasember könyvben, filmen vagy a tévé képernyőjén. Önéletrajzi kitérőjében gyermekkoráról és családjáról is tesz említést. Kitér az írás eszközeire, a terror pszichológiájára és a különböző műfajokra, megjelenési formákra, végigvezeti az olvasót a műfajon, méghozzá a komolyság mellett kellő humorral felvértezve, mely nélkül egy horrorról szóló mű talán túl rémisztő lenne.
1997-ben újra komoly műbe fogott bele, mely csak jóval később, 2000-ben jelent Képmeg, (köszönhetően többek között King súlyos balesetének, melyről később bővebben beszélünk) Az írásról (On Writing: A Memoir of the Craft) címmel. A könyvben leírja életútját, hangsúlyozva, hogy nem önéletrajzi regényt akar írni, inkább le akarta jegyezni azokat a fontos eseményeket, melyek közvetlenül vagy közvetetten az írói pálya felé mozdították őt. Tőle eltérően most nem borzongatni akar minket, inkább arra vállalkozik, hogy megértesse velünk motivációit és bevezessen minket a szakma rejtelmeibe. Természetesen nem maradhat el a tőle megszokott lendületes stílus és humor sem, mellyel átszövi hányattatott gyermekkorát – elmesélve az állandó vándorlást, anyja küszködését, hogy eltartsa őket –, melyből azért nem hiányozhattak a csínyek sem. Leírja a kezdeti kudarcélményeket, amikor állandóan elutasították műveit, majd beszél a siker után fellépő alkoholproblémáiról, mely miatt hosszú évekig szenvedett ő – és általa saját családja is. Feltárja írással kapcsolatos műhelytitkait, szemléltetésnek pedig saját írásaiból vett részeket alkalmaz, és azt is az olvasó elé tárja, hogyan lesz egy első verziójú, nyers változatból kiforrott mű. Tanácsokat ad, biztat és utat mutat a szárnyukat bontogató ifjú íróknak is.
Az 1999-es baleset, melyben King kis híján meghalt (egy lap tévedésből még halottnak is nyilvánította), teljesen megváltoztatta az életét. Egy Brian Smith nevű férfi gázolta el a padkán óvatlanul sétáló, gondolataiba merül írót. King maga így ír az esetről: „Nem az úton jött, hanem a padkán. Az én oldalamon. Talán háromnegyed másodpercem volt ennek észlelésére. Ez az idő arra a gondolatra volt elég: Istenem, egy iskolabusz fog elütni! Bal felé fordultam… Itt szakad meg az emlékezetem.” Tíz nap alatt ötször műtötték meg láb -és csípőtörés, valamint légmell miatt. A lábadozása hosszú volt és fájdalommal teli, de ebben a nehéz helyzetben sem hagyott fel az írással. Ebben a nehéz időszakban két sikeres könyvet jelentetett meg. Az egyik az Álomcsapda (Dreamcatcher), a másik pedig a Rémautó (From a Buick 8) címet kapta.
Az Álomcsapda főszereplője négy gyermekkori barát, akik a vadászidény közeledtére találkoznak – mint minden évben – a Maine-hez közeli erdőkben. De ez az év más, mit az összes eddigi. Egy idegen, földönkívüli űrhajó landol az erdőben, a földönkívüliek által terjesztett fertőzés pedig nem csak az erdőben lévő emberek testét fertőzi meg, de a tudatukat is irányítása alá veszi. A hadsereg természetesen tud az esetről, és egy kissé őrült egykori kommandós vezetésével karantén alá veszik a vidéket, a négy barát pedig az erdő közepén reked. Ők különbözően reagálnak a fertőzésre, mint a többi áldozat, majd később rájönnek arra, Képmitől lehet ez: a szálak Derrybe vezetnek (a város, ahol Az a bohóc is felbukkant), ahol gyermekkorukban barátjukká fogadott, szellemileg visszamaradt Duddits él. Innentől kezdetét veszi a hajsza. A barátok megpróbálják megakadályozni a földönkívülieket tervük elérésében, és az őrült katonával is meg kell küzdeniük, aki kizárólag a végső megsemmisítésében látja a megoldást. A kérdés csak az, vajon bezárul-e végleg az álomcsapda, és van-e menekvés ebből a reménytelen helyzetből.
A Rémautó történetébe King misztikus élettörténeti szálai is belevegyülnek. Felépülése után megvásárolta az őt elütő autót, majd balesetének első évfordulóján saját kezével tette tönkre. A balesetet okozó férfi pedig rejtélyes körülmények között (az orvosi jelentés szerint nyugtató túladagolásban) vesztette életét a rá következő évben, éppen King negyvenharmadik születésnapján. A dolog pikantériája, hogy az író a készülő mű történetében egy kísértetiesen hasonló balesetről tett említést.
A regényben Curt Wilcox rendőrtiszt életét veszti egy balesetben, a Statler nevű (egyébként nem létező) városban. Ned, a fia, aki tizennyolc éves egy évvel később egy furcsa történetet hall néhai apja kollégáitól. A történet édesapjáról és egy titokzatos Buick 8 Roadmaster típusú kocsiról szól, mely a mai napig a rendőrség fészerében áll. A történet látszólag nem kötődik a balesethez, de az autót mégis furcsa, misztikus titkok lengik körül: a karosszéria és a festés makulátlan, se egy karcolás, de még egy kósza koszfolt sem található rajta. Azonban időről időre valaki eltűnik a városból, a kocsi körül pedig megmagyarázhatatlan dolgok történnek: dolgok tűnnek fel, melyek nem eviláginak látszanak, ijesztő lényeket ereszt ki a csomagtartójába valahonnan, kis állatok tűnnek el benne – még az is lehet, hogy egy rendőrt is elnyelt valamikor. Curtis a rabjává vált az autónak, és társai sem tudnak nyugodni, amíg a kérdésekre nem kapják meg a választ. Sandy Deaborn pedig mesélni kezdi az iszonyatos történetet a régmúlttól napjainkig, mely olyan iszonyú eseményeket tár fel, melyet halandó el sem képzelhet.
Van egy regény, amely habár jóval megelőzi a fent említetteket, mégis ebbe a részbe kívánkozik. Főszereplője szintén egy autó, pontosabban egy 1958-as Plymouth Fury, akit Christine-nek hívnak. 1978-ban járunk a pennsylvaniai Libertyville-ben, ahol a két jó barát, Arnie Cunningham és Dennis Gulder él. Tizenévesek lévén minden érdekli őket, ami nem Képaz iskolával és a tanulással kapcsolatos, de legfőképpen a lányokért és az autókért rajonganak. Arnie nemsokára szerelembe esik a piros-fehér lakkozású kocsiba, melyet együtt látnak meg először barátjával. Arnie elhatározza, hogy mindenáron megszerzi magának a világ leggyönyörűbb csodáját, Ronald D. Lebay, a tulajdonos pedig hajlik is arra, hogy megfelelő pénzért túladjon az időrágta, ütött-kopott járművön. Az autó ránézésre olyan állapotban van, hogy Dennis úgy gondolja, szinte egy élet kevés a rendbehozásához, de barátját nem tudja eltántorítani az üzlettől. Aztán furcsa dolog történik: szinte megmagyarázhatatlanul gyorsan, rekordidő alatt Arnie-nak mégis sikerül újjávarázsolni a járművet. Dennis gyanakodni kezd, hogy valami nincs rendben Christine körül, de Arnie fanatikussága őrületbe csap át, szembefordul szüleivel, elüldözi barátját és egyetlen barátnőjét is. A kisvárosban pedig megmagyarázhatatlan, brutális gyilkosságsorozat indul, bizonyítékok hiányában a rendőrség pedig sötétben tapogatódzik. Dennis és Eligh (Arnie volt barátnője) egymás karjaiba sodródnak, de nemcsak a szerelem tartja őket össze, hanem a tudat, hogy mindketten szeretnének Christine titkaira fényt deríteni. Arnie pedig teljesen megváltozik. A félénk, visszahúzódó gyerekből hideg és kegyetlen felnőtt alakját veszi fel, aki az autóján kívül semmivel sem foglalkozik. És hogy miért van a legtöbb kedvencként tartott autónak női neve? Kingtől ezt is megtudhatjuk, ha elolvassuk ezt a végtelenül izgalmas és fordulatos regényt.

A folytatás



Porter

Elválasztó

Kapcsolódó írások

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.