Fiction Kult

King nem csak saját néven jelentetett meg könyveket, hanem a hetvenes évektől kezdve Richard Bachman álnéven is írt. Saját elmondása szerint erre azért volt szükség, hogy önmaga előtt is bizonyítsa: nem csak ismert neve miatt veszik meg könyveit. Habár a Bachman regények jól teljesítettek a piacon, nyomába sem értek a saját néven megjelentetett könyvek sikerének. A Bachman-életmű nagyobb része magyarul kiadatlan. Ide tartoznak a Rage, a The Long Walk, a The Running Man (Menekülő ember) és a Roadwork című könyvek. A leleplezés tizenöt évvel később következett be. Az író kezéből ebben az évben került ki a Sorvadj el! (Thinner) című munka, mely felkeltette egy amerikai könyvkereskedő Stephen Brown figyelmét, aki az írásmódi egyezéseket összehasonlítva jutott arra az eredményre, hogy King és Bachman valójában egy és ugyanazon személy. Természetesen a leleplezés King engedélyével és tudtával történt. Jellemző az íróra, hogy a szenzációt nem játszotta a pénzéhes nagy lapok kezére, hanem támogatta, hogy a Bangor Daily News című újság jelentesse meg a hírt. Ezután a Sorvadj el! eladásai rövid időn belül a tízszeresére nőttek. A leleplezés után King hivatalosan is bejelentette Bachman „halálát”, majd még egy könyvet jelentetett meg ezen a néven tíz évvel később. A mű A rendcsinálók (The Regulators) címet kapta.
A Sorvadj el! főszereplője, Bill Halleck, jól menő ügyvéd, aki a kisvárosok középosztályának kijáró unalmas életet éli. Minden nap előre kiszámítható, szinte percre pontosan. Ezt az „idillt” borítja fel egy a város szélére költöző cigánykaraván. Mindenki úgy van vele, hogy ha csak ideiglenesen tartózkodnak a vidéken, akkor hajlandóak elnézni a táncoló medvéket, tenyérjóslást, vagy kisebb szemfényvesztésből adódó anyagi megrövidítéseket. Egyszer úgyis véget ér majd a dolog, és minden folytatódik a régi mókuskerékben. Azonban ez a csoport más, mint a többiek: ősi hagyományokat ápol, és természetfeletti erőknek parancsol. Bill Hallecknek ez lesz a veszte. Felesége „aktív” közreműködése mellett sikerül elgázolnia a cigányvajda lányát, aki a helyszínen azonmód megátkozza őt. „Sorvadj el!” – hangzik fel az öreg szájából a mondat, amely megváltoztatja Bill életét. A nagydarab életvidám férfi, attól a perctől kezdve akármit csinál, rohamosan veszít a testsúlyából. Mivel nem hisz az átokban, először még örül is ennek a rá nézve pozitív következményekkel járó változásnak, de később rádöbben, hogy a léte a tét, mivel ha záros határidőn belül nem próbálja megszüntetni az átkot, véget ér az élete. Felkeresi hát Taduz Lemkét, a cigányvajdát, és megpróbálja rávenni, hogy szüntesse meg a rontást...
A rendcsinálókat megelőzi párregénye, a Rémület a sivatagban (Desperation), amely King saját nevén jelentetett meg, egy évvel az említett mű előtt. Az utazó békésen halad a nevadai sivatagon átívelő gyorsforgalmi úton, amikor észrevesz egy útjelző táblán himbálódzó kutyatetemet. Már itt érzi, hogy valami nem stimmel a hellyel, és később ez bizonyosságot is nyer: szinte a semmiből megjelenik Collie Entragian, Desperation városának seriffje, és valamilyen turpisság folytán egy zacskó kábítószert bányászik elő a csomagtartóból. A magyarázkodás nem ér semmit, így a férfi a városi fogdában találja magát, néhány egyéb sorstársával, többek között a kis David Carverrel együtt. Azonban az elfogottaknak rá kell döbbenniük, hogy a városban nem a seriff az úr, hanem egy nálánál sokkal nagyobb természetfeletti erő, amelynek köze van a városban található bányákhoz, és ami csak gazdatestnek használja áldozatait. Össze kell fogniuk, ha fel akarják venni a harcot a magát Tak-nak nevező szörnyűséggel. Először fogalmuk sincs, mihez kezdhetnének, de a kis David már sejt valamit.
A rendcsinálók az Ohio-i Wentworth-ben játszódik, mely város az előbb említett műben is megjelenik. Sok jól ismert szereplővel találkozunk az előző regényből, de a nevek mögött más foglalkozások és más életkorú emberek bújnak meg. A történet főhőse egy autista kisfiú, Seth Garin. Sethnek két kedvenc tévéműsora van: a MotoZsaruk 2200 és A rendcsinálók. Ezeknek a műsoroknak a szereplői kezdenek el garázdálkodni a városban, Wentworth pedig egy jól ismert várossá, Desperationná alakul át. Az embereknek fogalma sincs, mit történik, de aztán rájönnek, hogy az események összefüggésbe hozhatók a kis Seth-tel és persze Tak-kal is, aki szintén fontos szereplője lesz a regénynek. A sok összefonódást és különbséget a két mű között sokféleképpen próbálták magyarázni. Akadt olyan ötlet, hogy King két nagyon hasonló könyvet írt meg egy időben, és olyan is, amely párhuzamos világok jelenlétét feltételezi. Ezt alátámasztandó, a könyv beszél egy „miénktől teljesen eltérő létsík”-ról.
Az író előszeretettel borzongat mindennapjaink szörnyűségeivel, és mindezt úgy teszi, hogy a félelemérzetünk hosszan tartó, mélyről jövő legyen. A sokk, amit egy jelenet okozhat, hamar elmúlik; a félelemnek kell, hogy bizonytalanságban tartson minket, az olvasót. Ennek a folyamatos rettegésben tartásnak mestere King, olyan nagy írókat követve (Poe, Lovecraft), melyeket előző részeinkben említettünk. Ez a permanens érzés, amely megbénít minket, és melyet a kiszolgáltatottság, zsigerig ható félelem és az önakarat teljes elvesztése jellemez, mint például a Cujo című regényében. Egy barátságos bernáthegyi kutya is lehet rémisztő (Cujo), csak a történetet kell megfűszerezni egy adalék őrülettel (veszettség) – és már megy is minden a maga útján. Vagy ki gondolná, hogy egy idős nő (Dolores) visszaemlékezései is válthatnak ki izgalmat és rettegést. Pedig igen… mert Kingnek mindez sikerült. Ha elolvassuk a műveit nem a tömör brutalitás és a kegyetlenség marad meg bennünk, hanem a hús-vér emberek is, gondolataikkal, félelmeikkel együtt.
Cujo-t, Camberék közel kilencvenkilós jámbor kutyáját mindenki szereti. Az állat szabadon vadászik a réten, naphosszat futkározik boldogan, éli a vidéki ebek mindennapos életét Castle Rockban. Aztán az egyik nap nyúlvadászat közben megmarja az orrát egy denevér, ami történetesen veszettséggel fertőzött. King mesterien írja le a Kutya metamorfózisát, melynek során teljesen veszélytelen ebből, halálos pontosságú és csavaros eszű gyilkológéppé válik. Charity Camber és fia, Brett a rokonokhoz indulnak látogatóba, Donna Trenton és a kis Tad pedig Joe Camberhez, az autószerelőhöz hajt, hogy nézze át rakoncátlankodó kocsiját. Cujo azonban már megölte gazdáját, így a műhely udvarán ő várja anyát és gyermekét. Az autó pedig végleg lerobban, így Donna és Tad a kutya foglyai maradnak, aki nem akarja elengedni őket. Az állatnak más terve van velük: meg akarja ölni őket.
King női szereplői sohasem a felső tízezerhez tartoznak. Dolores Claiborne is ilyen, aki a megfásult nők kemény életét éli Long Tall Islanden. Cselédsorba kényszerül, házvezetőként helyezkedik el a vénséges vén és nagyon gazdag Vera Donovan házában. A hosszú évek alatt minden alkalmazott kikopik a Vén Szipirtyó (ahogy Dolores nevezi az idős nőt) mellől rajta kívül. Az idős hölgy nehezen mozog, ideje nagy részét tolókocsiban tölti, és kedvenc foglalatossága beosztottjának sanyargatása, szidalmazása. Aztán az egyik nap az idős hölgy lebucskázik a lépcsőn, Dolores pedig a lépcső aljáról nézi végig a balesetet. Ez még nem lenne olyan nagy baj, de a történések közben egy szemtanú is betoppan a házba, aki teljes mértékben félreérti a szituációt, és meg van róla győződve, hogy az asszony gyilkosságot követett el. Megérkezik a rendőrség, és innentől a cselekmény párhuzamosan zajlik a kihallgatóteremben és Dolores emlékei között. A nyomozást vezető tiszt, Andy Bisette kapva kap az alkalmon, hátha sikerül rábizonyítani a tettet a nőre. Az ok prózai: ő volt az a nyomozó, aki Dolores férjének halála ügyében is nyomozott egykoron. Akkor nem sikerült semmit az asszonyra bizonyítania, de mai napig úgy gondolja, hogy Dolores bűnös. Azonban a visszaemlékezésekből sokkal több minden kiderül, mint azt akárki is gondolta volna. A történet régen kezdődik: Dolores fiatal anyaként vállal munkát Veránál, akkor még népes szolgálócsapattal együtt. Akkoriban nagy szüksége van a pénzre, mert részeges férje eliszik mindent, őt pedig többször bántalmazza. Végül a két asszony között különös, se veled-se nélküled viszony szövődik, bár ezt senki sem nevezné barátságnak. Vera pedig olyan titkokat árul el az Doloresnek, valamint olyan tanácsokkal látja el, amely segít abban, hogy örökre megoldja élete problémáját – és először kösse össze útját Bisette nyomozóéval.
A Dolores együtt íródott egy másik híres regénnyel, a Bilincsben (Gerald’s Game) cíművel. A két írás párhuzamát azonban nem csak az időbeli egyezés, hanem egyéb érdekes tények is megmutatják. A Bilincsben ugyanúgy 1992-ben és 1968-ban játszódik, mint a Dolores, csak nem Long Tall Islanden, hanem kicsit távolabb, a Kashwakamak-tónál. Mindkét mű fő motívuma az 1963-as napfogyatkozás, amikor is július 20-án elsötétül az ég Maine ezen területei felett. Ez a kötődés még érdekesebbé teszi a két regényt.
A Bilincsben főszereplőjét, Jessie-t férje, a jó nevű ügyvéd morbid szexuális játékaival üldözi. A jó öreg Gerald csak úgy képes eljutni a csúcsra, ha feleségét bilinccsel kikötözi. Jessie sajnos a legrosszabbkor, az isten háta mögötti nyaralójukban unja meg a dolgot egy hétvégén, és hason valamint ágyékon rúgja férjét, átsegítve őt a másvilágra egy szívinfarktus kíséretében. Ezzel nagy hibát követ el: nem csak megöli férjét, hanem teljesen kiszolgáltatott helyzetbe hozza magát. A következő napok szörnyűségeit nem csak az jelenti, hogy Jessie folyamatosan különböző hangok (barátnője, feleség-énje és kislány-énje) tanácsait hallja a fejében, hanem egy betévedt kóborkutya is megjelenik ágya mellett, aki jóízűen falatozik Gerald testéből. Jessie jól tudja, ha valahogy nem sikerül kiszabadulnia, rá is ez a sors vár. Mindennek tetejébe pedig éjszakánként egy alaktalan, kísérteties szörny látogatja meg.

A folytatás