Fiction Kult

Az első néhány manga-kötet megjelenését követően szemmel láthatóan megélénkült a kereslet a képregények iránt, és ez a lelkesedés – úgy látszik – azóta is töretlen. Talán nem véletlenül, hiszen egy szép grafikus munkával tálalt, jól eltalált történet kellemes szórakozást nyújthat, bár nem szabad megfeledkezni arról, hogy a hazai könyvesboltok polcait „megszálló” mangadömping kötetei között elég sok olyan is akad, amely bizony bőven hagy kívánnivalót maga után. Szerencsére a mangák mellé kezdenek felzárkózni a más stílusjegyeket mutató képregények is, elsősorban Európából, vagy a távoli Észak-Amerikából. Igaz, ezek is bőségesen hordozzák magukon japán testvéreik számtalan jellemvonását, azonban talán nem állítunk nagy valótlanságot, amikor kijelentjük, hogy ezzel együtt is kialakulóban van egy olyan irányzat, amely a távol-keleti alapokra építve a nyugati hagyományokkal ötvözött egyveleget próbál meg létrehozni.
Ezt a vonalat erősíti az európai fronton a német Hans Steinbach, illetve a tengerentúlon a kanadai Bryan Lee O’Malley, akinek nagy népszerűségre szert tett képregény sorozata, a Scott Pilgrim, nemrég jelent meg hazánkban. Az 1979-ben született rajzoló tehetsége már gyerekkorában kidomborodott, és ennek biztos ismeretében nem is nagyon szándékozott más pálya felé kacsingatni. Hamar szerződést kapott a kanadai Oni Press kiadónál, ahol jobbára más szerzők történeteit illusztrálta. Azonban a kitartó és alázatos munka egy idő után meghozta a gyümölcsét, és 2003-ban megjelent az első grafikus regénye, a Lost at Sea. Ezt követően vágott bele eddigi legsikeresebb munkájába, hiszen a végül hat kötetig duzzadó Scott Pilgrim sorozat fantasztikus sikereket ért el. Amikor nem rajzol, akkor dalokat ír, és korábban több torontói zenekarban is megfordult.
A 2004 és 2010 között kibontakozó sorozat elsősorban azért válhatott villámgyorsan népszerűvé, mert a szürke mindennapok apró gondjait, mozzanatait tükrözi, megfejelve mindazzal, ami egy huszonéves fiatal életét kitöltheti – csajok, pasik, zene, koncert, buli, videojáték. Óhatatlanul is azzal szembesülünk, hogy a saját életünk egy-egy képkockája villan fel valamelyik oldalon, és nem tehetünk mást, mint jót nevetünk saját dicsőségünk, vagy bukásunk nem is túl távoli emlékén. A képregény főhőse a huszonhárom éves Scott Pilgrim, aki – azon túl, hogy még mindig az egy évvel ezelőtti szakításán szenved – notórius naplopó. Egy meleg sráccal lakik együtt, a lehető legminimálisabb erőfeszítéssel és meggyőződéssel igyekszik munkát találni, és a fennmaradó időben, hol csajozik, hol a zenekarával próbál, hol pedig videojátékokkal játszik naphosszat. Ezt a körforgást töri meg egy kínai gimis lány, akivel Scott a buszon ismerkedik össze. Természetesen minden ismerőse kiröhögi ezért, de hősünket ez egyáltalán nem izgatja. Talán minden rendben is volna így, azonban Scott véletlenül a valóságban is megpillantja azt a lányt, aki rendszeresen feltűnik az álmaiban, és ezzel kezdődnek a bonyodalmak. Beleszeret a Ramona nevezetű csajba, sikerül is kiprovokálnia egy randit, de kiderül, hogy valami nincs egészen rendben a lány körül, ráadásul, ha tényleg járni szeretne vele, előbb le kell győznie Ramona hét gonosz ex-pasiját. Így kezdődnek Scott Pilgrim kivételes átlagéletének bonyodalmai.
Önmagában ez az alaphelyzet még nem volna eget rengető, de O’Malley igyekszik megjeleníteni, igaz eléggé burkoltan – olyan fajsúlyosabb döntési helyzeteket, amelyeket talán már mi is megéltünk, így jobban bele tudjuk élni magunkat a főhős szerepébe, illetve akár el is gondolkodhatunk egy-két felvetésen. Ám még ennek fényében is látnunk kell – ha lehámozzuk a szép héjat a történetről –, hogy a cselekményben igazából nem történik semmi. Scott néha megküzd Ramona egy-egy exével, de ettől függetlenül az egész csupán céltalan lötyögés. Viszont ettől jó; meg természetesen a remek karakterektől, akiknek igen jó és átgondolt jellemük van. Wallace, Scott meleg lakótársa például meglehetősen pökhendi, afféle „okostojás”, aki szereti mindig Scott tudtára adni, hogy mennyire lúzer is valójában, ám valahogy mégis igyekszik őt a helyes irányba terelni. Knives, a gimis barátnő személyében remekül tükröződik vissza a 15-16 évesek rajongása egy-egy dologért (mint az évkönyv-szakkör, vagy akár egy idősebb barát), míg Kim, Scott zenekarának dobosa (és nem mellesleg a főhös ex-csaja), egy megkeseredett, utálatos, kissé antiszociális, de mégis éleslátású személyiség. O’Malley remekül egyesíti a szórakoztató és a komolyabbnak látszó elemeket, és ezzel egy rendkívül fogyasztható, szellemes, és tanulságos képregényt hozott össze.
A mangák ismeretében hamar feltűnik, hogy a kanadai rajzoló látványvilága egészen más – ha egy minőségi mangához hasonlítjuk, akár gyengének is tűnhet. Egyszerűbb, nyersebb, de itt-ott megcsillant egy-két letagadhatatlanul mangás vonást. Azonban ez egyáltalán nem baj, hiszen ennek a komolytalan, de olykor mégis véresen komoly történetnek ez áll a legjobban. Nem is várunk többet, mivel a sztorit követve inkább a saját életünkből felrémlő, hasonlóan vicces-kínos, vagy éppen kellemes emlékek ragadják magukkal a figyelmünket, és nem feltétlenül a rajzok.
Egy szó, mint száz, aki szereti az olyan képregényeket, amelyekben inkább egy életérzés köszön vissza, és a történet csak másodhegedűs, annak a Scott Pilgrim kötelező darab. Kellőképpen vicces, humoros, és a saját életünkkel vonható párhuzamok okán is több ízben csal mosolyt az arcunkra. Több ilyen jellegű képregényre volna szükség, egy kicsit ellensúlyozandó a mangákra oly jellemző misztikus-véres-verekedős irányvonalat. Persze O’Malley is belecsempészett egy kis fantasztikumot ebbe a történetbe, de az valójában inkább csak díszlet a szereplők körül. Mestermű a maga módján.
Amolyan lötyögős mestermű.