Fiction Kult

Az egyedi stílusáról is ismert író 1958-ban született Calgaryban, ahol gyermekkora első részét töltötte, majd később a család átköltözött Ontario tartományba. Már a középiskolai évei alatt kiderült, hogy kedveli a tudományokat, elsősorban a biológiát és a fizikát. Miután befejezte a kötelező tanulmányait, nem volt kérdéses, hogy valamilyen tudományegyetemen folytatja tovább ismereteinek bővítését, amelyet előbb 1981-ben egy alap, majd 1983-ban egy emelt szintű oklevéllel koronázott meg a Guelph Egyetemen. Ez azonban nem volt elég, ezért a British Columbia Egyetemen tengerbiológiából megszerezte a doktori címet is. Ő maga röviden így fogalmazta meg, hogyan próbálta eldönteni, mihez is kezdjen az életben a diploma után: „A felnőtt életem elejét azzal töltöttem, hogy megpróbáltam eldönteni, író akarok-e lenni, vagy inkább tudós, és végül egy olyan hibrid lettem, aki igazából egyikhez sem ért.”
A doktori oklevéllel a zsebében viszonylag könnyen elhelyezkedett a szakterületén, de hamar rájött, hogy nem igazán őrizheti meg a függetlenségét, mert így vagy úgy, az ember belekerül bizonyos érdekcsoportok vonzáskörébe. Bármennyire is igyekezett kívülálló maradni, több alkalommal is kénytelen volt beadni a derekát – a 90-es évek során dolgozott állatvédő mozgalmaknak a tengeri emlősök megóvása érdekében, az amerikai tengeri halászatot propagáló szervezeteknek, és a kanadai kormánynak is. Nagyjából ekkor kezdett körvonalazódni benne az a gondolat, hogy ha már amúgy is sokat foglalkozott a tudománnyal, illetve tudományos témájú fantasztikus cikkekkel különféle lapok számára, néhány szereplő és némi cselekmény hozzáadásával talán jobban eladhatóvá varázsolhatja az írásait. Ilyen próbálkozásai a 80-as évek közepétől voltak, elsősorban az Egyesült Államokban, ám a kezdeti időkben ezek nem jártak sikerrel. Az első megjelenése egészen 1990-ig váratott magára, amikor is az A Niche című novellája bekerül a Tesseracts 3 című hard sci-fi válogatáskötetbe. A novella – holtversenyben Michael Skeet Breaking Ball című művével – 1992-ben elnyerte az Aurora-díjat. A 90-es évek túlnyomó részében novellákat írt, amelyek rendre megjelentek magazinok hasábjain, illetve antológiákban, azonban igazi áttörést ezek nem hoztak.
A felemás sikerek és elismerések dacára eljutott odáig, hogy megjelent az első regénye, a Starfish (1999), amely egy trilógia első kötete volt. A regény főhőse (ahogy a folytatásokban is) Lenie Clarke, egy fizikailag és genetikailag módosított munkás, aki egy mélyóceáni erőműben dolgozik, vagyis gyakorlatilag víz alatt él, megannyi társával együtt. A regényt több újság és kritikus is megdicsérte, amiért látványosan és részletesen ismerteti a mélytengeri környezetet és élővilágot. A New York Times az év egyik „figyelemre méltó” regényének titulálta a könyvet, azonban még ezzel együtt is csak mérsékelt sikert ért el, hiszen a német és orosz kiadók elzárkóztak a mű megjelentetésétől, mondván „túlságosan sötét”. A zajos siker elmaradása nem szegte Watts kedvét, és tovább szőtte a történetet, amelynek eredményeként 2001-ben, a Tor Books gondozásában megjelenhetett a folytatás, a Maelstrom. Az előző kötettel ellentétben ez teljes egészében a szárazföldön játszódik, így hiányoznak belőle azok az elemek, amelyek miatt a Starfish sok elismerést kapott, ellenben Watts egy remek entrópikus disztópiát varázsol a szemünk elé. A kritika ezt a regényt is pozitívan fogadta, bár kétségtelen, hogy nem magasztalták úgy, mint az első kötetet. A New York Times úgy fogalmazott, hogy a regény egyszerre „üdítő, vidám, és mélységesen paranoiás”. A ciklus harmadik kötete, a Behemoth két részben jelent meg – kereskedelmi okokra hivatkozva – a Behemoth: β-Max 2004 júliusában, míg a Behemoth: Seppuku 2004 decemberében. A számítás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert a kritikusok nem nyilatkoztak túl elismerően a regényről, sőt, néhányuk kiemelte, hogy Watts túl messzire ment a szexuális szadizmus témáját feszegetve benne. A trilógia záró darabja így, noha az olvasók zöme szerette, kereskedelmileg megbukott.
Legutóbb megjelent könyve a Blindsight (2006) volt, amely egy „első találkozás” típusú történet, ahol egy földi űrhajó genetikailag módosított, kvázi vámpírként újjáélesztett legénysége a naprendszer szélére sodródva találkozik egy értelmes, ám nem tudatos idegen fajjal, amely fenyegetést jelent az emberi civilizációra. A történet során Watts olyan témákat jár körül, mint a tudat és az intelligencia kapcsolata, illetve ezek evolúciós szerepe. A Behemoth tapasztalataiból kiindulva Watts nem fűzött sok reményt a regénye sikeréhez, és még a könyv születése során felmerülő legkülönfélébb akadályok sem riasztották el. Nem véletlenül mondják róla, hogy az átlagosnál optimistább természetű ember, még a legkellemetlenebb körülmények mellett is. A Blindsight végül a Tor Books révén jelent meg, és a pozitív kritikusi fogadtatások mellett jelölték, Hugo-, Sunburst-, Locus-, és Aurora-díjra is, ám egyiket sem tudta elhódítani. Egy interjúban így beszélt a könyvről: „Az ötletek megvoltak külön-külön, azaz a vámpírok, az idegenek, a tudat és az intelligencia relációja, de akkor még nem úgy gondoltam ezekre a témákra, mint valami egybegyúrt masszára. Miután eldöntöttem, hogy leülök, és megpróbálom megírni azt a történetet, ami később a Blindsight lett, ezek a különálló ötletek egyszerre összeolvadtak. Ez egyrészt jó volt, mert egy olyan könyvet írhattam, ami tele van érdekes, izgalmas gondolatokkal, viszont így csak egyetlen regény lett belőle. Ha gazdasági szempontból is figyelnék a könyveimre, akkor megőriztem volna a Blindsight témáit egymástól elkülönítve, hogy három regényt írjak belőle, de ez engem sosem érdekelt.”
Jelenleg két regényen is dolgozik, amelyből az egyik a Blindsight afféle mellékszála lesz, bemutatva, hogy mi is történt a Földön az eredeti regény cselekményének ideje alatt. 2010-ben a szerző The Island (2009) című kisregényével elnyerte a Hugo-díjat. Regényeit megjelentette a Creative Commons licensz alatt is, mert úgy gondolta: „Ezzel valójában megmentettem a karrieremet, és persze a Blindsight című regényemet is, amely más esetben biztos napok alatt eltűnt volna a süllyesztőben.”
Regényei mellett egy különös eset miatt is elhíresült. 2009. decemberében ugyanis összetűzésbe keveredett a kanadai-amerikai határon az Egyesült Államok határőreivel. Éppen hazatért volna Kanadába, miután egy barátjának segített átköltözni Nebraskába, azonban a határőrök megállították, és átkutatták a bérelt autót, amit vezetett. Hogy pontosan mi történt, az máig nem tisztázott, ugyanis a felek eltérő álláspontot képviselnek. A hivatalos szervek állítása szerint Watts felháborodott azon, hogy feltartóztatják, majd indulatosan kezdett viselkedni, és végül a határőrök kénytelenek voltak könnygázsprayt használni. Az író ellenben azt állította, hogy a határőrök indokolatlanul durván bántak vele, és amikor védekezni próbált, lefújták, és fogdába zárták éjszakára. Az ügy bíróságra került, és a 2010 tavaszán meghozott ítélet szerint Watts bűnös, és 2 évig terjedő börtönbüntetést kapott. Áprilisban az ítéletet pénzbírságra mérsékelték, de a törvények értelmében Watts jelenleg nem léphet az Egyesült Államok területére.
James Nicoll science fiction kritikus röviden így foglalta össze, hogy miben rejlik Watts nagyszerűsége: „Ha úgy érzem, hogy kezd túlbuzogni bennem az életkedv, akkor olvasok valamit Peter Watts-tól”.