Fiction Kult

Az elmúlt másfél évben egyáltalán nem voltam moziban. Egyrészt nem volt olyan film, amit mindenképpen meg szerettem volna nézni, másrészt mostanság alig néhány hónappal egy film bemutatóját követően már kapni lehet az extrákkal telezsúfolt DVD kiadást, és természetesen visszatartó erő volt a mozijegyek elképesztő ára is. Persze, persze, az élményt meg kell fizetni, de akkor is. A Watchment azonban úgy gondoltam, nem hagyhatom ki. Bár a képregényt magát nem olvastam (és a film megtekintése után valószínűleg már nem is fogom), kíváncsi voltam, mert mindenhonnan csupa jót hallottam róla, ami a képregény adaptációk esetében mindenképpen figyelemfelkeltő dolog. Tehát nem volt más választásom, mint beülni a moziba és elszürcsölni egy liter kólát, miközben pereg a film.
Mivel nem ismertem az eredeti történetet, a különböző filmes újságokban és portálokon látható képek alapján próbáltam valami előzetes képet teremteni, és meggyőzni magam arról, hogy a látottak ellenére ez mégsem olyan film lesz, amelyben összegyűlik egy tucat jelmezes bohóc, hogy vélt vagy valós képességeikkel megmentsék a világot. Bár, ha jobban belegondolunk, a képregények jelentős része ezt a sémát követi, legalábbis a Marvel-félék, és az ahhoz hasonlóak. Ezek fényében, és a korábban látott adaptációk ismeretében, nem tettem túl magasra a mércét a film színvonalát illetően, hogy ne csalódottan kelljen kijönnöm a teremből. Nos, végül egyáltalán nem azt kaptam, amire számítottam, de ez egyáltalán nem volt baj, mert a Watchmen: Az Őrzők egy kifejezetten jól sikerült film.
A képregény megfilmesítését már korábban is felvetették, de sosem került rá sor, mondván túl nehéz megjeleníteni azt a képi és hangulati világot, amely jellemző rá, illetve a meglehetősen bonyolult dramaturgia is leküzdhetetlen akadálynak tűnt. Egészen mostanáig. A rendelkezésre álló filmes technika ma már bármit képes a mozivászonra varázsolni, de egy ilyen jellegű film esetében elengedhetetlen, hogy a rendezőnek legyen egy kevés érzéke a képregények értelmezéséhez is. Szerencsére Zack Snyder ilyen ember. Már a sokak által borzalmasnak kikiáltott 300 esetében is láthattuk, hogy kompromisszumok nélkül törekszik arra, hogy azt adja vissza filmen, ami megjelenik a képregény kockáin, mind összhatásban, mind színek tekintetében, mind hangulatban, és nyugodtan állíthatom, hogy nincs ez másképp a Watchmen tekintetében sem. Az pedig különösen jót tesz a filmnek, hogy csak most készült el, hiszen így – 2009 derekához közeledve – kötetlenebbül viszonyulhatunk az alternatív 1985-ben játszódó történethez.
A történet egy olyan világban játszódik, ahol az USA elnöke még mindig Richard Nixon és a vietnámi háború az amerikaiak győzelmével ért véget, viszont nagy a feszültség a szovjet és az amerikai kormány között. Ebben a környezetben verődik össze egy csapat, akik – eltekintve a nukleáris baleset következtében valós különleges képességekre szert tevő Dr. Manhattantől –, noha semmiféle szupererővel nem rendelkeznek, jelmezbe bújva próbálnak segíteni, ahol csak lehet. Azonban az idő kifog rajtuk. Megöregednek, némelyikük megbolondul, majd 1977-ben egy törvény értelmében fekete listára kerülnek, így leteszik az álarcokat, sőt, néhányan még a kilétüket is felfedik, végleg szakítva a múlttal. Igenám, de van, aki nem felejt, és évekkel később – 1985-ben, amikor a cselekmény is történik – megöli a Komédiást, az egykori Őrzők tagját. Rorschach – aki maga is az Őrzőkhöz tartozott – nyomozni kezd, hogy kiderítse, miért történt a gyilkosság, és ki áll a hátterében. Eközben felkeresi az egykori társakat, akik – bár rettegnek attól, hogy ők lesznek a következő áldozat – nem nyúlnak az álruhák után. Ám, amikor Rorschach megdöbbentő felfedezést tesz, váratlanul csőbe húzza a rendőrség, és rács mögé kerül. Ekkor Nite Owl és Silk Spectre, úgy dönt, elérkezett az idő, hogy visszatérjenek. Persze ennél árnyaltabb a történet, de mindent nem árulok el, különben ki nézné meg a filmet. Nem igaz?
Ami a magát a filmet illeti, kifejezetten hatásos, ahogy rögtön az események közepébe csöppenünk, és az előzmények csak az egyes szereplők emlékeinek be-bevillanásával válnak ismertté. Sokan nem kedvelik az efféle csapongást az idősíkok között, mert képes megölni egy film ritmusát, azonban a Watchmen esetében kifejezetten jó ütemben váltakozik a valós cselekmény, és az emlékezés, amely során fény derül a múlt sötét foltjaira. A nyitó jelenet azonnal megteremti a film hangulatát, bár ebben szerintem a rendező jóval többet használja a Mátrix-filmekből megismert bullet-time hatást (sőt, az egész film során), mint amennyi indokolt volna, de bizonyára ő is érezte, hogy a látványra adni kell. Pont olyan, mint a 300, csak sokkal jobb annál. Nekem az egyetlen problémám Dr. Manhattan karaktere, akit a különös kék derengése miatt motion capture segítségével digitalizáltak a vászonra, és hát bizony lehetett volna több energiát fordítani a lemodellezésére. Tulajdonképpen nem is zavaró, de abban a jelenetben, amikor csodás képessége segítségével ölti magára az öltönyét, nagyon látszik, hogy számítógépes trükk. De ez belefér, ettől a film nem lesz rossz. Külön kiemelném a főcímet. Az valami zseniális, ahogy élőszereplőkkel olyan képek tűnnek fel sorra, mintha újságok címlapjait néznénk. Hatalmas ötlet.
Szintén okos húzás volt viszonylag ismeretlen színészekre osztani a szerepeket, mert a szürkeségük valahogy jobban beleillik a film hangulatába. Bár azért túlzás azt állítani, hogy teljesen névtelenek, hiszen például a Rorschach-ot alakító Jackie Earle Haley-t már jelölték Oscar-díjra.
Összegezve, a Watchmen egy nagyon jó film. Érdemes megnézni, mert az eddig elkészült képregény adaptációk közül messze a legjobb. Nemcsak azért, mert „elviszi” a történet, hanem mert valóban jól sikerült vászonra átültetni, és ahogy halad a cselekmény átérezzük azokat a aggályokat, kételyeket, amelyek ott motoszkálnak a szereplők fejében, amikor azon hezitálnak, felvegyék-e újra a jelmezeket. Szerethető, de mégis gyarló karakterek, akik legalább annyit küzdenek saját magukkal, mint az ellenfeleikkel. Ráadásul a történet is elgondolkodtató.
Aki teheti, nézze meg, mert megéri.