Fiction Kult

John Michael Crichton Chichagoban született 1942-ben. Long Islandon, New Yorkban nőtt fel két nővérével és öccsével. Az írás iránti szenvedélye fiatalon megmutatkozott, első művét (amely egy rövid utazással kapcsolatos írás volt) tizennégy évesen publikálta a nagynevű New York Times-ban. Mivel mindig is tudatosan író szeretett volna lenni 1960-ban a Harvard Főiskolán (Harvard College) kezdte meg tanulmányait irodalom szakon. Az egyik professzor sorozatosan gyenge eredményeket állapított meg a munkáira és többször kritizálta őt, amit az író nem akart elfogadni. Végül, hogy önmagát meggyőzze, George Orwell egyik írását plagizálva saját néven nyújtotta be, amire a most már bizonyítottan rá pikkelő professzor gyenge, B- minősítést adott. Ez az intermezzo végül arra vezette, hogy másodszakként a biológiai-antropológia felé induljon tovább. 1964-ben végül summa cum laude eredménnyel fejezte be tanulmányait.
Később beiratkozott a Harvard Egészségügyi Iskolába (Harvard Medical School), és ezzel párhuzamosan publikálni kezdett. Mivel ebben az időben folyatosan nőtt (két méter hét centiméterrel érte el a végső magasságát) egyenes út vezetett az első írói álnevéhez: John Lange. (Első regénye is ugyanazen néven jelent meg, Odds On címmel, melyben egy rablást a kritikus-út analízis program segítségével akarnak elkövetni, de a tervekbe – ahogy rend szerint – most is hiba csúszik). A gyakorlatát a Bostoni Városi Kórházban (Boston City Hospital) végezte, majd végül 1969-ben megszerezte a bizonyítványát MD (Doctor of Medicine) képesítéssel. Crichton egész életében rajongott a tudományért, és olyan jelenségek kutatásával és elfogadtatásával foglalkozott, mint az asztráltest, aura vizsgálat vagy a telepátia, melyeket a mainstream tudosokkal ellenkezően létezőnek és nem paranormálisnak tartott. Ezen tények tükrében nem meglepő, ha legtöbb írásában a technikai tudomány keveredik az orvostudománnyal és a misztikummal, műveinek többségét a techno-thriller műfajába sorolják.
Néhány John Lange néven írt újabb kötet után (Scratch One, Easy Go, A Case of Need), 1969-ben végre saját néven jelentette meg a kultikus (és valószínűleg a legfontosabb) Az Androméda-törzs (The Andromeda Strain) című regényét, amellyel azonnal hírnevet szerzett magának. A könyv hihetetlen szárnyalásba kezdett, az írót egyből az elsők közé emelve az eladási listákon. Az ötlet zseniálisnak és egyedülállónak számított a hatvanas évek végén, új vizek felé irányítva a tudományos-fantasztikumot. A történetben egy földre visszatérő katonai műhold egy Arizonai kisváros mellett csapódik a földbe. A mentőcsapat utnak indul, de a tárgy megtalálásakor viharos gyorsasággal megszakad a központtal a kapcsolat, a csapat tagjai pedig meghalnak. A kutatók végül arra gyanakszanak, hogy a műhold valamiféle földönkívüli organizmust jutatott a földre, és javasolja, hogy indítsák be az erre a célra a kormány áltatl megalkotott Wildfire-programot. Az orvosbiológusokból álló katonai különítmény utjára indul, és sikerül beazonosítaniuk a baktériumot (mely a szervezetbe kerülve porrá változtatja a vért), melyet Andromédának neveznek el. A hajsza megkezdődik az organizmus legyőzésére, aminek kiszabadulása beláthatatlan következményekkel járna. A történet olyan sikeres lett, hogy csak két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a filmvászonra kerüljön. A sztorit azóta újra megfilmesítették vitték mini-sorozat formájában 2008-ban, olyan neves személyek közreműködésével, mint Ridley Scott vagy Frank Darabont.
A siker után néhány Crichton folyamatosan alkotott, de a hasonló könyvsiker váratott magára. Számos regényt írt ezekben az években (Dealing, Grave Descend, Binary, The Terminal Man, The Great Train Robbery), és 1972-ben megrendezte élete első TV-filmjét, Pursuit címmel, melyben saját regényét, a Binary-t dolgozta fel. 1976-ban megírja az Eaters of the Dead című könyvét, mely nálunk nem túlságosan ismert, de biztosan sokan emlékeznek még a 13. Harcos című filmre Antonio Banderasszal, melynek alapját Crichton ezen műve adta. 1978-ban újabb mérföldkőhöz érkezett, amikor forgatókönyvre vitte és megrendezte a Kóma (Coma) című filmet, mely Robin Cook regényéből készült. Ez a tény azért is érdekes, mert mindketten nagyjából egykorúak, hasonló témákat dolgoztak fel, és minkettejüknek volt egészségügyi végzettsége. 1980-ban megírta a Kongó (Congo) című regényt, amely azonban inkább akkor lett sikeres mű, amikor 1995-ben Frank Marshall rendezésében mozifilm készült belőle. A helyszín az afrikai Kongó, ahová a Föld Forrástechnológiai Szolgáltatások Rt. expediciót küld. A csapat tagjai egy feltérképezetlen területen támadás áldozataivá válnak egy addig ismeretlen teremtmény által, a kapcsolat pedig megszakad velük. A kutatók, akik gyémántlelőhelyeket kutatnak, felfedezik az eltűnt Zijn legendás városát. Kiderül, a támadást egy eddig ismeretlen, szürke gorillafaj követte el. Új expedició indul útjára, hogy kiszabadítsa a túlélőket, és megszerezze Zijn mesés kicseit.
Az ezt követő években Crichton lassított a könyvírások tempóján, és sokkal kevesebb művet publikált. Persze, bevallottan munkaalkoholistaként sem lazította gyeplőn: 1981-ben megírta a Looker című film forgatókönyvét, és meg is rendezte azt, majd 1984-ben ugyanezt tette a Runaway című művel. Amíg az ezt megelőző években akár három regényt is kiadott, legközelebb a Kongó után hét évvel adott magáról életjelet a Gömb (Sphere) című írásával, amelyet az ezt megelőző írásaival ellentétben, teljes mértékben a science-fiction területére helyezett. A filmben tudósok csoportja a Csendes-óceán mélyére merülve egy titokzatos, nem-ember által épített, valamikor a távoli múltban lezuhant űrhajót vizsgálja. Később kiderül, az űrhajót mégis emberek építették, ráadásul a jövőben, a belselyének mélyén pedig egy hatalmas, aranyszínű gömb található, melyről fogalmuk sincs, mire való. Furcsa dolgok kezdenek történni, amelyekre nincs magyarázat, azonba a kutatók magukra maradnak a mélyben, mert a fent tomboló vihar hosszú időre elzárja őket a külvilágtól. A könyvből 1998-ban készül nagy sikerű mozifilm.
1989-ben, már kizárólag rendezőként bábáskodott a Physical Evidence című film elkészítésén, majd 1990-ben megírta a Jurassic Park-ot (Őslénypark), mely szinte megszületésének pillanatában predesztináltatott a filmvászonra. Annak idején Chrichton éppen Steven Spielberggel tárgyalt az ER (nálunk: Vészhelyzet) című televíziós sorozat megvalósításának lehetőségéről, és sok szakértő meglátta a múltból újra felbukkanó dinoszauruszokról szóló moziban a végtelen lehetőségeket. Crichton több technikát is alkalmazott a történetben, melyeket a cselekmény tudatos alakítására hozott létre. Az egyik az ugynevezet „ficiton as fact” (avagy kitaláció tényként tálalva), melynek lényege, hogy úgy hitelesíti a történetet, hogy egy kitalált evidenciára épít, melyet a sztoriban tudományosan megalapozottnak és elfogadottnak állít be. A másik pedig az ún. „chaos teory” (káosz teória), mely igyekszik bebizonyítani, hogy egy júrakori mesterségesen feltámasztott ökoszisztémát nem lehet kordában tartani, mert mindig van olyan faktor, melynek megtörténésvel lehetetlen számolni, és beláthatatlan hatásokat fog majd kiváltani. Végül a Warner filmstudióval közösen kezdtek dolgozni a projecten, és 1993-ban be is mutatták a mozikban a hasonló néven futó filmet, amely világszerte hatalmas kasszasikert aratott. (A forgatókönyvet természetesen maga Crichton írta). A filmhez képest három- a könyvhöz képest öt év múlva írta meg a folytatást The Lost World (Az elveszett világ) címmel, amelyből 1997-ben szintén filmet forgattak, amely habár népszerű volt, sohasem érte fel az első rész újdonságának varázsát.
A két történet között újra tollat ragadott, megírta a Rising Sun (Gyilkos Nap) és a Disclosure (Leleplezés) című regényeket, és belefért a kilencvenes évekbe az Airframe (Repülő koporsó) és a Timeline (Idővonal) című regény is, amelyből számítógépes játék is készült azonos címen. 2002-ben írta meg a Prey (Préda) című történetet, melynek legfőbb érdekessége, hogy bevezet bennünket a még most is misztikus nanotechnológia világába. Halála előtt még két művet jegyzett: 2004-ben a State of Fear (Félelemben) címűt, melynek előszavában megjegyzi, hogy nem szabad engedni, hogy a tudomány a politikába szivárogjon, valamint a 2006-os Next (A következő) című regényt, melynek központi témája a genetika, azon belül is a visszaélések és a genetikai módosításokra költött dollárszázmilliók, egy kontrollálatlan és korrupt renszerben.
A The Guardian egyszer úgy jellemezte Crichton írásait, mint olyan műveket, melyek visszanyúlnak a Sir Conan Doyle, Verne és Edgar Rice Burroughs fémjelezte fantasy-kaland korszakba, fűszerezve a jelenkornak megfelelő pörgéssel és egy jó adag technológiai magyarázattal, mely segít az olvasónak közel kerülni a történethez. Talán nem vonzódik annyira a karaktereihez és nem bontja ki őket olyan részletességgel, de a mesemondó képessége új impulzuokat hozott a science-fiction műfajába. Én annyit tennék hozzá, hogy olvasóként mindig nagyra értékeltem a technológiai és orvosi tudását, melyet úgy adott át, mint ahogy az ember megír egy olyan szakdolgozatot, mellyel azokat is meg kívánja érinteni, akiknek semmilyen alapképzettsége és tudása nincs az adott témáról. Könyvei „olvastatják” magukat, szinte lehetetlen őket letenni. Minden érdeklődőnek ajánlani tudom, aki vonzódik a tudománnyal karöltött izgalmas rejtélyek iránt.
A kétszeres Edgar Alan Poe-díjas, számos egyéb kitüntetéssel elismert író 2008-ban távozott közülünk, hosszan tartó betegség után, de művei tovább hírdetik az utókornak sokszínűségét és zsenialitását.