Fiction Kult

Ketten egyedül

Két kezében az egész élete, csak feledéssel emlékezett. Kismadár könyörgi az életet, de ő nem enged, csak elenged, ahogy a víz ringatja el. Visszasírni az elhullott könnyeket már nem tudod, elmesélni ami nem történt meg azt soha nem fogod! Valami szép most véget ért ami némán benned élt, egy égtől kapott remény, hogy halhatatlan légy.
Egy hosszú szőke hajú kamasz lány ült a buszmegállóban, fekete bőrkabátban, szaggatott nadrágban, és egy vastagon megtömött válltáskával. Fogalma sem volt, hogy hová? Vagy miért? Csak el innen minél messzebb. Miközben várta a buszt megpillantott a padon kissé odébb egy kopott régi Szentírást. Kezébe vette, beleolvasott majd elgondolkodott. - Vártam a világosságot kerestem fényben, fűben, fában Istenekben. Melyikőtök hall meg engem? Én csak élni szeretnék, s nem túlélni. Mocskos, mocskos minden, templom a testem, elmegyek vissza se térek. – félre nézett majd lapozott egyet és az írást fürkészve érces hangon. - Nem látlak szavaid ködbe zárnak, ha valamit mondanék azt elnyelné a szakadék. Nem akarok én senkit bántani legfeljebb magamat. - nagyot sóhajt. - Csak egy napot kérek, hogy ne tudjam meg, hogy holnapután már nem élek.
Földbe tesz és égig visz a homok lesz ami megtanít, hogy minél jobban küzdesz annál jobban süllyedsz.
Miközben olvasott felemelte tekintetét a könyv lapjaiból, és ingerülten felkiáltott, tenyerét ökölbe szorítva, hüvelyk úját maga felé fordítva. - Én élem az életem! Ez az én életem! Nekem ne mondd hová menjek, mikor Te sem jártál ott! Nekem ne mondd, mi vár ott rám! Ha azt sem tudod hol vagyok! – végül könnyes szemmel elcsukló halk, bűntudattól terhes hangon folytatta. - Én eladnám a lelkemet az ördögnek, de még neki sem kell. Ott van a helyem a mennyben, de meghalni félek. És ez is elfog múlni, mert minden elmúlik, és bármikor eltűnhet. Mert ma van az amiről én azt hittem, hogy most már jó lesz! Mi gátol benne, hogy jobb legyen?
Mert ő tényleg elhitte, hogy ő a bolond. Mert onnan indult ahová más megérkezett, csak az igazát élte.
Miközben egyre csak olvasgatta az öreg kopott könyvet, oldalra nézett és fáradt őszinte hangon felsóhajtott. - Néha hiányzol, ments meg magamtól. Úgy sajnálom… - tekintete újra a könyv lapjaira tévedt, majd egyre határozottabb hangon folytatta. - Többé nem félek és élek! A világ gyönyörű! Ketten egyedül, ketten vagyunk egyedül. Nem félek és élek, a világ gyönyörű. Mindenből kettő, de szívből egy. Ne hagyj egyedül. Egy testben két lélek. Veled nem vagyok egyedül. Én a túlélő, a mesélő, a remélő, még nem késő!
Utolsó elszámolás mikor az élet lüktet az ereiden át. Utolsó megalkuvás vége a télnek a tavasz benned él-e már? Gyújtsd meg a gyertyát add tovább a lángját.
- Én magam után hagyok valamit a jövő a múltból érkezik. - azzal felállt és haza ment.
Jöttél és pusztítasz, teremtesz és vértontasz, felállsz vagy megbotlasz, te is ugyanabból vagy, vérből és sárból, könnyekből és vágyból, gyenge vagy de bátor, búcsúzz el a mától, úgy mész ahogy jöttél a csend majd elkísér.


(Az ismeretlennek ható szövegrészek a Ketten egyedül című dal videoklipjében megjelenő írott szöveget tartalmazzák.)

Elmélkedjünk

Az emberek életében általában akadnak kisebb nagyobb bizonytalan időszakok. Amikor egyszerűen annyi minden csavarodik a nyakunkra akár munkahelyen, otthon vagy épp az iskolában, hogy egyszerűen csak menekülni akarunk. Menekülni az adott helyzetből, menekülni az adott embertől vagy emberektől. De vajon helyes-e ez? Vajon tényleg az a legegyszerűbb megoldás, hogy össze csomagolunk és világgá megyünk? Kényelmes? Igen! Könnyű? Igen! De a menekülés hosszútávon sose vezet jóra. Az embernek meg kell találnia az életében azt az egy szilárd pontot ami reményt és erőt ad neki. Lehet az bármi a lényeg, hogy érezze, van miért maradnia és szembenéznie a nehézségeivel. Mert bármennyire is úgy érezzük valójában sosem vagyunk egyedül.

Ez a történet Köteles Leander engedélyével látott napvilágot, melyet ezúton is szeretnék megköszönni. A novella Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 4.0 International licensz alatt lett kiadva.