Fiction Kult

Egy napom maradt

Sose várd el, hogy megértsék, mert csak azok ítélkeznek, akik ugyanúgy megtennék.
Egy húszas éveiben járó lány feküdt a kórházi ágyban, súlyos betegen. Karjában vékony üreges tű, melyhez egy cső csatlakozott, mesterségesen táplálták. Orra alatt vékony hosszú kis csövecske két kicsi lyukkal, dúsított levegőt kapott. Szemei táskásak és mély lilák voltak a kimerültségtől, arca beesett, bőre sápadt. Mellette édesanyja ült, lánya kezét szorongatta és simogatta. Közben aggódva figyelte a kijelzőt mely lánya gyenge szívverését mutatta. Ahogy beletemetkezett bánatába, a lány magához tért és erőtlen elcsukló hangon halkan suttogta, miközben a falat bámulta tekintetét elfordítva anyjától.
- Nem sok egy évem maradt, átölelem a fájdalmamat. Kimondanám a kimondhatatlant, és lennék aki lehettem volna. – majd a mennyezetre nézett és megpróbálta felemelni erőtlen elgyengülő kezét. - Sötét csillag alatt születtem, nem vártak haza engemet. Nem ítélkeztem de megítéltettem, kezem a csillagos ég felé emelem. – de erőtlen karja alig mozdult, visszahullott az ágyra, szemei könnybe lábadtak. - Mi van ha az ég a föld? Kapaszkodom két lábbal a betonon. Mindenhol a káosz, kiürült a pokol.
Anyja bánatosan hallgatta, lánya szavait, tudta, hogy csak az elkeseredettség beszél gyermekéből, mégis nehezére esett feldolgozni, hogy lánya már lemondott az életről. Megsimogatta hosszú göndör haját és orcáját, majd bánatos hangon így szólt.
- Ha azt hiszed, hogy Isten már nem bízik bennünk, először magadban bízz aztán Benne. Ezt kaptuk de nem ezt érdemeltük. Mert van az aki megszenvedi és van az aki beleszületik, de a bitófára sosem azt írják ami megörököltetik. – nagyot sóhajtott. - Válassz! Hála vagy bosszú?
A lány fintorogva fordította el fejét, tekintetében mély kiábrándultság tükröződött. Nem sokkal később elaludt, mikor felébredt látta édesanyját a kórterem végében lévő kanapén aludni. Fejét az ágya mellett levő szék felé fordítva viszont régi barátnőjét látta, akinek cseppet sem örült.
- Lehet, hogy szánalmas vagyok de szeretetre méltó. Hogy rólam mit mondasz nem érdekel, mert a hátam mögött vagy. Mire a hangod meghallom már távol vagyok, távolabb mint gondolod. – majd fejét elfordítva gúnyos hangon folytatta. - Az ismeretlen kényelmetlent a komfortból kiléptetve. De mind oly’ gyáva, egy szem csukva a másik pedig a kudarcodat kívánja. Visszaadom a maszkod a szereped tovább játszhatod, s ha a bőr is elfogy az álarc az arcodba beleforr.
Barátnője tudta, hogy neheztel rá, és azt is tudta, hogy jogosan. Ám mégis úgy érezte nem engedheti el egykori legjobb barátját szívében haraggal és gyűlölettel. Könnyes szemekkel megfogta a lány kezét és próbált lelket önteni belé.
- Inkább gyűlölve szeress, mint hogy elfogadsz és megvetsz. Megvárom csendben amíg igazam lesz. Teremts káoszt, hogy rend lehessen és rombolj földig mindent. Mert minél mélyebbre ér a gyökér a lomb annál szebb lesz. Van szíved, szárnyad, és lelked, a többiek csak levelek a szélben. Te emelkedj míg ők süllyednek, s ha nem nézel le eléred az eget.
A lány könnyes szemeit forgatta, ajkába harapott, mély levegőt vett, visszapillantott a mellette ülőre és ingerülten válaszolt.
- Ne akarj megtörni hisz már régen megtörtem. Égjen, égjen minden el! A gonosznak pusztulnia kell! Térdre esett a lelkem de a szívem nem felejt... – szemei könnybe lábadtak, kicsit tétovázott, majd a mennyezetre tekintett és fájdalmasan felkiáltott.. - Ó vigye el valaki ezt a fájdalmat, ó vigye el valaki a fájdalmam.
Ezt követően az izgatottság következtében eszméletét vesztette. Mikor ismét magához tért édesanyja ült mellette, és kezét szorongatva könnyes szemmel nézte őt. A lány anyjára nézett az pedig lágy hangon így szólt.
- Tiszta udvar rendes ház a falon marad a feszület amíg engem látsz. Vess keresztet a csendet hallgasd meg, mi az amit elfelejtenél?
Míg édesanyja szavait hallgatta érezte, a fojtogató halál könyörtelen közeledtét. Gyűlölte, hogy mindenki csak most kezd el körülötte nyüzsögni, és kedves szavakkal ámítani, mikor számára már úgysincs kiút. Ezért rúgott mindenkin akin csak bírt, hogy hagyják végre békén. Végül közönyös és rideg hangon így szólt.
- Paraméterek és csekély elvárások tessék itt vagyok, minél többet tudok annál kevesebbet akarok. Magányos vagyok leginkább mikor a két kezem fogod. – azzal elhúzta kezét, anyja kezei közül. - Nem sok egy hónapom maradt, elengedem a fájdalmamat. Fél szerelmem egészre cserélném, országom hazámnak hinném.
Édesanyja tekintetére bánat ült, nem szólalt meg többet, csak ült lánya mellett némán könnyes szemekkel. Bizonyos idő elteltével a lányban kavargó kedélyek elcsitultak és az álom ismét elnyomta. Mikor legközelebb kinyitotta szemét látta édesanyját ahogy a kanapén alszik, majd tekintetét az ágya melletti szék felé fordította. Szemei elkerekedtek szívverése felgyorsult, már idejét sem tudta mikor került kórházba, és , hogy mióta fekszik betegágyban. Egyvalamit tudott biztosan, egykori szerelme volt azaz ember akit a legkevésbé szeretett volna betegágya mellet látni. Fájt számára, hogy a fiú ilyen állapotban lássa őt. Arca elkomorodott, tekintetére kiábrándultság ült, a fiút már felkészítették a lány szeszélyes viselkedésére, ezért úgy döntött elébe megy a dolognak.
- Akár lehetnél az is aki vagy, másokban ne leld önmagad! Majd akkor legyél ugyanolyan, ha ott rohadsz a föld alatt. Mert addig féltél, hogy megtörnek amíg magadat félbe nem törted, és úgy lettél ugyanolyan, hogy magadat megkülönböztetted.
A lány szemei elkerekedtek, arcára döbbenet ült, a fiú nyers rideg szavai a velejéig hatoltak, és zsigereiben borzongott meg. Hirtelen válaszolni sem tudott, csak meredt némán a fiúra, mikor sikerült összeszednie magát elmélkedő hangon így szólt.
- Hány rege szállott? És mennyi hitvány énekelte már? Szabadságról tárt szárnyakról, de csak az ismerte ki sosem ért földet. Urald a szelet s neki ne engedj! Használd őt és ne gyűlöljed, mert mindenhol ott van de sehol sincsen, hiába hangos hangja nincsen. Csak alá szállj és fölé repülj ha nincs levegő, a mélybe merülsz.
A fiú érezte a lány szavain, hogy vele máshogy viselkedik. Ezt biztató jelnek vette ezért igyekezett a beszélgetést kézbe tartani és irányítani. Tudta, hogy csak ő képes változtatni a lány szemléletén.
- Élet a halál előtt, itt hagyni bárki képes. Hát éld meg a tegnapot a holnap előtt. Hagyd a félelmet magad mögött, éld az életet a halál előtt. Én vagyok a csendes réteg ki mindent hall de észrevétlen, a sorsod én döntöm el ahogy a félelem vezérli a kis embert. A szád mosolyog de sír a szemed, ha engem nem szeretsz akkor magadat gyűlölnöd kéne. Nélküled én haza nem találok.
Azzal megfogta a lány mindkét kezét, közelebb hajolt hozzá és megsimította arcát, miközben mélyen a szemébe nézett. A lány szemei megteltek könnyekkel melyek kicsordultak és leperegtek arcán, úgy érezte minden megváltozott.
- És még mindig van szívem, ha dobbanna még egyet. Ha nem marad csak egy napom, nektek adnám akik velem voltatok, és lennék én bátor mit a kisleány belém álmodott. És én nem sírnék ha vége, minden pillanat megérte. S mától én minden nap úgy élek, mintha az a nap az utolsó lenne.
Azzal elszenderedett, és többé már nem kelt fel.

Elmélkedjünk

Amikor az embernek már csak szenvedés az élet, és érzi, hogy mind inkább gyengül, ösztönösen is szeretné távol tartani magától a rokonait, barátait. Az indokok több félék lehetnek, ne lássák szenvedni, vagy simán csak ne bosszantsák kegyes hazugságokkal, mikor nagyon jól tudja, hogy nemsokára meghal. Embere válogassa, de ha van rá lehetőségünk, hogy valakinek könnyebbé tegyük utolsó perceit akkor igen is segítenünk kell felkészülni a távozásra. Nincs azaz ember aki őszintén a szíve legmélyén is azt kívánja, hogy élete utolsó óráiban-perceiben egyedül legyen. Egy súlyos betegség még ha nem is halálos, akkor is képes megviselni és kártyavárként össze omlasztani egy családot. Ezért kell addig törődnünk egymással amíg egészségesek vagyunk, mert van amikor már késő mindenre.


Ez a történet Köteles Leander engedélyével látott napvilágot, melyet ezúton is szeretnék megköszönni. A novella Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 4.0 International licensz alatt lett kiadva.