Fiction Kult

Egy zavarodott lelkiállapotú lány tartott hazafelé a szomszéd városból. Felette a csillagok ragyogtak, körülötte fák lombját lengette a szél. Ahogy a földes úton egy út menti kereszthez ért. Ott megállt, rá emelte tekintetét, majd térdre roskadt. Fejét lehajtotta és szorongva keresztet vetett.
- Az Atya, a Fiú, a Szentlélek, szüntelenül félek, és válaszokat remélek. Csak még az egyszer, utoljára egyszer, győzzön most az érzelem. Mert holnap minden, már megint nagyon minden olyan nagyon más lesz. Egy újabb reggel, egy bűnbánatos reggel. - arcát kezeibe temette, és nagyot sóhajtott. - Oh, már megint mit tettem? Nem tudom, éppen mit kellene éreznem, véred a véremben…
- Itt vagyok és védelek!
Dörrent egy erős mély hang a semmiből, a lány összerezzent. Majd Krisztus testére nézett a kereszten és csalódott hangon így szólt.
- Te adtál nekem kezet, de baráti jobbot nem. Adtál nekem fejet, de gondolatokat nem. Adjál nekem erőt, hogy át mennyek mindenen, és adjál nekem időt, de hol a vége?
Majd lehajtotta fejét, és tenyereibe bámult. Kisvártatva a hang ismét szólt.
- Nézz fel az égre, nyugodt és végtelen, csillagokban a béke. Lenéznek, és okkal néznek le. Mindenki csak a saját szintjén képes téged megérteni.
E szavak hallatán a lány karjait kulcsolta majd kissé szorongva tenyereit egymásba helyezve így szólt.
- Kell valami, amit a kezem ér. Kell valami, egy távoli fény. Kell valaki, ki nálam többet ér. Kell egy cél, amiért meghalnék. – feltekintett majd fejét ismét lehajtva kiábrándult hangon folytatta. - A test, a szellem, a lélek, Szentháromság… - tekintetét a keresztre emelve kiáltotta. - Van-e hely egy negyediknek? - arcát tenyerébe temette. - Ó te buta szív, ó te buta fej, miért nem engeded, hogy szeressenek? – tekintetét kérdőn emelte fel. - A karma mit akar ma? Az mondtad…
- Bátor vagy! És hidd el egy csoda vagy.
- A legszebb rész az elengedés…
- És néha, az érzés, döntés! Dönts úgy, hogy élsz!
- Teli a szív, vérrel teli. – kezét a kerítésről szívére helyezte, fejét a földre hajtva. - Az aki ad máris veszít, az aki ad egy darabot magából ad… Hagy bennem ürességet, hogy feltölthessem. – szorongva kulcsolta át kezeit karjain. - Megbocsájtás, elfogadás, összetartás, megalkuvás. – kezével ismét megfogta a kerítést, tekintetét a keresztre emelve. – Valamit, valamit akarj már mondani, mert ha nem szólsz semmit… - lehajtotta fejét. - A szavaid, a szavaidnak súlyát cipelni, könnyebb, mint némán tagadni!
- Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan, csak így maradhatsz ronthatatlan.
A lány nagyot sóhajtott majd tenyereibe nézett.
- Nekem azt mondták, éljek a jelenben, mire kimondták már el is ment mellettem. Hogyan viseljem el mit a sors rám mérettetett? Nekem azt mondták, ne bízzak semmiben, és a boldogság, el is ment mellettem. Hogyan viseljem el, hogy az igazság szeretet nélkül elviselhetetlen!?
- Látsz? Vagy nézel? Ne nőjön túl a problémád a szereteten. Ha nem változik a helyzet, változz te!
E szavak hallatára a lány elgondolkodott.
- Én voltam a probléma. Már nem fogom másokra, szembe nézek önmagammal és hátrahagyom az árnyékokat. – kezével a kerítésbe markolt tekintetét Krisztusra emelte hangja elszánt lett. - Benned úgy hinnék!
- Csak befelé nézz! És halld mit mondanék. A választ tudod rég mert előbb volt mint a kérdés.
A lány fejét lehajtotta tétován megfogta vékony kabátját. Nagyot sóhajtott majd miközben bátortalanul felállt így szólt.
- Van, aki szeret, és van hová mennem! Hát mi kell még? Megvan mindenem! A szeretet a gyógyír mindenre, a jövőtől én már nem! Nem félek! Haladok előtte egy lépéssel, ha utolérne engem hátra lépek. – tekintetét reménnyel telten az égre emelte. - Hát feladtam egy levelet, hogy sosem adom fel. A jövőből küldtem magamnak, hogy emlékezzek. – a kereszt felé fordult. - És nem félek, ott vagy mindenben.
- És nem félhetsz!
- Te tartasz életben! – tekintetével az útra nézett. - És én megértettem, itt kell lennem a másik felé hosszabb utam lesz, de enyém a szeretet, enyém a gyönyör ami égből jön. – most ismét a kereszt felé fordult. - És ha gyermek a lelke, tanítsd őt meg, hogy lásson, ne féljen ha kiabál a sötétben. Mert övé a szeretet, övé a gyönyör ami tőled jön. – tekintetét az égre emelte - Nyíljon nékem az égi kertben boldogság virág. Tiéd legyen minden szirma, mind ami nekem jár.
Egy új világ jön, hogy elkezdhessük elölről. Mert jő még ősz és őszre tél, és túlél ki tavaszt remél.



Van, hogy a vihar felhők összecsapnak a fejünk felett, és hibát hibára, kudarcot, kudarcra halmozunk, de mégis akármilyen kilátástalan a helyzetünk az hitünk képes csodákat tenni. Bármilyen komoly és nagy nehézség is várjon ránk az élettől, tudnunk kell megtalálni, azt az egyet ami erőt ad, hogy túléljük a holnapot.

Ez a történet Köteles Leander engedélyével látott napvilágot, melyet ezúton is szeretnék megköszönni. A novella Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 4.0 International licensz alatt lett kiadva.