Bejelentkezés
Keresés
Heti Ranglista
Július – Augusztus | |
1. | herryporter (74) |
tovább >> |
Kedvenc képünk
Online felhasználók (0)
Online vendégek (16)
Online vendégek (16)
Közeleg az Elveszett Próféciák 3. évada
Mozgókép | Beküldte: herryporter | 2023.09.21. 19:11
Az azonos című könyvet Neil Gaiman és Terry Pratchett írta akik filmet és sorozatot egyaránt terveztek készíteni a könyv alapján. Végül 29 évvel később 2019-ben a tv sorozat ötlete megvalósult Neil Gaiman közreműködésével, mivel Terry Pratchett időközben elhunyt.
Maga a történet egy angyal (Michael Sheen – Aziraphale) és egy démon (David Tennant – Crowley) közötti kapcsolatot mutat be amint igyekeznek megakadályozni az Apokalipszis eljövetelét.
A sorozat 2019. május 31-én debütált a Prime Video-n. Ezt követően 2021 júniusában megújították egy második évaddal, amelyet később 2023. július 28-án mutattak be. Még ugyanebben a hónapban Neil Gailman bejelentette az X-en (korábbi nevén Twitter), hogy a harmadik évad forgatókönyve készülőben van, sőt ha nem lenne a sok írói sztrájk Hollywoodban akkor már kész is lenne.
Gaiman ezután három dolgot sorolt fel, amit a rajongóknak meg kell tenniük, hogy a harmadik évad megvalósulhasson:
1) meg kell nézni a második évadot
2) rá kell venni azokat az ismerősöket akik nem ismerik a sorozatot, hogy nézzék meg az első évadot
3) arra kell ösztönözni a stúdiókat, hogy tárgyaljanak a WGA-val (Writers Guild of America).
Gaiman azt is elárulta, hogy a harmadik évadot mindenképp szeretné megvalósítani ha az Amazon nem vállalja akkor gond nélkül keres mást. Ezen felül azt is elmondta, hogy a harmadik évad legkorábbi megjelenési dátuma 2026 eleje lehet, ha a szereplők és a stáb 2024-ben újra összeáll a forgatásra.
2023 októberében a Deadline azt nyilatkozta, hogy az Amazon és a BBC hálózata megújítsa a harmadik évadra a szerződést. Továbbá azt is megjegyezte, hogy a harmadik évad lehet a sorozat befejezése. Illetve, hogy ami a szereplő gárdát illeti Douglas Mackinnon nem tér vissza a harmadik évadra, de ettől eltekintve, várhatóan minimális változás lesz a kisebb karakterekben.

Her ryporter
A legutóbbi öt írás ebben a témában
- Nosferatu - trailer
- Farkasember - trailer
- A Gyűrűk Ura: A Rohirok háborúja - trailer
- Amerika Kapitány: Szép új világ - trailer
- Gargoyles - reboot
A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.