Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

Május – Június
1.  herryporter (23)
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (20)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Kapuk bűvöletében

Társasjáték | Beküldte: RV | 2008.11.03. 20:28

Kis csapatunk ismét összeült egy délutánra, hogy kipróbáljunk egy újabb társasjátékot, azonban az előző esetből tanulva, már jóval korábban elkezdtük a játékot, nehogy megint hajnalba nyúló parti kerekedjen belőle. Nos, ami azt illeti, ez nem teljesen sikerült, ellenben alaposan megismerkedhettünk a Rettegés Arkhamban című játék majd’ minden titkával.
A Rettegés Arkhamban a Cthulhu világába repíti a játékosokat, akik különféle hétköznapi szereplők bőrébe bújva próbálnak nyomokra bukkanni, hogy megküzdjenek a rettenetes lényekkel, ügyelve arra, hogy végleg bele ne őrüljenek a találkozásokba. Aki ismeri vagy játszott a Call of Cthulhu szerepjátékkal, annak teljesen ismerős lesz a környezet, hiszen a játék ezt veszi alapul. Mi azonban korábban sosem játszottunk Cthulhu-t, így csupán körvonalakban, illetve Lovecraft novellái és regénye alapján ismertük az ehhez kapcsolódó világot és hangulatot.
Mivel ez volt az első játékunk, kissé döcögősen indult, hiszen meg kellett ismerkednünk a szabályokkal gyakorlatban is, ám végül úgy döntöttünk, hogy a főbb szabályok ismertetését követően inkább elkezdjük a játékot, aztán lesz, ami lesz. A játékot 2-16 főre tervezték, de a gyakorlat azt mutatta, hogy a játékmenet legfeljebb 5 fő esetében élvezhető igazán. (Mi hatan voltunk, és bizony akadtak pillanatok, amikor megfeneklett a játék, mert elkalandozott a gondolatunk, bár ezt egyelőre írjuk a szabályok hiányos ismeretének rovására). Noha a játékosok alapvetően külön-külön mozognak, és nincsenek rákényszerítve a folyamatos együttműködésre, az első néhány kör elteltével érdemes összehangolni a nyomozók tevékenységét, mert a játékteret pillanatok alatt elözönölhetik az éjszaka rémisztő szörnyei, akik egyrészt elállják az utcákat, gátat szabva a haladásnak, illetve csatára kényszerítik a megszemélyesített nyomozókat, akik – ahogy tapasztaltuk – igencsak könnyen elhaláloznak.
A játék kezdetén mindenki választ magának egy nyomozót a 16 lehetséges személy közül, akik alapvetően hétköznapi személyek, igen változatos foglalkozással, és ennek megfelelően szerteágazó különleges képességekkel – akad fotográfus, pszichológus, orvos, bűvész, egyetemista, és még számtalan más. Ezt követően a karakterek lapjára felkerülnek az életerőt, illetve az épelméjűséget jelképező jelzők (becsüljük meg őket, mert szinte az összes karakternek kevés van belőle, és vészesen gyorsan elfogynak), valamint mindenki megkapja az adott nyomozót megillető kezdőlapokat, amik lehetnek tárgyak, varázslatok és tulajdonságokat növelő egyedi képességek. Ha ezeket megtettük, már csak ki kell választanunk a város alatt szunnyadó gonoszt, illetve fel kell helyezni a nyomozókat arra a helyszínre, ahonnan indulnak, és kezdetét veszi a játék.
A játéktábla Arkham városát ábrázolja, illetve a külső dimenziókat, ahová a kapukon keresztül kerülhetnek át a nyomozók. A városrészek helyszíneit utcák kötik össze, amelyek eleinte még békések, ám a játék előrehaladtával már hemzsegni fognak a szörnyektől. Egy kör alatt a nyomozók mozoghatnak egyik helyről a másikra (vagy akár maradhatnak is egy adott helyszínen), illetve megtörténik velük egy találkozás, ami azt jelenti, hogy azon a helyszínen, ahol éppen tartózkodnak, kapnak egy eseménykártyát. Ez jelenthet jót is és rosszat is, ám a tapasztalat azt mutatta, hogy általában valami rossz történik. A helyszínek látogatása azért is fontos, mert a játékosok így tudnak nyomokat begyűjteni, illetve pénzhez és tárgyakhoz jutni. Ha minden nyomozó cselekedett, a kör véget ér és húzni kell egy mítoszkártyát, ami egyfelől megjelöli, hogy melyik területen nyílik meg egy kapu, hol jelenik meg egy nyom, merre mozognak a szörnyek, illetve, hogy milyen különleges esemény történik.
A játék lényege, hogy a nyomozók felülkerekedjenek a szörnyetegeken, és megakadályozzák, hogy a város alatt szunnyadó Vén felébredjen. Minden egyes kapu megnyílásával a Vén közelebb kerül az ébredéshez. Ezt úgy lehet elkerülni, hogy a megnyíló kapukat lepecsételik, így azon a helyen többé nem nyílhat meg kapu, elodázva ezzel a Vén felébredését. Azonban ahogy telnek a körök, egyre több lesz a szörny, egyre nehezebbé válik eljutni a kapukhoz, és a nyomozók is egyre közelebb kerülnek a teljes megbolonduláshoz. A játék akkor ér véget, ha sikerül annyi kaput lepecsételni, ahány játékos van, illetve – rosszabb esetben – ha legyőzik a felébredt Vénséget. Nekünk végül sikerült, igaz, egy hajszálon múlott, hogy nem ébredt fel a szunnyadó gonosz.
Alapvetően a Rettegés Arkhamban egy igen szórakoztató játék, ám engem elsőre mégsem tudott meggyőzni erről. Sokkal összetettebb, mint az Odalent, ahol gyakorlatilag nincs is más dolga a játékosoknak, mint hősiesen aprítani a szörnyeket, azonban itt ez egy kicsit árnyaltabb. Több tényezőre kell figyelmet fordítani, ha végül diadalmaskodni szeretnénk, és emiatt nem pörög annyira a játék, nem marad folyamatosan meg az az izgalom, amit például az Odalent esetében a szörnyhordák felaprítása eredményez. Ennek eredményeképp egyelőre nem lettem a játék elkötelezett rajongója, de biztos nem is ez volt az utolsó parti, amiben játszottam.
Sajnos e játéknak is meglehetősen borsos az ára, de érdemes kipróbálni. Akik nem ismerik a Cthulhu világát, azoknak jó alapot biztosít ahhoz, hogy esetleg mélyebben is belevessék magukat, míg azoknak, akik már játszottak Cthulhu szerepjátékot, ez a játék egy más variációt kínál, a megszokott hangulattal. Senkit se riasszon el, ha egy kicsit bonyolultnak tűnik a játék. Alapos szabályismerettel, ami néhány játékot követően már bizonyosan meglesz, kitűnő szórákozás ez a társasjáték.





RV

Elválasztó

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.