Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

November – December
1.  Ender (47)
2.  herryporter (23)
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (2)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Jack Vance

Szerzők | Beküldte: RV | 2009.10.30. 9:10

KépEredetileg John Holbrook Vance néven látott napvilágot 1916. augusztus 28-án, a kaliforniai San Franciscóban. Felmenői még az aranyláz idejében érkeztek Kaliforniába, azonban a generációkra visszanyúló értékes családi feljegyzések és emlékek a várost sújtó, 1906-os nagy földrengés során odavesztek. Gyerekkorának korai éveit San Franciscóban töltötte, ám miután szülei viszonylag hamar elváltak, az anyai ági nagyapja Oakley mellett lévő tanyájára került. A vidékies életmódot hamar megkedvelte, s a természet szeretete később több alkalommal is felbukkant a könyveiben. Nagyapja halálát követően nehéz idők köszöntöttek a családra, ezért kénytelen volt abbahagyni az iskolát, hogy eltarthassa magát – rövid ideg dolgozott konzervgyárban, aranybányában és különféle ültetvényeken is. Ezt követően iratkozott be a Berkeley-i egyetemre, ahol hat év alatt belekóstolt bányamérnöki, pszichológiai, újságírói és irodalmi tanulmányokba is. Az egyik legelső sci-fi történetét is ekkor írta, egy irodalmi szeminárium keretein belül, azonban tanára meglehetősen negatívan értékelte a próbálkozását.
1942-ben fejezte be az egyetemet, és egy ideig Pearl Harbor kikötőjében dolgozott villanyszerelőként, ám szerencséjére alig egy hónappal a szörnyű japán támadás előtt felmondtak neki, így még időben távozott. Mivel meglehetősen gyenge volt a látása, nem léphetett be a hadseregbe. Miközben egy richmondi hajóépítő műhelyben dolgozott állványozóként, jelentkezett a hadsereg kémprogramjába, hogy megtanulhasson japánul, ám hamar kirostálták. A hajók iránti vonzalma mindig is nagy volt, ám látásproblémái miatt aligha kaphatott volna hajóskapitányi engedélyt. Ezt úgy küszöbölte ki, hogy megtanulta a szemvizsgálat során használt táblák betűsorait, így megkaphatta az engedélyt. A hajózás és az utazás volt a kedvenc kikapcsolódási formája, és ez a téma a könyveiben is sokszor megjelent.
Nagyjából 1940-től kezdve próbálkozott azzal, hogy hivatásos író váljon belőle, ám erre csupán a 70-es évek elejével került sor. Addig tengerészként, állványozóként, ácsként, és még megannyi más munkakörben dolgozva igyekezett boldogulni. A hajózás mellett a zene volt a másik állandó dolog, amely végigkísérte az élete során. Már a gyerekkora óta nagy rajongója volt a dixieland és a hagyományos jazz muzsikának, és maga is elsajátította – igaz, meglehetősen alapszinten – az ukulele és a bendzsó fortélyait, ám harmonika tekintetében igen tehetséges volt, Képnoha sosem akart komolyabban foglalkozni a zenéléssel. Az első írásai között több jazz zenével foglalkozó esszé is található, amelyeket még az egyetemi lap számára írt. Csakúgy, mint a hajózás, a zene is gyakran visszaköszön a regényeiben, mint meghatározó elem.
A 70-es évektől kezdve a neve lassan ismertté vált a sci-fi és a fantasy műfajában is, ekkoriban tett szert a kor két hasonlóan fontos szerzője – Frank Herbert és Poul Anderson – barátságára. Közösen építettek egy lakóhajót, amellyel rendszeresen, olykor családostul is, kirándulgattak a Sacramento folyó deltájában. 1980-ra Vance látása annyira megromlott, hogy teljesen meg is vakult, azonban az írást nem hagyta abba, mert segítségére volt egy kifejezetten neki fejlesztett program. Utolsó könyve, a Lurulu, 2004-ben jelent meg. Ekkor megfogadta, nem ír több könyvet, ám mégsem tudta teljesen letenni a tollat, megírta az önéletrajzát, amely feltehetően most már valóban az utolsó műve lesz.
Első novellája, a The World-Thinker, a Thrilling Wonder Stories című magazinban jelent meg 1945-ben. A következő évek folyamán ennek afféle folytatásaként további novellákat írt, amelyeket végül 1950-ben gyűjtött össze egy kötetbe, The Dying Earth (Haldokló Föld) cím alatt. Az alapvetően fantasy történetek laza összefüggésben állnak egymással, mindegyik a távoli jövőben, a Földön játszódik, amikor a Nap már élettartama utolsó fázisának végéhez közeledik. A világ az egykori fejlett technológia romjain létezik, az emberek – noha egy-egy még működő találmányt használnak – már nem törődnek a múlttal, és tisztában vannak sorsuk végességével (bár az egyszer sem kerül megemlítésre, hogy mennyi ideje is van hátra Földnek – évei, évtizedei, vagy akár több ezer éve), így a történetek hangulata olykor meglehetősen nihilista. A novellák alapvetően a varázslók kalandjaival foglalkoznak, és Vance elég alaposan fejtegeti közben, hogy a mágia gyakorlatilag a már letűnt korok tudományainak maradéka, vagy következménye. A hajdanán felfedezett varázslatokból már csak alig száz maradt meg, és a mágusok csak úgy tudják ezeket használni, ha megtanulják őket újra és újra, hiszen amikor varázsolnak, törlődik az elméjükből. Ezt a módszert – vagyis a „memorizálást” – ültette át a rendszerébe a híres AD&D szerepjáték, némely esetben még a varázslat eredeti, Vance által használt nevét is megtartva. (A játék harmadik kiadásában szereplő mágiaisten, Vecna neve bevallottan Vance nevének anagrammája, mintegy tisztelegve az író előtt.)
KépAz 50-es évek során számtalan novellát írt, amelyek zömében magazinokban jelentek meg. Ebben az időszakban született regényei között voltak – általában valamilyen álnév alatt megjelent – misztikus regények, mint az Isle of Peril (1957), vagy a Take my Face (1957), illetve számos önálló sci-fi regény, mint például a To Live Forever (1956), a Big Planet (1957), vagy a Slaves of the Klau (A Klau rabszolgái, 1960). Ezek a science fiction regények nem a technológiára helyezik a hangsúlyt (például a robotok teljességgel hiányoznak belőlük), hanem inkább misztikus és biológiai témákat vegyesen (genetika, agyi paraziták, testcsere, másik dimenziók, kultúrák) boncolgatják. Az 1960-as évek elejére e történetek révén felépített egy saját világot, amelyet Gaean Reach néven említ, és a legtöbb sci-fi regénye ennek helyszínein játszódik. A Reach – amely valamikor a 35. század környékén létezik – belsejében a kereskedelem irányította rendszer békés és szilárd, míg a perifériákon több a bizonytalanság. A térség különféle világai között találunk fejlett civilizációkat, teljesen idegen kultúrákat, és a feudalizmusba visszasüllyedt, elfeledett birodalmakat is.
A sok sci-fi regényt követően 1966-ban tért vissza a The Dying Earth novelláiban megismert világhoz. A The Eyes of the Overworld (A Túlvilág Szeme), amelynek eredeti címe Cugel the Clever volt, nem összefüggő regény, de nem is novellagyűjtemény, inkább a kettőnek egy különös keveréke. Összefüggő – már-már fejezetszerű – történetek sorozata, amelyben a klasszikus Vance-i antihős, Cugel utazásait és kalandjait kísérhetjük nyomon. A sorozat folytatása, a Cugel’s Saga (Démonpikkelyek) 1983-ban, a befejező darab, a Rhialto the Marvellous, amely három novellából áll össze, 1984-ben jelent meg.
A 60-as évek során Vance két fontos elismerésben részesült. 1963-ban a The Dragon Masters (Sárkányurak) című novellája, amely először a Galaxy magazin hasábjain jelent meg, elnyerte a Hugo-díjat. Néhány évvel később pedig a The Last Castle (Az utolsó várkastély) című novellával zsebelte be előbb a Nebula-díjat 1966-ban, majd egy évvel később a Hugo-díjat is. Ez az időszak – a 60-as és 70-es évek – volt a legtermékenyebb periódusa munkásságának. Ekkor születtek az egyik legismertebb sorozatának, a Demon Princes ciklusnak a darabjai, amelyek során a főhős, KépKirth Gersen kalandjait követhetjük nyomon, amint megpróbálja felkutatni a Démonhercegek néven emlegetett öt galaktikus szuperbűnözőt. Az öt kötet közül talán a The Star King (1964) és a The Killing Machine (1964) a legismertebb. A sci-fijé-nek fontos része még az Alastor-sorozat, amely az általa kreált világ egyik részében, az Alastor-rendszer különböző bolygóin játszódik. A trilógia kötetei: Trullion (1973), Marune (1975) és Wyst (1978). Ugyancsak a sci-fi műfajába tartozik a Durdane-ciklus három kötete, amelyeket 1971 és 1974 között írt meg. Ezekben Gastel Etzwane politikai és társadalmi kalandjait, küzdelmeit kísérhetjük figyelemmel, ahogy egyszerű gyerekből előbb a Durdane bolygó autokrata uralkodójává válik – The Anome (1973) és The Brave Free Men (1973) –, majd végül, a történet lezárásaképp, az ellenséges idegen nép, az Asutra elleni küzdelem során bolygólya megmentőjévé avanzsál – The Asutra (1974).
A 80-as évek során írta másik nagy sikerű sorozatát, a fantasy műfajába sorolt Lyonesse-trilógiát. Az európai sötét középkorban játszódó történetekbe a valós történelmi tények és helyszínek mellett belekeverte a kor legendáiban megjelenő különleges helyeket is – Atlantisz, Avalon, vagy Ys –, így alkotva meg a regények, meglehetősen sajátos, történelmi hátterét. Egyes kritikusok viszont épp emiatt bírálták a trilógiát, mondván az egész nem több, mint a történelem, a mitológia, a mese, az alternatív világok, és kicsit a romantika elegye – igaz, mindez rendkívül élvezhetően tálalva. A trilógia első része 1983-ban jelent meg Lyonesse: Suldrun’s Garden (Lyonesse – Suldrun kertje) címmel, amit a The Green Pearl (Lyonesse II. – A Zöld Gyöngy, 1985), majd a Madouc (Lyonesse III. – Madouc, 1989) követett.
A 90-es évek során, elsősorban vaksága miatt, már jóval kevesebbet alkotott, ám teljesen még nem hagyott fel az írással. Tovább bővítette az általa teremtett sci-fi világban játszódó regényeinek számát, előbb a Night Lamp (1996), majd a Ports of Call (1998) révén. Ez utóbbi egy két kötetes sci-fi kalandregény első része, amelyben a főhős Myron Tany Képutazásainak szemtanúi lehetünk, ahogy bebarangolja a Gaean Reach különböző területeit – hol potyautasként egy-egy űrhajó rakterében rejtőzve, hol egyszerű utazóként –, és egyre távolabbi, egzotikusabb vidékeket fedez fel. A folytatás, a Lurulu, 2004-ben jelent meg.
Karrierje során – leginkább annak korai szakaszaiba – hasonló viszontagságokat kellett elszenvednie, mint a kortársainak. Magazinok számára írt novellákból tartotta el magát, miközben regényei csupán egy szűk körben arattak sikert, és sokáig úgy tűnt, nem adódik lehetőség a kitörésre. A Hugo-díjak azonban meghozták a szakmai elismerést, a nevét megismerték, műveit elkezdték több nyelvre is lefordítani, és egyre több rajongója lett világszerte. Rengeteg művet írt, elsősorban sci-fit, így mára megkerülhetetlen alakja lett a fantasztikus irodalomnak. Ugyan regényei között nem találunk igazán kiemelkedő fontosságú darabot, de a Trullion vagy a Big Planet mindenképpen érdekes olvasmány. Kicsit az ő műveire is igaz, hogy eljárt felettük az idő, de talán az általa képviselt utazgatós-kalandozós sci-fi még ma is megállja a helyét, és utat találhat napjaink olvasójához.

A szerző művei a könyvtában



RV

Elválasztó

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.