Fiction Kult

Bár hazánkban talán nem annyira ismert a neve, Kij Johnson a 80-as évek közepe óta aktív szereplője a fantasztikus irodalom világának nemcsak íróként, hanem szerkesztőként is. Dolgozott a Tor Books, és a Wizards of the Coast kötelékében is. Nevéhez három regény, és harmincnál is több novella fűződik. Számtalan díjjal jutalmazták az elmúlt másfél évtized alatt; 2008-ban a 26 Monkeys, Also the Abyss (26 majom, na meg a pokol*) című novellájáért megkapta a World Fantasy-díjat, míg 2009-ben Nebula-díjat nyert a meglehetősen szokatlan Spar (Árboc**) című írásával. Azóta is rendszeresen esélyesként pályázik a legrangosabb irodalmi díjakért, elsősorban novelláival, és kisregényeivel.
Nemrég egyik kevésbé ismert novelláját olvashattátok itt a Fiction Kult hasábjain, most pedig következzen egy vele készült interjú, amelyben Gladon által csokorba gyűjtött kérdéseinkre válaszolt az írónő. Reméljük, ezáltal egy kicsit jobban megismeri és megkedveli őt a hazai közönség.

FK: Hogy kezdődött a karrierje? Mindig is írónak készült, vagy csak a véletlen hozta így?
KJ: Sosem terveztem, hogy író leszek, és huszonöt éves koromig nem is nagyon vágtam bele ilyen dolgokba. A tanulmányaim során jártam egy ilyen kurzusra, ahol megszerettem az írást, aztán később rátaláltam egy írói műhelyre, amelyhez magam is csatlakoztam. Itt ismerkedtem meg egy hölggyel, aki maga is író volt. Hamar összebarátkoztunk, és az első történeteink megírásakor lelkesen buzdítottuk egymást.

FK: Mikor lett rajongója a fantasztikus irodalomnak?
KJ: Mindig is olvasgattam különféle történeteket, főleg fantasy-t és sci-fit. A szüleim is szerették az ilyen könyveket, így megengedték nekem, hogy kedvemre válogassak a családi könyvtár polcain. Az édesanyám könyvtárosként dolgozott az egyik iskolában, és minden hétvégén tucatnyi könyvet hozott haza. Az öcsém meg én pedig olyan gyorsan elolvastuk ezeket, ahogy csak tudtuk.

FK: Milyen írók voltak hatással Önre és a munkáira?
KJ: Elsősorban Ursula LeGuin, aztán egy Lloyd Alexander nevű gyermekkönyv szerző. De megemlíthetem még Lewis Carroll és Ray Bradbury nevét is. Nagyon szeretem Richard Adams Watership Down című könyvét. De ahogy idősödtem, úgy kedveltem meg szép sorjában Borges, és az angol Lawrence Sterne munkáit is.

FK: Számos munkájában visszaköszönnek távol-keleti motívumok. Miért kedveli ennyire ezt a kultúrát?
KJ: Azért kezdtem egyre többet olvasni az ősi Japánról, mert nagyon szerettem olvasni olyan nők naplóiból készült könyveket, akik egyrészt nagyon régen, másrészt tőlünk nagyon messze éltek. Érdekes, hogy nagyon sok efféle napló maradt fent az 1000 körüli japán birodalom idejéből. Az egyik legjobb Sei Shonagon úgynevezett Párnakönyve. Ő egy gyönyörű és eszes nemes hölgy volt, aki a király udvarban szolgált. De a Gossamer Diary is igen élvezetes olvasmány. Nem is tudom, miért kedvelek ennyire bizonyos korokat, de nemcsak az ősi kultúrák kötik le a figyelmemet. Most például nagyon is érdekel a késő XVIII. századi Anglia és Közép-Ázsia világa.

FK: Akárcsak a távol-kelet, az állatok is rendszeresen megjelennek a műveiben. Van annak valamilyen különleges oka, hogy ilyen kiemelt figyelmet szentel nekik?
KJ: Az állatok egyáltalán nem úgy gondolkodnak, mint az emberek, de igenis vannak gondolataik, és a dolgokat egyedi módon, a környezetük és az alkatuk révén tapasztalják meg. Had mondjak egy példát; a kutya orra jóval érzékenyebb, mint az emberé, ennek megfelelően a környezetében olyan dolgokat képes érzékelni vele, amit mi el sem tudunk képzelni. Amikor egy kutya belép egy szobába, teljesen más dolgokat észlel, mint egy ember. Ezek a különbségek jelentik azt, hogy ők valójában tökéletesen idegenek számunkra. Megpróbálom elképzelni, hogy egy állat gondolata miben különbözik – vagy hasonlít – egy emberéhez, és innen már tovább tudom gondolni kevésbé egyértelmű dolgokat.

FK: Úgy hallottuk, hogy rendszeresen tart kurzusokat is az írással kapcsolatosan. Ha egy leendő író számára adhatna három tanácsot, mik volnának azok?
KJ: Jó kérdés. Először is adjunk az olvasóknak olyan részleteket, amelyekben megkapaszkodhatnak. Ha megosztjuk az olvasókkal, hogy milyen az a helyszín, ahol éppen a cselekmény játszódik, milyen hangok töltik be, milyen szagok terjengenek, akkor egy idő után úgy fogja érezni, mintha ő maga is ott volna a történetben. Apró részletek, de éreztetni kell, hogy a karakter, aki éppen terítéken van, érintkezik a környezetével, és nem csak van benne. Például egy út, amelyiken halad az göröngyös, vagy sima? Felhólyagosodott-e a talpa a sok gyaloglástól? Nehéz a hátizsákja? Ilyen kis semmisségek, amelyek nagyon is fontosak.
Másodszor ügyeljünk arra, hogy a cselekmény a karakterek tettei révén mozduljon előre. Ne őket találja meg a baj, hanem épp fordítva. Tegyenek valamit, ami balul sül el, és bajba sodorja őket.
Harmadikként pedig egy rövid tanács. Fejezd be, amit írsz! Ha valamit nem fejezel be, abból nem tanulsz semmit, nem fogod tudni jobban megírni, és természetesen senki sem lesz rá vevő.

FK: Ha szabadidejében olvas, akkor milyen könyveket választ? Klasszikus is szóba jöhet, vagy csak a fantasztikus?
KJ: Mondhatom, hogy mindenevő vagyok. Szeretem a régi klasszikusokat, szoktam is ilyeneket olvasni, ha az időm engedi. Most például a Moby Dick és az Aeneis van soron, de nem kapkodom el. Sok könyvet újra és újra elolvasok, és elég sok képregényt is.
Ugyanakkor sok publicisztikát is olvasok, mert egy-egy jó cikkből rengeteget lehet tanulni. Ha tudni akarod, hogyan kell megírni egy jó akciójelenetet, akkor érdemes sport tartalmú cikkeket olvasni, ugyanis egy sportújságírónak úgy kell tálalnia a fizikai cselekvést, hogy az érdekes legyen, ne pedig egyszerű tényközlés. Ezeket olvasva én is fejlődöm. Éttermekről vagy csak ételekről szóló írásokat is gyakran elolvasok, mert ezek nagy segítséget jelentenek, ha valami olyat akarsz megfogalmazni, amelyről nem igazán tudod, hogyan néz ki, vagy milyen íze, illata van.

FK: Ön szerint szükséges különbséget tenni klasszikus és fantasztikus irodalom között?
KJ: Nem hiszem, viszont nagyon sokan így gondolják.

FK: Kik a kedvenc írói? Mostanában kik vannak leginkább hatással az írásaira?
KJ: Most Chaucer köteteit forgatom; ő írta a Canterbury meséket is. Ezek olykor elég mókásak. És persze mindig visszatérek a Gyűrűk Urához, most olvasom a tízezredik alkalommal. (nevet)

FK: 2011 májusában jelenik majd meg a Jonathan Strahan által szerkesztett, Eclipse 4 címre keresztelt antológia. Ebben az Ön egyik novellája, a Story Kit is helyet kapott. Mondana erről néhány szót? Valami olyanra számíthatunk, mint amilyen a Spar is volt?
KJ: A Story Kit is részekre tagolódik, mint a Spar, de teljesen más irányú a történet. Épp arról szól, ami a címe, egy eszköztár egy történet elmeséléséhez. Persze ugyanakkor annak az írónak is a története, aki éppen elmeséli a történetet, és kiderül, hogy miért meséli el. Találkozhatunk benne Karthágó királynőjének legendájával, vagy éppen Itália alapítójával is. Az egész nagyon összetett és bonyolult. Nem is tudom, hogy az olvasók mit fognak majd gondolni róla.

FK: Jó néhány éve már, hogy a legutóbbi regénye megjelent. Tervez mostanában egy újabb, regény hosszúságú művet, vagy inkább a novellák kerülnek előtérbe?
KJ: Dolgozom egy hosszabb művön, egy regényen, de az utóbbi években valahogy mindig könnyebbnek találtam befejezni egy novellát. Nagyjából január közepén fejeztem be egy terjedelmesebb kisregényt, amely a Man Who Bridged The Mist, azonban egyelőre még nem próbáltam megjelentetni. De igen, szeretnék újra visszatérni a regényíráshoz.

FK: Köszönjük az interjút, és sok sikert kívánunk a jövőben!
KJ: Nagyon szívesen!



* Magyarul olvasható a Galaktika 232. számában.
** Magyarul olvasható a Galaktika 244. számában.