Fiction Kult

Mindössze negyven évet élt, ezalatt az idő alatt azonban több tapasztalatra tett szert, mint azon szerencsések, akiknek hosszabb élet adatott meg. Tragikusan kalandos élete során élt Amerikában és Angliában is, próbálkozott a katonai pályával, szenvedélybetege lett a kártyának és az italnak, majd szerkesztő, kritikus, elbeszélő és költő vált belőle.
Poe 1809. január 19-én született Bostonban egy szegény, háromgyermekes család második gyermekeként (testvérei Rosalie és Henry). Szülei, David és Elizabeth vándorszínészek voltak. Édesanyja két évvel később, 1811-ben meghalt, édesapja pedig elhagyta családját, majd nem sokkal később ő is meghalt, halálának körülményeire azonban nem derült fény. A szülők távozása után a három testvér nevelőszülőkhöz került, mindegyikük máshoz. Edgar a Richmondban élő John és Francis Allan gyámsága alá került (innen az Allan név, amely tehát nem Poe második keresztneve, ahogy azt gyakran hiszik). A család aztán 1815-ben Angliába költözött, Poe pedig ott folytatta tanulmányait egy bentlakásos iskolában. Nevelőapjával már akkoriban sem volt felhőtlen a viszonya, nevelőanyját, Francist viszont szerette. Ezért is érintette olyan fájdalmasan, mikor „második” anyját is elveszítette 1829-ben. Ötévnyi angliai élet után visszatértek az Egyesült Államokba, először New York-ba egy rövid időre, majd Richmondba, az Allan család korábbi otthonába. Poe 1826-ban kezdte meg egyetemi tanulmányait Charlottesville-ben a Virginia Egyetemen. Életvitelét és az egyetem költségeit John Allan finanszírozta, aki korábban szép vagyonra tett szert nagybátyja halála után. A támogatást azonban megvonta nevelt fiától, miután tudomást szerzett az ifjú Edgar szerencsejátékokkal felhalmozott tartozásáról. Poe nem folytatta az egyetemet, inkább Baltimore-ba ment vér szerinti családjához, majd csatlakozott a hadsereghez (United States Army) 1827-ben. Három évvel később már West Point-ba járt, de itt sem maradt sokáig, a következő évben már nem volt az intézmény diákja.
Az iskola és a katonai szolgálat helyett az irodalom, az alkotás kötötte le a figyelmét és az energiáját. Már akkor is írt verseket, mikor a Virginia Egyetem hallgatója volt. Első verseskötete 1827-ben jelent meg (Tamerlane and Other Poems), a második két évvel később, 1829-ben (Al Aaraaf, Tamerlane and Minor Poems), 1831-ben pedig megjelent a harmadik (Poems) kötet is. Elbeszéléseit is sorra jelentették meg a fontosabb folyóiratok, úgy, mint a Saturday Courier vagy a Satrurday Visitor. Később pedig ezeket is kötetbe szedve vehették kezükbe az olvasók (Tales of the Grotesque and Arabesque, 1839). Történetei számtalan magyar kiadásban megjelentek már, különböző kategorizálások által (pl.: Rejtelmes történetek, Misztikus történetek, Elfeledett történetek, stb.). 1838-ban jelent meg az Arthur Gordon Pym (The Narrative of Arthur Gordon Pym), amely Poe egyetlen regénye.
A folyóiratok rendkívüli szerepet játszottak a kor irodalmi életében, így a szerkesztők igazi hatalommal rendelkeztek, döntéseiknek és véleményüknek komoly súlya volt. Hamarosan Poe is szerves részévé vált az amerikai irodalmi köröknek és a közéletnek. 1835-ben lett a szerkesztője a Southern Literary Messenger nevű folyóiratnak. Nem ez volt azonban az egyetlen folyóirat, melynek szerkesztőjeként tevékenykedett. Később ugyanilyen pozíciót töltött be a Gentleman’s Magazine-nél, a Graham’s Magazine-nél, az Evening Mirror-nál és a The Broadway Journal-nál. Egy alkalommal saját irodalmi lap indítását is tervezte, mellyel egészen addig eljutott, hogy nevet adott neki (először The Penn, majd The Stylus névre keresztelte) és be is jelentette a megjelenést, azonban a kiadásra végül nem került sor. A többi lapnál eltöltött évek során azonban kellő hírnévre tett szert ahhoz, hogy véleménye úgymond sokat nyomjon a latban. Életében inkább kritikusként kapott nagyobb figyelmet, holott közben szépirodalmi munkáinak száma is rohamos mértékben gyarapodott.
Magánéletére sem mondható, hogy felhőtlen és kiegyensúlyozott volt. 1836-ban feleségül vette az akkor még csak tizenhárom éves unokahúgát, Virginiát, Poe viszont ekkor már huszonhét éves volt. A házasság alapját sokan és sokszor kérdőjelezték meg, azonban Poe családjának tagjai megerősítették, hogy Edgar és Virginia valóban szerették egymást, és szerelemből házasodtak össze. Virginia 1847-ben vesztette életét halálos betegségben. Poe ebből a tragédiából már nem tudott talpra állni. Két évvel később követte feleségét, halála azonban a mai napig találgatásokra ad okot. Baltimore-ban az utcán találtak rá, ekkor már eszméletlen volt. Kórházba szállították, de az ellátás nem segíthetett rajta, pár nappal később elhunyt. A hivatalos álláspont általában az, hogy Poe alkoholos mámorban feküdt az utcán, mikor rátaláltak, és szenvedélye okozta a halálát, viszont a szóbeszéd azt is tartja, hogy csúfosan helybenhagyták, ezért nem volt magánál, mikor kórházba került. Akárhogy is történt, tragikus sors ez a kor egyik, ha nem a legtehetségesebb művészének, aki életének negyvenedik évében, 1849. október 7-én magányosan halt meg.


Poe alkotó szenvedélye több területre koncentrálódott. Jellemző volt rá, hogy műveiben sajátos, meglehetősen szigorú elveket vallott, melyeket aztán előszeretettel alkalmaztak az őt követő szerzők is. Nemcsak a szépirodalom, hanem az irodalomkritika terén is jelentős a munkássága. Egyik legfontosabb a tanulmányának A műalkotás filozófiája (The Philosophy of Composition, 1846) címet adta, melyben egyrészt lefekteti általános elveit a műalkotás létrehozásával és szerkezetével kapcsolatban, majd részletesen, pontról pontra leírja, hogyan és miért született meg leghíresebb lírai alkotása, a magyar nyelvre kilenc verzióban lefordított A holló (The Raven) című költemény. Szerkesztési módjának legfontosabb mozzanata a hatás volt, mindent ennek rendelt alá, műveinek létrejötte a hatáskeltés szellemében zajlott. Ez nemcsak az előbb említett versre, vagy más verseire igaz, hanem prózájára is. Azonban Poe-t számos kutató, különösen azok, akik a pszichoanalízis tanaival próbálják magyarázni műveinek jelentését, gyakran titulálják őrültnek, és sokszor életrajzi adatokkal igyekeznek alátámasztani a munkásságával kapcsolatos megállapításaikat. Poe azonban nagyon tudatosan, pontosan szerkesztette meg műveit, esztétikai elveinek több tanulmányt is szentelt. A műalkotás filozófiáján kívül jelentősek A költőiségről (The Poetic Principle) és a Dalköltészetről című írásai is, melyekben Poe kifejti, hogy milyen az ideális lírai mű. Sosem volt híve a terjengős költeményeknek, és ennek nem félt hangot adni. Azt vallotta, hogy egy vers megfelelő terjedelme nem lehet hosszabb annál, mint amit az olvasó egyszerre képes befogadni. Vagyis az a mű, amit többszöri olvasás során ismer meg az olvasó, már túl hosszú. Abban az esetben ugyanis, amikor az olvasó nem egyszerre ismeri meg a művet, nem jön létre a kívánt hatás. Ekkor nem tud működni a költemény hatásmechanizmusa, ezáltal pedig a mű elveszti erejét. Nagyon fontos, hogy a refrént is megfelelően válassza ki a költő, és ha lehet, ne legyen több egyetlen, de annál hatásosabb szónál.
Poe elvei azonban nemcsak a költészetre értendőek. Ugyanúgy pontos elképzelései voltak arról is, hogy egy prózai műnek milyen kritériumoknak kell megfelelnie. Természetesen itt is a hatás volt az elsődleges tényező. Poe műveitől nem idegen a rejtély, ennek pedig több változatát mutatja meg nekünk a szerző. Poe, akit neveznek a detektívregény szülőatyjának is, ezen műfajban a logika és a pontosság eszközével fejti meg a bonyodalmat okozó rejtélyes bűnesetet. A mára már híressé vált Dupin nyomozó olyan szintén nagy népszerűségnek örvendő detektív előde, mint Sherlock Holmes.
Poe persze nemcsak a formára ügyelt, műveinek tartalma is egyedi, életszemlélete meglehetősen borús. Ennek okait könnyű meglátni életének tragikus eseményiben, sorsának alakulásában. Poe sosem látott mást, csak halált és boldogtalanságot maga körül. Noha házassága Virginiával szerelemből kötettett, és ez lehetett volna a boldogság forrása, ifjú feleségének beteges természete nem tette ezt lehetővé teljes mértékben. A szeretett nő elvesztése pedig az életbe vetett remény teljes elvesztését jelentette, ha egyáltalán megvolt ez benne valaha is. Műveinek, különösen lírai alkotásainak gyakori témája a szerelem elvesztése, sőt, Poe állította, hogy a legmagasztosabb téma a szeretett nő elvesztése lehet csak, az igazi szépség pedig a szenvedés során mutatkozik meg. Poe lelki alkatát legjobban a melankóliával lehet jellemezni. A szomorúság, a mélabú, a reményvesztettség mind olyan hangulat, illetve téma, melyek tökéletesen ábrázolják Poe világát, legyen szó versről vagy prózáról. Ezekhez társul még a borzalom és a titokzatosság. Poe előszeretettel borzolja olvasói idegeit, történeteiben gyakran használja a borzalmas jelzőt, mellyel a legegyszerűbben, mégis a leghatásosabban jellemzi az adott helyzetet. A halál Poe nyomában járt, életében és műveiben egyaránt. Élete első éveiben vesztette el szüleit, és ezt követően sorozatosan gyászolnia kellett valamely számára kedves személyt (főként nőket), mígnem elvesztette élete szerelmét. Műveiben pedig ő maga adott kiemelkedő szerepet a halálnak, mígnem az gyalázatos módon elérte őt is.


A halál, a szomorúság, a melankólia azonban csak néhány azok közül a témák közül, melyek iránt a szerző hevesen érdeklődött. Intenzíven foglalkozott a kriptográfiával és a kozmológiával is. A kriptográfiával kapcsolatos elméletét a Graham’s Magazine-ban megjelent írásában foglalta össze (A Few Words on Secret Writing, 1841). A kozmológiával való foglalatossága az Olbers-paradoxonra adott reakciójában nyilvánul meg leginkább. A paradoxon kimondja, hogy ha a világegyetem végtelen lenne, akkor az éjszakáknak is világosnak kellene lenniük a végtelen számú csillag fényének összeadódásából következően. Az állítás azért paradoxon, mert a gyakorlat nincs összhangban az elmélettel. Viszont kitűnő okot adott a kor gondolkodóinak, hogy az univerzum tanulmányozásába vessék magukat. Poe is ezt tette, a paradoxont ugyanis 1826-ban, tehát még bőven a szerző életében mondta ki a német csillagász Heinrich Wilhelm Olbers. Poe válasza az elméletre az volt, hogy a fény véges sebességgel halad, így aztán a csillag fénye nem haladhat messzebbre, ha fényévekben mérjük, mint ahány éves a csillag. Poe tudományos próbálkozásai természetesen nem bírtak olyan súllyal, mint irodalmi tevékenységei, azonban személyiségének sokrétűségét tökéletesen tükrözi, hogy érdeklődése a művészeten túl egészen a tudományos tények vizsgálatáig terjedt.


Poe számos művészeti ág képviselőjére volt és van hatással a mai napig. Csak néhány név azok közül, akik saját területükön felhasználták és/vagy tovább vitték Poe hagyományát és életérzését: Ambrose Bierce, H.P. Lovecraft, Charles Baudelaire, Sir Arthur Conan Doyle, E.T.A. Hoffmann, Tim Burton, Gris Grimly. Az Egyesült Államokban még egy díjat is elneveztek a szerzőről, melyet évente ad át a Mystery Writers of America nevű szervezet.
Hatása a filmművészetben is jól látható, hiszen elbeszélései számos mozgóképi adaptációban élnek tovább, melyek több-kevesebb sikerrel próbálják megragadni Poe szavakba rejtett borzalmait. A legismertebbek közül pár cím: Az Usher-ház pusztulása (La chute de la maison Usher, 1928), A kút és az inga (The Pit and the Pendulum, 1960), A holló (The Raven, 1963), A vörös halál álarca (The Masque of the Red Death, 1964), A Morgue utcai gyilkosságok (Murders in the Rue Morgue, 1971), Az áruló szív (Tell-Tale, 2009)