Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

Március – Április
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (4)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Douglas Adams

Szerzők | Beküldte: RV | 2012.01.22. 15:31

Az angol író és dramaturg 1952 márciusának elején született az angliai Cambridge-ben, de a család alig pár hónappal később átköltözött London keleti Képrészébe. A korai évek családi viszonyai egyáltalán nem voltak harmonikusak, a szülei sokat veszekedtek, aminek következményeként végül elváltak, így anyja és a húga társaságában Brentwoodba költözött. Itt járt általános iskolába, aztán középiskolába is, ahol már több tanára is felfigyelt rá, hiszen kitűnt a társai közül. Egyrészt, mert korához képest meglehetősen magas gyerek volt, másrészt, mert már ekkor megmutatkoztak tehetségének első jelei. Frank Halford, a középiskola egyik tanára így emlékezett vissza az ifjú Adams-re: „Sok százan megfordultak az iskolában, de Douglas Adams kiemelkedett közülük; szó szerint. A korához képes nagyon magas volt, de nem ez volt kiemelkedésének legfőbb oka. Tehetséges gyerek volt, és a képessége, hogy remek történeteket fabrikált, messze a többiek fölé helyezte őt.” Az első írásai az iskolaújságban jelentek meg, aztán később címlapokat is tervezett hozzá, sőt, egy-két értekezése nagyobb volumenű újságok hasábjain is felbukkant. Egy vallási költészetről készített esszéje nyomán meghívás kapott a cambridge-i St John’s College angol szakára, amelyet elfogadott, de elsősorban azért, hogy bekerülhessen a Footlights elnevezésű iskolai színjátszó csoportba (ahol számos angol komikus is elkezdte szárnyai bontogatását). Első probálkozása nem járt sikerrel, ezért két társával – Will Adams (csak névrokon) és Martin Smith – megalapították az Adams-Smith-Adams csoportot, amelynek előadásait ő írta. Végül, 1973-ban, bekerült a Footlights tagjai közé, és egy évvel később a diplomáját is megszerezte, mint irodalom tanár.
Az iskola befejezése után Adams visszaköltözött Londonba, azzal a merész elhatározással, hogy megpróbál íróként bekerülni a televízió és rádió világába. A Footlights számára írt egyik etűdje a BBC2 műsorán bemutatásra is került, de az első igazi áttörést ennek a színházi bemutatója eredményezte, hiszen ennek hatására a Monty Python oszlopos tagja, Graham Chapman felkérte, hogy a komédia sorozat negyvenötödik epizódjának egyik jelenetét írja meg. Ezzel – Neil Innes mellett – ő lett a másik személy, aki a csoport eredeti tagjain kívül íróként részt vehetett a sorozat munkálataiban. Emellett néhány alkalommal epizodistaként is felbukkant a sorozatban, de ezek nem maradtak túl emlékezetesek a számára.
Ebben az időben az írói karrierje sem igazán mozdult előre, mert az írásainak stílusa nem felelt meg az akkori rádiós és televíziós komédiáknak. Adams így kénytelen volt különféle munkákat elvállalni, hogy biztosítani tudja a megélhetést – dolgozott kórházi hordárként, építkezéseken, és egyéb hasonló alkalmi munkákban, sőt egy alkalommal egy katari olajmágnás is alkalmazta őt testőrként. Természetesen az írást ekkor sem adta fel, folyamatosan próbálta megtalálni azt a folyosót, ahol végre boldogulhatna, de igyekezetét alig koronázta siker. 1976-ban a karrierje egy kicsit előre mozdulni látszott, amikor az edinburgh-i Fringe fesztiválon előadta az Unpleasantness at Brodie’s Close című írását, és a közönség hálásan fogadta. Azonban ez nem volt elegendő ahhoz, hogy a pályája teljesen új ívet vegyen, és újra beköszöntött a sikertelenség periódusa. Adams depresszióba esett, és hazaköltözött az anyjához. Nagyon rosszul viselte, hogy nem tudott íróként érvényesülni, és ennek okán önbizalma is alaposan megcsappant. Ő maga így emlékezett életének ezen szakaszára: „Szörnyű volt ez az önbizalom hiányos időszak. Egy rövid ideig terápiára is jártam, de aztán ráeszméltem, hogy ez az egész olyan, mint amikor egy gazda az időjárás miatt panaszkodik. Az időjárást sem lehet megváltoztatni, egyszerűen kénytelen vagy elfogadni. Együtt kell élni vele, aztán idővel majd csak megváltozik.”
1977-ben aztán Adams előállt egy science fiction témájú rádiósorozat ötletével. Saját elmondása szerint az Képelső gondolatok egy ausztriai utazás során merültek fel benne. Egy útikönyv társaságában utazgatott Innsbruck környékén, amikor egy olyan faluba érkezett, ahol vagy mindenki „süket” és „néma” volt, vagy olyan nyelvet beszélt, amelyet más képtelen volt megérteni, ezért inkább betért egy kocsmába, majd részegen kifeküdt a közeli mezőre, hogy a csillagokat bámulja. Ez a furcsa szituáció, amelyben képtelen volt kommunikálni a helyiekkel, ihlette végül az azóta Galaxis útikalauz stopposoknak címen elhíresült történet csíráit. Felkereste Simon Brett producert, aki a BBC Radio 4 alkalmazásában állt, hogy mit szólna egy humoros sci-fi rádiójátékhoz. Tetszett neki az ötlet, így Adams elkezdte kidolgozni a történetet, azonban hiába volt meg a fejében a vezérfonál, néhány epizód után nem igazán tudta, hogyan folytassa tovább, ezért John Lloyd segítségét kérte az első sorozat befejezéséhez. Lloyd a saját, kiadatlan sci-fi regényéből vett kölcsön ötleteket Adams történetéhez, azonban a rádiójátékból készült feldolgozásokban (regény, televíziós sorozat, film) a Lloyd által készített betétek alig kapnak szerepet. A sorozat első részeit a BBC Radio 4 1978 márciusában és áprilisában tűzte műsorra, és a váratlan siker nyomán újabb részek következtek, amelyeket ugyanabban az évben, karácsony táján mutattak be. Szinte közvetlenül a rádiós siker után Adams nekilátott, hogy átdolgozza a történetet, és megjelentesse regény formában is. A The Hitchhiker’s Guide to the Galaxy (Galaxis útikalauz stopposoknak) 1979-ben jelent meg. Nem tükrözi teljes egészében a rádiójátékot, de egyesek szerint még a regény sem a végleges verzió, ugyanis a különféle adaptációk miatt Adams olyan sokszor átírta, átdolgozta az alaptörténetet, hogy ma már nagyon nehéz lenne eldönteni, melyik változat tekinthető az eredetinek. A regény is meghozta a várva várt sikert, és a következő évben már érkezett is a folytatás – a The Restaurant at the End of the Universe 1980-ban jelent meg, tovább növelve a sorozat sikerét és népszerűségét.
Eközben a Doctor Who című angol televíziós science fiction sorozat munkálataiban is részt vett, több társával ők írták az egyes epizódokat. A hirtelen felhalmozódó feladatok között Adams nehezen tudta beosztani az idejét, és rendre elcsúszott a határidőkkel. Bár a rádióban nem folytatódott a nagy sikerű sorozat, a történet regény formában újabb epizódhoz érkezett, és 1982-ben – a kiadó eredeti terveihez mérten közel egy év csúszással – megjelent a Life, the Universe and Everything című harmadik kötet. Annak ellenére, hogy mindig is íróként szeretett volna érvényesülni, valahogy sosem sikerül kifejlesztenie magában a profi írói hozzáállást, és gyakran kényszeríteni kellett arra, hogy valóban az írással foglalkozzon. Erre kiváló példa a Galaxis útikalauz sorozat negyedik regényét megelőző szituáció. Mivel Adams ismét képtelen volt tartani a határidőket, a szerkesztője úgy döntött, bezárja az írót egy hotelszobába, hogy semmi se vonhassa el a figyelmét az írástól. Az így töltött három hét végül biztosította, hogy a So Long, and Thanks For All the Fish elkészüljön, és megjelenhessen 1984-ben. Noha a fogadtatása ennek a történetnek is jó volt, már érezni lehetett, hogy kezdenek kimerülni benne az író ötletei; amilyen eredeti és ötletes volt az első két kötet, a többi már inkább szükségszerű folytatásnak tűnt, ez is oka volt annak, hogy a rádió akkor nem kívánta folytatni a sorozatot. Adams is megérezte ezt, egy időre félretette az egyébként nagy sikerű sorozatot, és már ötleteit kezdte papírra vetni.
Nagyjából 1985 vége felé, az első madagaszkári útját követően vágott bele egy teljesen új történetbe, amelyet ő maga egy humoros fantasy Képdetektívregényként határozott meg, kiegészítve némi időutazással, horror elemekkel, romantikával, hősiességgel, és egy kis kvantumfizikával. A Dirk Gently’s Holistic Detective Agency végül 1987-ben jelent meg. A regény alapjainak egy részét a Doctor Who sorozat egyes részeihez összedobott ötletekből merítette, a többit az egyetemi évei inspirálták. Egy alkalommal, amikor az egyetem kollégiumában a lépcsőházat újították fel, az emeleti előterekben található kanapékat a szobákban helyezték el, azonban a renoválás befejezésekor vették csak észre, hogy a bútorokat nem lehet kimozdítani a szobákból, így aztán évtizedekig ott maradtak – ezt a helyzetet, egy kicsit más környezetben ugyan, de teljes egészében átültette a regénybe. A történet központi témája a dolgok alapvető egymáshoz kapcsolódása, vagyis, hogy minden mindennel összefügg; ebből kifolyólag gyakran érezni több helyen is a regényben, hogy bizonyos részletek fölöslegesek, azonban később kiderül, hogy mindennek megvan a pontos helye a cselekményben. Emellett felvetődnek gondolatok a káosz elméletről, kvantumfizikai és kvantummechanikai kérdésekről, és néhány filozófiai kérdés is előbukkan. A regényt a kritikusok és az olvasók is jól fogadták, bár a sikere még így sem volt mérhető a Galaxis útikalauz könyvek sikeréhez. Egy újság könyvszemle rovatában így méltatták a regényt: „Az író finom humorérzéke és meggyőződése, hogy a világegyetem még temérdek feltáratlan lehetőséget tartalmaz, minden bizonnyal olvasók széles rétegében kelti majd fel az érdeklődést.” A folytatás nem váratott sokáig magára, hiszen már a következő évben megjelent a The Long Dark Tea-Time of the Soul (1988) című regény, amelyben mindössze a főhős, és még néhány karakter tűnik fel az előző rész szereplői közül.
1989-ben Mark Carwardine társaságában a BBC rádió számára Last Chance to See címmel dokumentum sorozatot készítettek a veszélyeztetett fajokról, beutazva szinte az egész világot; megfordultak Indonéziában, Kínában, Dél-Amerikában és Afrikában is, majd a rádióműsor utolsó epizódját követően Adams könyvvé formálta az élményeiket, ami 1990-ben jelent meg a rádió sorozattal azonos címen. Ezt követően tért vissza újra a világhíres sorozatához, hogy elkészítse a trilógia ötödik kötetét. A Mostly Harmless (Jobbára ártalmatlan) 1992-ben jelent meg. A cím egyébként egy poénra utal, amely még a sorozat elejéről származik. Amikor Arthur Dent az útikalauzt nézegeti, a Föld bejegyzésénél csupán egyetlen szót talál: ártalmatlan. Ford Perfect, a kalauz egyik szerzője természetesen biztosítja Arthurt, hogy az átdolgozott kiadás már tartalmazni fogja azoknak a kutatási eredményeknek az információtartalmát, amelyet Ford a Földön töltött tizenöt év alatt gyűjtött össze. Ám az átdolgozott kiadásban végül csak annyi szerepelt a Földről, hogy „jobbára ártalmatlan”. Azonban ez a kötet sem tudta visszahozni az első két regény hangulatát. Egy interjúban Adams bevallotta, hogy elégedetlen a könyv meglehetősen sivár stílusával. „Az emberek azt mondták, teljesen jogosan, hogy a Mostly Harmless egy igen lapos regény. Valóban az. Szeretném a Galaxis útikalauz sorozatot jobban befejezni, ezért úgy tűnik, nem az öt a megfelelő szám, hanem sokkal inkább a hat.” Saját bevallása szerint személyes problémák miatt lett túl komor és unalmas a regény, de sosem derült ki, hogy valóban ez állt-e a háttérben.
A félbehagyott munkáit, rövid esszéit, és a vele készült interjúkat, illetve a Dirk Gently sorozat befejező részének néhány fejezetét tartalmazó kötetet 2002-ben adták ki The Salmon of Doubt címmel. Az ebben olvasható egyik interjúból derült ki, hogy Adams sokat dolgozott a harmadik Dirk Gently köteten, de azok az ötletek, amik eszébe jutottak, sokkal inkább a Galaxis útikalauz trilógia újabb epizódjához illettek volna. „Egy csomó ötlet, amit én eredetileg a The Salmon of Doubt történetébe képzeltem el, egyszerűen nem működtek. Végül úgy döntöttem, hogy a nem passzoló részeket inkább kivágom, és félreteszem egy soron következő Galaxis-regényhez.” A Dirk Gently sorozat végül nem fejeződött be, viszont a Galaxis útikalauz ötkötetes trilógiájához végül készült egy nem hivatalos hatodik rész is, amelyet Eoin Colfer írt meg, és 2008. szeptemberében jelent meg And Another Thing… címmel, az első kötet kiadásának harmincadik évfordulóján.
Az írás mellett más dolgok is nagy szerepet játszottak az életében, ilyen volt a zene is. Bár zongorázni is Képmegtanult, mindig is a gitár volt a kedvenc hangszere; halálakor huszonnégy balkezes gitár alkotta otthoni gyűjteményét. Nagy rajongója volt a Pink Floyd zenéjének, a zenekar gitárosa, David Gilmour, jó barátja is volt. Abban az évben, amikor Adams betöltötte a 42. életévét (ez egy nagyon fontos szám, hiszen ez a válasz arra a kérdésre is, hogy mi az értelme az életnek, a világegyetemnek és mindennek) Gilmour meghívta őt a Pink Floyd koncertjére, és két dal erejéig gitárosként ő is színpadra lépett. Amennyire kedvelte a zenét, olyannyira távolt állt tőle a vallás kérdése, bár az a tény mindig is lenyűgözte, hogy a vallás mekkora hatást képes kifejteni az emberek életére. Ahogy fogalmazott: „Meggyőződésem, hogy nem létezik semmilyen isten. A vallás egy másik kérdés. Szeretek viccelődni róla, és az évek során már annyit foglalkoztam vele, hogy akaratlanul is belefolyik azokba a gondolatokba, amiket papírra vetek.” Ugyancsak végigkísérte egész életén a technológia iránti érdeklődés. Bár az első szövegszerkesztő berendezését csak 1982 után vásárolta meg, később folyamatosan figyelte az újabb fejlesztéseket, és rendre lecserélte az aktuális készülékeit. A legenda úgy tartja, hogy ő volt az első, aki Macintosh gépet vásárolt Európában, bár egyesek szerint ez nem így van, és Stephen Fry színész, komikus, és író volt az első. Mindazonáltal Adams elkötelezett felhasználója volt az Apple termékeknek, de leginkább a számítógépek tekintetében.
Bár tervezte, hogy egy hatodik kötettel fejezi be a Galaxis útikalauz sorozatot, illetve elkészíti a Dirk Gently trilógia utolsó részét is, erre már nem kerülhetett sor. A Mostly Harmless megjelenését követően amúgy is kevesebbet foglalkozott már az írással, de 2001 májusában bekövetkezett váratlan halála minden tervének elejét vette. Épp egy kaliforniai edzőteremben pihent a szokásos napi edzését követően, amikor szívrohamot kapott, és rövid úton elhunyt. Utóbb kiderült, koronaér szűkületben szenvedett, ami egy idő után annyira súlyossá vált, hogy szívritmus-zavarokhoz, végül infarktushoz vezetett. A kaliforniai Santa Barbara köztemetőjében helyezték nyugalomba, ám később elhamvasztották, és a maradványait az észak-londoni Highgate temetőben helyezték el.
Azzal kapcsolatosan, hogy mekkora jelentősége van Adams műveinek a modern fantasztikus irodalomban, megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint sajátos, az angol abszurd humor legjavát felsorakoztató stílusa sokat tett annak érdekében, hogy a könnyedebb, viccesebb regényeket is elfogadja és értékelje a szakma, mások azonban úgy vélekednek, hogy a Galaxis-trilógia inkább a közönségnek köszönheti népszerűségét, mert egyébként nem egy korszakalkotó darab. Ebben a vitában nem lehet, és talán nem is kell állást foglalni, de az biztos, hogy Adams kivívta magának a helyet a klasszikusok csarnokában.


A szerző művei a könyvtárban



RV

Elválasztó

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.