Fiction Kult

David Andrew Gemmell a heroikus fantasy műfaj kiemelkedő brit alakja volt, aki újságíróként, majd szerkesztőként dolgozott, mielőtt teljes egészében az írásnak szentelte volna az idejét. Karrierje során közel harminc regényt írt, amelyek közül talán épp a legelső műve, a Legend (Legenda) a legismertebb és legnépszerűbb is egyben. Műveiben igen gyakran jelenik meg a durvaság, miközben a becsület, a hűség és a megváltás gondolatköreit járja körül, és fejti ki.

Gemmell 1948-ban született, Nyugat-Londonban. Édesanyja egyedül nevelte, és meglehetősen kemény gyerekkora volt. Durva külvárosi területen laktak, ahol – elsősorban az apja hiányának köszönhetően – gyakorta lett célpontja hasonló korú gyerekek piszkálódásának, és nem egyszer súlyos sérülésekkel keveredett haza egy-egy verekedést követően. Mivel jobban szeretett könyveket olvasni, mint verekedni, a nevelőapja nyomására boxolni kezdett, hogy megtanulja, miként védheti meg magát anélkül, hogy bújkálnia vagy menekülnie kelljen. Gyerekkorában, a saját elmondása szerint, bármit megadott volna, hogy ott állhasson II. Harold király mellett a hastingsi csatában.
Tizenhat éves korában kicsapták a középiskolából, mert szerencsejáték szindikátust szervezett, és emellett több alkalommal is letartóztatták. Egy pszichológusi jelentés szerint teljesen pszichopata viselkedést mutatott akkoriban. Iskolai eltanácsolását követően előbb segédmunkásnak állt, majd különféle munkákat követően egy éjszakai klub kidobója lett, mígnem édesanyja össze nem hozott neki egy állásinterjút az egyik helyi újságnál. A közel száz jelentkezőből minden bizonnyal ő volt a legképzetlenebb a munkára, ám mégis őt választották, köszönhetően az interjú alatt mutatott arrogáns viselkedésének, amit az illetékesek, helytelenül, magabiztosságnak és önbizalomnak véltek.
Ezt követően több Kelet-Sussex-i lapnál dolgozott újságíróként, s ötnek főszerkesztője is volt egyben. Emellett időszakosan dolgozott a Daily Mail és Daily Mirror napilapoknak is. Egy házassággal és két gyerekkel a háta mögött, épp helyettes szerkesztőként dolgozott az egyik helyi lapnál, amikor megismerte második feleségét, Stellát, aki épp akkor lépett be az újsághoz kezdő riporterként. A házasságot követően Hastingsbe költöztek, és egészen Gemmell haláláig ott is éltek.

Gemmell először 1970-ben próbálkozott meg regényírással, azonban a The Man from Miami (Férfi Miamiból) című munkájához nem talált kiadót. Később maga is elismerte, hogy a könyv rettenetesen rosszul sikerült. 1976-ban, miután rákot állapítottak meg nála, írni kezdte a The Siege of Dros Delnoch (Dros Delnoch ostroma) című regényét, elsősorban azért, hogy elterelje a figyelmét a betegségéről, de ösztönözte az is, hogy még a halála előtt megjelenhessen egy műve. A két hét alatt megírt történet egy erődítményről szól, amelyet hatalmas túlerőben lévő sereg támad, s ez egyben a betegségének metaforája is, ahol az erőd maga Gemmell, és a támadó sereg a rák. A történet végét befejezetlenül hagyta, hogy az erőd dicsőségét vagy bukását a saját állapotától függően írja meg. Amikor kiderült, hogy a diagnózis helytelen, félretette a befejezetlen írást. 1980-ban azonban egy barátja elolvasta a kéziratot, és meggyőzte Gemmellt, hogy dolgozzon még egy kicsit a történeten, és tegyen egy utolsó kísérletet a kiadására. 1982-ben a kiadó elfogadta a kéziratot, amely végül 1984-ben jelent meg Legend (Legenda) címmel, és óriási sikerré vált. Gemmell így beszélt első regényéről: „Megvolt minden erénye, amelyekkel egy első regénynek rendelkeznie kell.” Későbbi nyilatkozataiban mindig ezt említette kedvenc saját műveként. A következő években is folytatta a regényírást, ám újságírói állását is megtartotta.
1986-ban megjelent harmadik regénye, a Waylander (Árnyjáró), és ettől kezdve Gemmell már csak az írásnak szentelte minden idejét. Összesen több, mint harminc könyvet írt, amelyek között akadtak hosszú sorozatok, és különálló darabok is. Legtöbb műve a heroikus fantasy műfajában született, de tett kisebb kitérőket más irányokba is. A White Knight, Black Swan (Fehér lovag, fekete hattyú, 1993) például egy thriller, amelyet Ross Harding álnéven írt, s talán épp ezért nem lett belőle bestseller.
Tagja volt a Hastings Writer’s Group nevű intézménynek, amelyet az alapító, Catherine Cookson halála után, egészen 2006-ig igazgatott. Ilyen minőségében rendszeresen zsűrielnöke volt a Legend Writing Award elnevezésű irodalmi versenynek, amely az ő híres első regénye után kapta a nevét.
2006 közepén éppen egy alaszkai utazáson vett részt, amikor rosszul lett. Azonnal visszautazott az Egyesült Királyságba, és egy londoni magánklinikán szív bypass műtétet hajtottak végre rajta. Két nappal később már el is hagyhatta a kórházat, és visszatért otthonába, hogy befejezze utolsó regényét. Aztán július 28-án, négy nappal az ötvennyolcadik születésnapja előtt a felesége, Stella, talált rá; holtan borult a számítógépére a dolgozószobájában. Halálakor épp egy alternatív, a trójai háború legendáján alapulú történelmi trilógia befejező regényén dolgozott. Mivel a mű jelentős része már elkészült, a felesége úgy döntött, maga fejezi be a regényt. Átolvasta férje korábbi munkáit és a félbehagyott regényt is, aztán lebontotta a csatajeleneteket, hogy helyükön felépíthesse a saját elképzeléseit, így végül a Troy: Fall of Kings (Trója: Királyok bukása) 2007-ben jelenhetett meg, David és Stella Gemmell közös alkotásaként.
Erdetileg történelmi regényeket szeretett volna írni, William Wallace története volt rá legnagyobb hatással, és mindig az a gondolat izgatta, hogy ha a skót szabadságharcokról írna, akkor bizonyára más véget érnének a történetek, ám végül rájött, hogy ilyen szabadon csakis fantasy környezetben alakíthatja az eseményeket.
Műveiben mindig központi szerepet kap a becsület, a lojalitás, a meglett férfikor, jelen van egy-egy veszett ügy, valamint a megváltás lehetősége, még a legmegátalkodottabb bűnösök számára is, hovatovább a megváltás folyamatos jelenléte egyértelműen tükrözi Gemmell keresztény hitvallását. Ezt alátámasztja az is, hogy Gemmell maga is többször kijelentette, van vallásos alapja a regényeinek, és ez tartotta vissza őt attól, hogy a művei cselekménye esztelen mészárlásba torkolljon.
Ennek ellenére a történeteiben meglehetősen sok a nyers erőszak, a győzelmek jobbára pirrusziak, míg a gonosz karakterek igen összetettek. A történetek középpontjában általában egy karizmatikus harcos áll, akit súlyos veszteségek és kétkedés gyötör, majd a történet folyamán váratlan társakat gyűjt maga mellé, hogy közösen legyőzzenek valami gonosz ellenséget, természetesen misztikus erők támogatásával. Még újságírói korszakából származik pergős, ám szűkszavú stílusa, amelyet a kritikusok a szegényes szókincsével azonosítottak. Szintén rendszeres szereplője volt a műveit érő kritikáknak az is, hogy a történetei gyakorlatilag ismétlődnek. Mindig az erőszakos események, tettek nyitják meg a cselekmény továbbhaladásának útját, amelyet végül durva harc vagy valami hőstett zár le.
A regényeiben szereplő karaktereket többnyire a valós életből merítette, s mivel igen sok erőszakos és durva embert ismert, jól megértette őket, és szerette is őket beleírni a történeteibe. A Legenda központi figuráját például a mostohaapjáról, Bill Woodfordról mintázta. Egy nyilatkozatában eképp jellemezte őt, és a hasonló embereket: „Olyanok, mint egy menedék, a gyerekkor biztonságos kikötői. Ők az őrszemek, akik távol tartják a farkasokat.” Bill többször is megjelent Gemmell regényeiben, mindig más alakot öltve magára. Gemmell éppen a Ravenheart (Hollószív, 2001) című művén dolgozott, amikor Bill elhunyt, ezért tisztelete jeléül Gemmell átdolgozta az egész történetet, hogy a Billről mintázott karakter központi szerepet kaphasson.

A szerző művei a Könyvtárban