Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

Március – Április
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (8)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

China Miéville

Szerzők | Beküldte: RV | 2012.03.28. 22:34

A manapság igen népszerű és elismert író China Tom Miéville néven született 1972. szeptemberében, az angliai Norwich-ban. Mivel első hangzásra Képmeglehetősen különösen hangzó nevet kapott a szüleitől, az erre vonatkozó kérdések rendszeres nyitányai egy-egy vele készült interjúnak. Bár saját bevallása szerint nem szeret erről sokat beszélni, egy alkalommal így magyarázta a dolgot: „A szüleim igazi hippik voltak, és azt szerették volna, hogy nekem valami igazán szép és kedves hangzású nevem legyen, és ezért képesek voltak végignyálazni egy vaskos enciklopédiát is. Már majdnem megkaptam azt a nevet, hogy Banyan (ez egy fügefa fajta – A szerk.), de szerencsére tovább lapoztak, és így jutottak el porcelánokhoz. Azért is tetszett ez nekik, mert a londoni szlengben létezik egy olyan kifejezés, hogy my old china, ami nagyjából azt jelenti, öreg haver.” Még egy éves sem volt, amikor a szülei elváltak, és noha később néhány alkalommal találkozott az apjával, igazán sosem sikerült megismerniük egymást. Gyerekkorának csupán egy rövid szakaszát töltötte Norwich városában, mert a családjával – tanárként és műfordítóként dolgozó édesanyjával, illetve Jemima nevű testvéréve – hamarosan átköltözött az északnyugat-londoni Willesden kerületbe. A középiskola elvégzése után, tizennyolc évesen Egyiptomba utazott, hogy angol nyelvet oktasson. Egy évet töltött az afrikai országban, de ez elegendő volt ahhoz, hogy érdeklődni kezdjen az arab kultúra, illetve a közel-keleti térség politikai berendezkedése iránt. Angliába visszatérve a Clare College hallgatójaként szerzett diplomát társadalomtudományokból 1994-ben, amelyet később nemzetközi kapcsolatok területén egészen PhD fokozatig fejlesztett. De ekkor már tudta, hogy az írást fogja hivatásának választani.
Időközben már egyre élénkebb érdeklődést mutatott a fantasztikus irodalom felé, próbálkozott is rövidebb történetekkel a főiskola alatt, és noha jelentős sikereket nem könyvelhetett el, akadtak néhányan, akik elismerték, hogy szorult belé némi tehetség. A fantasztikus rengeteg irányából érték őt hatások, hiszen rajongott a horrorért (elsősorban a lovecrafti irányzatért), de gyerekkorában aktívan szerepjátékozott egy ideig, és a Dungeons & Dragons klasszikus világa kitörölhetetlen élményeket és tapasztalatokat hagyott benne, amelyek később sokat segítettek az írásban is. Ahogy említette egy Képbeszélgetés során: „Egyszerűen megfogott az, ahogy a szerepjátékok során az ember mennyire képes katalogizálni a fantasztikumot, és ez mégsem baj, mert ha elég sok ideig játszol, akkor idővel megismered a legtöbb mitikus lényt, és gyakran a hozzájuk kapcsolódó ideológiákat is. Már vagy tizenöt éve nem játszom, de mindig is a szerepjáték ezen része marad a kedvencem. Ma is igyekszem megvenni minden olyan könyvet, amelyben szörnyeket mutatnak be, és talán ezért is szeretem a fantasy műfajt, mert lehetőséget ad, hogy kitalálj egy tucatnyi szörnyeteget, amelyek aztán persze sosem fognak illeszkedni egyetlen történetbe sem.” Ám annak ellenére, hogy mennyire kedveli a fantasy irányzatot, egyes nézeteivel megosztja a műfaj közönségét. Rendszeresen hangoztatja, hogy a fantasy jövője akkor állhat biztos lábakon, ha végre el tud szakadni a tolkieni hatásoktól, amelyek nevetségessé teszik a műfajt. Egy alkalommal nem átallott azt mondani, hogy „Tolkien olyan, mint egy kelés a fantasy irodalom seggén”.
Ám hiába az erős fantasy hatások, az 1998-ben megjelent első regénye, a King Rat, egy városi fantasy történet, amely elegyíti a kortárs környezetet az ősi, misztikus legendákkal, és némi sötétséggel. A regényt a szakma jól fogadta, amit ékesen bizonyít, hogy a következő évben jelölték a Bram Stoker-díjra elsőkönyves író kategóriában, azonban nyerni nem tudott vele. Viszont egyrészt meggyőzte Miéville-t arról, hogy jó úton jár, másrészt új lendülettel töltötte fel. Ekkor már javában dolgozott a következő regényén, amelyhez egy komplett világot is kidolgozott, ötvözve benne a mágiát, a steampunk technológiát, valamint a viktoriánus Anglia látványát és hangulatát, itt-ott horror és science fiction elemekkel kiegészítve. A Bas-Lag névre keresztelt világ később a végül három kötetesre hízó trilógia névadójává is vált. A ciklus első kötete 2000-ben jelent meg, Perdido Street Station (Perdido pályaudvar, végállomás) címmel. A történet főhőse egy fiatal, de ambiciózus tudós, aki azt a feladatot kapja, hogy találjon megoldást arra, miként lehetne visszanöveszteni a megbüntetett madárember levágott szárnyait. Miközben a Isaac a tudós, a különféle repülő lényeket tanulmányozza, az egyik kísérleti alany egy óvatlanság miatt hatalmas, lepkeszerű bestiává változik, amely elszívja az értelmes teremtmények álmait, akik ettől katatón állapotba kerülnek. Kiderül, hogy már több ilyen szörny is létezik, ám amikor Isaac példánya megszökik, és társaival együtt pusztítani kezd a városban, az ifjú tudós kénytelen magára vállalni a feladatot, hogy valamilyen módon megállítsa őket.
A regény teljesen lenyűgözte a szakmát, hiszen egymás után kapta a jelöléseket, többek között Hugo-, és Nebula-díjra is, de megnyerni csak az KépAugust Derleth és az Arthur C. Clarke-díjat tudta megnyerni, ami egy közel ismeretlen írótól nagyon is dicséretes teljesítmény. A következő években párhuzamosan dolgozott a megkezdett trilógia következő részén, illetve egy önálló regényen is. A 2002-es The Tain egy furcsa hangulatú fantasy regény, amely nem is hagyott túl maradandó nyomokat maga után. Ellenben a Bas-Lag ciklus második kötete, a The Scar (2002) ott folytatta a sikereket, ahol az előző regény abbahagyta. Ugyan csak néhány laza szálon kapcsolódik az első kötethez, hasonló hangulatot és izgalmakat élhetünk át az olvasása során. Steven Poole, a The Guardian kritikusa méltatta is a regényt, de kiemelte a hibáit is: „Nagyjából negyven oldalon keresztül a regény szenved, és szinte érezni lehet a szenvedés hangjait, ahogy az író küzd, de végül átlendül a nehézségeken, és amint minden a helyére kerül, egy lebilincselő cselekmény bontakozik ki. Az ötletesség, a brutális erő és az építészetre jellemző mértani pontosság mutatja, hogy Miéville az egyik legnagyobb képzelőerővel rendelkező fiatal író a fikciós irodalom bármely irányzatát tekintve.” A regényt összesen hét különböző díjra jelölték, és ezek közül elnyerte a Locus-, illetve a British Fantasy-díjat.
A ciklus záró kötete, az Iron Council (2004) teljesen független az előző kötetektől, és még tovább színesítve Bas-Lag világát, western elemeket is csempészik bele. A szakértők véleménye szerint ez a regény messze Miéville legkritikusabb hangvételű műve, amely – sokat merítve a globalizáció ellenes mozgalom ideájából –, olyan fontos kérdéseket feszeget, mint az imperializmus, a terrorizmus, a munkához való jog, a háborúk, vagy éppen a homoszexualitás. Köztudott, hogy Miéville nem rejti véka alá politikai nézeteit (tagja a szocialista munkáspártnak, sőt, a 2001-es alsóházi választáson meg is mérettette magát, igaz, sikertelenül), és e regénye kapcsán a kritikusok ezt a szemére is vetették. Az éles hangvételű megjegyzésekre így reagált: „Nem arra használom a baloldali nézeteimet, hogy gonosz üzenetek formájában elrejtsem őket fantasy regényekben. Amikor regényeket írok, nem azért teszem, hogy politikai célokat érjek el velük. De ahogy megalkotom a saját világomat, óhatatlan, hogy egy-egy ponton belekerüljenek olyan gondolatok, amelyeket meggyőződéssel hiszek. Én alkottam ezt a világot, és úgy hiszem, elég jó, és itt vannak hozzá ezek a remek történetek, amiket szeretnék elmesélni, és az egyik módja, hogy e történeteket még érdekesebbé tegyem, ha politikai perspektívákat is belecsempészek.” E közjátéktól eltekintve ez a regény is számtalan jelölést kapott, amelyekből kettőt meg is nyert (Locus, Arthur C. Clarke).
A következő művére közel három évet kellett várni, ekkor jelent meg az Un Lun Dun (2007), amely egy ifjúsági fantasy regény volt, és ebben a Képkategóriában el is hódította a Locus-díjat. Újabb két éves szünetet követően jelent meg a The City and the City (2009), amely, az író saját kifejezését használva, weird fiction, vagyis keveredik benne a fantasy, a horror, és a mágikus realizmusból jól ismert szürrealista környezet, ahol a képzelet és a valóság már-már összemosódik. A kritikusok szinte csak áradoztak a regényről, amely szinte minden lehetséges díjat besepert, és ezzel Miéville legsikeresebb könyve lett. Ennek fényében a 2010-es Kraken egyértelmű visszalépés. Ez egy cyberpunk elemekkel tarkított fantasy történet, amely az író megfogalmazása szerint egy „sötét komédia egy tintahalimádó szektáról, és a világ végéről”. A regényről általában pozitív kritikák jelentek meg, ám szinte mindegyik megjegyezte, hogy ez egy kicsit könnyedebb, mintha Miéville arra használta volna fel ezt a történetet, hogy egy kicsit pihenjen, és felfrissítse az ötleteit. Talán nem véletlenül, hiszen a 2011-es Embassytown című legutóbbi munkáját a kritikusok az eddigi legerősebb regényének tartják. A science fiction történet az Arieka bolygón található városban játszódik, ahol az emberek és a titokzatos Ariekei faj viszonylagos békében élnek egymás mellett, noha az emberek közül csak a genetikailag módosított kiváltságosok, a Nagykövetek képesek megérteni az idegen nép beszédét. A két faj közötti békét azonban megzavarja egy váratlanul felbukkanó Nagykövet, és a diplomáciai egyensúly megbomlása végzetes háború felé sodorja a feleket. A regényt máris jelölték a fantasztikus irodalom legfontosabb díjaira, és sokan úgy vélik, akár megismételheti a The City and the City szakmai sikerét is.
Vitathatatlan, hogy China Miéville napjaink modern fantasztikus irodalmának egyik meghatározó szereplője. Tehetséges író, ezt a kritikusok is elismerik, de legnagyobb erényei között mégis inkább a páratlan képzelőerejét szokták kiemelni, illetve azt a képességét, hogy bámulatosan könnyedén képes idomulni az egyes irányzatokhoz. Akár fantasy, akár sci-fi, akár valamilyen hibrid stílusban kell feltalálnia magát. Igaz, hogy művei kissé nehezek, és nem feltétlenül lehet könnyen értelmezni őket, de ez egyáltalán nem válik kárukra, hiszen a mostanában hódító misztikus-romantikus áradatot ellensúlyozandó mindenképp szükség van értékes, komoly és elgondolkodtató kérdéseket felvető regényekre. És jelenleg Miéville ennek az egyik legnagyobb mestere.


A szerző művei a Könyvtárban



RV

Elválasztó

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.