Fiction Kult

Hirtelen nem is emlékszem olyan számítógépes játékra (bizonyára volt több is), amelyet akkora várakozás előzött volna meg, mint most az 1996-ban megjelent Diablo sorozat harmadik részét. Annak idején a játék hatalmas sikert aratott, és sokan azóta is ezt tartják az úgynevezett „hack and slash” típusú játékok korszakos királyának. Azonban nem feltétlenül magában a játékban kell keresnünk a siker kulcsát, hanem az olyan, néha mellékesnek tűnő, elemekben, mint a történet, a háttérvilág és a hangulat. Ha valami kellőképpen újszerű – és a Diablo első epizódja a maga idejében annak számított –, az alapötlet is elegendő lehet ahhoz, hogy elvigye a hátán a terméket. A Diablo esetében viszont nem ez történt. A játékmechanika mellett igen fontos szerepet kapott a részletekbe menően kidolgozott háttérvilág, a környezet, amelyben az események történtek, és természetesen a magával ragadó, a legjobb dark fantasy regények miliőjét idéző hangulat. Bár az első részben a világból nem sokat lehetett látni, a katakombákban porosodó kódexekből kiderült néhány dolog, viszont a folytatásban már sokkal több területet megismerhettünk Sanctuary démonoktól, és a gonosz más förtelmes teremtményeitől hemzsegő világából. Utána viszont elcsöndesedtek a démoni hordák. A 2000-es évek elején ugyan megjelent néhány kötet – Richard A. Knaak és Mel Odom révén –, amelyek egy-egy történet erejéig megidézték a játék világát és hangulatát, de az mégsem volt ugyanaz. Azonban bő egy évtizednyi hallgatás után a pokol legsötétebb bugyrai ismét megnyíltak, a démonok előrontottak, és a gonosz erők megújult vehemenciával törnek a világ leigázására és elpusztítására, s a rafinált Blizzard Entertainment nem volt rest kihasználni a játék harmadik része körül kialakult felfokozott várakozást. Készítettek kötetet, amely képekkel gazdagon illusztrálva meséli el Sanctuary világának történetét, az első részből már jól ismert Deckard Cain tolmácsolásában – ez Cain Könyve, vagyis a Book of Cain.
Ha nagyon szigorúak akarunk lenni, azt mondhatnánk, ezzel is csak egy újabb bőrt nyúznak le a Diablo márkanévről. A cím nem árul el sokat, és ha van is sejtésünk arról, mit tartalmazhat a könyv, az ember általában óvatosan közeledik az efféle kiadványokhoz. Ezúttal azonban nem kell tartani attól, hogy melléfogunk, mert noha bizonyos mértékig valóban rókabőrről van szó, maga a könyv nem csalódás, sőt, egy nagyon igényes kiadványt állított össze a Blizzard, illetve a kiadó Insight Editions. El kell ismerni, hogy a Blizzard háza táján nagyon értenek ahhoz, miként készítsenek olyan különlegesnek látszó kiegészítő termékeket, amelyekre azon nyomban ráharapnak a rajongók. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy ezekre mindig jellemző az igényesség és a minőségi munka, ami egy cseppet enyhíti a rókabőr esetét.
A Book of Cain mind külső, mind belső kialakításában nagyon szép. A kemény borító dombornyomásos, a stilizált Diablo-fej szépen kiemelkedik, valóban egy régi kódex érzetét keltve, s ez a benyomás tovább erősödik, ha belelapozunk a kötetbe, ugyanis a lapok enyhén sárgás árnyalatúak – a régi hatás kedvéért –, a lapok szegélye pedig durva eldolgozású, tovább fokozva az ősöreg, porlepte kódex képzetét. Jó ötlet, szépen kivitelezve, amely illeszkedik a játék hangulatához. A kötet közel 150 oldalt tartalmaz, amelyeken felváltva találkozhatunk szöveggel és rajzokkal, sőt, a készítők egy kis különlegességgel is kedveskedtek az olvasóknak, ugyanis a hátsó borító belső oldalán egy viaszpecsétet idéző matricával lezárt borítékszerű tok található, amelyben egy kis világtérképet találunk. Az egyetlen negatívum, hogy a könyv kötése talán nem a legoptimálisabb, hamar széthajlik az illesztéseknél, ezért – bár nem gondolom, hogy hamar szétesne – a megszokottnál egy árnyalatnyival óvatosabban érdemes lapozni.


A szöveges rész Deckard Cain narrációja, és a Diablo univerzum történetét meséli el részletekbe menően a keletkezésétől egészen a játék harmadik részében kibomló cselekmény kiindulópontjáig. A kötet fejezetekre tagolódik; megismerhetjük a gonosz erők legfőbb képviselőit (Diablo, Mephisto, Bhaal), illetve azok alacsonyabb rendű szolgáit, az ellenük harcot vívó mennyei hatalmak alakjait, a világ keletkezésének történetét, a legfontosabb történelmi eseményeket, és végül szó esik az események színtereiről, valamint a birodalmakról is. A szöveg nagyrészt Flint Dille nevéhez fűződik (aki egyébként számos videojáték és szerepjátékos kiadvány, főleg D&D, megírásában is részt vett már), de sok helyen olyanok is hozzátettek ezt-azt Cain elbeszéléséhez, mint Chris Metzen, a Blizzard egyik vezető játéktervezője, vagy Mickey Neilson és Matt Burns. A történet hangulatosan és szépen van megírva, a fantasy műfajhoz tökéletesen illeszkedő stílusban, vagyis nemcsak a játék rajongói élvezhetik, hanem azok is, akik csupán kíváncsiságból veszik a kezükbe a könyvet. A szöveget kísérő rajzok többnyire ceruzával készültek, és olykor vázlatosan, olykor részletesen kidolgozva jelenítenek meg bestiákat, karaktereket, helyszíneket és épületeket, azaz csupa olyan dolgot, amelyekkel a játék korábbi epizódjaiban már találkozhattunk. A képek egy kicsit olyan hatást keltenek, mintha a színezés előtti utolsó fázisban megrekedtek volna, de ez nem válik hátrányukra, hiszen így is roppant meggyőzőek, látványosak és lenyűgözők. Az illusztrációk elkészítésében számos művész vett részt, többek között a bizarr világú rajzairól ismert Brom, a Blizzard egyik grafikus munkatársa, Mark Gibbons, a francia fantasy rajzoló, Jean-Baptiste Monge, vagy James Gurney, és még sokan mások.
Ez a könyv egyértelműen azoknak készült, akik már a kezdetek óta ismerik a Diablo játékok világát, és most egy gazdagon illusztrált kötet segítségével szeretnének elmerülni a mítosz részleteiben is. Viszont érezhető egy olyan motiváció is a kötet mögött, hogy a Blizzard egy ilyen szép és igényes kiadvánnyal próbálja elcsábítani azokat az olvasókat, akik kedvelik a fantasy műfajt, viszont még nem próbálták a játékot, és esetleg most tennének vele egy próbát. Meg kell hagyni, a Book of Cain erre valóban alkalmas lehet. Mindenesetre, amikor először belelapoztam, eszembe jutott Cain hangja, amint azt mondja: „Stay awhile and listen.” (Rajongók talán még emlékeznek erre a mondatra.) S valóban így van. Kinyitjuk a könyvet, és mi csak ülünk, és hallgatjuk, amit az öreg krónikás mesél a gonoszról.