Fiction Kult

Ambrose Gwinett Bierce az amerikai irodalom megkeseredett szerzője, akit gyakran emlegetnek Edgar Allan Poe követőjének, ennél azonban többről van szó. Való igaz, hogy a nagy elődhöz hasonlóan Bierce sem pusztán prózai alkotásairól híres, azonban párhuzamot vonni talán felesleges, hiszen Bierce-t rengeteg irodalmi hatás érte (többek közt Melville és Hawthorne), mégis a legjelentősebb tapasztalatokat, melyek munkáiban is tükröződnek, a közvetlen környezetéből szerezte. Megteremtette saját stílusát, melynek alapja a világból való kiábrándultság, az emberek iránt érzett megvetés és a csalódottság sosem szűnő érzése.
1842. június 24-én született Ohio-ban, Meigs County-ban, és feltehetően 1914-ben halt meg. Ez a dátum azonban nem pontos, mivel haláláról nincsenek biztos adatok. Csak annyit lehet tudni, hogy 1913 karácsonya után nyoma veszett Mexikóban, ekkor 71 éves volt. Fájdalmas világszemléletét számos tényező befolyásolta, ezek közül a két legmeghatározóbb a gyermekkor és a háború.
Szüleinek tizedik gyermekeként született (összesen tizenhárman voltak testvérek), családja szegénységben élt, ez pedig rányomta bélyegét a gyermek Ambrose életfelfogására. Szüleit nem tisztelte, néha még barbároknak is nevezte őket. Boldogtalansága, az emberekkel szemben mutatott negatív hozzáállása a későbbiekben megkeserítette életét. Híresen mizantróp volt, az emberekkel való kapcsolatai sorra tönkrementek, akár a gyermekkorát tekintjük, akár felnőtt éveit. Mivel családja szegény volt, nem volt lehetőség arra, hogy a gyerekek megfelelő iskolai képzésben részesüljenek. Apja farmjának kis könyvtárából merítette tudásának nagy részét. Ezen felül Bierce a Kentucky Military Institute-ban végzett rövid, mindössze egy évig tartó katonai képzés után belépett a Hazen tábornok által vezetett Union Army-ba, ahol meghatározó élményekkel gazdagodott. Hazen tábornok volt az, akinek köszönhetően évekkel később San Franciscóban telepedett le.
A szolgálatban töltött évek során szembesült a horror és a terror élményével, ugyanakkor a harcban elengedhetetlen bátorságra is szert tett. 1865-ben szerelt le, miután felgyógyult egy súlyos fejsérülés okozta traumából. 1866-ban, egy évvel a háború után Hazen tábornok nyugati expedícióján vett részt, majd ezt követően San Franciscóban vetette meg a lábát, hogy nekilásson az írásnak. A 19. századi amerikai közéletet nagyban meghatározta a nyomtatott sajtó, melynek olyan ismert alakjai voltak, mint a korábban már hatásként említett Edgar Allan Poe. Bierce sem maradt ki az újságírók sorából, sőt az évek múlásával rendkívül befolyásos zsurnalisztává nőtte ki magát, melynek eredményeképpen még nagyobb hatalomra tett szert, hogy gúnyt űzzön az emberből, az életből, sőt még a halálból is.
A háború utáni évek már csak az írásról szóltak, újságírói tevékenysége mellett szépirodalmi pályája is ekkor indult be igazán. Újságíróként eleinte esszéket, vázlatokat írt, főként a San Francisco News-Letter és a California Advertiser című lapoknak, mielőtt William Randolph Hearst lecsapott rá 1887-ben saját lapja, a San Francisco Examiner számára. Az 1860-as évek vége felé kezdett novellákat írni. Első műve A kísértetek völgye (The Haunted Valley) volt. Az 1800-as években virágzott a novellairodalom, melyet a népszerű folyóiratok tettek lehetővé azáltal, hogy hetente, havonta, és negyedévente közölték a beküldött alkotásokat. Bierce első novellája az Overland Monthly című folyóiratban jelent meg. A továbbiakban is ez maradt legkedvesebb szépirodalmi műfaja (írt verseket, és meséket is), noha a regény is igencsak nagy népszerűségnek örvendett akkoriban. Bierce azonban megvetette a regény műfaját, illetve a regényformát, triviálisnak tartotta, sőt, úgy gondolta, hogy terjedelme miatt a regény „felhígított” műfaj, melyben túl sok a lényegtelen ábrázolás. Novelláit viszont koncentráltan és következetesen szerkesztette.
Írói pályáját erősen befolyásolta a magánéletében zajló szerencsétlenségek és konfliktusok sorozata. A gyermekkorából hozott rossz tapasztalatok és emlékek mellé újabb fájdalmas események sorakoztak fel. Házassága, melyet 1871-ben kötött Mary Ellen Day-jel, 1888-ban különválással végződött (1904-ben pedig hivatalosan is elváltak). Az 1870-es években három évet töltöttek Angliában (1872-1875), ahol szatíraírói tehetségét fejlesztette, de végül visszatértek az Egyesült Államokba. Két fiuk született, mindketten tragikus sorsra jutottak. Bierce nagyobbik fia gyilkosság áldozata lett, míg kisebbik fiával az alkoholizmus végzett. Miután család nélkül maradt, még évekig San Franciscóban élt, és olyan lapok szerkesztője lett, mint az Argonaut és a Wasp, valamint folyamatosan dolgozott híres művén, az Ördögi kislexikonon, egészen 1896-ig, amikor is Hearst ajánlatára Washingtonba költözött és ott folytatta az újságírást. Magánéleti problémáin felül egészségügyi állapota nehezítette életét, éveken át asztmával küszködött.
Első kötetit angliai tartózkodása során jelentette meg, melyek főként rövid történeteket, vázlatokat, anekdotákat tartalmaztak (The Fiend’s Delight, Nuggets and Dust, Cobwebs From an Empty Skull). Amerikában összegyűjtött műveit az 1900-as évek elején, 1909 és 1912 között adták ki 12 kötetben Bierce barátja Walter Neale jóvoltából. Ez a 12 kötet mindent tartalmazott, amit Bierce valaha is írt, cikkeket, novellákat, karcolatokat, verseket, társadalom- és irodalomkritikai írásokat, rövid meséket, és természetesen az Ördögi kislexikont. Novellái három kötetben jelentek meg: Az élet sűrűjében (In the Midst of Life), Megeshetnek-e ily dolgok? (Can Such Things Be?), Felejthető mesék (Negligible Tales).
Ma már a magyar olvasók is kezükbe vehetik Bierce novelláinak gyűjteményét. Az Ambrose Bierce összes novellái című gyűjtemény tartalmazza A barát és a hóhér lánya (The Monk and the Hangman’s Daughter) című kisregényt, mely eredetileg Richard Voss német nyelvű művének fordítása, és az Apagyilkosok Klubját (The Parenticide Club), mely négy novellából áll.
Bierce meggyőződése volt, hogy a világot nem lehet jobbá tenni, és hogy erre senki sem képes. Novelláiban rendre olyan világot, olyan élethelyzeteket ábrázol, melyek ebből a negatív szemléletből fakadnak. Az életet nem veszi komolyan, ahogy a halált sem. Nehéz azonban meghúzni a vonalat a humor és a komolyság között. Bierce mesterien játszik annak a lehetőségével, hogy szavait egyesek komolyan veszik, esetleg magukra veszik, míg mások szórakoztatónak tartják.
Az emberek iránt érzett megvetése is egyértelműen érezhető írásaiban. Műveinek szereplői reménytelen emberek, akik így vagy úgy megkapják a sorstól, amit megérdemelnek, természetesen negatív értelemben. Szereplői bűnözők és áldozatok, álljanak azonban bármelyik oldalon, Bierce nem mutat semmilyen együttérzést velük kapcsolatban. Az ember tehát megérdemli szomorú sorsát, melyet végső soron csakis magának köszönhet. Nem véletlen, hogy kortársai „Keserű Bierce”-nek hívták őt. A kis történet főszereplője például egy éhező kislány, akinek halál lesz a büntetése, amiért arra vágyik, hogy neki is birtokában legyenek olyan, a mindennapi élethez szükséges alapvető dolgok, mint az étel. A magányos gyermek alakja jelenik meg A kis csavargó című történetben is.
Legkedvesebb témája mégis a halál volt. Bármilyen történetet is beszélt el, a halált könnyedén és tárgyilagosan fűzte bele. Úgy ír halálról, halottakról és gyilkolásról, mintha mi sem lenne természetesebb, sőt képes egészen addig fokozni, amíg gúnyt űz halottból és halálból is egyszerre. A hipnotizőr című novella főszereplője például különleges és számára is megmagyarázhatatlan képességével követi el gyilkosságait, melyeket nemcsak tényszerűen, szinte már szükségszerűen ír le, hanem úgy is, mint élvezetének forrását. „…a kisfiút derűvel töltötte el a kislány szenvedése.”
A gyilkosság nem bűncselekményként jelenik meg műveiben. Úgy írja le az eseményt, mint az egyetlen megoldást az adott helyzetben. A sír mélyének gonoszlelkű családja sem tehetett mást, hogy fedezze az apa halálát, mint hogy „eltakarították” az útból a halottkémet. A dolog abszurdságát csak tovább fokozza, hogy eme bűnös tettre az anya kérte meg fiát. Ez a mű szintén jó példa a halálból és a halottból való gúnyűzésre. Az apát evés közben éri hirtelen halála, amely esemény éppen az érintettet, vagyis a már halott apát lepi meg a legjobban. A halál ugyanis nem tragédia vagy szerencsétlenség, hanem először meglepetés, utána pedig tény, de legvégső esetben is maximum kellemetlenség. Bierce stílusát ismerve abban viszont nincs semmi meglepetés, hogy mindenféle érzelem és megbotránkozás nélkül ír arról, hogy szereplői hogyan darabolják fel áldozataikat, hogy vadállatok hogyan tépnek szét holttesteket (A bedeszkázott ablak). Az sem meglepő, hogy történeteiben a legtöbb rossz a szülőknek jut. Legkedvesebb gyilkosságom című művének nyitó sora egy szörnyű tett egyszerű, tárgyilagos és hidegvérű megfogalmazása: „Miután anyámat különös kegyetlenséggel megöltem, őrizetbe vettek, és hét évig tartó bűnvádi eljárás kezdődött ellenem.” A hipnotizőr elbeszélője pedig azt állítja, hogy minden balszerencséje szülei szűkmarkúságából ered. Ugyanebben a műben a szülőket bűnös emberpárnak nevezi.
Sokáig lehetne sorolni a példákat, melyek alátámasztják a bierce-i világképet, azonban nem szabad elmenni a tény mellett, hogy a művek szerzője és elbeszélője nem (feltétlenül) ugyanaz a személy. Nehéz ugyan elválasztani a kettőt, főleg Bierce életét és felfogását ismerve, azonban mindig tudnunk kell, hogy elbeszélései a képzelet szüleményei, melyekbe viszont kétségtelenül beleoltotta tapasztalatait és keserűségét. Elbeszélőit, szereplőit a saját boldogtalan világa törvényei szerint irányítja kiábrándult történeteiben. Bierce azonban nem bújik minden alkotása esetében a fikció biztonsága mögé. Fő művében már tagadhatatlanul ő beszél, és azt adja magából, amiben a legjobb: keserű és sokszor zavart keltő humort.
Ördögi kislexikon (The Devil’s Dictionary)
Legfontosabb műveként tartják számon az Ördögi kislexikon című szómagyarázat-gyűjteményt, mely talán a legjobban tükrözi a szerző keserű és kiábrándult világszemléletét, és az ebből fakadó sajátos hangvételű humorát. Szerkezetét tekintve egyszerű szótár, tartalma az, amely már az „ördög műve”. Meghatározásaira jellemző, hogy a valóság gúnyosan kicsavart képét adják vissza. Magyarázatait 1869-ben kezdte gyűjteni, és folyamatosan publikálta őket különböző folyóiratokban.

Egy kis ízelítő abból, milyennek is látja „Keserű Bierce” a világot:
Agy: Az agy az a szervünk, amellyel azt gondoljuk, hogy gondolkodunk.
Ágyú: az államhatárok helyesbítésére alkalmazott szerkezet.
Boldogság: tűnődni mások boldogtalanságán.
Csodálat: annak tapintatos felismerése, hogy egy bizonyos személy mennyire hasonlít hozzánk.
Ismerős: olyan ember, akit elég jól ismerünk, hogy kölcsönt kérjünk tőle, de nem eléggé ahhoz, hogy kölcsönt adjunk neki.
Unalmas: Olyan személy, aki akkor beszél, amikor azt szeretnéd, hogy hallgasson.
A gyűjtemény magyarul először 2003-ban jelent meg.