Fiction Kult

Nagyon sokáig, megmagyarázhatatlan okokból, kerültem Gemmell könyveit, pedig szinte minden fantasy-t kedvelő ismerősömtől azt hallottam, hogy érdemes elolvasni a regényeit, mert jók. Mindig rábólintottam, hogy persze-persze, el fogom olvasni, aztán még egy jó darabig nem tettem meg. Talán így próbáltam elkerülni, hogy még egyszer elkövessem azt a hibát, amit R. A. Salvatore esetében. A híres Drizzt-saga első három kötetét is egy ismerősöm lelkes bátorítása nyomán kezdtem olvasni, és bevallom – aki Drizzt rajongó, az most gyorsan ugorjon át a következő bekezdésre –, az első rész felénél abbahagytam, mert borzalmasan rossz volt (azóta sem olvastam egyiket se). Ezek után kissé óvatosabban kezeltem a bizonyos könyvek elolvasására irányuló javaslatokat.
Azonban egy alkalommal, amikor épp ajándék után kutattam az egyik könyvesboltban, a kezembe került Gemmell egyik könyve, nevezetesen a Farkas birodalmában, amely abban az időben még magyar fordításban nem volt kapható. Beleolvastam, és nem tűnt rossznak, persze ott lebegett előttem a kellemetlen emlék, ám mégis úgy döntöttem, megveszem. Kifejezetten jó volt, és ezen felbátorodva, egymás után olvastam el a Drenai-saga köteteit, igaz nem sorrendben, mígnem a kezembe került a Legenda, a saga első darabja, amelyben végre megjelenik az a híres hős, akiről a többi regényben csak említést tesznek a szereplők.
A Legenda igazi hősies fantasy. Magába sűríti mindazt, ami egy igazi hősies történethez szükséges: harcot, szenvedést, ármányt, szerelmet, legendás hősöket, és a sorsuk ellen küzdő, jellemtelen szereplőket. Az alaphelyzet ebben a regényben is nagyjából ugyanaz, mint a Drenai-saga többi kötetében is, azaz a Drenai nép birodalmát hatalmas veszély fenyegeti, hiszen barbár hordák közelítenek a határt őrző hatalmas erődítményhez, és úgy tűnik, semmi sem állhatja az útjukat. A várat védő néhány ezer katona már csak a csodában bízik, amikor egyszer csak megjelenik a várban Druss, a legendás harcos, aki számtalan csatában bizonyította már, nincs nála jobb, és azóta megannyi ifjú harcos bálványává vált. Azonban az idő őt sem kímélte. Noha hírneve az évek múlásával egyre nagyobb lett, ereje elhagyta, teste megfáradt, és talán már a harctól is megcsömörlött, azonban még egyszer, utoljára fegyvert ragad, hogy a Dros Delnoch hatalmas erődjét védő katonákat felkészítse életük legfontosabb és legvéresebb ütközetére.
Azonban bármennyire is Druss tűnik a regény központi szereplőjének, nem ő az igazi főhős, hanem Rek, egy ifjú harcos, aki folyamatos küzdelmet vív saját magával, és származásának örökségével. Noha katonaként szolgált, a haláltól való félelme távol tartja őt a küzdelmektől, azonban egy váratlan találkozás, és az általa fellobbanó szerelem révén hamarosan mégis egy hatalmas csata kellős közepén találja magát, ahol előbb nemcsak a saját félelmeit kell legyőznie, de el kell fogadnia származásának következményeit, és mindennek tetejébe még a legendás harcos nyomdokaiba is kell lépnie.
Ha szigorúan vesszük, maga a történet nem túl kimagasló, hiszen számtalan más regény – hogy ne menjek túl messzire, a Drenai-saga valamennyi kötetének hasonló az alapszituációja – is feldolgozza ezt a témát, azonban Gemmell olyan fantasztikus hangulattal tudja megtölteni, amely az első pillanattól kezdve magával ragadja az olvasót, aki néha úgy érezheti, ő is ott áll az erőd falán, és Druss mellett harcol a barbárok ellen. Az árnyaltan és részletesen kidolgozott karakterek jelleme fejlődik a történet során, ezáltal sokkal emberibbek és szerethetőbbek, és nem olyan valótlanok, mint például Tier nan Gorduin. Az egész történetet áthatja a biztos halál tudatában lévő várvédők reménytelensége, amelyet még a legendás Druss sem próbál elfeledtetni velük, hanem sokkal inkább elfogadhatóvá tenni számukra a halált. És ettől olyan jó ez az egész könyv.
Ez volt az első a Drenai-saga kötetei közül, és egyben a legjobb is. A következők is hozták a megszokott hangulatiságot, kiegészítve egy-egy új elemmel, vagy fordulattal, amelyek révén egyre többet tudhatunk meg a Drenai nép történelméből, azonban az alapot adó örökös háborúzás egy idő után kicsit unalmassá válik – bár közel sem annyira, hogy emiatt ne olvassa el az ember a regényt. A Legenda egy igazi hősies küzdelem története, amely – nem kell hozzá nagy jósnak lenni – természetesen diadallal ér véget, ám miközben olvassuk, egyáltalán nem ennyire triviális a végső győzelem, sőt. A könyv valójában Gemmell életének egy részét jeleníti meg, ugyanis egy vizsgálat során, tévesen, rákot diagnosztizáltak nála, és a Legenda ezt a küzdelmet jeleníti meg fantasy köntösbe bújtatva.
Az én véleményem szerint a Legenda minden idők egyik legjobb fantasy regénye, amely időről időre képes új élményt nyújtani, ha elolvassa az ember. Aki ismeri a történetet, az tudja, miért.