Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

November – December
1.  herryporter (48)
2.  Gimli (3)
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (7)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

A Szökőkút – IX/2. rész

Történetek | Beküldte: RV | 2010.04.10. 15:48

– Mik azok? – kérdezte Wade.
– Keresési bejegyzések biztonsági másolatai – felelte a lány, és az előttük kavargó türkiz színű hullámokra mutatott. – Töredezettek, egy-egy rész hiányzik szinte mindegyikből. Itt, meg itt, és itt is – mutogatott alig észrevehető, halvány foltokra. – Valaki megpróbálhatta kitörölni ezeket, de valószínűleg nem tudta feloldani a védelmet, ezért maradhattak ezek meg. Látod a dátumokat? Csak három nap keresési bejegyzéseit próbálták törölni, az összes többi érintetlen maradt.
A fiú arcán megrándult egy izom.
– Frankie halálának napja – mormolta maga elé.
– Igen, és az utána következő két nap – bólintott Lorie. – Most már kezdem elhinni, hogy a haverod tényleg a legnagyobb méhkas kellős közepébe tenyerelt bele.
Wade elgondolkodott. Nem ismerte pontosan a keresőrendszerek működését, de annyit tudott, hogy minden lekérdezés eredményét egy központi adatbank tárolja, amelyet az NCP kiberbűnözéssel foglalkozó csoportja folyamatosan ellenőrzött nyomok, vagy bizonyítékok után kutatva. Ha valaki egy ilyen komoly védelmi rendszerrel ellátott adatbázist próbált meg feltörni, hogy eltüntessen bizonyos nyomokat, akkor annak meglehetősen komoly oka lehetett erre. Ugyan semmi bizonyíték nem utalt arra, hogy Frankie kivégzése és az adatok törlési kísérletei között bármilyen összefüggés fennállt volna, azonban Wade biztosra vette, hogy erről van szó. Valaki nem akarta, hogy a Szökőkúthoz vezető útnak bármilyen nyoma is maradjon – eltakarította azt, aki beszélhetett volna róla, aztán megpróbálta a kézzel fogható nyomokat is eltűntetni.
– Hogyhogy más nem figyelt fel erre? – kérdezte.
– Az automatikus adatállomány-ellenőrző programok a mennyiséget és a méretet vizsgálják – magyarázta a lány, miközben ujjai ütemesen kopogtak az előtte heverő billentyűzeten. – Nem tesznek különbséget eredeti és másolat között. Viszont a központi adatbank védelmi rendszerei időről időre lemásolják az állományt, hogy megóvják az adatokat a váratlan problémáktól. Aki megpróbálta törölni az adatokat, erről megfeledkezett, viszont ez lett a mi szerencsénk.
– Honnan tudod, hogy ezek az adatok Frankie kereséseit rejtik?
– Azonosítják a csatlakozási pontot, ahonnan a keresést lehívják – felelte Hannelore.
Wade hirtelen megérezte, hogy valami megérinti a pajzsot. Körbenézett, és megpillantotta azt a lila foltot, amelyet már korábban is látott. Ez volt hát a déja vu! Azonban az most nem csak szemlélődött, hanem nekifeszült az őket védő biztonsági programoknak, és megpróbálta szétzúzni mindet. Wade megrémült, amikor ráébredt, hogy akár komoly bajba is kerülhetnek pillanatokon belül. A lányhoz fordult.
– Az hiszem, ideje távoznunk – jegyezte meg. – Valakinek nem tetszik a jelenlétünk.
– Ezeket le kell mentenem – felelte Lorie. – A pajzsunk ugyan nem a legerősebb program, de amennyi időre szükségem van, ahhoz elég lesz. Csak irányítsd ügyesen!
Mindketten parancssorokat gépeltek be a billentyűzeten, a szobát megtöltötte a gombok ideges kopogása. A lány teste hirtelen megfeszült, ahogy az adatok elkezdtek átáramolni a kibercsatlakozójába épített memóriaegységekbe. Miközben a védelmi programot irányította, Wade aggodalmas pillantásokat vetett a lány meg-megránduló testére. Nem sokan alkalmazták a direkt adatletöltést, mert a technológia még nem volt eléggé biztonságos, és egy apró hiba, vagy a memóriaegységek minimális túlcsordítása is elegendő volt ahhoz, hogy maradandó agyi és idegi károsodást szenvedjen az adatokat fogadó személy. Szinte kivétel nélkül csak az információüzérek használták ezt a technikát, ők viszont mit sem törődtek a fizikai és technikai korlátokkal – az elképesztően pénzes üzletek csábítása nem ismert határokat, azonban néhány évnél tovább az emberi szervezet nem bírta elviselni a túlzott idegi megterhelést, és az üzérek legtöbbje megháborodott. A lány remegő szemhéját nézve Wade csak remélhette, hogy Lorie még nem állt az őrület határán.
Hirtelen megremegett körülötte a kibertér kristályos világa – a formák elmosódtak, a színek elhalványodtak. A védőprogram még kitartott, de rohamosan gyengült. Wade még sosem látott, vagy tapasztalt ehhez hasonlót, de a barátja számtalan történetének szórványos emlékeiből rémlett neki valami. Olykor megesett, hogy biztonsági okok miatt egy-egy csatlakozási pontot időlegesen, vagy – ritkább esetben – véglegesen lekapcsoltak a hálóról, de erről a központi szerver mindig küldött értesítést, azonban egyes piti kalózok azzal szórakoztak, hogy betörtek a központi rendszer vezérlőprogramjaiba, és találomra lekapcsoltak néhány csatlakozási pontot. Wade tudta, hogy ez most nem azért történik, mert valami félnótás szórakozik, és biztosra vette, hogy annak a furcsa lila foltnak van köze hozzá. Valaki így akart megszabadulni tőlük, legalábbis a kibertérben.
Beütött egy parancssort, aktiválta a védőprogram utolsó fokozatát, és a kibertér újra teljes fényében pompázott körülöttük. A pajzsot átirányította a lányra, aztán elhátrált, és kicsatlakozott. A kék-szürke háttér darabokra tört, aztán éles fény világított a szemébe, és újra a szobában találta magát. Sóhajtott egy nagyot, és odafordult a lányhoz. Lorie lekókadó fejjel ült a székén, kezei erőtlenül pihentek a billentyűzetén, a fejéből kinyúló vezetékek ernyedten lógtak – csak ütemesen emelkedő és süllyedő mellei árulkodtak arról, hogy még él. A direkt adatletöltés során mindig létrejött ez a kómaszerű állapot, amely megkönnyítette az adatok áramlását, azonban az esetek néhány százalékában előfordult, hogy a fogadó soha többé nem tért magához. Wade a monitorokra bámult, de a sebesen váltakozó számsorokból nem tudott kiolvasni semmit. Visszanézett a lányra, akinek szeme sarkában időnként meg-megrándult egy izom – bízott abban, hogy ez a folyamat megszokott mellékhatása.
Felállt asz asztaltól, hogy kisétáljon a konyhába, ám ekkor a bejárati ajtó hatalmas robajjal kiszakadt a helyéről, és egy öltönyös alak repült be rajta, majd elterült a földön. Egyik karja furcsa szögben lógott, jobb szeméből véres váladék folyt, és az orra is eltört. A férfi – az állapotát meghazudtoló gyorsasággal – feltápászkodott, azonban mielőtt Wade bármit is tehetett volna, lövés dördült. Az öltönyös feje hátracsapódott, ahogy a golyó mértani pontossággal fúródott bele a homloka közepébe. Megbillent, lába megbicsaklott, aztán elterült a földön, mint egy zsinórjaitól megfosztott marionett bábu. Az ajtó maradványai között Candace lépett be, kezében lövésre emelt fegyverrel.
– Baszd meg – mondta Wade. – Miért nem dobtad ki egyenesen az utcára?
A nő a fiúra emelte fekete kiberszemeit.
– Egy tucat céges ügynök érkezett az előbb, tudják, hogy valaki megint használta a csatlakozási pontot – mondta. – Néhányukat elintéztem, de biztos maradtak még az épületben. El kell tűnnünk innen, mielőtt még többen lesznek.
Wade az asztal felé bökött.
– Lorie még benn van – magyarázta. – Talált néhány használható adatot, azokat próbálja letölteni.
– Magára hagytad a mátrixban? – kérdezte a nő, és a pisztoly a fiúra emelte. – Teljesen elment az eszed? Védtelen ebben az állapotban!
A fiú megadóan feltartotta mindkét kezét, és hátrált egy lépést.
– Egy elég erős védőprogram veszi körül. Két embernek nem lett volna elég hatékony, ezért én kiléptem, azonban őt még legalább húsz percig megóvja minden támadástól. – A fegyver felé biccentett a fejével. – Tedd azt le, jó?
– Nincs húsz percünk – felelte a nő, és leengedte a fegyvert.
– Kellenek az adatok, azok nélkül nem jutunk közelebb a válaszokhoz – felelte Wade.
– Akkor csatlakozz vissza, és segíts neki!
A fiú bólintott, visszaült az asztalhoz, és miközben a nő valamennyire visszatámasztotta az ajtó romjait a helyükre, visszalépett a mátrix rideg világába. Egyedül mindig kissé nehézkesen navigált a rétegek között, de most sikerült mindössze néhány próbálkozásból eljutnia a Központi Lenyomatba. Aktivált egy alacsony fokozatú álcázó programot – így időbe fog telni, míg a keresők felismerik –, és elindult arrafelé, ahol a lányt hagyta. Lorie azóta is ott állt a türkiz színű hullámok gyűrűjében, és egy halványan lüktető aura vette körül, amelyet hol vörös, hol lila fénynyalábok nyaltak körül. A biztonsági programok kártékony behatolóként érzékelték a lányt, és azon fáradoztak, hogy kiiktassák előbb a védelmét, aztán őt magát is. Alapvetően a biztonsági programok nem így viselkednek, így Wade biztos volt abban, hogy a lila folt mögött megbújó titokzatos személy valahogy átvette az irányítást a Központi Lenyomat ezen szegmensének biztonsági rendszere felett.
Tisztes távolságból úgy látszott, a lánynak egyelőre nem esett baja, és a körülötte kavargó hullámok is egyre ritkultak, vagyis a letöltés a vége felé közelített. Úgy saccolta, hogy körülbelül három perce csatlakozhatott be, és egy diagnosztikai program gyors lefuttatása után azt is megtudta, hogy a lányt védő pajzsok már öt percig sem tartanak ki. Mindenképpen közbe kell lépnie, és elterelni a figyelmet a lányról, ám védelem nélkül ez meglehetősen merész, ha nem egyenesen őrült, vállalkozás volt. Viszont volt elképzelése. Még évekkel ezelőtt látott egy jó menekülési trükköt Frankie-től, és elméletileg nem is volt túl bonyolult kivitelezni, csak az időzítésre kellett odafigyelni. Hogyan is csinálta Frankie? Sóhajtott egyet, és gépelni kezdett a billentyűzetén.
Előbújt a rejtekéből, és megindult Lorie felé, de az álcáját csak akkor kapcsolta ki, amikor már egészen közel járt. Éppen az történt, amire számított. A lila folt azonnal kiszúrta őt, és egy szemvillanás alatt átirányította rá az uralma alatt álló biztonsági szitakötőket. Wade megengedett magának egy aprócska mosolyt, szerette, ha a dolgok úgy alakulnak, ahogy eltervezte – nem úgy, mint egyébként szoktak. Megállt, várta, hogy a szitakötők egészen közel érjenek, és közben felkészült egy vészhelyzeti rétegváltásra. Amikor valaki a mátrix egyik rétegéből átlép egy másikba, a rendszer lefuttat bizonyos protokollokat, amelyekkel lebontja az előző nézetet, és felépíti a helyén az újat. Ez néhány tíz másodpercig is eltarthat. Azonban olykor előfordulhatnak súlyos rendszerhibák, amikor gyorsan kell elhagyni egy-egy réteg valamelyik szegmensét. Ilyenkor az adott réteget nem bontja le a rendszer, hanem egyszerűen felülírja – azaz kirakja az illetőt egy másik rétegbe –, majd a hiba elhárítását követően egyszerűen visszahelyezi. Azonban a felülíráskor minden törlődik, még a biztonsági programok is. És Frankie-nek volt egy kis programja, amely súlyos rendszerhibát szimulált – még valamelyik első közös becsatlakozásuk után mutatta meg Wade-nek, az alapvető hacker-túlélőcsomag részeként. Sosem gondolta volna, hogy valaha is használni fogja, de most nagyon hálás volt érte egykori barátjának.
Szinte minden hacker ismerte ezt a trükköt, de sokan nem alkalmazták, mert túlságosan közönséges megoldásnak tartották, amely nem méltó azokhoz, akik a legdurvább biztonsági rendszerek feltörésével szórakoznak. Azonban éppen ez volt a trükk erőssége, senki sem vette elég komolyan. A lila folt mögött rejtőző idegen sem. Amint a biztonsági programok rárontottak Wade-re, és bontani próbálták a kapcsolatát, a fiú elindította Frankie programját. A rendszer másodperceken belül hibát jelzett, és az érintett területen azonnal felülírta a Központi Lenyomat rétegét valamelyik külső, alacsonyabb prioritású rétegével. A hatalmas kristálypaloták helyét zöldes, parkszerű környezet váltotta fel, amely feltehetően valamelyik külvárosi lenyomat lehetett. Wade elégedetten nyugtázta, hogy a lila folt, és a biztonsági programok is eltűntek. Várt harminc másodpercet, és leállította a programot. A rendszer érzékelte, hogy a hiba forrása megszűnt, és alig néhány pillanattal később Wade ismét ott állt a Központi Lenyomatban, nem messze a lánytól. A lila foltnak nyomát sem látta, és eltart egy ideig, mire újraindulnak a biztonsági rutinok. Diadalmasan elmosolyodott. Azt hiszem, Frankie most büszke lenne rám. Odalépett Lorie-hoz, aki éppen most végzett a letöltéssel.
– Megvannak az adatok?
– Igen – nyögte a lány elgyötört hangon.
– Akkor húzzunk innen, odakint már hemzsegnek az ügynökök.
Kicsatlakoztak, és néhány pillanat múlva már Frankie lakása vette körül őket. Candace a szemközti falnak dőlve várakozott, és unottan lóbálta a pisztolyát. Enyhén oldalra billentett fejjel nézett Wade-re, aki egy rövid bólintással válaszolt a fel sem tett kérdésre. Hannelore lassú, remegő mozdulatokkal szabadította ki magát a vezetékek hálójából, és kábán meredve maga elé, elkezdte visszatömködni a holmiját a hátizsákjába. A nő elvált a faltól, és odasétált hozzájuk.
– Jól vagy? – kérdezte a lánytól.
– Azt hiszem – felelte Lorie. – Talán egy kicsit túlcsordult a memóriaegységem, de ez még nem veszélyes. Kibírom. – Éles fájdalom hasított a halántékába, és a teste egy pillanatra görcsbe rándult. Tompa nyögés szakadt fel a torkából, amit egy fáradt sóhajtás követett. – De nem szabad sokáig tárolnom az adatokat.
– Nem gond, megoldjuk. – Odakiáltott a fiúnak. – Hé, Wade, hozd a táskát, és tűnjünk innen!
A fiú belesöpört mindent, amit az asztalra kipakoltak, kikapcsolta a gépeket, és az ajtó felé sietett. Arrébb tette, amíg kiléptek a folyosóra, aztán úgy-ahogy visszatámasztotta a helyére. Elbotorkáltak a lifthez, átlépve a két ügynök holttestén beszálltak a fülkébe, és elindultak lefelé. Lorie még mindig elég sápadt volt, de legalább már nem remegett a lába, és nem kellett Candace vállára támaszkodnia. Wade szótlanul bámulta a kijelzőn villódzó számokat, amelyek vészesen közeledtek a nullához. A nő óvatosan kilesett, fegyverrel a kezében, de semmi mozgást nem látott. Átszaladtak a hallon, ki az utcára. Az első lövés akkor csapódott be Wade lába mellett, amikor kiértek az épület takarásából. A járókelők sikoltozni kezdtek, vagy a földre vetették magukat.
– Futás! – kiáltotta Candace. – A kocsihoz!
Hárman háromfelé rebbentek. Wade nem is nézett hátra, csak bevetette magát a parkolóban álló kocsik közé, és lapulva igyekezett minél távolabb kerülni attól a fekete furgontól, amely az épület bejáratától nem messze állt. Ugyan nem nézte meg, de biztosra vette, hogy abból az irányból érkeznek a lövések. Lorie nem foglalkozott azzal, hogy fedezéket keressen, nyílegyenesen rohant az öreg terepjáró felé; mozgásán még látszott, hogy kissé kába, de a váratlan golyózápor kellőképpen felpumpálta benne az adrenalint. Candace előkapta a fegyverét, és ő is leadott néhány lövést, amelyek ártalmatlanul pattantak le a fekete furgon szélvédőjéről. Begurult az egyik autó mögé, és megvárta, amíg az ügynököknek tárat kellett cserélnie, aztán felpattant, és rohanni kezdett. Rövid sorozatok szántották fel a betont a lába mellett, vagy süvítettek el a válla felett, azonban az egyikből két golyó is eltalálta a lábát – az egyik csak súrolta, a másik viszont belefúródott a combjába. Felkiáltott, és felbukott.
Wade és Hannelore már ott guggoltak az autó mellett, de a hangra felkapták a fejüket, és megfordultak. Candace már talpon volt, és összeszorított fogakkal, a kínzó fájdalommal mit sem törődve sántikált a kocsi felé. Az ügynökök felbátorodtak, előléptek a furgon nyitott ajtóinak fedezékéből, és a nő után eredtek. A fiú most nem tétovázott, előrántotta a Berettát, és az elöl futó ügynökre célzott. Az első néhány lövés célt tévesztett, de a harmadik és a negyedik is mellkason találta a férfit, aki hanyatt vágódott, és nem mozdult többet. A másik ügynök egy pillanatra megtorpant, láthatóan nem számított erre a fordulatra. Candace kihasználta a kínálkozó lehetőséget, és fordulásból szitává lőtte az ügynököt. Az öltönyös lehanyatlott a társa mellé. A nő gyorsan körülnézett, aztán odabicegett a terepjáróhoz, és megállt a fiú mellett.
– Szép lövések – mondta.
Wade – még mindig előre szegezett fegyverrel – a nőre nézett.
– Megöltem egy embert – mormolta.
– Inkább ők, mint mi – vonta meg a vállát a nő. – Nem olyan szörnyű ez, majd kihevered. – Megveregette a fiú vállát, aki lassan leengedte, majd eltette a Berettát. Candace a kezébe nyomta a kulcsokat. – A Gyártelepre – mondta. – Te vezetsz!
– Orvos kellene inkább, eléggé vérzik – mutatott a nő combjára.
– A Gyártelepen lesz – sziszegte, és érezhetően csak egy hajszál választotta el attól, hogy üvöltsön a fájdalomtól. – Na, gyerünk már!
Beszálltak, Wade beindította a motort, és csikorogva hagyták maguk mögött az utcát. Kifordultak az első főútra, aztán inkább a keskenyebb, kisebb forgalmú utakon haladtak tovább. Wade lelassított, nehogy kiszúrja őket egy szemfüles NCP járőr. Lorie ült elöl, és üvegesen bámult kifelé az ablakon. Candace elnyúlt a hátul, és az ülés alól előhúzott egészségügyi dobozban kotorászott valami kötszer után. A fiú a visszapillantó tükörből leste, ahogy a nő a sebre tekeri az egész csomag gézt. Candace, mintha megérezte volna Wade tekintetét, felnézett, és elmosolyodott.
– Nem megmondtam, hogy jobb, ha elhozod?

A folytatás



RV

Elválasztó

Kapcsolódó írások

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.