Bejelentkezés
Keresés
Heti Ranglista
Szeptember – Október | |
1. | herryporter (38) |
tovább >> |
Kedvenc képünk
Online felhasználók (0)
Online vendégek (17)
Online vendégek (17)
Az ember evolúciója
Könyvek | Beküldte: acélpatkány | 2009.11.18. 14:19
Mi a majom az ember számára? (Friedrich Nietzsche)
Az emberiség a XXIII. századra kilépett a csillagok közé: hibernációban utazó pionírok kolóniákat alapítottak a Tau Ceti és a Delta Pavonis rendszereiben, ahol fejlett, békés és boldog civilizációt hoztak létre. Maguk mögött hagyták a pusztulás felé rohanó Földet, minden problémájával, az éhezőkkel, a visszafordíthatatlan környezeti károkkal és a pusztító háborúkkal. Itt, a kolóniákon a fejlett technológiák lehetővé tették, hogy mindenki megkaphassa, amire szüksége van: nincs háború, éhínség, elégedetlenség.
Azonban ez az idill megváltozik, amikor az utolsó nagy földi háború után több millió ember hibernált álomban elindul az új élet reménye érdekében a telepesbolygók felé. Eliott Farkas jól tudja, hogy ez mivel járhat otthona, a Tau számára, hisz ő maga is évekkel ezelőtt egy ilyen lélekvesztőn érkezett a bolygóra. A helyzetet azonban több tényező is bonyolítja.
Kiderül, hogy menekültek közt utazik a Föld egyik, a háborúban tisztázatlan szerepet betöltő nagy politikusa, aki amellett, hogy titkolt szándékkal érkezik a Taura, a kevés földi poszthumán egyike is – azaz mesterséges beavatkozásokkal megnövelt agykapacitású ember, akinek gondolatai és elméje túlszárnyalja az átlag homo sapiens képességeit. Éppen ezért valódi tervei teljesen kifürkészhetetlenek a külvilág számára, csak egy másik poszthumán láthatja meg céljait. Történetesen a bolygón épp tartózkodik egy másik poszthumán a pavonisi nagykövet személyében. A nagykövet szülőbolygója hírhedten előrehaladott a poszthumanizációban és más fejlett technológiákban, épp ezért ugyanolyan félelmet keltő a tauiak szemében, mint a vad Föld. A követet szintén rejtett cél mozgatja, és nem tudni, miért, de nagy jelentőséget tulajdonít Eliott és felesége, Nicole nevelt lányának, Gaurinak, aki a fertőzött Keidről évekkel ezelőtt visszatért expedíció egyetlen túlélője. A szálak lassan összekapcsolódnak, a szereplők pedig ráébrednek, hogy itt nem csupán a Tau sorsa forog kockán, hanem az egész emberi faj jövője.
„Valamikor én is ember voltam, ’csak’ ember, így tudom, hogy ön hogyan tekint most rám. Egy ideje viszont már egészen másképpen látom a világot. És hamarosan még ennél is messzebbre juthatunk. Amikor majd nálunk intelligensebb MI-kkel egyesítjük a személyiségünket, az lesz a lét új, magasabb lépcsőfoka! Egy magasabb tudatszint...”
Brandon Hackett A poszthumán döntés című regénye szakít a korábban tőle megszokott űroperákkal. Története realisztikus, közelít a hard-SF-felé, hisz kortárs kérdésekre reflektál. A poszthumanizmus, az ember fölötti ember megteremtését célzó elméletek, az emberi faj evolúciója – ami nagy valószínűséggel technikai evolúció lesz –, a Föld jövője és az eltérő civilizációk konfliktusának örök témája – ezek a fő alapelemei a regénynek. A szerző három lehetséges fejlődési utat kínál fel az emberek számára, ám igazából egyik sem tekinthető teljes mértékben pozitívnak. De ahogy a természetben lejátszódó evolúció sem ismer kegyelmet, úgy a regényben felvázolt utak sem. A történet azonban szerencsére nem fullad technikai magyarázatok érthetetlen halmazába. Itt a fejlett technológia csak eszköz, nem pedig a cselekmény mozgatórugója, noha előkerül a kordában tartott technikai fejlődés és annak következményeinek kérdésköre is. A fő konfliktusforrás azonban sokkal inkább fantasztikus, semmint azt a poszthumanizmus témája alapján gondolnánk. A regény ezért nem tud igazi hard-SF-ként működni, sokkal erősebb a morális és a filozófiai sík, s épp ezért válik a könyv komolyabbá egy egyszerű űroperával szemben. De a szerző nem áll meg az emberi fajnál: a regény konfliktusát kozmikus szintűvé emeli, és ezzel talán csöppet túlvállalja magát. A végkifejlet miatt sokaknak lehet problémája a regénnyel, többek közt én sem érzem elég erősnek, de ennek ellenére maga a történet jól összerakott. A kirakós darabjai a helyükön, logikai buktatók nincsenek benne, képesek vagyunk együtt érezni a szereplőkkel. Az ötletek kidolgozottsága és a boncolgatott témák kiemelik A poszthumán döntést a kortárs magyar SF regények közül.
Az emberiség a XXIII. századra kilépett a csillagok közé: hibernációban utazó pionírok kolóniákat alapítottak a Tau Ceti és a Delta Pavonis rendszereiben, ahol fejlett, békés és boldog civilizációt hoztak létre. Maguk mögött hagyták a pusztulás felé rohanó Földet, minden problémájával, az éhezőkkel, a visszafordíthatatlan környezeti károkkal és a pusztító háborúkkal. Itt, a kolóniákon a fejlett technológiák lehetővé tették, hogy mindenki megkaphassa, amire szüksége van: nincs háború, éhínség, elégedetlenség.
Azonban ez az idill megváltozik, amikor az utolsó nagy földi háború után több millió ember hibernált álomban elindul az új élet reménye érdekében a telepesbolygók felé. Eliott Farkas jól tudja, hogy ez mivel járhat otthona, a Tau számára, hisz ő maga is évekkel ezelőtt egy ilyen lélekvesztőn érkezett a bolygóra. A helyzetet azonban több tényező is bonyolítja.
Kiderül, hogy menekültek közt utazik a Föld egyik, a háborúban tisztázatlan szerepet betöltő nagy politikusa, aki amellett, hogy titkolt szándékkal érkezik a Taura, a kevés földi poszthumán egyike is – azaz mesterséges beavatkozásokkal megnövelt agykapacitású ember, akinek gondolatai és elméje túlszárnyalja az átlag homo sapiens képességeit. Éppen ezért valódi tervei teljesen kifürkészhetetlenek a külvilág számára, csak egy másik poszthumán láthatja meg céljait. Történetesen a bolygón épp tartózkodik egy másik poszthumán a pavonisi nagykövet személyében. A nagykövet szülőbolygója hírhedten előrehaladott a poszthumanizációban és más fejlett technológiákban, épp ezért ugyanolyan félelmet keltő a tauiak szemében, mint a vad Föld. A követet szintén rejtett cél mozgatja, és nem tudni, miért, de nagy jelentőséget tulajdonít Eliott és felesége, Nicole nevelt lányának, Gaurinak, aki a fertőzött Keidről évekkel ezelőtt visszatért expedíció egyetlen túlélője. A szálak lassan összekapcsolódnak, a szereplők pedig ráébrednek, hogy itt nem csupán a Tau sorsa forog kockán, hanem az egész emberi faj jövője.
„Valamikor én is ember voltam, ’csak’ ember, így tudom, hogy ön hogyan tekint most rám. Egy ideje viszont már egészen másképpen látom a világot. És hamarosan még ennél is messzebbre juthatunk. Amikor majd nálunk intelligensebb MI-kkel egyesítjük a személyiségünket, az lesz a lét új, magasabb lépcsőfoka! Egy magasabb tudatszint...”
Brandon Hackett A poszthumán döntés című regénye szakít a korábban tőle megszokott űroperákkal. Története realisztikus, közelít a hard-SF-felé, hisz kortárs kérdésekre reflektál. A poszthumanizmus, az ember fölötti ember megteremtését célzó elméletek, az emberi faj evolúciója – ami nagy valószínűséggel technikai evolúció lesz –, a Föld jövője és az eltérő civilizációk konfliktusának örök témája – ezek a fő alapelemei a regénynek. A szerző három lehetséges fejlődési utat kínál fel az emberek számára, ám igazából egyik sem tekinthető teljes mértékben pozitívnak. De ahogy a természetben lejátszódó evolúció sem ismer kegyelmet, úgy a regényben felvázolt utak sem. A történet azonban szerencsére nem fullad technikai magyarázatok érthetetlen halmazába. Itt a fejlett technológia csak eszköz, nem pedig a cselekmény mozgatórugója, noha előkerül a kordában tartott technikai fejlődés és annak következményeinek kérdésköre is. A fő konfliktusforrás azonban sokkal inkább fantasztikus, semmint azt a poszthumanizmus témája alapján gondolnánk. A regény ezért nem tud igazi hard-SF-ként működni, sokkal erősebb a morális és a filozófiai sík, s épp ezért válik a könyv komolyabbá egy egyszerű űroperával szemben. De a szerző nem áll meg az emberi fajnál: a regény konfliktusát kozmikus szintűvé emeli, és ezzel talán csöppet túlvállalja magát. A végkifejlet miatt sokaknak lehet problémája a regénnyel, többek közt én sem érzem elég erősnek, de ennek ellenére maga a történet jól összerakott. A kirakós darabjai a helyükön, logikai buktatók nincsenek benne, képesek vagyunk együtt érezni a szereplőkkel. Az ötletek kidolgozottsága és a boncolgatott témák kiemelik A poszthumán döntést a kortárs magyar SF regények közül.
acélpatkány
A legutóbbi öt írás ebben a témában
- C. J. Cooke - Kísértetjárás északi vizeken
- Grace Draven - Ragyogás
- T. J. Klune - Túl az égszínkék tengeren
- J.D. Barker - Zárt ajtók mögött
- A. G. Slatter - A tövisek útja
Hozzászólások
solymosgyu
2009.11.18. 17:00 |
# 1
Ez a legjobb regénye, Meg az isten gépei.
A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.