Fiction Kult

A mese hallgatva vagy nézve a jobb? Persze könnyen kijelenthetnénk: a mai mesefilmek tele vannak agresszióval és számos kutatás szerint károsan hatnak a gyermekek fejlődő személyiségére, de a helyzet nem ilyen egyszerű, hiszen nemcsak agresszív tartalmú mesefilmek léteznek.
A mesék jelentősége a gyermekek számára, hogy fontos ősi tartalmakat hordozva felkínálják az azonosulás lehetőségét, kitágítják a valóságot, de felhasználhatóak a problémamegoldás és alkalmazkodás fejlesztésére is és segítenek a szorongásoldásban. A mesének jelentős szerepe van a gyermekek értelmi és érzelmi fejlődésében azért is, mert viselkedési mintákat nyújt számukra. (1)
Első ránézésre gondolhatnánk azt is, hogy a tündérmesékben megjelenő boszorkányok, sárkányok és farkasok rendkívül félelmet keltőek egy gyermek számára. Ugyanakkor éppen az ellenkezőjéről van szó: a kicsikben eleve vannak szorongások, hiszen ki vannak szolgáltatva a felnőtteknek egy számukra még kevéssé érthető világban, így – a nem túlzottan – borzongást keltő történetek lehetőséget adnak nekik, hogy nehezen meghatározható érzéseiket formába öntsék, kiélhessék. A kisgyermek szoronghat szülei elvesztésétől, saját tehetetlenségétől a felnőtt világban, testvére iránti irigységétől, vagy épp haragjától (amit tiltanak). A Hófehérkére féltékenykedő gonosz mostoha, az erdőben eltévedő Jancsi és Juliska, a királylányt fogva tartó hétfejű sárkány ezeket a fejlődéssel járó szorongásokat jeleníti meg nagy erejű, szimbolikus képekben. Bármilyen hajmeresztőek is legyenek a kalandok, a hős a mese végére mindig felülemelkedik a nehézségeken. Ha a gyermek ki tudja várni a szorongás fantáziaképein áthaladva a vigasztalás és megszabadulás képeit – a történet végét – akkor a hátborzongató mese nagyon is jótékony hatású. Arról szól, hogy az élet tele van ismeretlen, félelmetes dolgokkal, de ezeken bátorsággal, hűséges barátok segítségével még a legkisebb is túljuthat.
A világban jelen van ugyan a nagy erejű rossz, de a jóság és a szolidaritás is („Jó tett helyébe jót várj!”), ezért hihetünk benne, hogy a dolgok végül jóra fordulnak. A tündérmese olyan jelenségekről beszél a gyereknek – életről, halálról, emésztő haragról és féltékenységről –, amelyekről máshogy, elvont fogalmak szintjén nem tudnánk beszélni vele. A tündérmesékkel tehát nem megijesztjük, épp ellenkezőleg, sajátos formában éppen hogy megnyugtatjuk az apróságokat, amikor a mese szimbólumai révén eszközt adunk a kezükbe félelmeik megjelenítéséhez és a fantázia révén történő felülkerekedéshez.

A kisgyermekkor lényeges történése a szülők valamelyikével történő esti mesehallgatás. A mesélés testi jóllét állapotában (vacsi és fürdés utáni, ellazult állapot), nyugalmas környezetben, csendben, elalvás előtti, „módosult tudatállapotban” zajlik. Ha ez nem lenne elég, ott van még a gyakori testi kontaktus (ölben ülés, érintés, szemkontaktus, esti puszi), a meghitt együttlét a szülővel. A helyzet, a testi állapot jelzései, az események időbeli rendje mind-mind a korai, első életévek tapasztalataira emlékezetnek. (2)
Azok a gyerekek, akik rendszeresen hallgatnak mesét, iskolás korukra a szövegértés, a szókincs és általában a nyelvi fejlettség szintjén jóval megelőzhetik azokat a társaikat, akiknek nem volt ebben részük. Ráadásul a jó mesehallgatókból lesznek a lelkesen és örömmel olvasó gyerekek. (3)
A szülői esti mese a gyermek fantáziáját, képzelőerejét is fejleszti. Nem látja el sablonokkal, előre gyártott képi, vizuális élménnyel, mint a tömegkommunikációs eszközök közül a tévé, videó, mozi, stb. A meseélményben a gyerek tudja, hogy ami a mesetörténetben van, az irreális, mégsem kételkedik. A gyermek figyelmét az a történet köti le legjobban, amelyik szórakoztatja és felkelti a kíváncsiságát. De életét csak akkor gazdagítja, ha mozgásba hozza képzeletét, fejleszti intellektusát, ha eligazítja érzelmeiben, megbékíti félelmeivel és vágyaival, elismeri nehézségeit, ugyanakkor megoldásokat is javasol kínzó problémáira. (4)
Mi a helyzet a nézett mesével? A kisgyereknek nagyon nagy a kép-éhsége, mert sok feldolgoznivalója van. De a picik még nem tudnak különbséget tenni belső és külső kép között. A külső kép nem járul hozzá a feldolgozáshoz, sőt, feldolgozhatatlan információkkal árasztja el és blokkolja a belső képkészítést. A feszültségek, indulatok így felhalmozódnak, feldolgozatlanul maradnak.
A képernyőt figyelve agyunk elektromos hullámszerkezete is megváltozik. Míg az alvás vagy meditációs állapotokban megfigyelhető folyamatok során agyunk elfordul a külvilágtól és nyitva áll a belső világ hatásainak feldolgozására (hasonlóképp a képzelet, belső képek áramlásakor), s így az alvásból, meditációból pihenten, én-azonosság-érzésünkben megerősödve térünk magunkhoz, addig a képernyő figyelése én-idegen, külső hatásoknak nyit meg bennünket. (5) (Most nem térünk ki azon kutatási eredményekre, mely szerint összefüggés van a tévénézés és a hiperaktív tünetek megjelenése közt.) A tévé mesecsatornáin sugárzott rajzfilmfolyam túl azon, hogy tartalmilag legtöbbször kusza, agresszív és igénytelen, formailag sem igazán alkalmazkodik a kicsik igényeihez. A gyorsan változó, villódzó képek nem hagynak időt és teret a gyereknek arra, hogy fantáziája, érzelmi feldolgozó munkája révén belső képeket készítsen. A megszakítás nélkül, órákon át ömlő, újabb és újabb mesék emésztetlenül haladnak át a kicsi elméjén. Nincs mód visszakérdezni, az izgalmas részeket újra és újra átélve, fokozatosan uralni a mesebeli bonyodalmak keltette szorongást.
Az animációs film képi világának is óriási jelentősége van. Az alakok képmásokat hordoznak, a veszélyes állatok, gigantikus férgek, torz emberformák az ösztön-én veszélyes energiáit szimbolizálják, melyet még nem zaboláztunk meg. (Bettelheim) (6) A virtuális valóságban, a tévéműsorokban többnyire nem a dolgok természetes menetével találkozunk, hanem egy felpörgetett, irreális életritmussal. Egyik pillanatban még az orángutánok életét figyelhetjük meg, a következőben defibrillálunk életveszélyes helyzetben vagy éppen egy csillag felé száguldunk. E látott képek megmaradnak bennünk és tovább dolgoznak. Ezek a benyomások sokkal tartósabbak, mint az olvasott vagy csak hallott szöveg. Leginkább akkor, ha a részletek jól kidolgozottak, valósághűek, a gyermekekben, serdülőkben mélyebb nyomokat hagynak, akik jobban ki vannak e hatásoknak szolgáltatva. A nagy mennyiségű agresszió napjainkban nemcsak az akciófilmeket, hanem a kifejezetten gyerekeknek szánt rajzfilmeket is elárasztja. A képernyőn látottak hatást gyakorolnak érzelmeinkre, a tragédiák részletezése traumatikus hatású is lehet és a valóság téves értelmezéséhez vezet: az erőszak az egyetlen konfliktusmegoldó eszköz. (7)
A tévénézéssel a gyerekek elsősorban befogadni képesek a hatásokat, nem pedig újat teremteni, alkotni. A tévé ugyanakkor nem kellene, hogy ellenségünkké váljon, hiszen a hangot és látványt közvetítő média, nagy erejű hatórendszer, amellyel sok mindent elérhetünk: újszerű műveltséget, a kulturális hátrány csökkentését, a tanulás megkönnyítését. A tévének megvan a lehetősége arra, hogy a kultúrát gazdagítsa és vannak is ilyen műsorok, csatornák, ám azzal, hogy egyfajta valóságot teremt, a világot hozza el otthonunkba. S mint minden nagy hatású eszköz esetében a veszélyek száma is jelentős. A televízió sajnos túlnyomórészt olyan világképet közvetít, mely egy tapasztalattal és ítélőképességgel még nem rendelkező gyermek számára torz támpontot nyújthat.
Természetesen a mítoszok is tele vannak véres jelenetekkel, a mesék is harcokkal, csakhogy ebben az esetben szelektíven alkalmazott erőszakról van szó, míg a televízióban ezt felváltotta a futószalagon gyártott, bármely esetben elfogadható erőszak.


Mivel a gyerekek még nem elég érettek a műsorok megválasztására, ez a felelősség a szülőket terheli. A teljes tilalom ugyanakkor csak megnöveli a kíváncsiságot, így különbséget kell tegyünk az értékes és akár káros műsorok közt. Megoldást jelenthet, ha teszteljük a gyermekműsorokat. Legyen a szövege, szókincse érthető a gyermek számára, a beszédtempó követhető. Ne árassza el aránytalanul az agresszív tartalom. Fontos, hogy gyermekünk megértse a benne elhangzott poénokat, és a téma az ő korának megfelelő legyen. Gondoljuk át, milyen hatást gyakorolnak a látottak a gyermekre, különösen az akciórajzfilmek esetén. Hiába kerül ki győztesen a gonosszal való küzdelemből a jó, a gyorsan pergő, követhetetlen harci eseményeket megjelenítő képsorok megrázkódtatást okoznak a kicsiknek, mert nem tudják kellően függetleníteni magukat attól, ami történik, hiszen a cselekmény tempója számukra felfoghatatlanul gyors. Sokszor éppen a gonosz szereplő indítékai maradnak érthetetlenek. Sokkal élvezhetőbbek a gyerekek számára azok a rajzfilmek, mesék, melyeknek tartalma valamelyest összhangban van a mindennapi tapasztalataikkal.
A meseolvasás, szabad mesemondás közben a szülő folyamatos kontaktusban van a gyermekkel, észreveszi, ha nem ért valamit, rá tud kérdezni a homályosnak tűnő részletekre. Erre a tévénézés során legfeljebb utólag van lehetőség. A tévé máskülönben akadályozza a családtagok közti kommunikációt, csökkenti a gyermek kreativitását, és sokszor a család számára idegen életszemléletet közvetít. Ha mégis arra kerülne a sor, hogy a gyereket a képernyő elé ültetjük, a gondosan kiválasztott, elejétől végégig lejátszott, lehetőleg visszapörgethető és újra levetíthető video/DVD filmek jóval kevésbé károsak, mint a válogatás nélküli tévénézés. Ilyenformán ha a gyermek valamit nem értett meg, a túl gyors tempójú szöveg visszatekerhető, könnyebben megérthető. 7-8 éves korig a szülő feladata kiválasztani az alkalmasat, de később is érdemes közösen megtervezni azokat a műsorokat, melyeket a gyerek megnézhet. Fontos tudnunk, mit néz a gyermek, hogy megbeszélhessük, és értékelhessük azt. Ne hagyjuk, hogy passzív szemlélő legyen az apróság, érdeklődjünk kedvenc szereplője, véleménye iránt, hogyan lehetett volna a konfliktust máshogy megoldani, stb.
Végezetül pedig nagyon fontos, hogy ne legyen központi helyen a tévé, evés közben ne menjen a készülék, ne szakítsunk félbe együttes tevékenységet, mindig előbb egymással foglalkozzunk, és ha marad időnk, akkor tévézzünk, ha az valóban nyújt valami pluszt. (8)

Irodalomjegyzék
(1) (Éger Veronika in http://epa.oszk.hu/01300/01367/00072/pdf/05konferenciak.pdf)
(2) (www.mese.abbcenter.com)
(3) (Győrfi Anna in Sulinet)
(4) Bettelheim, Bruno: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek, (1988) Gondolat, Budapest
(5) Vekerdy Tamás: A képernyők varázsa In Fordulópont (1999): Tévé előtt védtelenül?, Pont Kiadó, Budapest
(6) Békési Sándor: A kép, amely visszanéz ránk In Fordulópont (1999): Tévé előtt védtelenül?, Pont Kiadó, Budapest
(7) Ilona János: Négyszögletes látszatvilág In Fordulópont (1999): Tévé előtt védtelenül?, Pont Kiadó, Budapest
(8) W. Ungváry Renáta: Elvonókúra a tévé rabjainak In Fordulópont (1999): Tévé előtt védtelenül?, Pont Kiadó, Budapest