Fiction Kult

Gáspár András Vogel-regényeit – a főszereplő, Vogel Zsigmond után kapták nevüket – két fő motívum jellemzi: a keményfejű, intelligens, magát minden helyzetben feltaláló főhős és a közeljövő ismerős-ismeretlen Budapestje. Ennek a két jellemzőnek a kidolgozását a szerző már a nyolcvanas években megkezdte. Két pre-Vogel novellája látott napvilágot, mindkettő 1988-ban.
A Teremtünk, Teremtőnk (Vámpírok és csillagok) története a Kiálts farkastban köszön vissza. Az alapötlet a két írásban azonos: valamikor a XXI. században a szerves hulladékból és a háttérsugárzásból egy furcsa élőlény alakult ki, amely öntudatra és intelligenciára tett szert. Ez a plazma, amelyet a kor emberei különböző módon kezelnek: egyesek istenítik, a „Mindenható Modern Megtestesülésének” tartják, mások rettegnek tőle, és vannak olyanok, akik felhasználják. Az öntudatlan, „kiegyensúlyozatlan” plazma bármivé formálható. Erre külön iparág települt, plazmaszobrászok kutyákat, virágokat, prémet, szardíniát és más ehhez hasonló dolgokat hoznak létre. A novella főhőse, Fellegh maga is plazmával foglalkozott régebben. De a boltja megbukott, és egyetlen plazmaszobrásza, Burán átszegődött az Agnus Dei céghez, amit egy Pauker nevű férfi vezet. Kiderült, hogy Pauker alvilági üzleteket bonyolít, és Burán Fellegh segítségét kéri. A novella eljátszik még a múlt megváltoztatásának lehetőségével is, amit a későbbi regény elhagy, ill. a Két életem egy halálom használ fel, egy kicsit másként. A novella erőssége a szöveg. A leírások, a mondatok különös, egyedi ízzel rendelkeznek, ami csak még érdekesebbé teszi a jövő Budapestjét.
A másik novella, az Egy üzletem, egy halálom (Galaktika, 96. szám) teremti meg magát Vogel Zsigmondot. Ez a történet is a közeljövő Budapestjén indul, de ez a világ sokkal sötétebb, mint a plazma jövője. Vogel egy mindenható vállalat zsoldosa, aki épp a teljes kiégés peremén egyensúlyozik, amikor megkeresi egy hibrid, Páll/Mihalik. A férfi/nő egyike a jövőt jellemző furcsa genetikai mutációknak, képes elnyelni egy másik embert, így magába olvasztva annak tulajdonságait. Vogel főnöke is ilyen lény, csak sokkal nagyobb, több száz kilós massza, amely ellen épp most kíséreltek meg merényletet a rivális vállalat emberei. Vogel azt a feladatot kapja, hogy kísérje el Amerikába, egy üzleti tárgyalásra. A novella alapszituációjából a Két életem… táplálkozik.
Így érkezünk el 1990-hez, amikor is megjelent Gáspár András első regénye, a Kiálts farkast.
A regény a fenti két novellát gyúrja össze, de az ismerős motívumok mellett jó pár új is belekerül. 2091. karácsonyán Vogel Zsigmond amnéziával és rémálmoktól gyötörve tér vissza Budapestre. Ebben a világban a plazma uralja az alagsorokat, a reklámlegyek és térítőpókok az eget, míg a felszínen emberek milliói nyüzsögnek, kipárolgásukkal melegítve a fagyos metropolisz utcáit. Az emberiség megtalálta az első idegen intelligenciát a világűrben – és meg is vívta vele a maga háborúját. A kalmárok, ezek a senki által sem látott, feltételezések szerint polipszerű lények óriási birodalmukat akarták kiterjeszteni, de az emberekben engesztelhetetlen ellenfélre találtak. Az ENSZ katonái kegyetlen harcokban, lidércnyomásos ütközetekben, idegen napok fényében vagy a vákuum sötétjében harcoltak az alakváltó epigonkatonákkal, melyek mintha a legszörnyűbb rémálmokból léptek volna elő. Vogel is megjárta ezt a poklot, és most próbál visszailleszkedni ebbe a furcsa jövőbeli világba. Azonban a háború ide is követi, és rá kell ébrednie, hogy valami olyasmi rejtőzhet emlékei mélyén, amiért ismeretlen ellenségei a Föld legszörnyűbb teremtményeivel törnek az életére.
A regény a cyberpunk előfutára. Budapest, ez a nyüzsgő közép-európai metropolisz tele van furábbnál-furább alakokkal. Ázsiai bevándorlók, újmagyar mágnások, kisstílű és nagybani bűnözők, térítők és még ezer másfajta ember él itt, a plazma oltalmában, melyről senki sem tudja – kivéve Vogelt és ellenségeit –, mi is valójában. Az alapszituáció és a történet sokat átvesz a Teremtünk…-ből, itt Vogel veszi át Fellegh szerepét – aki mint a Fogyasztói Titkosszolgálat mindent megoldó, amolyan „modern idők titkos ügynökeként” jelenik meg. Vogel és a regénybeli Pauker közt az intézményesített Érvényesülési Párbaj alapján folyik a harc már évek óta, és a kefehajú áll vesztésre… Az ismerős-ismeretlen Budapest képe sokat köszönhet Ridley Scott Szárnyas fejvadászának (Blade Runner, 1982): a repülő autók (Kárpátiák, mi más?), az égen úszó hatalmas zeppelin, az utcákat uraló nációk keveredése – ahogy Gáspár megjegyzi: a Kárpát-medence „géncentrifugája” – mind a filmből köszön vissza.

„Vogel felhúzta térdét, arcát a hűvös ablaküveghez szorította, és az egyre növekvő párafolt mellett kifelé bámult. A múlt századi társasházak, villák homlokzatát – a korai időpont és a hideg ellenére – kéken-vörösen villózó reklámlegyek, olcsó plasztikból sajtolt szerkezetek lepték. Ha módjuk nyílt, a járókelőkre telepedtek, fülükbe dunnyogták az évad legfrissebb reklámszövegeit. A falakon borostyán helyett smaragdzöld folyondár, eleven plazma burjánzott, a hóporozta kertekben ott őrködtek a fenyők.[…] A kefehajú jobbra nézett, felfedezte a sötét ívet rajzoló sínpárt, és menten jobb kedvre derült. A 6-os villamos, a legendák sárga kígyója kúszik ott, melyen – akár a nagyvilág híres Orient Expresszén – románcok és intrikák szövődnek, leszámolások végződnek. Tapasztalatból tudta, hogy zajos és hosszadalmas rajta az utazás – de ugyan mit számítanak az apró kellemetlenségek a végcél fenségéhez mérten?”

Azonban a hazai íznek és ötleteknek – elég csak Pauker családtörténetére gondolnunk – köszönhetően a regény több lesz egy egyszerű klónnál. A gestaltok sokszínűsége – a XXI. században megjelent mutációk, legyenek azok bármilyenek – és a magyar sajátosságok feléledése – pl. a két világháború közti időszakot idéző mágnásvilág – remekül illeszkedik ebbe a környezetbe. A cyberpunk érzést erősíti, hogy Gáspár sok távol-keleti motívumot felhasznál. Vogel igen jártas a japán, kínai és indiai kultúrában, röpködnek a különféle szóvirágok, a veterán bajtársai kínaiak, álmainak tengerpartja tajvani.
Ez a bonyolult jelképrendszerű, magával ragadó képeket használó komplex regény sokáig meghatározó maradt – sőt ma is az – a magyar sci-fi életben. Egyedülálló volt, egészen addig, amíg a szerző nem emelte a tétet.
1999-ben jött a várva várt folytatás. A Két életem egy halálom azonban a várakozásokkal ellentétben egészen más volt, mint elődje. Gáspár egy laza mozdulattal – stílusosan, ahogy a profikhoz illik – hősét egy kis kvantum- és kronofizikával egy alternatív jövőbe helyezi. Bár a történet szerint ez a világ csak pár részletében tér el a Kiálts farkast világától, mégis teljesen elütnek egymástól. Ez egy ízig-vérig cyberpunk világ. Vogel ebbe a világba a kalmárok ügyeskedései miatt kerül, és szembe kell néznie a ténnyel, hogy itt ő nem több mint egy vállalati szamuráj, egy ronin, aki utolsó bukott küldetése után már csak a halálos bevetésre áhítozik. És úgy látszik ezt meg is kapja, amikor anyavállalata, a Midgar & Heym és a rivális Casell között véres cégháború tör ki, mely hullákkal és szétroncsolt járművekkel borítja be a 2093 trópusi nyarát nyögő Budapestet. Zed, ahogy a kefehajút előszeretettel nevezik ebben az univerzumban, Kedvessy, a helyi nagyfőnök, egy nehézsúlyú elnyelő ügyeskedéseinek eszközévé válik. Vogel, ahogy lassan de biztosan próbálja kideríteni, mi történt vele valójában, és hogyan tudna szabadulni ebből a Pokolból, rájön, hogy a szamuráj múltjában legalább annyi gyilkos titok lappang, mint a proximai veteránéban. Egyszerre kell küzdenie a cége, a földöntúli ellenségei és a rivális Casell ügynökei ellen, és korábbi szövetségesei közül se sokra számíthat.
Az író egy újfajta Budapestet teremtett. A korábbi regény jellemzői itt is megmaradtak – gestaltok, plazma, kalmárok –, de a helyszín sokkal sötétebbé és reménytelenebbé vált. Olyan világ ez, ahol az átlagember jobban teszi, ha óvatosan lépked, nehogy a cégháború ártatlan áldozatává váljon; olyan világ, ahol a nagy hatalmú megakorporációk büntetlenül szeghetik meg a törvényeket, ahol az államok kénytelenek a háttérbe húzódni a harcoló óriások elől. Olyan világ ez, ahol közép-európai vadakból próbálnak japán erkölcsű szamurájokat nevelni, ahol eldugott országokból előkerült vezérek lehetnek céges zsoldosok és ahol egy hibrid – jelen esetben Páll/Mihalik az Egy üzletem…-ből – az elfogyasztott ellenfelek számával arányosan juthat egyre feljebb a vállalati ranglétrán. Budapest pedig egyfajta kapu kelet és nyugat között, kultúrák keverője és ütköztetője:

„A szampan-város szívében, az Erzsébet- és a Lánchíd közti partszakasz pesti oldalán időjárástól és napszaktól függetlenül hullámzott a sokaság. A nyugatról jövők az egzotikumot, a keletiek az otthon illúzióját keresték, és ha másutt nem is, idelent mindenki megtalálta, amiért fáradt: Budapest századok óta élt apró-cseprő vágyak teljesítéséből. Ismerte lakóit és látogatóit, értette a módját, hogy szelídítse gyűlölséggé a háborút, afférrá a románcot, édes-savanyú szósszá a keserű mártást – utóbbiakhoz Fiók-Ázsiában szerencsesütemény, szilvabor és szívtájékról jövő mosoly is dukált. Budapest nagyüzem volt, a szampan a részletekre ügyelt, Budapesten egyenfazonú álmok születtek, a szampan angyali és démoni változataikat sem tagadta meg: az itteniek tudták, hogy egyensúlyt csak a szélsőségek kavargása, a mindenség ellentétes erőinek összhatása szülhet.”

Ez már ízig-vérig CP, a jobbik fajtából, pörgős akcióval és sajátosan magyar ízzel. És persze jóval több keleti zsargonnal – már a fejezetek eleji Ji-King idézetek is igen hatásosak – megspékelve:

„Tapasztalat: a taódon változtathatsz olykor, a taj-csiden soha. Konklúzió: a kötelesség az kötelesség, bármelyik zónából nézed. Élj a tudatában, és halj meg a szellemében: a busido ennél világosabb útmutatást sosem adott; cserélj szívet, ha nem éred be vele.”

Nemrég felröppent a hír, hogy esetleg újabb Vogel-regény készülhet, mely egyfajta lezárása lenne a kefehajú történetének. Akár igaz a hír, akár nem, az bizonyos, hogy ez a két regény hosszú idő óta kultikus mű, és kötelező darab mindenkinek, aki a hazai science fictionnel – esetleg a magyar cyberpunkkal – ismerkedik.

„Szólítson Madárnak. Repülök!”