Fiction Kult

Meg kell találni egy embert – mondta […]
– Pontosan kit? – kérdeztem, hogy kivezessem filológiai tompultságából.
– Lev Vjacseszlavovics Abalkint. Egy Progresszort. Tegnapelőtt elindult a Földre a Szaraks sarki bázisáról. A Földön nem jelentkezett. Meg kell találni.”

Makszim Kammerert, a KONBIZ-2 (Kontrol Bizottság) munkatársát ezzel a furcsa és első hallásra is különös feladattal bízzák meg. Egy Progresszor, az emberiség különlegesen kiképzett ügynöke, egyszerre antropológus, katona, felderítő, űrhajós és tudós, minden ok nélkül eltűnt. Senki sem tudja, hová lett, miért szívódott fel. A KONBIZ – a progresszorokat és az egész emberiséget oltalmazó globális szervezet – feje, Excellence, más néven Rudolf Sikorski ezt különösen veszélyesnek találta, bár semmit sem mondott beosztottjának, akivel több, mint húsz éve dolgozik együtt. Makszim pedig emiatt még elszántabban lát neki Abalkin előkerítésébe. Felkutatja az Abalkinnal kapcsolatban álló személyeket – legyen az egy régi szerelem, a tanítója, vagy a szaraksi Nagyfejűek földi követe – és minden adatot megpróbál összegyűjteni.
A Sztrugackij testvérpár második Kammerer-regényében – Bogár a hangyabolyban (ЖУК В МУРАВЕЙНИКЕ, 1979., első megjelenés: Metagalaktika 6) – egészen más hangnemet üt meg, mint a Lakott szigetben. Makszim itt már komoly feladatokat lát el az emberi társadalomban, benőtt a feje lágya is – ami egyértelműen köszönhető a Szarakson történteknek – és remekül érti a dolgát. Valamikor ő is Progresszor volt, de mára neki is, mint ahogy az egész emberi társadalomnak megcsorbult a hite a progresszorokban, akiknek az lenne a feladatuk, hogy segítsék az idegen civilizációkat, amelyek valamilyen súlyos problémával küzdenek: ilyen világ az atomháború utáni Szaraks, vagy jelen regényben az egyik archívum által említett bolygó. Abalkin progresszorként vett részt egy furcsa világ felderítésében és „megmentésében”: ezen a bolygón hirtelen mindenki gyors öregedésnek indult, de váratlanul a lakosság nagy része eltűnt. Abalkin visszaemlékezései alapján úgy tűnik, hogy a Vándorok, ezek a titokzatos, az embernél évmilliókkal fejlettebb lények avatkoztak be a bolygón és egy kapun keresztül ismeretlen helyre szállították a lakosokat. A Vándorokhoz az egész emberiség – élükön a KONBIZ és a progresszorok – egyfajta félelemmel vegyes kíváncsisággal viszonyul. Ez a félelem vezeti Excellencet is, mikor Abalkin azonnali felkutatása mellett dönt, ugyanis úgy gondolja, Abalkin már a Vándorok ügynöke. Egy bogár a hangyabolyban, amely lehet, hogy csak vizsgálódik, ártalmatlanul, de az is lehet, hogy nagyon is veszélyes az emberiségre. Főleg azért, mert Abalkin múltjában sokkal sötétebb titkok is rejtőznek, mint azt Makszim a dokumentumok alapján képes kideríteni. Viszont az idő sürget, és Excellence minden áron meg akarja akadályozni, hogy Abalkin eljusson a Földön Kívüli Kultúrák Múzeumába és ott hozzájusson egy titokzatos idegen szarkofághoz.
Egy interjúban Borisz Sztrugackij elmondta, hogy a regényben a titkosrendőrségek kegyetlen világát szerették volna megmutatni. Hiába legyen egy civilizáció bármennyire tökéletes, egyedeit hiába mozgassák a legnemesebb célok, ha megjelenik a titkosrendőrség, legyen az bármilyen fajtájú és dolgozzon bármilyen eszközökkel is, elkerülhetetlenül szenvedéssel és halállal jár a működése. A regényben Makszim nyomozása – amihez könnyen megkérdőjelezhető módszereket használ – rengeteg régi sebet szakít fel, több szereplő megszenvedi Abalkin felkutatását. De a legnagyobb tragédia magáé Abalkiné. A férfi élete során mindig is kívülálló volt, nem tudott tökéletesen beilleszkedni a majdnem tökéletes társadalomba, és hiába nem kívánt sosem progresszorrá válni, mégis azzá lett. Pszichikálisan labilissá vált, és a Földön is őrültként viselkedett, amit többen sajnálatos módon félreértelmeztek. A regénybeli emberek, főleg Excellence, annyira félnek az idegentől, az ismeretlentől, hogy mindenképpen a legrosszabbra gondolnak, és úgy is cselekedtek. Mert ahogy azt Sztrugackijék is tudták: az ember ember marad, még egy utópiában is.

Álltak az állatok
előttük zárt ajtók.
Lövöldöztek rájuk,
eljött a haláluk.