Fiction Kult

A Lakott sziget (ОБИТАЕМЫЙ ОСТРОВ) nem egyszerűen egy science fiction regény. Talán a megírásakor, negyven évvel ezelőtt azt lehetett volna mondani, hogy az: egy másik bolygón, a jövőben, egy fiatal űrhajós, Makszim Kammerer hajótörést szenved. Ezen az idegen bolygón egy furcsa, ép ésszel felfoghatatlan totalitárius államot talál, melyet az Ismeretlen Atyák irányítanak, a végsőkig hű Gárda és a propaganda által elbutított nép támogatásával.
Azonban ez a regény már akkor sem számított egy egyszerű sci-fi műnek. Több volt annál. Ezt pedig a kor szovjet cenzorai is látták – sőt bárki, aki kezébe vette a könyvet. A Sztrugackij-testvérek ebben a regényben egy olyan világról beszéltek, olyan jelenségekről, társadalmi problémákról, amelyek a hatvanas években, de ma is jelen vannak a világon. S mindezt úgy mondták el, mint ahogy egy felnőtt korhol egy oktalan gyermeket.

„Már nem akarok semmit. És ne velem ordíts, ti vagytok a hibásak, addig aludtatok, míg tönkrement a világotok, masszaraks! Elpusztítottátok, kiraboltátok; elvadultatok, mint egy nekibőszült fenevad! Most mit csináljak veletek? […]
Micsoda világot barmoltatok össze?! Micsoda világot?!”

Makszim, a fiatal földi kutató, aki egy utópikus társadalom szülötte, kezdetben nem képes felfogni ennek a világnak a törvényeit. Itt, az atomháború terhét nyögő földeken apró államocskák tengődnek, csak régi árnyaik önmaguknak. Az országok, ahogy az emberek is, egymással acsarkodnak, gondolkodás nélkül ordítják bele a világba az értelmetlen jelszavakat, éltetik a rendszert és az Atyákat. Makszimnak lassan és keserves tapasztalatok árán kell ráébrednie, hogy ezt a világot önmagától kell megmenteni, hogy itt minden és mindenki beteg, senkire sem számíthat. Az átlagembereket elbutítják. Az ellenállók megosztottak, és mind saját pecsenyéjüket akarják sütögetni. Az Atyák pedig készek a legésszerűtlenebben cselekedni, hogy fenntarthassák hatalmukat.
Az olvasóknak nem kell sokat gondolkodniuk, hogy fellelhessék a párhuzamokat. Az Atyák Országa egyértelműen a Szovjetunió – annak legzordabb időszakában, a második világháború után, a sztálini rendszer utolsó évtizedében –, az Atyák a kommunista párfunkcionáriusok, a Gárda a rettegett rendvédelmi hatóságok. Ennek a világnak is megvan a maga ellenpontja, a fehér tengeralattjárók országa, a Szigetbirodalom, ami ugyanolyan vad és kegyetlen diktatúra, mint az Atyák Országa, és egyértelműen a hitleri Harmadik Birodalom allegóriája. Sorolhatnánk még a párhuzamokat, a szovjet átnevelő-táboroktól a félelmen alapuló hierarchián és az állandó külső ill. belső ellenség képén át egészen a politikai foglyok elleni kirakatperekig. Aki egy kicsit is jártas az emberiség huszadik századi történelmében, annak nem kell rámutatni, mi is rejtőzik a fiatal Makszim és az ő lakott szigetének története mögött.
A regény viszont nem csak negyven évvel ezelőtt volt aktuális. Aktuális ma is. A történetben szereplő elhagyott vidékek, ahol a hajdani harci szerkezetek még ma is szedik áldozataikat, mindenki számára ismerős lehet, aki hallott már a délszláv háború után maradt aknamezőkről. A környezet kizsákmányolása és pusztítása ma is égető probléma, és az emberek még ma sem képesek felfogni – és nem csak a fejlődő, de az ún. fejlett országokban sem – ennek a problémának a súlyát. Ma is léteznek diktatúrák, ma is butítják a népet – nevezzék ezt propagandának vagy egyszerűen csak médiának –, ma is az állandó félelemmel próbálják manipulálni a lakosságot. És ma a regény már ténylegesen nem egyszerűen science fiction. Hisz mi az, ami SF elem benne? Az, hogy a jövőben játszódik? Hisz csupán elejtett szavakból tudjuk felépíteni a Föld utópikus társadalmát. Az, hogy hősünk egy idegen bolygón jár? Hisz a Szaraks – amit egyébként csak a későbbi regények említenek ilyen néven – akár a mi világunk is lehetne, az elképzelt államok a mi történelmünkbe is beillenének. Ezt a regényt bárki elolvashatja, sőt, el kellene, hogy olvassa, hisz a sci-fi külső mögött mély és éles társadalombírálat – mindenféle emberi társadalom bírálata – meghúzódik, és a történetben a mi világunk történelmére ismerhetünk. Ez a világ a mi világunk is lehetne. És bármikor meg is valósulhat, ha nem vigyázunk.

„Hová tüntettétek mindezt, ti átkozott apák átkozott gyermekei? Leromboltátok, összerondítottátok, vasra cseréltétek… Eh, ti… emberkék!”