Fiction Kult

Mint azt többször és több helyen is hangoztatták, Japán fontos kiindulópontnak számít a cyberpunk történetében. A CP szerzők a japán technikai fejlődést, az óriási mértékű urbanizációt és a cyberpunk kialakulásakor még csak bontakozó információs társadalmat tekintették mintának történeteikhez. Azonban nem csak az európai-amerikai szerzők figyeltek fel ezekre a jelenségekre és gondolták tovább őket, hanem a japánok is. Itt viszont egy apró kulturális eszmefuttatást kell eszközölni, hogy érthetővé váljon, mi is az az anime és hogy miért is fontos a cyberpunk szempontjából (sőt, meg merem kockáztatni, hogy fontosabb, mint a japán CP irodalom).
A japán kultúrában már nagyon régóta él egyfajta képregénykultusz. De a japán képregények – a mangák – nem csak olyan egyszerű témákat mutatnak be, mint az európai ill. az észak-amerikai képregények. Ugyan itt is megvan Superman-nek és Buck Rogersnek a megfelelője, de a japán manga már a XX. század első felében egyfajta művészi szintre lépett, amit az euroamerikai képregény csak a hatvanas (lásd: a francia Moebius és Philippe Druillet munkái), nyolcvanas évekre (lásd: az Alan Moore-féle képregények) tudott elérni. A feldolgozott témák szerteágazóak voltak, és maguk a mangafüzetek a japán társadalom majd teljes egészét lefedték. Terjedésük párhuzamba állítható a technika fokozott fejlődésével, ami – mint az euroamerikai világban is – az olvasás visszaszorulását eredményezte. A képregény az egész világon előre tört a XX. század második felében. Japánban azonban nem ragadtak le a képregénynél: ahogy a „nyugati világban”, úgy itt is készítettek képregény-adaptációkat – ezek voltak az első animék. Gyakori probléma, hogy mit tekintünk animének – egyesek minden, Japánból (mások szerint a Távol-Keletről, így Dél-Koreából, Tajvanból és Kínából) érkező animációs filmet animének tekintenek. Mindenesetre a japán animék sokkal népszerűbbek lettek a nyugati képregényeken alapuló rajzfilm- (és film-) sorozatoknál. A hazai televíziók a nyolcvanas évektől sorra rendelték, ill. készítették az anime-sorozatokat, melyek közt a szolid fél órás OVA-któl (csak otthoni vetítésre, VHS-en megjelent animék) kezdve a monstre, több száz részes animékig minden megtalálható volt. És ahogy a mangák, úgy az animék is rengeteg stílust felvonultattak. Ezek közt pedig elég markánsan jelen volt a science fiction.
A japán társadalom a második világháború után érzékenyen reagált a technikai-tudományos fejlődésre. A háborút lezáró atombombák sokkja egyfajta tudománytól való félelmet ültetett el az emberekben, ugyanakkor a felerősödő és végtelenségig felpörgetett fejlődés – robotika, űrkutatás, gépgyártás, vegyipar, miniatürizálás – a mindennapok részévé tette a tudományt. A korábban megindult urbanizáció felgyorsult – amihez Japán földrajzi helyzete csak még jobban hozzájárult –, óriási metropoliszok jöttek létre, kialakultak a vállalati rendszerek (a zaibacuk), a tradíciók kezdtek elhalni, a japán társadalom gyökeresen átalakult. Ennek a hirtelen és drasztikusan bekövetkezett változásnak tökéletes leképezését jelentette az SF. A szigetországban hamar lábra kapott a zsáner, mind nyomtatott, mind filmes formájában – és ez alól a mangák és az animék sem voltak kivételek. A klasszikus science fiction témák mellett azonban az előzőekben felvázolt társadalmi problémák is előkerültek – melyek ugye a cyberpunk alapkérdései. Az ember-gép kapcsolat, a társadalmi szakadék elmélyülése, a megakorporációk térnyerése, a globális problémák, a nyolcvanas években az internet megjelenése és terjedése, mind előkerülnek a művekben. A japán animét is megszállta a cyberláz, mely annyira tipikusan japán jelenség volt, hogy sehol máshol nem tudták olyan érdekesen bemutatni, mint itt. Ráadásul ne feledjük, hogy az animációnak a lehetőségei végtelenek a filmekhez képest, és így egy CP anime sokkal jobban be tudja mutatni a jövő világát, mint egy film – továbbá a filmeket mindig a profitszerzés hajtotta, míg az animék biztosak lehettek benne, hogy valamilyen nézőközönségük lesz, és ha nem is hoznak nagy bevételt, a stúdiók nem fognak a veszteségtől összeomlani.
Nehéz lenne megmondani, melyik (vagy melyek) voltak az első CP animék – innen Európából mindenképpen. Az animék hatalmas száma miatt minden áttekintés csak általános és hiányos lehet, kiemelve a legfontosabbakat és a legismertebb munkákat.
Kezdjük talán az egészet 1987-től. Ekkor készült el az a mű, amely a legtisztábban mutatja be, miből is táplálkozik a japán cyberpunk anime. Katsuhiro Otomo Akira című filmjéről van szó, amelynek az azonos című manga az alapja. A történet szerint 1988-ban, a III. világháború során egy súlyos katasztrófa következtében Tokio nagy része elpusztult. Harmincegy évvel később a helyén egy gigászi metropolisz áll, Neo Tokio, melynek hatalmas épületei, többszintes utcái és nyüzsgő embertömegei egy komplett világgá teszik a várost. A város azonban forrong. Az utcákat a kormány ellen tüntetők és rendőrök özönlötték el, és egy furcsa kultusz kezd el terjedni, melynek követői egy bizonyos Akirát várnak, mint valamiféle Messiást. Azonban a történet nem velük, hanem egy motoros bandával indul. Tetsuo, az egyik fiatal bandatag egy másik bandával folytatott összecsapás során elgázol egy furcsa kisfiút, akinek felnőtt társát nem sokkal korábban rendőrségi össztűz ölte meg. A baleset hatalmas pusztítással jár, azonban se Tetsuónak, se a rejtélyes kisfiúnak nem esik bántódása, viszont a helyszínre érkező helikopterek elszállítják őket. Eközben Kaneda, Tetsuo bandatársa megpróbálja megtalálni barátját. Így keveredik bele egy kormányellenes összeesküvésbe, ami azonban értelmét veszti, amikor Tetsuónak sikerül kijutnia a fogságból – ahol lassan különös pszichikai erő kezd el felébredni benne, nagyobb, mint amilyennel az ugyancsak itt tartott három másik „gyerek” is rendelkezik. A külvilágban Tetsuo ráébred erejére és ámokfutásba kezd, amely során mindent és mindenkit elpusztít, ami csak az útjába kerül. Kanedára hárul a feladat, hogy valahogy megakadályozza a megbomlott Tetsuót, miközben a hatóságok és a tudósok rettegve figyelik, ahogy újra felébred az az erő, ami egyszer már romba döntötte a várost.
Az anime története mögött megbújó technikától való félelem – Tokio film eleji pusztulása párhuzamba állítható Hiroshima és Nagaszaki pusztulásával, az „atomsokk” kristálytiszta leképeződésének tekinthető –, a rettegés attól, hogy a tudomány kicsúszhat az ember keze közül és elpusztíthatja azt, a filmet a klasszikus művek közé emelte. A látványvilág, az óriási és zsúfolt város képe még rengeteg későbbi műben köszön vissza. Az Akira sikere az amerikai és európai közönség figyelmét is Japánra irányította, és igazi kultművé emelte az animét.
Ezt követően sorra készültek a markáns cyberpunk animék. Az egyik legismertebb képviselője a cyberpunknak az 1987 és 1991 között elkészült, nyolc részes Bubblegum Crisis (Toshimichi Suzuki mangája alapján). A történet a 2033-as évben játszódik. Tokio – mint oly sok animében – itt is elpusztult, egy földrengést követően újjá kellett építeni, így jött létre az a high-tech metropolisz, ami az anime helyszíne. A történet szerint az emberiség kijutott a világűrbe, és olyan újfajta technológiákat kísérleteztek ki, amelynek segítségével ember-formájú cyborgok jöttek létre. Ezeknek a cyborgoknak az előállításával foglalkozik a Genom nevű megakorporáció, mely azonban több sötét és törvénytelen ügyletet is lebonyolít. A részek gyakorlatilag nem szólnak másról, mint hogy négy, kibernetikus csatapáncélba bújt lány felveszi a harcot a Genom ellen. Maga a sztori nem túl bonyolult, a részek sem tekinthetőek korszakalkotó munkáknak, azonban az ábrázolt világ sokakat megfogott. Az animének három „folytatása” is született (Bubblegum Crash! [1991], Bubblegum Crisis Tokyo 2040 [1998], Parasite Dolls [2003]).
A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján azonban sokkal népszerűbbek voltak azok az animék, amelyek a rendőrség különleges „cyber” osztagaival foglalkoztak. Az Angel Cop (1989-1994) című hat részes műben például a különleges erők egy igen veszélyes és az egész ország stabilitását veszélyeztető terrorszervezettel veszik fel a harcot. A Cyber City Odeo 808 (1990-1991) hősei három egykori bűnöző, akiket arra kényszerítenek, hogy álljanak be a cyber-alakulathoz, vagy életfogytig tartó büntetést kapnak korábbi tetteikért. Ezeknél sokkal ismertebb az A.D. Police (1990), aminek 1999-ben folytatása is készült. Az animének az előzőekkel ellentétben nem elsősorban az akció bemutatása a fő célja. Olyan kérdések is górcső alá kerülnek, mint az ember-gép szimbiózis. Az elburjánzó implantátumok világában olyan bűnesetek történnek, melyeknek közük lehet a fokozódó technikai fejlődéshez. Mivel ehhez már a mindennapos rendőri szervek már nem elegendőek, ezért létrehozzák az A.D. Police nevű szervezetet, amely a MegaTokióban történő, a cyborgokhoz köthető esetekkel foglalkozik. Érdekesség, hogy az anime ugyan a Bubblegum-univerzum előzménye, annál azonban sokkal komorabb, sötétebb és brutálisabb. Cselekménye drámaibb, az ábrázolt problémák sokkal mélyebbek, sötétebbek. Ez a munka ugyancsak mintadarab a későbbi komor CP animék előtt.
A következő érdekes anime az 1994-es Armitage III. A története a Marson játszódik. Ros Silibus rendőrtisztet egy rosszul sikerült akció után (melyben elvesztette a kedvesét és ő maga is olyannyira megsérült, hogy implantokkal szerelték fel) Chicagoból a vörös bolygóra küldik. Azonban már a megérkezésekor lövöldözésbe keveredik. Ekkor ismeri meg újdonsült társát, Naomi Armitage-et, aki egyedi módszerekkel dolgozik. Silibus nyomozó első ügye pont ezzel a lövöldözéssel kapcsolatos: az ekkor meggyilkolt coutry-énekesnő ugyanis nem ember volt, hanem cyborg. Kiderül, hogy több olyan cyborg is létezik a Marson, akinek senki sem ismeri az igazi kilétét. Azonban a magát D’anclaudnak nevező bűnöző írtóhadjáratot kezd ezek ellen az cyborgok ellen, akiket Harmadikoknak neveznek. A nyomozás egyre súlyosabb kérdéseket vet fel, ugyanis egy olyan világban, ahol a Marson gyér a lakosság a terraformáláshoz, a Földön viszont a túlnépesedés jelenti az egyik fő problémát, eltérőek a vélemények az ember formájú – és viselkedésű – cyborgról. Az anime fő kérdése klasszikusnak tekinthető: mi az ember, mettől tekinthető valaki vagy valami embernek, és egy cyborg vajon lehet-e ember, ha az ember is olyanná kezd válni, mint egy cyborg. Érdekes probléma, melyet a mű igyekszik körüljárni, összekapcsolva az emberiség jövőjének kérdésével. Itt is előkerül ugyan az, mint a legtöbb CP jövőképben: a kibernetizálódás egyfajta ugródeszka, az evolúció új lépcsőfoka. Ennek ékes bizonyítékát szolgáltatja a folytatás, az Armitage III. Dual Matrix (2002) is.
És ezzel el is érkeztünk egy újabb mérföldkőhöz a cyberpunk animék történetében. Mamoru Oshii többkötetes mangájából 1995-ben elkészült talán minden idők egyik legismertebb animéje, a Ghost In The Shell (Páncélba zárt szellem). Ugyan a film mindössze a manga egyetlen történetét dolgozza fel, olyan kultuszművé változott, hogy nem csak a japán CP animéket mérik hozzá, hanem a cyberpunk filmet magát is. A történet a XXI. század elején játszódik. A világot behálózó információs hálózat szinte követhetetlen. Az emberiség túl van két újabb világháborún, az államhatalmak megváltoztak. Ám ami ennél is fontosabb, a technika jóvoltából ma már majd mindenki rendelkezik kiberaggyal, amellyel bárhol és bármikor rácsatlakozhat a világhálóra, elérhetővé válik a test mesterséges szervekkel való gyógyítása, sőt, akár fejlesztése is. Ebben az elburjánzó technikai káoszban hozták létre a 9-es Ügyosztályt, melynek tagjai a cyberbűntényekre specializálódtak. A csapat tagjai mind rendelkeznek valamilyen speciális cyberbeültetéssel – kivéve Ishikavát, aki a rendőrségtől átkerült tisztes családapa –, a csapat vezetője, Kusanagi Motoko őrnagy pedig majdnem teljes mértékben gép. Az Ügyosztály egy titokzatos hacker, a magát Bábjátékosnak nevező figura után nyomoz, akiről később kiderül, hogy valójában egy titkos projekt keretében létrehozott, öntudatra ébredt és elszabadult Mesterséges Intelligencia. Ez a sztori rengeteg lehetőséget ad az alkotóknak, hogy mély filozófiai témákat boncolgassanak a létezésről, a halálról, az emberről és a lélekről, arról, hogy mitől ember az ember igazán, és hogy milyen jogokkal rendelkezhet egy másik értelem, aki mesterséges, de mégis megfelel azoknak a kritériumoknak, amik értelmessé teszik – sőt, az is kérdéssé válik, hogy mik ezek a kritériumok. Az animéről tanulmányok tucatjai születtek, amelyek ezeket a kérdéseket próbálták megvizsgálni, de mind máig elmondhatjuk, hogy a GITS az egyik legfontosabb alapmű ebben a kategóriában. A környezet atmoszférája egyszerre idézi meg Ridley Scott Szárnyas fejvadászát és egyszerre szakad is el tőle, a zene, akárcsak Vangelis filmzenéje berántja az embert. A felvetett kérdések és a megvalósítás különlegessége miatt minden tekintetben mestermű.
Ugyanez sajnos nem mondható el a folytatásáról, az Innocence-ről (2004). A kérdések ugyanazok, a válaszok is hasonlóak. Rejtélyes gyilkosságok történnek, kéjandroidok gyilkolják „kuncsaftjaikat”. A nyomozás hamarosan újfent mély filozófiai problémákba torkollik, a valóság és a lélek kérdésköréhez kapcsolódóan. A bibliai és kulturális utalásokkal teletűzdelt párbeszédek kibővítik az értelmezést, ám emiatt majdhogynem követhetetlenné és értelmezhetetlenné válik az anime. Ami javára válik az Innocence-nek, az a képi világa: egyszerre futurisztikus és retro, klausztrofóbikus hangulattal és hatalmas nyílt terekkel dolgozik. Az óriási, északi iparvidék madártávlati képe szinte mindent magában foglal, amit a film meg akar mutatni nekünk.
Még az Innocence előtt kijött egy 24 részes GITS sorozat, a Stand Alone Complex (2002-2003). A részek többsége egy-egy különálló eseményt mond el, lényegük, hogy mind a 9-es Ügyosztály egy akciója. A készítők nagyon ötletesek voltak, ugyanis rengeteg olyan kérdést felvetettek a sorozatban, ami érdekes lehet a közeljövő cybervilágának szempontjából. Maga a kerettörténet is nagyon eredeti: egy hacker, a Vigyori több évvel ezelőtt már színre lépett, kijátszotta a megfigyelő kamerákat, meghekkelte több száz ember kiberagyát, aztán hirtelen eltűnt. Ám most olyan jelek mutatkoznak, hogy a Vigyori – vagy valaki, aki a nyomába akar lépni – újra megjelenik. Az erkölcsi, társadalmi kérdések egyensúlyban vannak a technikai kérdésekkel. Itt, ahogy az egész GITS univerzumban a cyberpunknak sokkal inkább az élhetőbb része játszik szerepet. Ugyan itt is vannak hackerek és konzolcowboyok, de ez a világ nem olyan reménytelen és disztópikus, mint mondjuk a Neurománc világa. A sorozat második „szezonja” a S.A.C. 2nd GIG (2004-2005) már inkább egy társadalmi problémát, pontosabban a negyedik világháborút követő menekültkérdést helyezi előtérbe, ehhez kapcsolja a terrorizmust és az emberi jogok kérdését. A két sorozatot végül egy harmadik mozival zárták le, ez volt a GITS S.A.C. Solid State Society (2006). Ez a film inkább tekinthető egy másfél órásra nyújtott SAC epizódnak, de mivel megjelenik benne a Bábjátékos (noha nem ugyanazt a szereplőt takarja, mint az 1995-ös eredetiben), és több ponton is mintha utalás történne az első filmre, ezért nem lehet egyértelműen elhelyezni. Mindenesetre itt is a szokásos CP kérdések kerülnek elő, de ez már sokkal sztoricentrikusabb, kevésbé mélyül el a problémákban, így sajnos nem sikerül kilépnie az első rész árnyékából.
1998-ban két nagyon érdekes és mára szintén kultikussá vált animesorozat jelent meg. Az egyik a Cowboy Bebop (Csillagközi fejvadászok, Shinichiro Watanabe), egy többféle stílust keverő anime. 2071-ben járunk. A Föld romokban, a Naprendszer bolygóit pedig terraformálták, nyüzsögnek rajtuk az emberek. Az anime egyszerre jövőben játszódó western, cyberpunk, jakuzafilm és vígjáték, hősei fejvadászok, akik az űrt járják fejpénz után kajtatva, ám mindeközben múltjukban sötét titkok rejtőznek. Nem kimondottan cyberpunk, inkább amolyan poszt-cyberpunk az MI-kkel, a mindenhonnan elérhető hálózattal és a CP-re jellemző, néhol feltűnő urbánus helyszínekkel és multikulturalizmusával.
A másik anime azonban ennél sokkal érdekesebb darab. A Serial Experiments Lain (rendező: Nakamura Ryutaro) 13 epizódja talán még a GITS-nél is bonyolultabb. A közeljövőben játszódó történet főhőse a tizenhárom éves, visszahúzódó lány, Iwakura Lain. Laint nem nagyon érdekli semmi, nem igen barátkozik, és a szüleivel sem beszél valami sokat. Egyik nap azonban kap egy emailt, ahogy minden más osztálytársa is. Az üzenetet a nemrég öngyilkosságot elkövetett osztálytársa küldte, és azt írja benne, hogy nem halt meg, csupán a testétől szabadult meg, hogy szabaddá váljon a Wired-ben, a világhálón. Laint, a többi barátjával ellentétben nem hagyja hidegen a dolog, és apjával megveteti a legújabb és legfejlettebb Navi számítógépet. Lain hamarosan egyre több időt tölt a Wired-ben, miközben a valóságban is egyre furcsább dolgok történnek: emberek lesznek öngyilkosok minden ok nélkül, titokzatos fekete öltönyös alakok bukkannak fel, és valami módon mintha egy másik Lain is feltűnne a színen. A valóság és a virtualitás kezd teljesen összemosódni, és maga a lány sem biztos benne, ki is ő valójában. Tényleg létezik egy másik énje a virtuális valóságban, vagy az is ő maga? Mi köze van mindehhez a titokzatos hackercsoportnak, a Lovagoknak (Knights)? És ki az a furcsa figura, aki magát a Wired Istenének nevezi, és egyre inkább kezdi összekuszálni Lain életét – amiről kiderül, hogy egyáltalán nem az, aminek látszik. Az anime a legösszetettebb alkotások közé tartozik, ami a virtuális valósággal kapcsolatban megszületett. A korai Memex-elméletektől (a Memex egy 1945-ben elképzelt információs gépezet, melyet többször is próbáltak megvalósítani – az egyik ilyen kísérletből lett aztán a ma is használt Web) kezdve a Xanadu-projekten át a teológiai és ontológiai problémákig szinte minden kapcsolódó kérdés előkerül. A cyber hangulatot a hatalmas vezetékhálózatok, az állandó elektromos zúgás, a Navi hangja, Lain lassú összeolvadása a számítógépével, és a realitás és virtualitás egyre kaotikusabb összefolyása a végletekig fokozzák. Az anime egy percig sem ül le, a nézőnek folyamatosan kell gondolkodnia. Minden elejtett információtöredék fontos az összkép szempontjából, és még így sem bizonyos a teljes megértés. Nem hiába vált a Lain a GITS mellett az egyik legtöbbet idézett cyber-animévé.
Az anime, mint már említettük, sokkal kísérletezőbb a filmeknél. Ez abban is megnyilvánul, hogy az ezredfordulón készült alkotások témái és történetvezetésük bonyolult és szerteágazó. A 2003-ban készített Texhnolyze és a 2006-os Ergo Proxy is azok közé a munkák közé tartozik, amelyek élnek a cyberpunk stílustárával, de nem tekinthetőek egyértelműen CP animéknek. A Texhnolyze (Hamazaki Hirotsugu) egy anarchiába fulladt, föld alatti városban, Lukussban játszódik. Maga a Texhnolyze a mesterséges végtagok megnevezése, a város lakói közül majd mindenki rendelkezik valamilyen művégtaggal. A főhősnek, a 19 éves Ichisének, miután megsértette az Organo, a várost uraló bűnszervezet vezetőét, büntetésből levágják az egyik lábát és egyik karját. Azonban szerencséjére a Doktornő egy újfajta texhnolyzációs eljárással új végtagokat ad a fiúnak. Mindeközben feltűnik egy titokzatos lány, aki a város pusztulását jövendöli, és egy rejtélyes alak, aki minden valószínűség szerint a fönti világból irányítja az eseményeket. Maga az anime kiemelkedő alkotás, még ha a CP elemek nem is hangsúlyosak: társadalmi szétszakadás, a maffia és a bandák hatalma, technofétis, mind csak alkotóelem egy sokkal nagyobb képben. Ugyanez a helyzet az Ergo Proxy (Murase Shukou) esetében is. Ez az anime is egy hatalmas városban játszódik, Romdeau-ban. Itt a CP elemet az élet minden területén alkalmazott androidok, az autoreiv-ek jelentik, és az őket megfertőző cogito-vírus. Az ilyen fertőzött autoreiv-ek kiiktatásával foglalkozik a város urának unokája, Re-l (ejtsd: „rilü”) Mayer is. Egy nap furcsa teremtmény tör rá a lányra, majd összeverekszik egy másik, hozzá hasonló lénnyel. Mind kiderül, ezek a lények proxy-k, és valamilyen különös kapcsolatban állnak az egyik bevándorlóval, Vincent Law-val, aki kétségbeesésében elmenekül a városból, és Re-l-vel és egy autoreiv kislánnyal, Pino-val elindul a szülővárosába, hogy kiderítse, mi is történt vele valójában. A sorozat egy poszt-apokaliptikus jövőt tár elénk, ahol a városokon kívül csak mutánsok és romok vannak, olyannyira megváltozott a Föld, hogy rá se lehet ismerni. Így ez az anime is, mint ahogy a Texhnolyze, nem tekinthető egyértelműen tiszta cyberpunknak.
Érdemes még két animét megemlíteni. Az első az Animátrix, amely nem egy, hanem nyolc, a Mátrix-univerzumhoz kapcsolódó kisfilmet tartalmaz. A több rendező által készített, stílusban és mondanivalóban is elütő animék közt találunk a virtuális valóság meghibásodásával (Hiba a Mátrixban, Koji Morimoto; Világrekord, Yoshiaki Kawajiri), a mesterséges intelligenciákkal (Az emberi Mátrix, Peter Chung), az emberek és a gépek jövőjével foglalkozó (Második reneszánsz, Mahiro Maeda), ill. szimplán csak a Mátrix-filmek történetéhez kapcsolódó művet is (Detektív történet, Shinichiro Watanabe). Az Animátrix történetei, ahogy az alapul szolgáló filmek is, élnek a cyberpunk kelléktárával, a hangsúlyt főleg a virtuális valóság lehetőségeire, korlátjaira, és az ember-gép kapcsolatra helyezve.
A másik anime a nemrég elkészült Vexille - 2077 Nippon Sakoku (Fumihiko Sori, 2007). A Vexille világában a mind nagyobb mértékű robotizációval szemben az ENSZ és az USA közös erővel igyekszik fellépni. Ez azonban azt eredményezi, hogy 2067-ben Japán, amely élen jár a kibernetikában, úgy dönt, hogy izolálja magát a külvilág elől, még műholdas felvételeket sem sikerül készíteni a szigetországról. 2077-ben aztán egy rajtaütés során az USA bizonyítékokat szerez arra vonatkozóan, hogy Japán még a becslések szerint is jobban előrehaladt a kibernetikában. A vezetés úgy dönt, hogy egy különleges osztagot vetnek be, amelynek a feladata benyomulni Japánba és megakadályozni a Daiwa céget, hogy kibernetikus hadseregével hatalomra törjön. A film a túlzott kibernetizáció árnyoldalát mutatja be, az egész hi-tech jövő hátborzongató és taszító, amolyan igazi sötét cyberpunk világ.
Jól megfigyelhető tehát, hogy a japán anime, ahogy az egész japán társadalom, érzékenyen reagál a technika változásaira. És ahogy az irodalomban is a nyolcvanas, kilencvenes évek jelentették a cyberpunk aranykorát, úgy az animék közt is megfigyelhető az utóbbi időkben a tematika felhígulása. Mindenesetre az olyan művek máig tartó sikere, mint az Akira, a Ghost In The Shell-univerzum, vagy a Serial Experiments Lain, azt bizonyítják, hogy a mai generáció is fogékony az ezekben felvetett témák iránt.

További, cybrepunk, vagy afelé tendáló animék:
Appleseed (1988)
Appleseed – A jövő harcosai (2004)
Appleseed Saga Ex Machina (2007)
Blame! (2003)
Bus Gamer (2008)
Eve no Jikan (2008)
Genocyber (1994)
Battle Angel Alita (1993)
Metropolis (2001)
Mnemosyne (2008)
Silent Moebius (1998)
Wonderful Days (2003)