Fiction Kult

A magyar SF-et – ugyanúgy, ahogy a teljes magyar irodalmat – mindig egy különös kettősség jellemezte. Egyszerre volt elmaradva a Nyugati „trendektől”, és mindeközben mégis tűntek fel olyan írások, melyek megállták a helyüket a külföldi művekkel szemben, sőt, előfordult, hogy bizonyos aspektusukban túl is léptek rajtuk.
A cyberpunkkal, az SF fiatal ágával sincs ez másként. A hetvenes, nyolcvanas években kikristályosodott stílusirányzat késve jelent meg Magyarországon, és sokáig nem is nagyon kapott színteret. Persze mindez érthető, ha figyelembe vesszük, hogy idehaza a rendszerváltással szűnt meg az a fajta ideológiai-gondolkodásmódszeri gát, aminek eltűnése elengedhetetlen a cyberpunk, vagy magyarosan, a kiberpunk meghonosodásához. Az információs társadalom, a számítógépek, a globálissá váló világ, a Távol-Kelet dominanciája – akár technikai, akár kulturális téren – csak a kommunista rendszer fölbomlása után valósulhatott meg, amikor szabadon áramolhatott – kezdetben még kontrollálatlanul – az információ. Ugyan már a nyolcvanas években is jelentek meg elvétve cyberpunk felé tendáló írások – pl. Gáspár András novellái a Galaktikában –, igazán a kilencvenes évekig kellett várni a „klasszikus” magyar cyberpunkra.
A magyar CP első képviselője, mely a valóságban inkább egy, a megjelenésekor szokatlan hangvételű, mai terminussal élve pre-cyberpunk regény volt, úgy tűnt, a semmiből bukkant elő. A magyar olvasók előtt nem ismeretlen szerző, Gáspár András 1990-ben, a kelet-európai fordulat közepette jelentette meg Kiálts farkast című regényét. Főhőse, Vogel Zsigmond már egy korábbi, 1988-as novellájában (Egy üzletem, egy halálom) megjelenik, de igazán itt ismeri meg a magyar közönség a kefehajú ex-katonát és a furcsán ismerős, de mégis idegen 2091-es év Budapestjét (a regény emellett sokat köszönhet Gáspár Teremtünk, Teremtőnk [Vámpírok és csillagok, 1988] című novellájának is, melyből több ötlet is származik). A szerző regényében olyan sajátosan magyar hangot üt meg, hogy azonnal kultuszművé avanzsált. Az ábrázolt jövő, egy csillagközi háború utáni, zsúfolt, mutánsokkal teli, számunkra nehezen felfogható társadalmi rendszerű, ám mégis jellegzetesen pesties-gangos város képe a későbbiekben nagy hatást gyakorolt majd minden szerzőre, aki a cyberpunk felé kacsintgatott. Azonban ez mégsem volt igazi cyberpunk: hiányzott az információs forradalom jelensége, noha sok jegy – mint a globalizáció, a multikulturalizmus, a keleti kultúra megjelenése – jelen vannak a regényben. A folytatása, mely majd egy évtizeddel később, 1999-ben jelent meg, már egyértelműen cyberpunk. A Két életem egy halálom vállalati szamurájaival, az állami hatalom felett álló multinacionális cégeivel és kibernetikusan felturbózott szereplőivel nyugodt szívvel sorolható ebbe a kategóriába. Azonban ne felejtsük el, hogy ekkorra már a hazai olvasók előtt is reprezentálódott a CP. 1992-ben megjelent Gibson Neurománca, és a kilencvenes évek végére az egész Sprawl-trilógia és a Híd-trilógia első két kötete is napvilágot látott, ill. más CP szerzők munkái is megjelentek, mint Bruce Sterling, Lewis Shiner, John Shirley és Michael Swanwick. A CP elindult hódító útján, és ezzel párhuzamosan megjelent a hazai CP írók első hulláma: az epigonok és a tapogatózók.
A cyber-hullám első jelentősebb képviselői a főleg magyar szerzőket megjelentető Cherubion Kiadó SF antológiáiban jelentek meg. Legmarkánsabban Hüse Lajos (Tristan de Luca) képviselte ezt az irányzatot. Az első Cherubion antológiában (Ozirisz országa) megjelent Ép testben ép lélek (1996) című írása a pusztuló XXI. században játszódik, ahol egy maffiavezér személyiségét egy másik testbe tölti át, ám a test eredeti tudata nem tűnik el. Már itt megmutatkozik a Hüsére jellemző komor világkép és a spanyol ajkú népesség favorizálása. Következő írása, a Cybermacák (Az univerzum örökösei, 1997) egy igen érdekes jövőképet tár az olvasó elé: hősei, három orgyilkos, három kibernetikusan felturbózott gyilkológép – női testben. A világ összeomlott: a tengeren olajfoltok úsznak, a különféle kormányok hatalma gyenge, bár léteznek országok, mint az óriási, spanyol-ajkú világot összefogó hispano állam. Mindezeket ellensúlyozza viszont a mindenhol jelen lévő maffia – legyen szó a triádokról vagy az orosz maffiáról. A műnek folytatása is született Szemétváros (A galaxis császára, 1998) címmel, ez a San Franciscót és környékét borító hatalmas szeméttengeren játszódik, melyből csak néhol kandikálnak ki a hajdani felhőkarcolók. Azonban bármennyire is csábító, mégsem lehet teljesen komolyan venni ezeket az írásokat, ugyanis túl sok bennük az értelmetlen akció, a cyberpunk inkább csak háttérként funkcionál. Hüse több CP regényt is írt – bár ezek gyakran csak „cyber” címkével futottak. A Csillagrobbanás (1998) című regénye címével ellentétben nem az űrben, hanem a XXI. század második felének Európájában játszódik, ahol nyolc hatalmas és mindenható Vállalat igazgatja az ügyeket. A főhősnő, Mika Anjel ócska zugügyvédként tevékenykedik a lepusztult és állandóan komor Rotterdamban. Mikor elvállalja az egyik Cég, a Van Zeelg Társaság elbocsátott alkalmazottjának az ügyét, a legmélyebb vállalati harcokba keveredik bele egyik pillanatról a másikra, és kiderül, hogy sokkal nagyobb dolgokba tenyerelt bele, mint azt előre gondolta volna.
Bár nem kimondottan a cyberpunk volt a jellemző tematikája, mégis érdemes megemlíteni pl. Pap Violát, akinek Tranzakció (Csillagrobbanás) című novellájának hősnője a XXI. század jól ismert művészeinek egyike, és az ő rövid történetén át megismerhetünk egy CP-szerű jövőt. A magyar cyberpunk egyik első képviselőjének szokták nevezni Trenka Csaba Gábort is. Ez csupán akkor lehetne helytálló, ha novellái, mint a Galaktikus pornográfia (1996) szimplán a közeljövő Budapestjén játszódnának: azonban Trenka Budapestje sokkal jobban elrugaszkodik a realitásoktól, mint azt a cyberpunk megengedné.
És így érkeztünk el a magyar CP talán legismertebb alakjához, László Zoltánhoz. A fiatal író története ismert: megírt egy regényt, amit majd egy évtizeden át nem tudott megjelentetni, és miközben a kiadókat járta – és nem mellékesen csiszolta a regényt – szép lassan a hazai cyberpunk kultikus szerzőjévé vált. Már első, Textreme (1998) című novellája egyértelműen mutatja Gibson hatását. A történet hőse autókat tuningol: egyedi kérésre páncélt, golyóálló üveget, fejlett fedélzeti számítógép-rendszert és még sok más apróságot épít bele az egyszerű, mezei autókba, miközben azok külsőre is megváltoznak. Lászlóra jellemző, hogy írásai nem valamelyik távoli metropoliszban játszódnak, hanem a közeljövő Budapestjén – ez esetleg betudható a Kiálts farkast hatásának, de ez nem ennyire egyértelműen eldönthető. A Neontánc (Feketecsuklyások, 1999) hőse virtuális pornófilmeket árul ugyancsak a jövő Budapestjének sötét éjszakáiban, és érezhető a történetben a Strange Days című CP film hatása. Ezek a cyberpunk novellák még erősen „Gibson-szagúak”, elég csak az Odafent (Holtak galaxisa, 2000) című novellára gondolnunk, ami a súlytalanságban élő művészről szól – ez emlékeztet a Mona Lisa Overdrive egyik alkotóelemére. Az igazi ismeretséget azonban a végre, 2005-ben megjelent Hiperballada című regény hozta el. A regény – ahogy később minden László-regény – nem egyetlen SF témát dolgoz fel. Az alapszituáció szerint a hidegháborús versenyt a Szovjetunió nyerte meg, így fennmaradt a kommunizmus Magyarországon, az információs társadalom pedig egy furcsa kontrollon keresztül szivárog be a blokk országaiba – de persze itt is jelen vannak a csempészek és az illegálisan árusított ill. használt távol-keleti vagy egyéb hi-tech holmik. A regény virtuális valóságát a Párt megpróbálja ellenőrzése alatt tartani, miközben a hackerekkel vívja a harcot; a züllött fiatalok lázadásuk jeleként mindenféle drogot szednek és bolyonganak a lepusztult áruházakban; eközben a „seftelők” is próbálnak evickélni a „hiper-gulyáskommunizmusban”.
László már a regény megjelenése előtt kezdte megtalálni saját hangját, ezzel párhuzamosan pedig elhagyta a CP leegyszerűsített formáit. A cyberpunk elemek már nem a történet központi mozgatórugói. Második regényében, a Nagatéban (2005), ami az SF és a fantasy érdekes keveréke a CP elemet a hatalmas vállalatok, a Keringésben (2008) a közeljövő globális problémái – éghajlati, humanitárius és gazdasági összeomlás – ill. Baran, a blogger figurája jelenti. Novellái is hasonlóak: virtuális valóság, MI-k, mind-mind csak alkotóelem – eltűnt a komor és borús cyberpunk jövőkép, helyét valami egészen más váltotta fel.
Ezt követően a cyberpunk olyan helyről érkezett, ahonnan senki nem várta. A mai magyar valóság és a sötét CP jövőképét ötvözi az 1 link (2001) című regény. Már maga a mű megszületése is valóságos cyber-realizmus: az Origó pályázatára, fejezetenként az interneten közölték a regényt, és a pályázat győzteseként került ki a könyvesboltokba az 1 link. Szerzője, Jake Smiles, a mai napig nem fedte fel kilétét, találgatásoknak és városi legendáknak adva táptalajt. A regény a mai „ká-európai” valóság és a cyberpunk miliő elmosódott határmezsgyéjén mozog, szereplői annyira szürrealisztikusak, hogy világuk már rémisztően hasonló a saját mindennapjain világához.
Érdekességképpen megemlíthető Z. Németh István Szlovákiában megjelent Kis magyar cyberpunk (2007) című novelláskötete. Ugyan sok írásnak szinte semmi köze nincs a szűkebben vett cyberpunkhoz, azért itt-ott felsejlenek cyber elemek – a Cyber Tours című írásban például a terrorfenyegetettségtől és balesetektől tartó emberek a virtuális valóságban tesznek utazásokat.
A hazai cyberpunk legfrissebb képviselője a mindeddig ismeretlen Csepregi Tamás által írt könyv, a Szintetikus álom (2009). A regény – ami inkább kapcsolódó novellák összessége – a Gáspár-László vonalat folytatja tovább: Budapesten, pontosabban a Pest-Buda Agglomerátum Rt. területén játszódik 2081-ben. A hatalmas, nyolcmilliós, zsúfolt metropolist a mindenható Rt. irányítja, az utcákon pedig hackerek, punkok, szegény átlagemberek élik életüket, a hatalmas üvegpalotákban kínai milliárdosok és sötét maffiózók figyelik a romlásba rohanó várost.
Jól látható tehát, hogy a magyar cyberpunk majd két évtizede alatt a legkülönfélébb műveket produkálta, mégis a legsikeresebbek azok lettek, melyek hazai ízt kölcsönöztek a CP sablonjainak. Talán túl bátor dolog lenne kijelenteni, hogy a magyar cyberpunk erős, de azt meg kell hagyni, hogy itt-ott akadnak érdekes kezdeményezések. Sőt, az irodalom mellett már a film is kitermelte a maga – természetesen egyedien értelmezett – cyberpunk műveit, mint a klasszikus-kultikus Meteo (1989, Monory M. András), az 1 (2009, Pater Sparrow) és az Adás (2009, Vranik Roland). És persze ne feledkezzünk meg a CP ma is töretlen népszerűségéről az online csatornákon – hisz a cyberpunk lassan valósággá válik. És ez alól kishazánk sem lehet kivétel.