Fiction Kult

Lajtai Gábor 1960-ban született Afrika szívében, Hungarovillben, Egyenlítői Magyar Afrika fővárosában. Az ő története nem azért különös, mert egy olyan világban játszódik, ahol a második világháborút a Tengelyhatalmak nyerték meg, és így a csatlós országok, köztük Magyarország is részesedhetett az imperializmus gyönyöreiből. Lajtai Gabit ez egy csöppet sem érdekli, miközben egyedüli fehér fiúként a feketék negyedében, koszosan játszik a bennszülött gyerekekkel, vagy amikor az öreg néger, Ambala egy talizmánt ad neki. Gabit sokkal inkább érdekli a Mária-öböl, a hányattatott sorsú Lajtai család Turáni vendéglője, mely mint valami nemzedékeket gúzsba kötő átok, Afrikához láncolja a családot. A regényben tanúi lehetünk a fiatal Lajtai cseperedésének, hogyan válik egy arab fiú barátjává, hogyan játszanak az alkonyban a környékbeliekkel, hogyan ismerik meg a halált, a félelmet és a szerelmet, mely perzselőbb, mint a Szahara homokja.
A helyszínek és a szereplők mások, de az események ugyanolyanok. Mintha a mi történelmünknek a torzított képét látnánk, csak kommunisták helyett fasiszták, MSZMP helyett MSZFMP, osztályharc helyett fajok közti különbségek színezik a képet. A diktatúra mindenhol ugyanolyan, és erre Gábornak is rá kell ébrednie. A fiatal fiú egyetlen szerelme a misztikus és kiismerhetetlen Afrika, és a nem kevésbé misztikus Hunyadi Ági. De kénytelen felismerni, hogy ebben a világban a tiszta érzéseknek nincs helyük. Aki élni akar, annak el kell adnia a lelkét, és Gábor pont ezt teszi. Azért, hogy ő válhasson a sötét kontinens legerősebb emberévé, a „sziklakőszellemmé, a démonok urává”, belép a fasiszták közé, erkölcsileg és törvényileg is elítélhető dolgokat tesz. Mindezt azért, hogy amint lehetősége nyílik, elhagyhassa Afrikát, és egy másik világban próbáljon új életet kezdeni. Megjárja a Poklot és a Mennyet, mely kettő nem sokban különbözik egymástól. Elárul és elárulják, megcsal és megcsalják, öl – és lélekben őt is megölik. A történet maga nem is fontos. Az érzések, Afrika lüktetése, mely olyan, mint a bennszülött lányok tánca és a sötét alkonyzenék dallamai, végigkísérik a főhős rövid és eseménydús életét, míg eljut egy új kor kapujába, ami valószínűleg ugyanolyan lesz, mint az előző.
Trenka Csaba Gábor 1991-es Egyenlítői Magyar Afrika című regénye alternatív történelem, de az egész csak háttérül szolgál ahhoz, hogy a szerző elmondhassa, milyen is legbelül az ember, és hogy mi is az, ami igazán fontos az életben. A könyvben szereplő világ kínosan hasonlít a miénkre, minden baklövése a mi baklövésünk, minden nevetséges mozzanata minket tesz nevetségessé, bűnei a mi bűneink.

„És most ki védene meg bennünket a románoktól, ha nem a Harmadik Birodalom? Már megint elfoglaltak a Niger mellett néhány ültetvényt tőlünk, azon az alapon, hogy az a Dáciából érkezett római légionáriusoké volt Vespasianus császár idején.”

Szereplői kezdetben idegenül mozognak Afrika ősi világában, ám hamarosan furcsa keverékét alkotják meg itt a feketék, az arabok és a magyarok világának, egy „Kis-Magyarországot”, ahol otthon vannak, sokkal inkább, mint a távoli Magyarországon, ahol a mesékből ismert hó hull az égből és a háború megkövült résztvevői próbálják irányítani az eseményeket. Az író egy idegen perspektívát teremt számunkra, amiben minden átértékelődik. A könyv élvezetéhez – mint majd minden Trenka íráshoz – hozzá tartozik a Napoleon Boulevard által készített Egyenlítői Magyar Afrika című album is, mely ugyanolyan lüktető, mint maga a regény.

„Neandervölgyiek vagyunk, akik megpróbálkoznak az űrhajókkal. Ami eddig történt, az csak zavaros, alaktalan előjáték. Évezredes, süket másnaposság. A szánk sarkában még ott piroslik a vérrel kevert, üdítő méreg. Becsuktam a szemem. Spirálködök, galaxisok fénylettek át a szemhéjam mögött. A történelem holnap kezdődik. Azt hiszem.”