Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

November – December
1.  herryporter (48)
2.  Gimli (3)
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (11)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

A Szökőkút – IV. rész

Történetek | Beküldte: RV | 2009.09.05. 1:35

A hatalmas tér ragyogó arany fényben úszott, amelyet a közepén magasodó angyalszobor bocsátott ki magából, miközben rövid és szélsebes vörös nyalábok cikáztak elő a tenyeréből száz és száz irányba. Olyan volt, mint egy szív, amely előbb magába szívja a létezéshez szükséges anyagokat, aztán kilöki magából mindet, miután felhasználta őket. Lüktetett, mozgásban tartotta az áramlást, és eközben mindent magába nyelt és felemésztett, ami hasznosnak bizonyult. A köré óva kupolaként boruló mátrix kék és szürke kristályai folyamatosan alakultak, hol valami régi kastély, hol valami modern üvegpalota alakjába rendeződve, hogy pillanatokkal később egyszerűen szilánkokra törjenek, és átrendeződjenek.
Az angyal feje körül egy felhőhöz hasonlító folt lebegett, és időnként határozottan úgy tűnt, mintha valami arc formálódott volna belőle, amelynek sötét tekintete a követhetetlen gyorsasággal száguldó vörös nyalábokat figyelné. Hol közelebb úszott az egyikhez, hol magát az angyalszobrot közelítette meg, míg máskor a tér egészen távoli pontjáig húzódott vissza. Úgy körözött a levegőben, mint éji lepke a fényforrás körül egy fülledt nyári éjszakán, aztán hirtelen sisteregve tágulni kezdett, színe elsötétült, végül egy tompa hang kíséretében egyszerűen semmivé foszlott.
És vele együtt a termet betöltő ragyogás is. Az angyalt övező aura elhalványodott, majd elenyészett, és nem maradt más, csak a mátrix hideg kék-szürke, unott csillogása. A szobor leengedte a kezét, és a vörös nyalábok üveggolyók módjára rebbentek szét, és vesztek bele a szürkeségbe. Az angyal lehunyta a szemét, mintha aludni térne, és hirtelen sötétségbe borult körülötte minden.

Wade szabályosan feltépte a kopott hűtőszekrény ajtaját, kivett belőle egy címke nélküli üveget, lecsavarta a kupakját, és egy nagyot kortyolt belőle. Arca egy pillanatra torz grimaszba rándult, ahogy a rossz minőségű vodka szétáradt a szájában, majd végigfolyt a nyelőcsövén, ám a gyomrában szétterülő kellemes melegség érzete hamar feledtette vele az ital szörnyű ízét. Becsapta a hűtő ajtaját, és kezében az üveggel visszatért a nappaliba, ahol a kiürült ételtartó dobozokkal és az azokból származó ételek maradványainak foltjaival tarkított rozzant kanapé egyik szélén, egy szakadt díszpárnának dőlve ott ült a Candace nevű nő, aki megmentette az életét a sikátorban.
Egy szót sem szólt, miközben a tömött függővasúton utaztak, igaz, Wade sem volt a legbeszédesebb kedvében, de abban biztos volt, hogy ha bármit is kérdezne a nőtől, csupán egy üres, fekete tekintet volna rá a válasz. Csak bámult kifelé a függővasút ablakán, bele az utcákon és az épületeken villódzó fények kavalkádjába. Észre sem vette, hogy ujjai már teljesen elfehéredtek, úgy szorította az egyik kapaszkodót, holott a vasút épp egy viszonylag egyenes szakaszon suhant el. A vasúti pálya mellett sorakozó felhőkarcolók egyikéről az épp aktuális virtuálsztár hat emelet magas arca mosolygott rá, üres és kifejezéstelen tekintettel. Wade felsóhajtott és lehunyta a szemét. A sikátorban történt lövöldözés óta az ijedtség helyét tompa félelem vette át, amely lassan rátelepedett a fiú elméjére, és befúrta magát az agya legmélyebb zugaiba is. Már nem volt biztonságban, a halál céges ügynökei ott loholtak a nyomában, és csak idő kérdése volt, hogy mikor találnak rá. Még szinte semmit sem tudott meg arról, mi történt a barátjával, de máris holtan akarták látni. Eszébe jutott, hogy le kellene lépnie a városból, elutazni valahová, ahol meghúzhatja magát egy ideig, de hamar rájött, hogy annak, aki el akarja tenni őt is láb alól, valószínűleg bármilyen messzire elér a keze, és előbb-utóbb úgyis megtalálná. Tanácstalanul felsóhajtott, kinyitotta a szemét, és egyenesen belebámult egy érzékstimulátorokat népszerűsítő holoreklámba. A függővasút monoton surrogása lassan visszarángatta a gondolataiból, és hallotta, amint egy digitális női hang közli az utasokkal, hogy a San Alberto állomás következik.
Amikor a vasút megállt, Wade biccentett a nőnek, hogy kövesse, és leszállt. Elsétáltak az omladozó templom mellett, amiről az állomás a nevét kapta, átvágtak egy kisebb parkon, amelynek sötétjében drogosok és kurvák rejtőztek, aztán ráfordultak a Tremont Avenue-re. Egymás mellett lépkedtek, de Wade továbbra sem akart a nővel beszélgetni, és inkább a földet bámulta. Végül elértek ahhoz a hatalmas bérházhoz, amelyben Wade lakott. Amikor beléptek az öreg portás alaposan végigmérte a nőt, miközben rávigyorgott a fiúra, azonban Candace sötét tekintete pillanatok alatt lehervasztotta az öreg fogatlan mosolyát. Beléptek a liftbe, és felmentek a tizenkilencedik emeletre, ahol Wade nem túl nagy lakása volt. Miután beléptek, a fiú hellyel kínálta a nőt, és kiviharzott a konyhába.
– Most már megnyugodtál? – kérdezte a nő, amikor Wade, kezében az üveggel, visszatért a nappaliba. – Nem követett senki, biztonságban vagyunk.
Wade meghúzta az üveget.
– Már nem lehetek biztonságban – morogta.
Candace felállt a kanapéról, odalépett a fiúhoz, és egy könnyed mozdulattal kicsavarta a kezéből az üveget, ami hangos csattanással tört darabokra a márványutánzatokkal borított padlón; a levegőben szétterült az alkohol jellegzetes szaga. Wade felháborodottan felkiáltott, de a nő megragadta a karját, odarángatta a kanapéhoz, rálökte, és a térdével a mellkasára támaszkodott, nehogy megmozduljon.
– Na, ide figyelj – mondta épp olyan nyugodt hangon, mint miután lelőtte azt a két fickót a sikátorban. – Azzal nem mész semmire, ha keseregsz, és hulla részegre iszod magad. Azért vagyok itt, hogy segítsek neked, de erre csak akkor vagyok hajlandó, ha képes vagy tiszta fejjel gondolkodni. Benne vagy a szarban, és nélkülem aligha tudsz kimászni belőle, ezért, ha azt akarod, hogy még egy hét múlva is életben legyél, akkor kapd össze magad, és próbálj meg nem úgy viselkedni, mint egy hisztis kurva! – Hátralépett, és engedte, hogy Wade felüljön. – Ezt az ügyet csak úgy úszhatod meg élve, ha rám hallgatsz, érted már?
Wade bólintott, miközben a bordáit tapogatta.
– Mi ez az egész? – kérdezte. – Azért akarnak kinyírni, mert elmentem a halott barátom lakására körbenézni? Kinek ártottam ezzel? Nem csináltam semmit.
– Becsatlakoztál a gépére.
– Az csak pár perc volt – emelte fel a kezét védekezően –, és még csak adatokat sem kérdeztem le. Basszus, mi ez az egész? – ismételte, aztán felpattant, és járkálni kezdett a nappaliban, cipője alatt időnként megroppantak a vodkásüveg darabjai. – Mibe keveredett bele Frankie?
A nő fekete kiberszemei a fiút követték.
– Valami olyat látott, amit nem lett volna szabad.
– De mit?
– A Szökőkutat – felelte Candace egyszerűen.
Wade megtorpant, és a nőre nézett.
– Na persze – mondta. – Frankie nem volt elég jó ahhoz, hogy átjusson a legkeményebb VGA-kkal felvértezett rendszereken, és nem hiszem, hogy hozzájutott volna valami igazán jó romboló programhoz. – Megrázta a fejét, aztán újból a nőre nézett. – Más mesét találj ki!
Candace szoborszerű arcán megrándult egy apró izom.
– Ne feszítsd túl a húrt, Wade – figyelmeztette. – Akár hiszed, akár nem, a haverodat azért lőtték agyon, mert rátalált a Szökőkútra, ami úgy tűnik, nagyon is létezik.
– Úgy tűnik?
– Nem voltak biztosak a létezésében.
– Kik? – kérdezte a fiú, és visszaroskadt a kanapéra, mert kezdte megérteni, hogy minden perccel egyre mélyebbre merül egy olyan rejtélyes ügyben, ahol semmi nem számít, se pénz, se emberi életek, csak az, hogy a titkokra sose derüljön fény. – A megbízóid? Kinek dolgozol? – Óvatosan méregetni kezdte a nyugodtan álló nőt, miközben keze lassan a még mindig a kabátja zsebében pihenő X2-es Beretta felé mozdult. – A kormány ügynöke vagy?
A nő nem mozdult, de Wade mégis úgy érezte, hogy a fekete kiberszemek átlátnak rajta, és pontosan követik minden mozdulatát.
– Csak tudd, ha netán megpróbálnál fegyvert rántani – magyarázta kedvesen –, gondolkodás nélkül szétlövöm a golyóidat. – Megvillantott egy mosolyt. – Gondolom, ezt nem szeretnéd. – Wade bólintott, és kivette a kezét a kabátja zsebéből. – Helyes – mondta Candace, és közelebb lépett. – Most pedig figyelj! A Szökőkút létezik. Eredetileg a három legnagyobb vállalat fejlesztette ki, de miután rájöttek, milyen hatalom birtokába lehet jutni általa, nem merték megkockáztatni, hogy használatba helyezzék. Egyedül a TechnoCorp ragaszkodott ahhoz, hogy mégis használják, ha már megalkották, azonban a Watanabe és a Gen-Tech egy vírussal lerombolták a rendszert. Mindenki úgy tudta, a Szökőkútnak vége lett, azonban teljesen váratlanul a haverod felfedezett valamit, és alig egy órával később a TechnoCorp ügynökei kivégezték. A TechnoCorp titkol valamit, és a megbízóim arra gyanakodnak, hogy létrehoztak egy újabb Szökőkutat.
– Melyik a megbízód, a Gen-Tech vagy a Watanabe?
– Lényegtelen – legyintett Candace. – A Szökőkút veszélyes, nem maradhat egy olyan hatalomra éhes vállalat birtokában, mint a TechnoCorp. Ugyanúgy meg kell semmisíteni, mint az elődjét.
Wade lehajtotta a fejét.
– Hát ezért halt meg Frankie – mormolta. – Mert látta, amit mindig is látni szeretett volna. Milyen kegyetlen a sors, hogy éppen akkor vetett véget az életének, amikor teljesült a legnagyobb álma.
– Rajta már nem segíthetsz, de a te életed is veszélyben van – mondta a nő. – Fenyegetést jelentesz a TechnoCorp számára, mert tudod, mit keresett Frankie, és attól tartanak, ha folytatod a szaglászást, felfeded a titkukat. Az üldözőidet is ők bérelték fel, mert nem akarták, hogy az ügynökeik feltűnést keltsenek és a rendőrség gyanút fogjon, de arra nem számíthattak, hogy én közbelépek. A TechnoCorp holtan akar látni, és biztos lehetsz benne, hogy legközelebb már a legjobb ügynökeiket küldik utánad.
– Mintha azt mondtad volna, az a dolgod, hogy megvédj!
– Igen, de az ügynek csak akkor lesz vége, ha felfedjük a TechnoCorp titkát – felelte Candace. – Ehhez viszont a te segítséged is kell, mondjuk úgy, hogy az éremnek két oldala van. Én megvédem a segged, miközben te kitalálod, hogyan juthatunk el a Szökőkúthoz.
Wade úgy érezte, szüksége van egy italra, de inkább nem mozdult. Lehajtotta a fejét, és arcát a tenyereibe temetve próbált gondolkodni. Egyáltalán nem volt ínyére a helyzet, de semmiképpen sem akarta úgy végezni, mint Frankie, és ez valamennyire ösztönzőleg hatott rá. Csempészként mindig kínosan ügyelt arra, hogy sose menjen bele olyan üzletekbe, amelyeknek akár a legkisebb köze is lehet valamelyik óriáscéghez, ehhez képes most belecseppent a három legveszedelmesebb vállalat küzdelmének kellős közepébe. Biztosra vette, hogy ha belemegy a dologba, azzal gyakorlatilag aláírja a halálos ítéletét, mert bármilyen jó zsoldosnak is tűnt a nő, nem hitte, hogy képes volna céges ügynökök tucatjaival elbánni. Ezt aztán jól megcsináltad, Frankie! Kösz szépen! Felsóhajtott, és a fejét felemelve a nőre nézett, aki még mindig ott állt előtte.
– Én nem vagyok konzolkalóz – mondta fáradtan. – Néha becsatlakozom egy-egy adatbázisba, de többhöz nem értek. Ha el akarunk jutni a Szökőkúthoz, keresnünk kell valakit, aki elég jó.
– Ez azt jelenti, benne vagy? – kérdezte Candace.
– Csak Frankie emléke miatt – bólintott Wade. – Tudom, hogy ő is ezt tenné, és ennyivel tartozom neki, még akkor is, ha ő kavarta ezt az egész szart.
– Jól döntöttél – felelte a nő.
Átsétált a nappalin, odalépett az ablakhoz, és a koszos függönyt félrehajtva kibámult az éjszakába. A szemben lévő toronyház oldalára hatalmas holoreklámot vetítettek, amelyen épp a Watanabe Industries egyik alkalmazottja áradozott az általuk gyártott termékek tökéletes minőségéről, megbízhatóságáról, és természetesen a mindenki számára elérhető árukról. Candace figyelte egy darabig a ragyogó arccal, természetesnek tűnő lelkesedéssel beszélő japán férfit, aztán megrázta a fejét. Ha nem tudta volna, miként működtek az efféle tudatot manipuláló tömegreklámok, másnap valószínűleg ő is szaladt volna az első bevásárlóközpontba, hogy vagyonokat költsön haszontalan tárgyakra, így azonban csak egy mosollyal nyugtázta a dolgot. Hallotta, amint Wade odalépett mellé, de úgy tett, mintha nem vette volna észre.
– Minden este ez megy – mondta a fiú. – Már vagy egy éve.
– Lenyűgöző, ugyanakkor félelmetes is, ahogy ezek révén irányítják emberek százezreit, akinek nem is tudják, hogy a vásárlási vágyuk nem is valóságos.
– Lassan már semmi sem lesz az – mondta Wade. – Azt láthatsz és érezhetsz, amit csak akarsz, miközben akár egy üres szoba kellős közepén fekszel. A virtuális világ terjed, megállíthatatlanul, és mi egy idő után nem fogunk tudni lépést tartani vele. – Bizonytalanul felnevetett. – Vagy az ember korlátai is kitágulnak, az őt körülvevő világgal együtt?
Candace megvonta a vállát.
– Ki tudja – felelte.
Wade a nőre nézett. A kintről beáradó fény ezüstösre festette az arcát, és megcsillant a fekete szemek lencséin. Nem volt olyan szép, mint a plakátokon mosolygó virtuálsztárok, de kétség kívül vonzó volt. Maggie jutott róla az eszébe, ahogy egy bögre gőzölgő teával az ablak előtt áll, és nevetve figyeli a holoreklámokat. Egy pillanatra eluralkodott rajta a szomorúság, és hangtalanul felsóhajtott, lenyelve a múlt fájdalmas emlékeit.
– Azt hiszem, tudok valakit – mondta Wade néhány pillanattal később, visszatérve beszélgetésük eredeti témájához. – Nem találkoztam még vele, csak a nevét tudom. Azt mondják, elég ügyes. – Többet szándékosan nem árult el, mert nem bízott teljesen a nőben, és nem akarta felfedni minden kártyáját. – Talán érdekelheti a dolog.
– Hol találjuk meg?
– A Tricky Gadgetsben dolgozik – felelte.
– Rendben – bólintott Candace, és ellépett az ablaktól. – Aludd ki magad, Wade, amíg megteheted.
– Igen, azt hiszem, egy alvás jól fog esni.
– Helyes – mondta a nő az ajtó felé indulva –, és ne csinálj semmi hülyeséget!
Elmosolyodott, aztán kilépett a folyosóra, és az ajtó halkan surrogva húzódott vissza a helyére utána. Wade kibámult az ablakon a szemközti épületre, ám az sötét maradt, a holoreklámok már elhallgattak. Felsóhajtott, és megvonta a vállát, mintha csalódott volna emiatt, de aztán rájött, hogy csupán a régi emlékek fájdalmas ürességét érzi. Ellépett az ablaktól, és a talpa alatt megreccsentek a törött üveg szilánkjai. Lenézett, és arra gondolt, vajon az élete is ilyen apró darabokra hullik majd szét az elkövetkezendő napok során. Remélte, hogy nem, ám az ügyben felbukkant óriáscégek sötét árnyéka nem sok jót ígért. Újból felsóhajtott, és hirtelen rátört a fáradtság. Az üzletelés a Belső Városban, a lövöldözés, és a találkozás a feltehetően bérgyilkos nővel túl sok volt neki egy napra, még akkor is, ha csempészként már elég mélyre süllyedt az alvilágban.
Kiment a konyhába, hogy megkeresse a seprőt, aztán úgy döntött, az üvegcserepek várhatnak reggelig. A hűtőt kinyitva sokáig szemezett egy csomag dobozos sörrel, de – bármennyire is jól esett volna most az alkohol könnyű bódulata – megfogatta a nő tanácsát, és inkább egy palack ásványvíz után nyúlt. Megitta, és a kiürült szintetikus műanyag flakont letette a pultra. Az egyik szekrényből előkotort egy kis dobozt, tartalmának egy részét a tenyerébe borította, aztán rövid gondolkodás után kettőt bekapott a kapszulák közül, és a többit visszatette a dobozba. Visszament a nappaliba, leült a kanapéra és bekapcsolta a holotévét, hogy megpróbálja más irányba terelni a gondolatait, legalább holnap reggelig.
Hamar elnyomta az álom, és a horkolása lassan elvegyült a holotévén futó filmben hallható puskaropogással.

A folytatás



RV

Elválasztó

Kapcsolódó írások

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.