Fiction Kult

Angol bevándorlók gyermekeként látta meg a napvilágot 1920 augusztusában, a massachusettsi Newburyport városában. Már egészen kis korában kiderült, hogy érdeklődik az irodalom és a könyvek iránt, és iskolás korától kezdve rengeteg időt töltött olvasással a városi könyvtárban, amely a Something Wicked This Way Comes (Gonosz lélek közeleg) című könyvének is egyik fontos helyszíne lett. Azt a mai napig tartó szokását, hogy mindennap írjon egy keveset egy 1932-ben történt eset nyomán vette fel. Történt ugyanis, hogy egy karneváli mutatványos, bizonyos Mr. Electrico, megérintette az akkor 12 éves Bradbury vállát egy elektromosan töltött karddal – ennek következtében az égnek állt a haja –, majd azt kiáltotta neki: Élj örökké!
1934 elején a család elköltözött Los Angelesbe, és Bradbury itt fejezte be a középiskolát is. Bár a szülei szerették volna, ha fiuk egyetemre járt volna, ám Ray erről hallani sem akart, és inkább a South Norton Avenue és az Olympic Boulevard sarkán levő újságos standon dolgozott. Amikor valamilyen indokkal szóba kerülnek a tanulmányai, általában így szokott fogalmazni: „Én a könyvtárakon nevelkedtem. Nem hiszek az egyetemek és főiskolák szükségességében. A könyvtár ezeknek kiváló alternatívája, hiszen nem minden gyerek rendelkezik elégséges anyagi hátérrel a felsőoktatáshoz. Amikor befejeztem a középiskolát, épp kitört a pénzügyi világválság, és például nekünk sem nagyon volt pénzünk. Nem is mentem egyetemre, viszont ott volt a könyvtár, így majd’ 10 éven keresztül heti három napot ott töltöttem.”
A könyvtárlátogatás eredményeként az ifjú Bradbury a korai sci-fi hősök (Flash Gordon vagy Buck Rogers) rajongója lett, és ennek következtében hamarosan maga is elkezdett ilyen témájú novellákat írogatni, amelyek a különféle rajongói magazinok hasábjain jelentek meg, elég rendszertelenül. Mindenesetre ez elegendő volt ahhoz, hogy Forrest J. Ackerman (a sci-fi magazinok ősatyja, aki sokat tett azért, hogy a műfaj széles körben ismertté váljon) meghívta, hogy legyen tagja a ma már legendássá vált Clifton’s Cafeteria Science Fiction Club-nak. Ennek keretein belül nyílt lehetősége megismerkedni olyan írókkal, mint Robert A. Heinlein, Fredric Brown, vagy Leigh Brackett. Szintén Ackerman segített neki abban, hogy 1938-ban az Imagination! nevű magazin januári számában megjelenhessen a Hollerbochen’s Dilemma című novellája. Egy évvel később Bradbury indított egy saját magazint Futuria Fantasia címmel, amely végül négy számot ért meg, és jobbára a saját műveit tartalmazta. Az első olyan műve (Henry Hasse-vel közösen írták), amelyért pénzt is kapott, nevezetesen 15 dollárt, a Pendulum címet viselte, és 1941 novemberében jelent meg a Super Science Stories című újságban. Nagyjából ekkor döntötte el, hogy minden idejét az írásnak szenteli. Első könyve, a Dark Carnival (Sötét karnevál), amely az addig született legjobb novelláinak válogatása volt, 1947-ben jelent meg az August Derleth irányította Arkham House kiadó jóvoltából.
Karrierjében egy néhány évvel későbbi véletlen találkozás hozott kedvező fordulatot. Egy könyvesboltban találkozott össze az angol Christopher Isherwood kritikussal, így lehetősége nyílt arra, hogy a Martian Chronicles (Marsbéli krónikák) című könyvét odaadja neki értékelés céljából. A mű igen jó és részletes kritikát kapott Isherwoodtól, ami elősegítette Bradbury elismerését.
Még 1947-ben vette feleségül Marguerite McClure-t, akitől négy lánygyermeke született házasságuk hosszú évei alatt. Érdekesség, hogy Bradbury, noha több alkalommal elhatározta, végül sosem szerzett jogosítványt.
Bár a szakértők általában klasszikus sci-fi írónak tartják, Bradbury nem szereti, ha beskatulyázzák ebbe a szerepkörbe. Egy alkalommal így nyilatkozott ezzel kapcsolatban: „Először is, én nem írok sci-fit. Csupán egy science fiction könyvet írtam, a Fahrenheit 451-et, amely a valóságon alapszik. A sci-fi a valóság megjelenítése, a fantasy a valótlanságé. Ebből kifolyólag a Marsbéli krónikák nem sci-fi, hanem fantasy, mert olyanról szól, ami nem történhet meg. Ezért fognak még beszélni róla hosszú évek múlva is, mert a görög mitológiából ered, és a mitológiának megvan az a különös varázsereje, hogy sokáig fennmarad.”
Szintén a Fahrenheit 451 kapcsán beszélt arról, hogy a történet mennyire az ember elidegenedéséről szól: „Amikor megírtam a Fahrenheit 451-et, azt gondoltam, egy olyan világot írok le, amely majd négy-öt évtized múlva köszönt majd be. De alig néhány hete, miközben egyik este Beverly Hills utcáin sétáltam, egy pár jött velem szembe, kutyát sétáltatva. Csak néztem őket, és meg voltam döbbenve. A nő az egyik kezében egy kis rádiót tartott, amelyből vékony vezetékek vezettek a fülébe helyezett kis dugóba. Ott volt, de közben mégsem, hiszen azon a kis dugón keresztül ki tudja mit hallgatott éppen, mintha alvajáró lett volna. A férfi szintén. És akkor rádöbbentem, hogy ez már nem sci-fi.”
A sci-fi művei mellett Bradbury számtalan rövid esszét írt a művészet és a kultúra témakörében is, amelyek közül többet is elismerő kritikával illettek a hozzáértők. Ennek köszönhetően kérték fel, hogy legyen tanácsadó az 1964-es New York-i Világkiállítás amerikai pavilonjának tervezésében.
Bradbury szoros barátságban állt Charles Addams illusztrátorral. Az ő közös ötletük volt egy hátborzongató család történetének megalkotása, amely később az Addams Family néven vált ismertté. Azonban Bradbury eredetileg Elliott családként hivatkozott rájuk, és a sorozat első darabja, amely a Homecoming (Hazatérés) címet viselte, 1946-ban jelent meg a New Yorker magazin halloweeni különszámában, Addams képeivel. Úgy tervezték, hogy a sorozat a család teljes történetét elmeséli majd, azonban erre nem került sor, mert mindketten más irányba szerették volna elmozdítani a karaktereket, így a terv kútba esett, és a két művész útja elvált. Egy 2001-es interjúban Bradbury úgy nyilatkozott erről, hogy nem haraggal váltak el, csupán belátták, nincs értelme folytatni, hiszen nem találkoznak az elképzeléseik. 2001 októberében Bradbury egy kötetben megjelentette az összes általa írt Family történetet, kiegészítve hosszabb-rövidebb megjegyzésekkel, narratív részekkel, hogy egybe fűzze őket. A könyv a From the Dust Returned címet kapta, és a borítóját Addams készítette.
Bradbury igen termékeny szerző volt, ennek megfelelően számtalan novellájából készült valamilyen feldolgozás. 1951 és 1954 között 27 novellája jelent meg képregény formájában, Al Feldstein jóvoltából. Ezek közül 16-ot megjelentettek két külön kötetben is, 1965-ben készült el a The Autumn People, és egy évvel később a Tomorrow Midnight.
Nem sokkal ezt követően megszületett az első filmadaptáció is. 1953-ban Jack Arnold készített filmet Bradbury The Meteor című novellájából. Alig három héttel később egy másik rendező feldolgozta a The Fog Horn (A ködkürt) című novellát, amelyben egy tengeri szörny összetéveszti a ködkürt hangját egy nőstény párzási énekével. A filmben megjelenő szörny megjelenítését Bradbury közeli barátja, Ray Harryhausen készítette. Ezt meghálálandó írta a Tyrannosaurus Rex című novelláját, amelynek főhős karaktere sokban hasonlít Harryhausenre.
Az ezt követő ötven év során több, mint 35 különböző feldolgozás készült Bradbury műveiből. A híres Fahrenheit 451-ből először 1966-ban készítettek filmet (mostanában terveznek belőle egy remake-et), a Marsbéli krónikákból az NBC forgatott három részes TV sorozatot, míg legnépszerűbb művéből, a Gonosz lélek közelegből 1983-ban készítettek horror filmet.
Bár egyik művével sem sikerült elnyernie a műfaj nevesebb díjainak valamelyikét, számos kitüntetés érte élete során. Több egyetemen is díszdoktorrá avatták, helyet kapott a hollywoodi csillagok sétányán a sok filmsztár között, illetve elneveztek róla egy aszteroidát is (9766 Bradbury). A Hold egyik krátere pedig a Dandelion Crater nevet viseli, tisztelegve az 1957-ben megjelent Dandelion Wine című írása előtt. Bradbury fontos és meghatározó alakja a modern science fiction irodalomnak, elsősorban páratlan termékenysége okán, és legjobb művei mindenképpen mérföldkövek a műfaj fejlődésében. Ezt pedig saját bevallása szerint az alábbi módon lehet elérni: „Az a legfontosabb, hogy mindig csak az írással törődj, és szeresd a könyveket, a kritikusokat, és persze a könyvtárakat.”

A szerző művei a Könyvtárban