Fiction Kult

A felkérést követően Clarke több novelláját is összegyűjtötte, hogy Kubrick-kal azok közül válasszanak filmötletet. Végül az 1948-as, alig ismert Az őrszem (The Sentinel) című írásra esett a választásuk. A novellában a Holdra érkező asztronauták egy különös, piramis alakú tárgyra bukkannak, mely jeleket bocsát ki magából. A titokzatos gúláról hamarosan kiderül, hogy egy idegen civilizáció hagyta hátra megfigyelőnek. Amikor a földiek sikeresen felnyitják a szerkezetet, a jelsugárzás megszűnik, ezzel adva az idegenek tudtára: az emberiség felkészült a találkozásra. Ami Clarke szemében nem biztos, hogy pozitív élmény lesz.
Kubricknak megtetszett a novella alapötlete, mely tökéletesen passzolt az ő koncepciójához, aminek az ember és a világegyetem viszonya állt a középpontjában. A tervek szerint Clarke előbb megírta volna a regényt – a címet állítólag Kubrick egymaga találta ki –, és ebből írták volna meg a filmforgatókönyvet. A valóságban azonban egy idő után egyszerre írták a kettőt, rengeteg ötletet dobtak el és alakítottak át. Végül 1968-ban mutatták be a 2001. Űrodisszeiát (2001: A Space Odyssey), és adták ki Clarke regényét is. A film mind a kritikusok, mind a nézők szemében óriási siker volt.
Az emberiség hajnalán egy hatalmas, fekete hasáb – ami a regényben teljesen átlátszó – került a Földre. Ez a Monolit segítette a majomembereket a fejlődésben. Majd a történet a XX. század végére ugrik: a Holdon egy ugyanilyen hasábot fedeznek fel, a TMA-1-et, ami jeleket sugároz magából. 2001-ben útnak indítják a Discovery űrhajót és legénységét a Jupiter felé, hogy feltérképezzék a gázóriást és holdjait. Azonban a hajó központi számítógépe, HAL meghibásodik. Úgy dönt, hogy elpusztítja a legénységet, amely veszélyezteti a titkos feladatot, amiről az asztronautáknak nincs tudomásuk: a sugárzott rádiójelek céljának felkutatását.
Amilyen hosszú Kubrick filmje, olyan rövidkére sikeredett Clarke regénye, és több ponton eltér egymástól a két mű (pl. az űrbéli Monolit a regényben a Szaturnusznál, a filmben a Jupiternél található). Ezek az ellentmondások a későbbi folytatásokban is előkerülnek.
Clarke a közös munka befejezte után úgy érezte, rengeteg dolgot lehetne elmondani a film és a regény keletkezéséről. Ezért 1972-ben megjelentette a 2001 elveszett világai (Lost Worlds of 2001) című könyvét. Ebben a Kubrickkal közös munkáról, a film elkészítéséről, ill. több érdekes dologról ír, ami hatott a történet létrejöttére. A könyvbe belekerült az eredeti novella, valamint a regényből kihagyott több fejezet is, pl. Dave Bowman Monoliton keresztüli útjának állomásai.
Ezt követően a történet folytatása egészen sokáig föl sem merült Clarke-ban. Azonban a Voyager űrszonda Jupiter-képeinek napvilágra kerülése után, 1979-ben, az író úgy döntött, megírja az új Űrodisszeia történetet. Az 1982-ben megjelent 2010. Második űrodisszeia (2010: Odyssey Two) főhőse Heywood Floyd, aki a 2001-ben az expedíciót koordinálta. Most megbízzák, hogy vegyen részt a szovjet Leonov űrhajó útján, melynek célja a Jupiter és a körülötte keringő Discovery. Az út során kiderül, hogy a kínaiak is indítottak egy űrhajót a Jupiterhez. A Leonov sikeresen célba ér, és újra bekapcsolják HAL-t. Itt lép kapcsolatba Floyd-dal a Monolittal való találkozása után csillaggyermekké vált Dave Bowman. Elmondja Floyd-nak, hogy a Monolit valami óriási dologra készül, és hogy azonnal el kell hagyniuk a Jupitert. Közben az egyik Jupiter-holdon, az Európán landoló Csien űrhajó felfedezi, hogy az égitesten van élet, ám a hajó elpusztul. A könyv egy hatalmas csillagközi eseménnyel zárul, mely Clarke-hoz méltó változásokat eredményez az emberiség életében. A 2010 sokak szerint az Űrodisszeia-sorozat legjobb darabja, és a belőle 1984-ben, Peter Hyams által készített 2010 – A kapcsolat éve (2010 – The Year We Make Contact) című film is sokkal élvezhetőbb az átlag néző számára, mint Kubrick mozija.
Az újabb folytatás 1987-ben látott napvilágot, 2061. Harmadik Űrodisszeia (2061: Odyssey Three) címmel. Ebben az idős Floyd visszatér az Európához, ahol időközben az új nap, a Lucifer melegében burjánzani kezdett az élet a Monolit segítségével. A regényben újabb titkokra derül fény a Monolit és rejtélyes építőik, az Elsőszülöttek céljaival kapcsolatban. A történet maga a visszatérő Haley-üstökös, az Európa felszínébe csapódott óriási gyémánt (a Zeusz-hegy) és egy luxusűrhajó eltérítése körül bonyolódik.
A saga utolsó része 1997-ben jelent meg. A 3001. Végső Űrodisszeia (3001: The Final Odyssey) a 2001-es Discovery-expedíció egyik asztronautájának, Frank Poole űrben sodródó testének megtalálásával indul. Poole-t felélesztik, és általa betekintést nyerhetünk a jövő ezredvég világába, ahol az ember benépesítette a Naprendszert és óriási technikai fejlettséget ért el. Hamarosan azonban a segítségét kérik a múltból előkerült asztronautának. Egyre nyilvánvalóbbá válik ugyanis, hogy a Monolit hibásan működik – erre maga Dave Bowman és HAL szolgáltat bizonyítékot – és félő, hogy az emberiség létét veszélyezteti. A regény gondolatisága itt visszakanyarodik Az őrszemhez: ha ugyanis az embereknek sikerül elpusztítaniuk a Monolitot, számolniuk kell azzal, hogy készítői hamarosan elindulnak kideríteni, mi történt hűséges szolgájukkal. És lehet, hogy a találkozás egyáltalán nem baráti lesz.
A négy regény egy hatalmas ívű történetet mesél el, melyben Clarke a rá jellemző tudományos szemlélettel próbál választ adni az emberiséget izgató nagy kérdésekre: egyedül vagyunk-e? Milyenek lehetnek az idegenek? Befolyásolhatják-e az élet keletkezését más világokon? Létezhetnek kvázi istenszerű lények? És vajon jó szándékúak-e? Noha a sorozat később íródott darabjai már inkább tudományos ismeretterjesztő regények, melyekben Clarke már nem mesél, mint régen, hanem filozofál, mégis fontos helyet foglalnak el az Űrodisszeia-mítoszban.

Egyes olvasatok szerint az Űrodisszeia-sorozat nem ért véget. Clarke Stephen Baxterrel közösen megírta az Időodisszeia néven emlegetett trilógiát, amit sokan az Űrodisszeia egy alternatív változatának tekintenek.