Fiction Kult

Az oroszországi születésű amerikai biokémikus a tudományos-fantasztikus irodalom egyik legkiválóbb és legismertebb alakja volt, aki elsősorban az Alapítvány sorozatnak köszönhette példátlan sikerét. Összességében több mint ötszáz könyvet írt és szerkesztett, valamint mintegy kilencezer levél és képeslap fűződik a nevéhez. Talán e tetemes mennyiségű különféle írás is közrejátszott abban, hogy Robert A. Heinlein és Arthur C. Clarke mellett őt tekintik a sci-fi műfaj harmadik legmeghatározóbb alakjának.
Asimov valamikor 1919. október 4-e és 1920. január 2-a között született Oroszországban, egy zsidó család gyermekeként. Születésének pontos dátuma egyrészt feljegyzések hiányosságából, másrészt a héber és a gregorián naptár közötti eltérésből ered. A család azonban nem sokat töltött Oroszországban, Asimov még alig múlt három éves, amikor kiköltöztek az Egyesült Államokba. Mivel szülei mindig csak angolul és héberül beszéltek a családon belül, így oroszul sosem tanult meg.
Meglehetősen hamar megkedvelte az áruházakban kapható sci-fi magazinokat, és tizenegy éves korában már több alkalommal is megpróbálkozott saját történetek írásával. Mire betöltötte tizenkilencedik életévét, felismerte, hogy a tudományos-fantasztikus írásokat mennyire kedveli az olvasóközönség, saját írásait megpróbálta különféle sci-fi magazinoknak eladni.
A New York-i középiskola után a Columbia Egyetemen tanult tovább, ahol 1939-ben végzett, majd később visszatért, hogy doktori minősítést szerezzen a biokémia tudományában. A II. Világháború alatt civilként szolgált a hadseregben, utána viszont besorozták, és kilenc hónap szolgálat után leszerelhetett.
Ledoktorálást követően a Bostoni Egyetem gyógyszerészeti karán helyezkedett el, azonban sosem tanított, mert inkább az írásnak szentelte az idejét. Az egyetem végül 1979-ben, az írói munkásságát elismerendő, professzorrá nevezte ki. Később az egyetem kurátora, Howard Gottlieb meggyőzte Asimovot, hogy a levelezéseit hagyja az intézményre. Az 1965 utáni időszakot magába foglaló levelezés azóta is az egyetem könyvtárában található, összesen 464 dobozban, körülbelül hetvenegy méternyi polcfelületen.
Először 1942-ben házasodott, ekkor Gertrude Blugermant vette feleségül, akitől két gyermeke született. Hosszú házasság után 1970-ben szétköltöztek, majd 1973-ban el is váltak. Asimov egy évvel később feleségül vette Janet O. Jeppsont.
Saját bevallása szerint nagyon kedvelte a kicsi, zárt közegeket, és gyerekkorában mindig is azt szeretett volna egy saját újságárus bódét a New York-i metróban, ahová bezárkózva, olvasás közben hallgathatta volna az elhaladó szerelvények zúgását. E különös rajongásával szemben viszont irtózott a repüléstől, s mindössze két alkalommal ült repülőre. Sosem utazott nagy távolságokra, leginkább a repüléstől való félelme miatt. Ez a fóbiája több regényében is megjelenik. Idősebb korára felfedezte magának a tengerjáró hajókat, és gyakorta megfordult ezek fedélzetén, s több alkalommal tartott előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket az utasoknak, természetesen a sci-fi témakörében. Jó szónok volt, és szeretett is beszélni. Rendszeresen kilátogatott a különböző science fiction találkozókra, ahol szívesen találkozott a rajongókkal, és akár órákon keresztül képes volt autogramokat osztogatni, vagy válaszolni a hozzá intézett kérdésekre, levelekre.
Életének utolsó évtizedében sokat betegeskedett, és végül 1992 tavaszán hunyt el. Sokáig titok volt, mi okozta a halálát, végül hitvese nyilvánosságra hozta a dolgot. Asimov még 1983-ban fertőződött meg HIV vírussal egy szív bypass műtéthez szükséges vérátömlesztés következtében. A vírus fokozatosan felemésztette a szervezetét, és végül egy szívelégtelenség vetett véget az életének.
Hosszú és tartalmas írói munkássága több korszakra bontható. Karrierje kezdetén tudományos-fantasztikus novellákat írt, aztán 1950-től már teljes regények is fűződtek a nevéhez. 1958 után felhagyott a sci-fi műfajával, és az elkövetkező negyed század alatt mindössze négy ilyen témájú regényt írt. Végül 1982-ben kanyarodott vissza a sci-fihez, amikor is megjelent a Foundation’s Edge (Az Alapítvány pereme) című regénye. Ettől kezdve, egészen a haláláig, azon dolgozott, hogy folytatásokat és előzményeket írjon az Alapítvány sorozathoz, olyan egésszé kovácsolva, amelynek gondolata annak idején meg sem fordult a fejében. Igaz, a teljes sorozat számtalan ellentmondást tartalmaz, kiváltképp a korai regényeket tekintve.
Az ő nevéhez fűződik a robotika szó megalkotása is. Amikor papírra vetette, nem is gondolt arra, hogy mit hoz létre, csupán a hidraulika és mechanika szavak mintáját követte.
Asimov kapcsolata a science fiction műfajával még gyerekkorában kezdődött, amikor nagy kedvvel olvasta a legkülönfélébb tudományos-fantasztikus ponyvaregényeket. 1937-ben kezdte el írni az első saját történetét Cosmic Corkscrew (Kozmikus dugóhúzó) címmel, de csak bő egy évvel később, 1938 derekán sikerült befejeznie. Az írást egyenesen az Astounding Science Fiction című újság szerkesztője, John W. Campbell kezébe adta. Bár Campbell visszadobta az írást, arra bíztatta Asimovot, hogy bátran próbálkozzon tovább. Asimov így is tett, és a harmadik novelláját végül sikerül eladnia az Amazing Stories magazinnak, amelyben 1939. márciusában meg is jelent Marooned Off Vesta (Elhagyatottan a Vestán) címmel. Ezt követően folytatta a novellák írását, olykor-olykor eladva őket valamelyik sci-fi magazinnak.
1941-ben már a harminckettedik novellája jelent meg, ez volt a Nightfall (Sötétedés), amelyet 1968-ban az amerikai sci-fi írók a valaha írt legjobb sci-fi történetnek választottak. A Nightfall and Other Stories (Sötétedés és más történetek) című novellagyűjteményében maga Asimov így írt erről: „A Nightfall megírása vízválasztó volt a karrieremben… Hirtelen elkezdtek komolyan venni, és a tudományos-fantasztikus műfaj világa rádöbbent, hogy létezem. Később aztán, ahogy teltek az évek, bizonyítást nyert, hogy ezzel a történettel egy „klasszikus” művet alkottam.” Ez a novella egy szociális sci-fi, amely, szakítva az addigi hagyományokkal, nem a jövőbeli technikai szerkezetek és hatalmas „űr operák” világát jeleníti meg, hanem inkább azzal foglalkozik, hogy miként alakul az emberiség helyzete a jövőben.
A Nightfall megjelenése után Asimov írásai rendszeresen megjelentek az Astounding magazinban, amely akkoriban piacvezetőnek számított a maga kategóriájában, majd 1943 és 1949 között kizárólag ebben az újságban tette közzé a munkáit.
1942-ben jelent meg a későbbi Alapítvány sorozat első néhány története, novella formájában. Ezeket aztán három regényben teljesítette ki: Foundation (Alapítvány, 1951), Foundation and Empire (Alapítvány és Birodalom, 1952) és Second Foundation (Második Alapítvány, 1953). E könyvek egy hatalmas galaktikus birodalom összeomlását és újjászületését beszélik el. Sok évvel később újból elővette ezt a történetet, hogy új részekkel egészítse ki, így született meg a Foundation’s Edge (Az Alapítvány pereme, 1982) és a Foundation and Earth (Alapítvány és Föld, 1986). Ezeket követően írt még egy előzményt Prelude to Foundation (Az Alapítvány előtt, 1988), illetve egy befejezést Forward the Foundation (Előjáték az Alapítványhoz, 1992) címmel, hogy teljessé tegye a sorozatot.
Nagyjából ekkora tehetők a pozitronikus robotokról szóló írásai is, amelyek legjavát az 1950-ben megjelent I, Robot (Én, a robot) című könyvben gyűjtötte egybe. Az egyik ilyen történet volt a The Bicentennial Man (A 200 éves ember), amelyből később filmet is forgattak Robin Williams főszereplésével.
1950 után újabb sci-fi magazinok jelentek meg a piacon, és Asimov ezek számára is írt novellákat. Ezt az időszakot nevezte ő maga is a karrierje „aranykorának”. Ezeket az 1950 után íródott novellákat a Best of című antológia foglalja össze, s olyan történetek is helyet kaptak ebben, mint a The Last Question (Az utolsó kérdés, 1956), amelyben az emberiség azzal küzd, hogy képes-e megérteni és visszafordítani az entrópia folyamatát. Ez a novella volt Asimov kedvence, és sokak szerint legalább olyan fontos, mint annak idején a Nightfall volt.
Az 1960-as évek elejétől kezdve Asimov visszafogta magát, és jelentősen csökkentette a sci-fi írásai számát, hiszen az 1957-es The Naked Sun (A meztelen nap) és az 1982-ben megjelent Foundation’s Edge (Az Alapítvány pereme) között mindössze négy ilyen témájú regényt írt. Ugyanakkor sokkal nagyobb energiát fektetett a nem sci-fi témájú írásaiba, elsősorban tudományos vonalon. Ezekkel az írásaival egyfajta „tudományos űrt” szeretett volna betölteni.
Ezek mellett, szintén a 60-as évekkel kezdődően, összesen tizennégy történelmi témájú könyvet is írt, amelyek közül a legjelentősebbek a The Greeks: A Great Adventure (A görögök: A nagy kaland, 1965), a The Roman Republic (A római köztársaság, 1966), a The Roman Empire (A Római Birodalom, 1967), a The Egyptians (Az egyiptomiak, 1967) és a The Near East: 10000 Years of History (A Közel-Kelet: Tízezer év történelme, 1968) voltak.
1981-ben jelentette meg az Asimov’s Guide to the Bible (Asimov útmutatója a Bibliához) című két kötetes könyvét, amely az 1967-es Old Testament (Ótestamentum) és az 1969-es New Testament (Újtestamentum) összefűzött, 1300 oldalas változata volt. Ebben, táblázatokkal és térképekkel kiegészítve, sorra veszi a Biblia könyveit, magyarázatokat fűzve a történésekhez, és részletes életrajzi információkat közölve a fontosabb szereplőkről. Hasonló módon dolgozta fel Shakespeare műveit, valamint Gulliver utazásairól szóló könyveket.
Élete során két önéletrajzi kötetet írt: In Memory Yet Green (1979) és In Joy Still Felt (1980). A harmadik ilyen témájú műve, az I, Asimov: A Memoir (Én, Asimov: Visszaemlékezés) 1994. áprilisában jelent meg. Ez utóbbi epilógusát özvegye, Janet Asimov írta meg jó egy évtizeddel férje halálát követően. A 2002-ben, Janet szerkesztésében megjelent It’s Been a Good Life (Ez egy jó élet volt) e három különálló önéletrajzi könyvnek egyfajta egyvelege volt.

A szerző művei a Könyvtárban