Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

November – December
1.  Barbossza11 (1)
2.  Mihgor17 (1)
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (6)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Űropera képekben – Az Aldebaran sorozat

Képregény | Beküldte: RV | 2013.02.25. 22:50

Nemrég Belgiumban jártam, és ha már a sors így hozta, gondoltam, közelebbről is szemügyre veszem az európai képregényes világ egyik főhadiszállását. Egy könnyed fél napos sétálás során több – kisebb-nagyobb – szaküzletbe is betértem, és még a képregény-múzeumra Képis tudtam szakítani egy kis időt. Elképesztően széles a választék az elsősorban hazai, ebből kifolyólag jobbára francia nyelvű kötetekből, és tagadhatatlan, hogy a belgák, pontosabban szólva a vallonok (vagyis a francia ajkúak) szeretik ezt a műfajt, és kicsit úgy tekintenek rá, mintha ők találták volna fel. Kétségtelen, hogy akad egy-két igen híres, Belgiumból származó sorozat, s ezek közül is kiemelkedik ismertségben a Hergé által alkotott Tintin kalandjai című történetfolyam, ám ez még nem jogosít fel arra senkit, hogy kisajátítsa magának az európai képregény irányzatát. Márpedig a belgák, elsősorban a több évtizedes hagyományaikra alapozva, nagyjából így gondolkodnak; mintha tartanának attól, hogy elveszítik vezető szerepüket a mind inkább erőre kapó európai vonalon belül. Talán van valamennyi alapja az aggodalmuknak, hiszen a régóta létező sorozatok kissé megkoptak, de ez még közel sem jelenti a belga képregény végét, sőt. Rengeteg új és ötletes történet közül lehet válogatni, akár a könnyedebb, akár a magvasabb témákat boncolgató köteteket vesszük figyelembe, a kiadványok igényesek, azaz láthatóan sok figyelmet és pénzt fordítanak erre az ágazatra. Ennek az eltökéltségnek köszönhetően a belga képregény műhely – a franciával egyetemben – továbbra is meghatározó eleme az európai képregényeknek, amit mi sem bizonyít jobban, hogy számos fiatal művész inkább ebben az irányzatban próbálja érvényre juttatni az ötleteit, és nem a két tengerentúli stílust követve próbál maradandót alkotni.
Így lehetett ezzel Luiz Eduardo de Oliveira, közismertebb nevén Léo is, aki a távoli Brazíliából tette át a székhelyét Európába, hogy megpróbálja valóra váltani az ötleteit és az álmait a képregények világában. Az 1944 végén született művész eredeti szakmáját tekintve mérnök, azonban sosem akart igazán ezen a területen dolgozni. Az egyetem után az akkori brazil katonai diktatúra elől előbb Chilébe, majd Argentínába menekült, és csak 1974-ben tért vissza szülőhazájába. A reklámiparban helyezkedett el, és illusztrátorként dolgozott éveken keresztül, azonban 1981-ben ismét úgy döntött, hogy hátat fordít Brazíliának, és ezúttal Franciaország volt az úti cél. Azt remélte, megvetheti a lábát a képregények világában, mint rajzoló, azonban a belga-francia irányzat abban az időben nehézségekkel küzdött, ezért Léo kényszerűségből visszatért a reklám szakmába, és csak mellékidőben tudott foglalkozni a képregényekkel, amelyekből egy-egy néha megjelent a Pilote című magazinban. 1986-tól kezdve több lehetősége nyílt részt venni különféle képregény sorozatok munkálataiban, így lassan elindulhatott az álmai megvalósításához vezető úton. Saját bevallása szerint akkor ért fel a csúcsra, amikor 1993-ban a francia és belga képregények legismertebb kiadója, a Dargaud elkezdte megjelentetni az első önálló sorozatát. Az Aldebaran, illetve a folytatásai nemcsak a francia nyelvterületen, hanem az angol fordításnak köszönhetően Európán kívül is sikert arattak, meghozva az elismerést a brazil származású művésznek.
A Les Mondes d’Aldébaran, vagyis az Aldebaran világai egy science fiction képregény, amely afféle rajzolt űroperának is tekinthető. Tele van kalanddal, izgalommal, a helyszínek és a környezet elképesztően változatos, bizonyítva a szerző határtalan fantáziáját, s ezen túl a történet még arra is figyel, hogy alapvető emberi és társadalmi problémákkal is foglalkozzon. A történet ciklusokra bontható (Aldebaran, Betelgeuse, Antares), amelyek általában öt kötetből állnak; jelenleg a negyedik ciklusnál (Survivants) jár a sorozat. Noha az egyes ciklusok önmagukban is egészet alkotnak, az első három ciklust mindenképpen érdemes kronológiai sorrendben olvasni, hogy minden apró történeti elem megfelelő magyarázatot kapjon, és a helyére kerüljön. Ezekben az epizódokban a fontosabb szereplők változatlanok, azonban az utolsó ciklus már teljesen új szereplőkkel szövi tovább a szálakat. Sok hasonló jellegű képregény finom felvezetéssel indul, amelyben a világról és az alaphelyzetről is sok információ kiderül, azonban Léo nem ezt az utat választotta, hanem egyből belecsöppenünk az események sodrásába, és csak a történet előrehaladásával, a szereplők párbeszédeiből ismerhetjük meg ezt a késő XXII. századi világot. A háttértörténet egyébként meglehetősen sablonos. A globális felmelegedés, a növekvő környezetszennyezés, és az elmérgesedő vallási háborúk miatt a XXI. század derekára a Föld a pusztulás szélére sodródik. Ugyanakkor a technikai fejlődés már lehetővé teszi az űrutazást, és az emberiség egyre több figyelmet fordít a lakható bolygók felkutatására, illetve kolonizálására. Az egyik ilyen bolygó az Aldebaran is, amelyen már közel száz éve él egy kisebb kolónia, de még ennyi idő elteltével sem ismerik igazán a bolygót és annak élőlényeit. Különös események sorozata veszi kezdetét, és egymástól függetlenül, többen is nyomozni kezdenek, és lassan kezd körvonalazódni, hogy a bolygó élőlényeinek valahogy köze van az eseményekhez, amelyek végső soron a kolonizációs terveket is veszélybe sodorhatják.

Kép

A szerző nemcsak a rajzolásban, hanem történetszövésben is mester. Remek érzékkel váltogatja a cselekmény ritmusát – hol lelassít, hogy teret engedjen a szereplők közötti kapcsolatok, feszültségek, vagy éppen románcok kibontakozásának, hol pedig felpörgeti az akciót, jobbára az ismeretlen flóra és fauna segítségével. Külön meg kell említeni, hogy a brazil szerző roppant bizarr, de ugyanakkor nagyon is lenyűgöző létformákat talált ki, amelyek jól illeszkednek a három ciklus három különböző bolygójának fantasztikus tájaiba. Bár a történet sok karaktert mozgat, Léo igyekezett mindegyiknek mélyebben kidolgozni a jellemét, és ez az esetek többségében sikerült is neki, hiszen néhány kötelező és szükségszerű archetípustól eltekintve csupa érdekes személyiség tűnik fel a történetben. A témákat illetően elsősorban az idegen létformákkal történő kapcsolatfelvétel kerül a középpontba, de emellett rendre terítéken van a társadalmi berendezkedési forma (demokrácia és az autokrácia közti választás) kérdése, az egymásra utaltságból fakadó emberi ellentétek, a kényszerűségből kialakuló párkapcsolatok, az ismeretlen tapasztalás vagy erőszak révén történő kiismerése, és még megannyi kisebb-nagyobb témakör, amelyek a klasszikus science fiction regényekben is rendszeresen előbukkannak.
Az esetenként tapasztalható klisék ellenére az Aldebaran világai című sorozat az elmúlt évtized egyik legjobb európai képregénye. A rajzok stílusa sok helyen őrzi a 70-es évek látványvilágának elemeit, azonban a történet minden tekintetben klasszikus sci-fi, egyértelműen a jobbak, a tartalmasabbak közül. Elgondolkodtató, érdekes, és izgalmas, azaz mindent tud, amit egy szórakoztató képregénynek tudnia kell.



RV

Elválasztó

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.