Bejelentkezés

Keresés

Heti Ranglista

Július – Augusztus
1.  vg24 (1)
tovább >>        

Kedvenc képünk

Online felhasználók (0)

Online vendégek (2)

Elismerések

eFestival2009
eFestival2009
eFestival2009

Hírdetések

Cory Doctorow: Kistestvér
Szerzőket, szerkesztőket keresünk!

Üdv néked, Arthur, nagy király

Könyvek | Beküldte: zebu | 2008.11.05. 1:03

Ne tévesszen meg senkit ez a kissé patetikus, esetlen cím. Terence Hanbury White, a jeles angol novellista, társadalomkutató és szatíraíró könyvében messziről kerüli a középkori mondákra, hőstörténetekre jellemző pátoszt, modorosságot, noha pont az egyik leghíresebb angolszász mondát, Arthur király történetét dolgozza fel.
KépWhite rengeteget tanulmányozta a középkori életről szóló irományokat, középkori legendákat, így az Arthur-legendát is. Leghíresebb, s leghosszabb művét Malory középkori írása alapján készítette. A mű eredeti címe The once and future king (A hajdani s majdani király – mennyivel jobb cím!), és négy novellából tevődik össze, melyeket White külön írt meg, de együtt adták ki. Ezek sorrendben a következők: A kőbe foglalt kard (1939), A levegő és a sötétség királynője (1940), A rossz csillagzat alatt született lovag (1941) és a Gyertyaláng a szélben (1958). Az első rész külön kiadásának (1940) sikerén felbuzdulva fejezte be White a könyvet, s így került nyomdába a teljes mű 1958-ban. Nálunk 1973-ban jelent meg szép, keményfedeles kötésben, később 1987-ben, majd a rendszerváltozás után a Valhalla gondozásában, mely borzalmas helyesírási hibáival és a könyv minőségével nem sok olvasót vonzhatott magához. Szerencsére az antikváriumokban még kapható a 73-as kiadás.
A könyv – elsősorban küldföldön – igen sikeres és elismert lett mind a fiatalok, mind a felnőttek körében. Hamarosan amerikai musical is készült belőle Camelot címmel (1960), melyet 873-szor adtak a Broadway-en. A mű alapján alapján Walt Disney film is készült Kőbe foglalt kard címmel.
A könyv műfaját elég nehezen lehetne meghatározni. Lehet romantikus történelmi regény, de ugyanúgy nevezhetnénk ismeretterjesztő vagy humoros középkori regénynek. White ugyanakkor kiparodizálja a középkori legendák, mondák jól megszokott stílusát, Malory hosszú körmondatait, régies nyelvezetét. Azzal is színesíti az eredeti, oly sokszor feldolgozott történetet, hogy új szereplőket, új kalandokat ad hozzá. Eközben egész részeket hagy ki a mondából, mint például a szent Grál hosszadalmas, és valljuk be, unalmas keresését; itt inkább Malory könyvére hivatkozik: akit érdekel, olvassa el onnan.
Rendkívül nagy szerepe van a műben az anakronizmusoknak. Ez adja meg az olvasónak azt az élményt, hogy akár a jelen korban is történhetnének a dolgok, nem csak egy fantáziavilágban. Az anakronizmusok segítenek megértetni a középkori szakkifejezéseket, szokásokat, segítenek elképzelni az akkori világot. Erre példa Sir Ector és Sir Grummore Grummursum – a kitalált, ironikus nevű szomszéd földesúr – beszélgetése a fiúk iskoláztatásáról:
„ – Mi lenne, ha Etonba küldenéd őket? – kérdezte óvatosan Sir Grummore. – Persze tudom, hogy messze van, meg minden.
Igazában nem Etont említette, hiszen a Szűz Máriáról elnevezett középiskolát csak 1440-ben alapították, hanem valami efféle helyet. Meg aztán nem is portóit ittak, hanem mézbort, de ha egy mai borfajtát említünk, könnyebben érzékeltethetjük az olvasóval, mit is ittak.”
Hasonló példa, mikor a teljes vértezetben lévő Sir Pellinore ütközését egy másik lovaggal egy kovácsműhelybe belerohanó busz zajához hasonlítja. Ezt persze mindenki jól el tudja képzelni, ha máshonnan nem, egy jó kis akciófilmből.
Anakronizmusokat azonban már az eredeti legendában, Malory könyvében is találhatunk. Malory az egész történetet a tizenötödik században képzelte el, és valószínűleg vajmi kevés fogalma volt a hatodik századról. Könyvében olyan eszközöket használnak, amelyeket akkor még nem ismerhetnek, erre példa, hogy Mordred ágyúkkal és puskákkal Képostromolja Guinevere-t a londoni Towerben, noha a puskapor Európában csak a tizenharmadik században terjedt el. A cameloti udvarban pedig olyan fajta viselkedés és öltözködés terjed el, amely leginkább a gótikára hasonlít. White ironikusan kezeli Malory ilyen tévedéseit. Gyakran hivatkozik rá, néha még mentegetőzve idéz is a terjedelmes műből.
Ebből a lovagregényből a humor sem maradhatott ki. Szemben a legendák szárazságával, emelkedett hangvételével White könnyedebbre veszi a hangsúlyt. A lovagságot gúnyolja ki Sir Pellinore képében, mikor összecsap Sir Grummmore-ral. Pellinore királyt egy állandóan ügyetlenkedő lovagként festi le, akinek folyton lecsukódik a sisakrostélya, leesik a pápaszeme, „vadászkutyája” póráza pedig folyton gebéje köré csavarodik. Arthur tutorát, Merlint, a nagy varázslót ugyancsak humorosan jeleníti meg. Folyton elfelejti, mit akart mondani vagy csinálni, szabadidejében pedig új varázslatok próbálgatásával foglalkozik, s ezek gyakran kínos végeredménnyel járnak. Merlin egyébként visszafelé él, ami meglehetősen megnehezíti a gondolkodását, mivel ami a normális emberrel megtörtént, az neki a jövő, és ami velünk fog megesni, azon ő már keresztül ment, s ez is számos vicces jelenethez vezet.
White, az író mindenütt jelen van a regény folyamán, folyton közbeszól, kommentárokat fűz a történethez. Ez az állandó írói jelenlét a történetet élő elbeszéléshez teszi hasonlóvá, ez teremti meg különleges hangulatát.
White az első könyvet, A kőbe foglalt kardot 1939-ben írta, abban a korszakban – a második világháborúban –, amikor a békére a legnagyobb szükség lett volna. Az író pacifista, humanista beállítottságára utal sok párbeszéd a fiatal Arthur és Merlin között. A varázsló a középkori háborúkat a nemesek szórakozásának tekintette, rókavadászathoz hasonlította. A lovagoknak tulajdonképpen nem sok esélyük volt arra, hogy megsérüljenek, védte őket a páncélzatuk és nehézkes mozgásuk. Így inkább a vértezetlen gyalogságot, parasztokat uszították egymásra. Merlin szerint háborút, agressziót kezdeményezni nem szabad. Ilyen elvek szerint uralkodik Arthur, bár így is sokszor kényszerül háborúra, ám ilyenkor csak az angol hont védelmezi. Végső célja pedig az, hogy az emberek felhagyjanak az erőszakkal, és ne az „Erős Kar” ítélkezzen, hanem az igazság. Az emberek folyton folyvást harcolnak és háborúznak, s „mindebben az az elképesztő, hogy a semmiért vívják – a szó szoros értelmében a semmiért. Mert a határok csak képzelt vonalak”, ahogy azt a kis Arthur, csúfnevén Wart, megtapasztalhatta a vadludak birodalmában, ahová Merlin varázsolta tanulmányai során.
White igen nagy fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, hogy modernizálja ezt a már sokak által feldolgozott témát. Véleményem szerint azonban sikerült egyedit teremteni a műfajban, mely fölülmúl jó pár általam ismert átdolgozást. Az anakronizmusok segítenek felfogni a sötét középkor világát, az új karakterek színesítik a történetet, s az olvasó közelsége rendkívül hangulatos olvasmánnyá teszi e könyvet a hajdani s majdani királyról.





Zebu

Elválasztó

Kapcsolódó írások

A legutóbbi öt írás ebben a témában

Hozzászólások

 


A hozzászólás csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók számára engedélyezett.
Kérjük jelentkezz be, vagy regisztrálj.

shrap 2009.06.21. 20:07 | # 2
Avatar
Ez a kedvenc könyvem:)

 

RV 2009.06.21. 17:51 | # 1
Avatar
Az X-men második részének végén Xavier professzor épp ebből a könyvből idéz egy mondatot. cool