Fiction Kult

Kis, lelakott épület Budán, a Bartók Bélán. Benne két, harmincas évei elején járó, vérvörösre lakkozott körmű nő lázas munkát végez. Az egyikük, a vörös, fürtös hajú őröl, a másik, kissé férfiasabb alkatú pedig, hosszú ujjai között spatulát forgat és hevesen egy csokiszín masszát keverget vele. A hálószobánál alig nagyobb méretű helyiségben a falak mentén majdnem égig érő polcok sorakoznak. Rajtuk mindenféle színes üvegcsék üldögélnek. Cinóbervörös, bordó, nyalókaszínű, skarlát és a pirosak, kékek, lilák és azok minden árnyalata. A két nő most abbahagyja a munkát. Hozzávalókat keresgélnek.
Klára a vörös, épp nagymamist kever, Izabella pedig egy férfi szerelmén dolgozik. A hely, ahol minden szív színű, nem más, mint a Szeretet Gyógyszertár. Az a kettő ott bent pedig a szeretet gyógyszerésze. Patikáriusok, akik ismerik a szeretet minden válfaját és képesek a hozzájuk betévedő, kezdetben gyakran bátortalan, és kétkedő kuncsaftok érzelmeit létrehozni, megalkotni, bekeverni, kimérni, ledarálni és örökre kiiktatni. Történetük azonban inkább tragikus, mint boldog. Minden áldott nap találkoznak a szeretet összes lehetséges, létező és korábban még életre nem hívott valójával, ők azonban soha nem élhetik már át, nem érzékelhetik azokat. Az ő létük mások életének érzéseiért szól. Munkájuk természetéből fakad ez, s nem is lehetne másként. Annyi érzelemmel kényszerülnek szembesülni, annyi fájdalmat, szenvedést kell tapasztalniuk, amennyit az átlagos ember lüktető pitvar-kamra szerkezete nem képes befogadni, megérteni, vagy feldolgozni. A patika dolgozóiként szigorú rostán mentek keresztül. Nem elegendő a világ távoli szegleteiben honos gyógyító növények, füvek, és termések ismerete, amelyek egyvelege, ha kell szerelemre lobbant, végleg elszakít, vagy csillapít bármely őrjítő fájdalmat. Kifejezetten tesztelték az érzelmi alkalmasságot is. Pontosabb kifejezéssel élve, minden érzelmek hiányát. Pszichológiai tesztek és valós életből vett szituációk kapcsán. Ez a két nő azonos pontszámot ért el. Mind szakmai tudásuk, mind érzőképességük hiánya tökéletesnek bizonyult.
De térjünk most egy szívdobbanásnyi időre vissza az érzelmek tárába. Kinyílik a gyógyszertár ajtaja, valaki félénken és nagyon lassan nyitja. Az illető szinte láthatatlan a hatalmas pult mögül. Egyszerre csak betoppan rajta egy öt éves forma kislány. Élénkzöld, smaragdba hajló ruha és cipőcske van rajta. Izabella felnéz, majd kinyújtóztatja vörös karmait. Hiába, a szerelem, amit épp kreál kissé elmacskásította ujjait.
– Miben segíthetek? – kérdezi szórakozottan, az érkezőre rá sem pillantva.
A kislány szégyenlősen körbetekint az alig tíz négyzetméteres szeretet világban. Láthatóan tétovázik. Talán kissé meg is rémíti a zsúfolt, szűk, helyiség és az érzelmek nehézkes, tömény cukorillata.
A gyógyszerésznő végre kérdőn ránéz a kuncsaftra. Hozzászokott már régen, hogy az első alakalommal érkezők némiképp a patika sajátos hangulatának hatása alá kerülnek és el kell telnie egy kis időnek, míg képesek felocsúdni és kérésüket végre megfogalmazni. Iza tehát ránéz a kislányra. Ekkor valami megváltozik benne örökre. Nem számított gyerekre, hiszen az ajtón nagy betűkkel áll kint a felirat, hogy őket nem szolgálják ki. Ennek az a fő oka, hogy egy ennyire fiatal szív még könnyedén regenerálódhat. A sebek akár tízszer olyan gyorsan gyógyulnak be, mint a felnőtt szerveken, a kis lyukak is befoltozódnak maguktól. A gyermeki szívnek nincs szüksége foltozást vagy stoppolást elősegítő kencékre, viszonylag gyorsan magától is helyreáll az izom szerkezete.
– Gyerekeket nem szolgálunk ki. Gyorsan, sipirc kifelé. Nem maradhatsz itt egy percig sem, még a végén valami bajod esik.
A pici zöld alak most hirtelen sírva fakad. Egyre jobban zokog. A két nő a hatalmas fa pult mögött pedig csak mered rá. Egyikük sem érez szánalmat, vagy késztetést arra, hogy odafusson hozzá, az ölébe vegye és megnyugtassa. Hozzászoktak már az efféle érzelmi túlcsordulásokhoz. Semmiféle hatást nem gyakorol rájuk az ilyesmi. Nézik, és várnak. Egyszer majd csak véget ér. Csupán percek kérdése. Mindig csak ezek a mélyről feltörő, az érzelmek kútjából felbugyogó buborékok. Férfiak és nők, idősek és első nagy szerelmi csalódásukon túl lévők, mind megrészegülnek az érzések orrcsiklandozó, édes illatától. Az esszenciák egyvelege ugyanis egyből megérinti a szívet. Addig simogatja, míg az teljesen meg nem nyílik. Bármennyire unják is ezeket a jeleneteket, mégis szükség van rájuk a teljes szívnyitáshoz. Az illatok akkordjai a szívnyitogatók. Ráveszik a patikát felkereső vendégeket, hogy emlékezzenek. Mindenre az adott szívélménnyel kapcsolatban. És ezek a kitárulkozások szinte mind könnyekkel végződnek. Hol mélységes fájdalom, hol éghetetlen harag csalja elő őket.
Izának ég az arca. Nem tudja mire vélni. Végigtapogatja a bőrfelületet és mikor elveszi ujjait, nedvességet érez.
– Klára felé fordul és megkérdezi: Mi baj az arcommal?
– Mi lenne? Várj. Vizes. Te könnyezel. – mondja az érzelmektől mentesen.
– Hogy lehetséges ez?
De válasz már nem érkezik. Klári közönyös értetlenségbe burkolózik és kitessékeli a kislányt.
Izabella is visszatér munkájához. Hozzáfog egy korábbi megrendelés elkészítéséhez. A páciens súlyos melankóliában szenved, így valami szívserkentő, vidámító szerre lesz szüksége. Megfordul és a hosszú polcsorok fokain aranyos istápfű, ginkó, ólomsimítófű és bodzavirág után néz. Ezeket lelki megterheltség, csökkent élénkség, esetén kell alkalmazni, hogy megnyugodjon a szív és a lelket is megbékítsék. Mindezeket megőrli, majd cukorszirupba keveri és kis rózsaolajat ad hozzá, a színe és az illata kedvéért.
A mechanikus mozdulatok nem igényelnek különösebb odafigyelést. Míg a keverőedényben lassanként összeáll minden szomorúságok gyógyszere, alkotója elmereng. Arra gondol, amire nem gondolhat. Mi történt az imént? Nem érzett semmit, ebben teljesen bizonyos. Hogyan lehetséges, hogy mégis pityergett? Nézte a zöld színt, és azt az apró lényt, aki belé volt burkolva. Még mindig nem érzett semmit, de tudta, ésszel felfogta, hogy valami megváltozott. A dolgok már sosem lesznek olyanok, mint voltak, és ha így maradnak, elveszíti az állását. A szeretetvilág nem tűri a dolgozói érzelem megnyilvánulását. Tudja már mit kell tennie. Az egyetlen megoldáshoz folyamodik, és kikúrálja szívét. Meg kell hát várnia, míg Klári záráskor távozik, kicsit tovább bent marad, és előveszi a Szívkódexet. Abban egész biztosan megleli a választ. Csak elkészíti a kotyvalékot, és ha kell, hónapokon át csak azt eszi, issza, és keni vele szívtájékát. Megtanulta már, hogy a szívizmokkal kapcsolatban bizony semmi sem lehetetlen. Mert ez az állandóan mozgó-dobogó, piciny szerv adja minden emberi lét lényegét. Mert nélküle nincs létezés, sem elmúlás. Nincs gyönyör, sem fájdalom. Sem szívnek kedves, vagy utálatos. De nélküle a levegőnek is más az illata egy vasárnap reggel.
Iza jól tudja ezt, hisz már nem érzi.